Best WordPress Hosting
 

Kiszabadult a kovász a lezárt üvegből, „nemzetbiztonsági fenyegetést” jelent a készítője szerint

Pánikba esett egy nő, amikor a kovásza „önálló életre” kelt, attól tartott, hogy „elfoglalja az otthonát” – írja a Mirror. A nő persze viccelődött, később még fokozta is, amiből egy igencsak szórakoztató bejegyzés kerekedett.

A közösségi médiában @ravenscimaven néven szereplő nő olyan receptet használt, amit korábban még nem próbált ki. Azt írta, hogy a kovász pár óra alatt „robbant ki” a zárt üvegből, ezért kénytelen volt segítséget kérni az X-en (régebben Twitter).

So um…. Soooooooooo my sourdough starter exploded out of a sealed jar in a matter of hours what do I do??? It won’t stop PLEASE HELP I’m afraid to open it and it’s flowing out like crazy https://t.co/n2HDZrygH4 pic.twitter.com/3z7l03aXGH

Három Fico lelövését támogató kommentelőt vettek őrizetbe Szlovákiában

A szlovákiai rendőrségi szóvivő bejelentése szerint három olyan személyt vettek őrizetbe, akik a közösségi hálón olyan posztokat tettek közzé, amely szerint támogatják a szlovák miniszterelnök elleni merényletet. “Pillanatnyilag a rendőrségi cellában vannak, ahol meg kell várniuk, hogy dönt a felügyelő ügyész” – mondta Denisa Bárdyová a parameter.sk cikke szerint.

A szóvivő megismételte, intenzíven dolgoznak a gyűlöletkeltő posztok elemzésén, és kivétel nélkül mindegyik ügyben cselekedni fognak.

Előzőleg már elfogtak egy interneten fenyegetőző személyt, aki a belügyminiszternek és két másik parlamenti képviselőnek címezte üzenetét. Őt veszélyes fenyegetés bűncselekményével gyanúsították meg a hatóságok, és akár három év börtönt is kaphat a bumm.sk szerint.

Kiürítették az összes iskolát Cipruson iszlamista fenyegetések miatt

Bombariadóval fenyegető e-mailek miatt szinte az összes iskolát ki kellett üríteni pénteken Cipruson, írja az MTI.

A sajtóban nyilvánosságra került üzenetek a rendőrség szerint iszlamista hátterű megfélemlítésre utalnak. A levél írói kifejezetten utaltak is az iszlám törvénykezésre, vagyis a saríára, amely – szerintük – előírja minden hitetlen megbüntetését.

A görög nyelvű üzenetek szövegében sok hiba volt, gyaníthatóan fordítóprogrammal készülhettek.

Megerősítették az iskolák és egyes szerkesztőségek védelmét Szlovákiában

A szlovákiai főügyészség hírzárlatot rendelt el a Robert Fico ellen elkövetett merénylet részletei kapcsán, közölte Ľubomír Solák országos rendőrfőkapitány a Paraméter tudósítása szerint.

A rendőrség Solák közlése szerint vizsgálja, hogyan szivároghatott ki a gyanúsított igazolványképe, egyelőre nincs információja ezzel kapcsolatban. A rendőrfőkapitány úgy tudja, hogy egy rendőrtől szivároghatott ki a felvétel, amelyen a merénylő a rendőrség épületében arról beszél, miért lőtte meg a miniszterelnököt.

Egyelőre egyetlen rendőrt sem függesztettek fel a történtek miatt.

A keddi tömeges fenyegetések után újabb két iskola felrobbantásával fenyegetőznek Szlovákiában

Haza kellett küldeni a diákokat csütörtökön két besztercebányai iskolából, miután bombafenyegetés érte az intézményeket. A Parameter szerint a Andrej Sládkovič Gimnáziumnak és a Jozef Murgaš Ipari Szakközépiskolának címeztek fenyegető e-mailt.

