Best WordPress Hosting
 

Újraválasztották Kocsis Mátét

Tisztújítást tartott az esztergomi kihelyezett ülésén a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja, amely három évre újraválasztotta Kocsis Máté frakcióvezetőt – közölte a frakció az MTI-vel.

A kormánypárti képviselők bizalmat szavaztak az eddigi frakcióvezető-helyetteseknek is, így a posztot ezután is Balla György, Bánki Erik, Dunai Mónika, Font Sándor, Halász János, Hende Csaba, Hörcsik Richárd, Kósa Lajos, Kubatov Gábor, Németh Szilárd, Németh Zsolt, Selmeczi Gabriella és Zsigó Róbert tölti be – áll a Fidesz-frakció közleményében.

Mint arról beszámoltunk, egy részben közpénz milliárdokból épült esztergomi luxusszállodában tartja a kormánypárt az évadnyitó kétnapos frakcióülését, ahol szerda este Orbán Viktor miniszterelnök vázolta az előttük álló feladatokat.

Meglátogatták a józsefvárosi polgármesteri irodát a nyomozók

„Tegnap a NAV bűnügyi nyomozói látogattak a józsefvárosi polgármesteri hivatalba, Veszprémből. A munkájukat végezték, költségvetési csalás és okirathamisítás gyanúja miatt tett feljelentésünk nyomán ugyanis elindult a büntetőeljárás, az ennek lefolytatásához szükséges dokumentumokért és iratokért jöttek” – számolt be Pikó András, Józsefváros ellenzéki polgármestere.

Pikóék az előző vezetés által, a káptalanfüredi önkormányzati gyerektábor fejlesztésével kötött szerződések miatt tettek feljelentést.

– A hat lakópavilon építésére 378 millió forint állami támogatást adott át az önkormányzat a klubnak, amely azonban a mai napig ezzel a támogatással nem tudott szabályosan elszámolni felénk. A benyújtott számlák között rendre megjelentek olyan másolatok, melyeken már korábbi TAO támogatás terhére történt elszámolást tanúsító bélyegző szerepel. Így alappal merült fel annak a gyanúja, hogy több irányban is elszámolhatták azokat a számlákat, amelyek a káptalanfüredi gyermektábor fejlesztéseit voltak hivatottak igazolni – írta a TAO támogatással, a Veszprémi Handball Zrt-vel partnerségben megvalósuló beruházásról.

Meghátrálhat a kormány a 200 ezer napelemes elől, maradhat az éves elszámolás és jöhet a nagy roham az év végi változtatásig

Több korábbi váratlan lépés után újabb csavar a napelemes piacon: Facebook posztban kéri Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Lantos Csaba energiaügyi minisztert, hogy maradjon meg a napelemes rendszerek éves szaldóelszámolása a már működő rendszereknél.

Miért fontos ez? Magyarországon csaknem 200 ezer háztartásban van napelem, ami nagyjából félmillió ember jelent. Többségük az elmúlt napokban becsapva érezhette magát – ahogy arra Kocsis is utalt -, mert az áram adásvételi elszámolását 2024-től úgy tervezték megváltoztatni (havi szaldó bevezetése), hogy

az jelentős költségeket eredményezett volna számukra,

Visszavonulót fújt a kormánypárt napelem-ügyben!

Arra kérem Lantos Csaba energetikai minisztert, hogy „a már megvalósult családi beruházások esetén ne vonjanak el szerzett jogokat, és a kormány döntsön az éves szaldóelszámolás visszaállításáról legalább azon családok esetén, akiket ez korábbi szerződéseik alapján is megilletett!” – posztolta ki ma délelőtt Kocsis Máté Fidesz frakcióvezető.

A Facebook-poszt azt sugallja, mintha az uniós elvárások miatt tervezte volna a kormány az éves szaldó havira változtatását, utólag rontva a napelem rendszerek megtérülését, noha ez a 2019-es direktíva alapján egyáltalán nincs így. A direktíva ugyanis csupán a 2024-től újonnan csatlakozó napelemesekre vonatkozik majd, akiknek a bruttó elszámolási szabályrendszer szerint kell csatlakozni, így tehát a már éves szaldó szerint csatlakozott napelemesek elszámolását emiatt nem kellene megváltoztatni.

