Best WordPress Hosting
 

Keményen nekiment Orbán környezetgyilkos kormányrendeletének az ombudsmanhelyettes

„Nem szolgálja sem a jogbiztonság, sem a környezetvédelem szempontjait” – Keményen bírálta az Orbán-kormány lex akkuját az ombudsmanhelyettes

Bándi Gyula, aki javaslatot tett a rendelet felülvizsgálatára.

„Rendkívül tág keretet ad hatósági szerződés kötésére bármilyen típusú környezetvédelmi hatóság számára, tetszőleges környezeti ügyben, a magasabb szintű jogszabályok által előírt tartalmi elemek mellőzésével, a jogbiztonságot is veszélyeztető jogalkotási hiányosságokkal” – ezt írta az elmúlt napokban heves vitákat szító, lex akkuként is ismertté vált kormányrendeletről Bándi Gyula, az alapvető jogok biztosának jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese.

Lantos Csaba hazudott, mégis beszántja a kormány a környezetvédelmi intézményrendszert

“Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”. Orbán Viktor és kormánya tegnap újra hitet tett leghíresebb mondata mellett, ugyanis hiába ígérték meg több fórumon mind Lantos Csaba, mind Gulyás Gergely miniszterek, hogy módosítják a 432/2023-as kormányrendeletet úgy, hogy az kizárólag a kohászati üzemekre vonatkozzon, de ez nem történt meg. Lantos Csaba elvesztette szavahihetőségét és egy közjogi pozícióhoz elengedhetetlen minimális közbizalmat, ezért haladéktalanul távoznia kell!

A környezetvédelmi intézményrendszer lerombolásáról szóló kormányhatározat módosítása alátámasztotta az LMP – Magyarország Zöld Pártjának félelmét, ugyanis a módosítás sem tisztázza megnyugtatóan azt, hogy a súlyosan szennyező és jövőnket felélő akkuipari gyárakra ne vonatkozzon a kormány által biztosított szabadkártya, kizárólag egy miniszteri kézivezérlést eszközölnek benne.  Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy az Orbán-kormány 13 éve alatt leépített környezetvédelmi intézményrendszert ilyen hazug módon semmisítették meg végérvényesen, kizárólag azért, hogy a honfitársaink egészségét és biztonságát kiárulva kedvezzenek a külföldi nagytőkének. Az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul a rendelet megsemmisítése érdekében és azonnali lemondásra szólítja fel a posztjára méltatlan Lantos Csaba minisztert.

23. ARC-kiállítás Révész Pál: Savtúltengés

A biztonságunk forog kockán, ha nem védjük meg a hazai környezetvédelmet

A környezetvédelmi jogintézményekkel és közigazgatási szervezetrendszerrel szembeni bizalmatlanságra fájdalmasan mutatott rá a közbeszédbe berobbanó minapi rendelet, melyben a kormány az ukrajnai háborúra hivatkozva lehetővé tette, hogy a környezetszennyező cégek hatósági szerződések megkötésével kerüljék el a környezetvédelmi szankciókat.  Civil szervezetek nyílt levélben fordultak a miniszterelnökhöz, melyet október 2-ig bárki aláírhat.

Az Energiaügyi Minisztérium a WWF Magyarország sajtóban megjelent állásfoglalására reagálva ígéretet tett arra, hogy változtatni fognak a vitatott jogszabályon. Sajnos azonban a környezetügyet övező problémák messze túlmutatnak a kormányrendeleten, ezért azok megoldása érdekében a WWF Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Humusz Szövetség, az Éghajlatvédelmi Szövetség és a Reflex Környezetvédő Egyesület nyílt levélben fordul a miniszterelnökhöz, a levélhez október 2-ig aláírásával bárki csatlakozhat.

Erős közigazgatás nélkül nincs biztonságos ország

A környezetvédelem beszántási pávatánca

Meghátrált a kormány, és a minisztérium kiegészíti a büntetlen szennyezést lehetővé tevő jogszabályt, és leszűkíti azt a jelenleg működő kohászati üzemekre. A vicces indoklásban saját bevallásuk szerint elfelejtették beleírni a jogszabályba, hogy kire is vonatkozik, de csak nyugodtan játszák, hogy annál is hülyébbek, mint amilyennek látszanak, ha közben lényegében visszavonják a jogszabályt.

Ameddig eljutottunk ide:

A sorozatos szabálysértések ellenére magyar hatóságok bírságai eddig sem vágták földhöz a milliárdos állami támogatásokat és adókedvezményeket kapó akkumulátorgyárakat. Egyedül a dél-koreai SungEl bátonyterenyei akkumulátor-feldolgozójának működését függesztették fel határozatlan időre, ami eleve katasztrófavédelmi engedély nélkül kezdett működni, de idén tavasszal még a hatósági ellenőrök is rosszul lettek ott a szabálytalanul tárolt vegyi anyagoktól.