A lap kiemeli, hogy néhány nap alatt ez már a sokadik olyan eset Szlovákiában, amikor iskolák felrobbantásával fenyegeztőztek. Kedden több mint 1500 intézmény kapott hasonló e-mailt, köztük óvodák, általános- és középiskolák is. Az épületek átvizsgálása során sehol nem találtak robbanószert, ennek ellenére a mostani fenyegetéseket is komolyan veszik a hatóságok. Az említett besztercebányai iskolákat átvizsgálta a rendőrség, nincs hír arról, hogy bármelyikben bombát találtak volna.

A korábbi tömeges bombafenyegetések mögött nagy valószínűséggel kibertámadás áll, az elkövető után intenzíven nyomoz a rendőrség.

Ledudálták, kiszállt az autóból, üvöltözött, levideózták, felfüggesztettet kapott

Egy brit férfit felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, miután egy autós nézeteltérés során üvöltve megfenyegetett egy háromgyermekes anyát – írja a Sun.

Samantha Isaacs tavaly augusztusban egy angliai Bournemouth-ban található benzinkútról távozott, mikor egy másik autó kivágódott elé, így hirtelen fékeznie kellett, amiről dudaszóval tájékoztatta az elé került jármű sofőrjét. A 60 éves férfi azonban nem érezte indokoltnak ezt a lépést, így kiszállt a Toyotájából, a nő autójához sétált, és magából kikelve számonkérte az azt megelőző percek történéseit, a nő szélvédőjén dörömbölve, valamint a következőket kiáltva:

Lát engem, maga k*baszott r*banc?

Jándi táblaháború: Azt állítja a jobbikos politikus, hogy életveszélyesen megfenyegette őt a polgármester

Adorján Béla jobbikos regionális igazgató az ATV Híradójának azt mondta, hogy Orbán Viktor látogatása után életveszélyesen megfenyegette őt Asztalos István jándi polgármester. A miniszterelnök azért ment el az ukrán határ mellett fekvő településre, hogy megnézze a híressé vált No migration, No gender, No war feliratot, melyet Jánd leköszönő polgármestere tette ki a faluba vezető út mellé. Adorjánnak viszont nem tetszett ez a tábla, így ő kitette az Otthont, Hitet, Békét feliratot a település határába.

A polgármester életveszélyesen megfenyegetett – felmenőimet szidalmazva, szemkinyomással, megöléssel fenyegetett. Ígéretet tett arra is, hogy tönkreteszi az életemet

– nyilatkozta Adorján az ATV-nek. A híradónak a helyi roma kisebbség elnöke arról beszélt, hogy közmunkásként dolgozó testvérét a polgármester bosszúból kirúgta. Dacsó Linda Gabriella azt is mondta, hogy telefonhívásokat kap, hogy ha elindul polgármesternek, akkor teljesen ellehetetlenítik.

A Miskolci Törvényszék felrobbantásával fenyegetőzött valaki, kiürítették az épületet

Ki kellett üríteni a Miskolci Törvényszék épületét hétfőn kora délután, mert egy telefonáló azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja az épületet.

A boon.hu cikke szerint délután fél egy körül jelezték a bent tartózkodóknak, hogy azonnal el kell hagyniuk az épületet. Kerestük az üggyel kapcsolatban a Miskolci Rendőr-főkapitányságot, onnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy közveszéllyel fenyegetés bűntettének gyanúja miatt indítottak eljárást, a telefonálót még nem tudták azonosítani, ezért egyelőre gyanúsított sincs. A Törvényszék épületénél nem találtak robbanószert, nem volt semmilyen detonáció, így sérültek sincsenek.

A Törvényszék szóvivője, dr. Tőzsér Ildikó a boon.hu-nak elmondta, a riasztás jogilag terrorcselekménnyel fenyegetés, amelynek büntetési tétele minimum 5 évtől kezdődik, ha kiderül, ki fenyegetett robbantással.

Lázár János nyílt fenyegetést küldött a Sparnak

„Most, hogy az osztrák fűszeres-közértes, a Spar így viselkedett, felvetettem a kormányban, hogy ne tűrjük tovább a hazudozást, alaptalan állításokat tőlük, s inkább vegyük meg őket szőröstül-bőröstül” – idézi a portál az építési és közlekedési minisztert.