Kocsis Máté a posztjában lényegében az elszámolási szabály utólagos változtatását kéri számon, ami így rontja az érintett családok napelemes rendszereinek megtérülését, hiszen úgy fogalmaz: „nincs helye annak, hogy … rosszabb elszámolási feltételeket kapjanak azok a családok, akik az elmúlt években napelem felszerelésével igyekeztek csökkenteni a fogyasztásukat.”

A Fidesz arra kéri az energetikai minisztert, hogy ne töröljék el a lakossági napelemeknél az éves szaldóelszámolást

„Arra kérem Lantos Csaba energetikai minisztert, hogy a már megvalósult családi beruházások esetén ne vonjanak el szerzett jogokat, és a kormány döntsön az éves szaldóelszámolás visszaállításáról legalább azon családok esetén, akiket ez korábbi szerződéseik alapján is megilletett!” – írja Kocsis Máté Fidesz frakcióvezető.

Az éves szaldóelszámolás megszüntetésének hírét nagy felzúdulás kísérte, Lantos Csaba bejelentése óta dőltek a szerkesztőségünkbe a kormány kiszámíthatatlan szabályozását ekéző, a családok által beruházott milliók megtérülését reklamáló levelek. Az Energiaügyi Minisztérium (EM) korábban annyit reagált a kiserőmű-tulajdonosok felháborodására, hogy mindenkinek megtérül a beruházása, támogatják majd a családokat a napelemes rendszerek megtérülő telepítésében, és a közlemény azt is tudatta: Brüsszel várja el a napelemes bruttó elszámolás bevezetését.

Ahogy azt korábban megírtuk: a bruttó elszámolást az újonnan belépők számára nem vitatta senki, a felháborodás nem is ennek szól. Évek óta ismert volt, hogy a 2024. január 1-je után a hálózatra csatlakozók számára nem lesz már éves elszámolási lehetőség, a bruttó elszámolásban a napelemes termelő a hálózatból vásárolt és az általa megtermelt, azonnal el nem fogyasztott energia egységárát külön-külön határozzák meg.

Kocsis Máté gorombának nevezte Szijjártó Péter kijelentését

Kocsis Máté szerint goromba dolog és nem tartja jónak, hogy Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter technikai kérdésnek minősítette a svédek NATO-csatlakozásának parlamenti engedélyezését.

A Fidesz frakcióvezetője a Telex kamerája előtt arról beszélt,

nem tartom ezt szerencsés dolognak, a magyar országgyűlés a legfőbb népképviseleti szerv, döntéseit szuverén módon hozza meg, és szerintem elég goromba dolog kormánytagtól technikai kérdésnek minősíteni egy parlamenti döntést.

„Rossz hírem van, nem az ellenzék mondja, hogy a kormány oroszpárti, hanem mindenki”

Háborúpárti ellenzék, oroszpárti kormány – pártközi vitafórumot tartottak az EP és az önkormányzati választásokra készülve a tusványosi szabadegyetemen. A csütörtöki volt az egyetlen esemény, ahova a kormánypártok számára hazai pályának számító rendezvénysorozatra ellenzéki politikusokat is meghívtak.

Az ellenzéket ezúttal hárman képviselték. A visszatérő vendégek. Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő és Kanász-Nagy Máté LMP-s frakcióvezető-helyettes mellett idén Brenner Koloman jobbikos frakcióvezető-helyettes ült egy pulpitusra Kocsis Máté fideszes frakcióvezetővel és Nacsa Lőrinc KDNP-s frakcióvezető-helyettessel. Bár az ellenzéki felhozatal meglehetősen hiányos volt, Kanász felhívta a figyelmet arra, hogy otthon, Magyarországon még ilyen körben sem tudnának vitát tartani, mert a közéletben lövészárkok alakultak ki, a Fidesz ugyanis törésvonalakat helyez el a társadalomban, és magát keretezi be az egyik oldalon a nemzeti oldal képviselőjeként. Aki pedig a másik oldalon van, az nem része a nemzetnek.

Varga Jennifer / 24.hu

Jámbor András azt állítja, hogy Kocsis Máté lepedofilozta a parlamentben

Kocsissal sosem beszéltünk egymással. Két hete szembejött a Parlament folyosóján, mondta, hogy szervusz, én, hogy szia, aztán mikor mellém ért, halkan, a fogai között azt mondta, hogy »pedofil« – és azzal haladt tovább. Ez volt Kocsissal az egyetlen személyes interakcióm, mióta képviselő vagyok

– nyilatkozta Jámbor András, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, aki a 444-nek adott interjút.

