Best WordPress Hosting
 

Nincs már lufi a budapesti lakáspiacon az MNB szerint

Noha tavaly az árak és a tranzakciók számát nézve is megtorpant a lakáspiac, az elmúlt év vége óta minden makrogazdasági körülmény adott a szektor élénküléséhez, ami mostanra meg is indult, derül ki a Magyar Nemzeti Bank jelentéséből. Az adásvételek száma 2024 első negyedévére már a hosszú távú átlagos szintjére emelkedett, igaz, a reál lakásárak még csökkennek.

Feszes a munkaerőpiac, a dezinfláció mellett csökkennek a hitelkamatok, erősödik a fogyasztói bizalom, a reálbérek emelkedő pályára állnak – mindezen tényezők lendületet adnak az ingatlanpiacnak, ami különösen 2023 első felében mutatott aggasztó jeleket, a tranzakciók száma ekkor mintegy 40 százalékkal maradt el az egy évvel korábbihoz képest.

Miért fontos ez? A javuló gazdasági körülmények mellett mérséklődik a lakásárak csökkenésének kockázata, ami a pénzügyi stabilitás szempontjából jó hír.

Márciusra szép csöndben egymillió forint fölé kúszott a budapesti négyzetméterár

Áremelkedéssel indította az évet a fővárosi lakáspiac, az első két hónapban a téglalakások átlagos négyzetméterára egymillió forint fölé emelkedett – állítja a Duna House.

Az ingatlanközvetítő cég szerint a használt téglaépítésű lakások átlagos négyzetméterára a fővárosi kerületekben 558 ezer és 1,3 millió forint között volt az első két hónap tranzakciói alapján.

Az elemzés három tényezőre vezeti vissza a drágulást:

Ingatlanok: soha nem látott módon terjed az egymillió feletti négyzetméterár

Országosan 0,1 százalékkal csökkentek az árak tavaly decemberhez képest, a fővárosban viszont tempós drágulás volt megfigyelhető. Budapesten az elmúlt hónapban 1,9 százalékkal emelkedtek a lakásárak, ami a jelentős részét lefedi az éves 2,4 százalékos drágulásnak. “Az országos lakásárak minimális csökkenése nem jelent meglepetést, viszont a fővárosban az elmúlt év stagnálását követően megmozdultak a lakásárak. Jó hír lehet a lakásvásárlóknak, hogy a lendületes évkezdet ellenére országosan sem várható jelentős, 15-20 százalékos lakásáremelkedés 2024 egészére vonatkozóan.” – értékelte a friss adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Hozzátette: “A januárban mért évi 1,2 százalékos országos lakásáremelkedés kiszámítható pályára terelte a lakások és házak felértékelődését. Ez pedig a januárban indult állami támogatásokkal és a csökkenő hitelkamatokkal együtt hozzásegítheti a lakáspiacot ahhoz, hogy idén magára találjon.”

Egyre többen a milliós sávban

Londonban csak egy garázsra tellett volna a pénzéből, inkább vett egy falusi kunyhót

London is egy a világ azon városai közül, amelyekben szinte lehetetlen értelmes áron lakást bérelni, hát még vásárolni. Ezt tapasztalta – na meg a kiégést – a 26 éves Amy is, aki feladta inkább a londoni életét is elköltözött vidékre, hogy álmai idilli házikóját megvehesse.

Hat hónapja a testvérével együtt úgy döntött, hogy otthagyják a munkájukat és egy antikvitást nyitnak. Ennek részeként vásárolt Amy 220 ezer fontért egy 700 éves másodosztályú házikót, ami kicsit olyan, mint a filmek régi falusi kunyhói: vastag falú, alacsony mennyezetű, fagerendás.

Forintra átszámolva ez az összeg se semmi, közel 100 millió forint, de azt állítja a fiatal nő, illetve a TikTokra kitett videójában azt mutatja, hogy Londonban, amit megengedhetett volna magának, az egy garázsra vagy egy parkolóhelyre lett volna elég.

Rengeteg építkezés leállt, jöhet a 3 milliós négyzetméterár az új lakásoknál

Az egyik legnagyobb lakásépítő cég, a Metrodom Kivitelező Kft. ügyvezető igazgatója szerint három év múlva a mostani budapesti átlag, vagyis a másfél millió forint megduplázódik.

Kiss Gábor a portálnak azt is elmondta, hogy minden körülmény ezt „segíti”, hiszen a kivitelezési költségek emelkednek, a munkaerő sem lett olcsóbb. A kereslet nagyot esett, ennélfogva most nem érdemes nagy projektet indítani, így jó ideig jelentős kínálatbővülés sem lesz, ami fékezné az árnövekedést.

A hárommillió forintos ár egyébként Buda egyes körzeteiben már most is megvan, Pesten van egy-két projekt, ahol a négymillió forintot alulról súrolja az ár. Ezek mindegyike elvehetetlen panorámát és szolgáltatásokat ad, kivételes belső anyaghasználat jellemzi őket. A fővárosban már csak egy-két kerületben kérnek egymillió forint alatti árat, több kerületben is kétmilliós az átlagár.

Összeroskadt a magyar építőipar, a lakáspiacon is komoly a gond

Kritikus szintre csökkent az építőipar rendelésállománya, 30 százalékkal kisebb a múlt év közepéhez viszonyítva – húzza a vészharangot az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége. Adataikból kiderül, hogy a 2023. évben kötött új szerződések volumene 37 százalékkal marad el a 2022. év első felében kötött szerződésektől. Az év második fele az erős piaci versenyről, a túlélési stratégiákról szól.

Az ÉVOSZ szerint számos építési vállalkozás, tervező- és mérnökiroda az erősödő verseny mellett sem fog elegendő munkához jutni az év hátralévő részében. Elegendő alatt értendő, hogy leépítések nélkül is a piacon tudjon maradni a vállalkozás a következő két évben.

Komoly visszaesést hozott 2023, az első félévben a tavalyi év hasonló időszakához képest 40 százalékos visszaesést tapasztaltunk a lakáspiacon, ez igaz az új építésű lakásokra is. A kínálati és a keresleti oldalon is egyaránt jelentős problémával nézünk szembe

Egyre kevesebbet érnek a támogatott hitelek, mégis egyre nehezebb lakáshoz jutni nélkülük

(A szerző a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.)

A csok támogatás a 2016-os bevezetése óta stabilan része a családtámogatási programnak, és a falusi csok és babaváró hitel egyébként tavaly év végi határidejét is meghosszabbította a kormány. Ezekre a támogatásokra tehát továbbra is stabilan számíthatnak a gyermeket nevelő vagy tervező családok. De tényleg annyira kellenek, ha lakást vennénk?

Mennyire nehéz most lakáshoz jutni?