A miniszter ugyanakkor magát is korrigálva egyértelművé tette, hogy nem kiszorítani akarja az osztrák céget és általában a külföldi multikat, hanem rászorítani őket arra, hogy „tisztetljék az itteni embereket, fogyasztókat, a kormányt, az országot, ahol óriási extraprofitot termelnek.

A Sparral szemben is tudunk úszni. A cég meg fogja fizetni az árát annak, amit az elmúlt napokban tett

Kipakolt Varga Judit exférje: Balásy Gyula cége sokszorosan túlárazta a rossz minőségű munkákat a Diákhitel Zrt.-nek, Rogán Antal mégis őket akarta

Magyar Péter, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje a Partizánban arról beszélt vasárnap, hogy azért távozott az állami Diákhitel Zrt. vezérigazgatói posztjáról, mert minőségi problémákat tett szóvá az állami kommunikációt végző Balásy Gyula-céggel kapcsolatban, mely ráadásul három-hatszoros árat számlázott a piaci árhoz képest, és amikor nem akarta aláírni velük a szerződést, Rogán Antal kabinetfőnöke, Nagy Ádám rátelefonált, hogy jobban tenné, ha a kifogásai ellenére aláírná a dokumentumot.

Titkosszolgálati védelmet kér Trump egyetlen talpon maradt kihívója

A titkosszolgálathoz fordult védelemért Nikki Haley. A korábbi ENSZ-nagykövet, aki Donald Trump egyetlen talpon maradt kihívója a republikánus elnökválasztáson, a megszaporodott fenyegetések miatt döntött így. Erről Haley maga beszélt a Wall Street Journal-nek, megjegyezve, hogy mindez nem fogja eltántorítani „attól, amit tennie kell”.

Az elnökjelöltet idáig a saját biztonsági csapata és a kampányhelyszíneket biztosító helyi rendőrök védték. „Ha olyasmire adod a fejed, mint én, akkor kapni fogsz fenyegetéseket. Ez a helyzet. Mindez nem fog elriasztani. Ha pedig arra van szükség, hogy néhány emberrel többet tartsak magam mellett, az részemről rendben van” – mondta Haley, akinek az otthonát is érte korábban fenyegetés, míg kampányrendezvényein rendszeresen jelennek meg ellentüntetők.

A védelemre vonatkozó kérésekről a kongresszus illetékes, kétpárti bizottságának véleményezése után a belbiztonsági miniszter hoz döntést. Első kampánya idején, 2007-ban Barack Obama is kapott titkosszolgálati védelmet, ugyanakkor az idén függetlenként induló Robert F. Kennedy Jr. (akinek a nagybátyja, John F. Kennedy elnök és az apja, Robert Kennedy szenátor is merénylet áldozata lett) kérelmét elmondása szerint visszautasították.

Halálos fenyegetést küldtek Szijjártónak a kárpátaljai útja előtt 

Halálos fenyegetést tartalmazó, ukrán nyelvű emailt kaptak a Külgazdasági és Külügyminisztérium ukrajnai képviseletei – számolt be az Index kedden. Értesülésüket egy Brüsszelben tartott sajtótájékoztatón megerősítette Szijjártó Péter is, aki január 29-én Kárpátaljára utazik, hogy ott találkozzon ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával.

Az Index által idézett levélben azt állt, hogy „Magyarok, gyűlöljük a kormányotokat, amely továbbra is mindent megtesz azért, hogy elveszítsük a háborút. Azt hiszitek, hogy a miniszteretek az Ukrajna elleni támadások után csak úgy eljön hozzánk? Mi nem így gondoljuk. Január 29-én tehát robbanásveszélyes üdvözletre számíthatnak. Egy páncélvonat nem fogja megmenteni önöket. Javasoljuk, hogy adjon megrendelést egy temetkezési irodának, hogy elkezdhessék elkészíteni a koporsót Szijjártónak, és az illeszkedjen a magasságához. Isten megbocsát, de az ukránok nem”.