Az ellenzéki képviselő a közelmúltban arról számolt be, hogy halálosan megfenyegették, és ez szerinte kapcsolódik ahhoz a lejáratókampányhoz, amit a Fidesz és médiája ellene és a Szikra közössége ellen folytat. Kocsis Máté reakciójában kifejtette, hogy Jámbornak nem kéne ezen csodálkozni, továbbá a Fidesz frakcióvezetője azt is felhozt, hogy a Szikra Mozgalom egyik tagjának lakásán pedofil tartalmakat találtak.

Kocsis Máté reakciója Jámbor András halálos megfenyegetésére: András! Valójában min csodálkozol?

András! Rossz dolog, hogy megfenyegettek, sok politikus ismeri az érzést, átéltünk már ilyesmit. Továbbmegyek: ami veled történt, bűncselekmény, és elvárjuk a hatóságoktól, hogy derítsék fel az elkövetők kilétét

– írta Kocsis Máté Facebook-oldalán arra reagálva, hogy Jámbor András nemrég arról számolt be, hogy halálosan megfenyegették egy durva, antiszemita, „Betyárok” aláírással ellátott, kézzel írt levélben. Az országgyűlési képviselő feljelentést tesz.

A Fidesz frakcióvezetője a posztban többek közt úgy fogalmazott: „András! Valójában min csodálkozol? A te hazai és külföldi elvtársaid, radikális szélsőbaloldaliak magyar embereket vertek félholtra Budapest utcáin. Igen, te importáltad hosszú idő után a magyar politikába az erőszakot. Meg a bolsevik-kommunista meggyőződésed.”

Kocsis Máté: Karácsony Gergely nagy bajban van

Világosan látszik, hogy Karácsony Gergely 2021-ben belekeveredett egy pénzmosási ügybe, és a főpolgármestert most már pénzmosási ügyekre is használják Gyurcsányék – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kocsis Máté emlékeztetett: hétfőn hozták nyilvánosságra a tavalyi országgyűlési választások külföldi befolyásolásáról szóló nemzetbiztonsági jelentést, mely szerint Karácsony Gergely pénzmosási ügybe keveredett. Kocsis Máté szerint amit a főpolgármester állít arról, hogyan került több mint 500 millió forint értékű valuta az ő miniszterelnök-jelölti kampányát segítő 99 Mozgalom számlájára, súrolja a nevetségesség határát, holott durva külföldi beavatkozási kísérlet történt a magyar politikai életbe, melynek ő az egyik felelőse.

A frakcióvezető szomorú és gátlástalan hazudozásnak nevezve a főpolgármester érvelését. Rámutatott:a közmédia Jónak lenni jó elnevezésű karácsonyi adományvonalán hetek alatt nem gyűlik össze annyi pénz, mint amennyit a főpolgármester napok alatt a saját mozgalma köré „szórt”. Zárt adománygyűjtő ládákról beszél, miközben nem válaszol arra, hogy hány ilyen működött és hol, milyen méretben voltak ezek elhelyezve, mint ahogy az sem derül ki, miként lehetséges, hogy a támogatók szinte kizárólag angol fontban és euróban helyezték el adományaikat – mondta Kocsis Máté.

Kocsis Máté szerint a Mi Hazánk is háborúpárti

Interjút az Indexnek Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. A beszélgetés elején szóba került, hogy a kormánypárti CÖF plakátkampányt indított arról, hogy háborúpárti az ellenzék, ám se MSZP-s, se LMP-s, se jobbikos, se Mi Hazánk-os politikus nem szerepel rajtuk. Kocsis Máté szerint ennek az az oka, hogy a CÖF nem tartotta fontosnak, hogy „jelentéktelen politikusokat vagy eljelentéktelenedett pártokat említsen”. A Mi Hazánkról elmondta, hogy ők nem a baloldali ellenzék része, de bizonyos szempontból mégis háborúpártiak:

Olyan értelemben háborúpártiak, hogy ők sem követelik a békét kellő hangsúllyal, nem szavazták meg a békepárti nyilatkozatot sem.

Kocsis úgy véli, hogy „Oroszország agressziója vitán felül áll”, ám az unió nem az agresszió megszüntetését, hanem a háború eszkalációját forszírozza.