Szijjártó a Magyar Nemzet szerint a fenyegetésre reagálva azt mondta, hogy annak célja a a jövő heti külügyminiszteri találkozó beárnyékolása lehet, de ez nem fog megtörténni:

A másodállásokra vonatkozó engedélyek visszavonásával fenyegetik a mentősöket

Azonnali hatállyal megvonná a Mentőszolgálat Főigazgatója a másodállásokra vonatkozó engedélyeket, ha az ügyeleti rendszerhez csatlakozó megyékben nem jelentkezik elég mentőorvos, vagy mentőtiszt a feladatokra – ez derül ki az RTL Híradóhoz eljutott levélből. Egy mentődolgozó szerint szinte mindenkinek van másodállása, mert olyan alacsony a fizetésük.

Egy új jogszabály szerint ráadásul már nemcsak az orvosok, hanem – egy kötelezővé tett tanfolyam után – a mentőtisztek is végezhetnek halottvizsgálatot. Egy másik levélben az szerepel, hogy „akik a januári határidőig nem teljesítik a képzési kötelezettséget, attól megvonják a 24 órás engedélyt február 1-től.” Ez az engedély teszi lehetővé számukra, hogy a fennmaradó szabadidejükben másodállást vállaljanak.

A Mentődolgozók Szövetsége szerint a Mentőszolgálat feladatai világosak. A szakszervezet elnöke azonban azt mondja, a január 5-én kiküldött levelek hangneme nem elfogadható.

Elfogták a telefonbetyárt, aki tavaly ősz óta több száz bombafenyegetéssel borzolta Franciaország kedélyeit

Franciaország nyugati részén elfogtak egy 13 éves fiút, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly ősz óta bombafenyegetések százaiért felelős – írja az MTI a rennes-i ügyészség csütörtöki közlése nyomán. A telefonbetyár ellen még aznap büntetőeljárást indítottak.

A tanulót azzal vádolják, hogy Franciaország szerte bombafenyegetések százait jelentette be különösen repülőterek, bíróságok és egyetemek ellen. A fiatal gyanúsított beismerte, hogy „játékvágyból” cselekedett, mindenféle politikai vagy vallási indíték nélkül.

A hatóságok kezére került diákot legalább 380 bombafenyegetéssel vádolják a Le Parisien című francia lap jelentése szerint.

„Felrobbantom az egész várost – Allahu Akbar” – írta az újpesti férfi, majd magára hívta a TEK-et

Elrendelték annak a férfinak a letartóztatását, aki még hétfőn terrortámadásokról – többek között a bécsi főpályaudvar felrobbantásáról – küldött fenyegető leveleket a rendőrségnek – írta az MTI a Budapest Környéki Törvényszék csütörtöki közleményére hivatkozva.

Eszerint a gyanúsított hétfőn több e-mailt küldött az Országos Rendőr-főkapitányságnak, a Készenléti Rendőrségnek és fővárosi kerületi rendőrkapitányságoknak. Ezekben azt kérte, hogy küldjék ki lakcímére a bevetési osztályt, a TEK-et, illetve jelezte, hogy lőfegyverrel és lőszerrel is rendelkezik. Mindezek bizonyítására az egyik leveléhez egy képet is küldött „lőfegyvernek látszó tárgyakról”.

A férfi később a Váci Rendőrkapitányság központi e-mail-címére is küldött elektronikus üzenetet, amely

Vascsővel fenyegette életveszélyesen rokonát, aztán autóval a többiek közé hajtott

A Fejér Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki egy autóval hozzátartozói közé hajtott.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2023. december 20-án délután, Ráckeresztúron egy gépjárműből kiszállva a kezében egy kb. 100-120 cm hosszúságú vascsővel egyik hozzátartozóját a háza előtt megöléssel fenyegette, majd visszatérve a ház előtt álló hozzátartozói közé hajtott úgy, hogy a gépjárművet letérve az útról a ház irányába kormányozta azért, hogy az ott tartózkodó személyeket elgázolja. Hárman elugrottak a gépkocsi elől, azonban egy férfi súlyos személyi sérüléseket szenvedett.

A gyanúsított elfogatóparancs útján került kézre, így feltehető, hogy a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne, illetve elrejtőzne. Alaposan feltehető továbbá, hogy a bizonyítást veszélyeztetné, így különösen a büntetőeljárásban résztvevő személyeket megfélemlítené, jogellenesen befolyásolná. A férfi többszörösen büntetett előéletű, a hozzátartozói sérelmére elkövetett kiemelkedő tárgyi súlyú, élet elleni bűncselekményt feltételes szabadság hatálya alatt állva visszaesőként valósította meg, amelyre figyelemmel feltehető, hogy a megkísérelt bűncselekményt véghez vinné, vagy újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

Bombariadó-hullám Belgiumban: csaknem harminc iskolát zártak be

A brüsszeli és a brabanti régió 27 iskolája zárva maradt hétfőn vasárnap késő este bejelentett bombariadó miatt – közölte honlapján Vallónia és Brüsszel régió iskolai hatósága (WBE).

A hatóság az „elővigyázatosság elvének szigorú betartására” hivatkozva döntött így. A WBE kapcsolatban áll az illetékes hatóságokkal, számos helyszínt már ellenőriztek, és jelenleg is folyamatban van az ellenőrzésük. A helyzetet a mai nap folyamán újraértékelik – áll a testület közleményében. A WBE sajnálatát fejezte ki, hogy „az elmúlt hetekben megszaporodtak az ilyen típusú riasztások, és hogy ez mindenkinek, különösen a családoknak nehézségeket okoz”.

A hónap elején több iskolát kellett kiüríteni Brüsszelben és környéken, miután a rendőrséghez bombafenyegetésről érkezett bejelentés. A brüsszeli ügyészség akkor hangsúlyozta, hogy nagyon komolyan veszi ezeket az incidenseket. „A hamis riasztásokért súlyos büntetés jár, amely három hónaptól két évig terjedő szabadságvesztéssel és 400 eurótól 2400 euróig terjedő pénzbírsággal sújtható” – közölték.

Több mint fél tucat gyereket térdeltettek le gázfegyverrel a diáktársaik, háromra nőtt a beazonosított elkövetők száma

Újabb elkövetőt fogtak el azoknak a 13-14 éves budapesti általános iskolásoknak az ügyében, akiket megaláztak, letérdeltettek és gázpisztollyal fenyegettek a XVI. kerületben az iskolatársaik – tudta meg a 24.hu. Ezzel már háromra nőtt a beazonosított elkövetők száma.

Négy szülő tett feljelentést november első felében a kerületi kapitányságon azért, mert közterületen gázpisztollyal fenyegették, és letérdeltették az iskolatársai. Egy birtokunkba jutott felvételen az látható, hogy az elkövetők letérdeltetnek egy fiút, majd megcsókoltatják vele a cipőjüket.

Az áldozatok, illetve az elkövetők többsége a Centenáriumi Általános Iskola és a Móra Ferenc Általános Iskola növendékei. Az egyik feljelentést tevő szülő lapunknak azt mondta, hogy a gyerekek, már aludni sem tudtak a stressztől, és otthon is csak később merték elmondani a dolgokat.

A szomszédban lakó gyerek megölésével fenyegetőzött, majd rálőtt a rendőrökre egy nógrádi férfi

A Terrorelhárítási Központ emberei tettek pontot egy elfajuló szomszédvita végére a Nógrád vármegyei Erdőtarcsán pénteken. Az RTL riportja szerint azon a ponton vonták be a sértettek a hatóságokat, amikor a 66 éves férfi azzal kezdett fenyegetőzni, hogy megöli a szomszédban lakó család gyermekét.

A sértett családból az édesanya nyilatkozott a csatornának, ő elmondta, hogy sokáig kimondottan jóban voltak a szomszéddal, a viszony azonban hirtelen megromlott. A nő elmondása szerint a férfi a fejébe vette, hogy ők mérgezték meg a kutyáját – ő viszont ezt határozottan tagadta, mint mondta, semmilyen állatot nem bántanának, így az ő háziállatát sem. A férfi pénteken kezdett azzal fenyegetőzni, hogy megöli a család gyermekét. A nő ekkor egyedül volt otthon a gyerekkel, a férje dolgozott. Ezen a ponton értesítette a hatóságokat.

A kiérkező rendőröket a férfi fegyverrel várta, rájuk is lőtt, egy rendőr könnyebben sérült.