Best WordPress Hosting
 

Itt az újabb pedofil-elengedési botrány?

Megszökött a házi őrizetből egy kiskorúak zaklatásával gyanúsított, 54 éves fociedző. Jelenleg fogolyszökés miatt is nyomozás folyik ellene.

Mit történt? Megszökött a házi őrizetből a kiskorúakat zaklató, 54 éves pedofil fociedző – írja a Blikk.  N. Lászlóval szemben fogolyszökés miatt a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság adott ki elfogatóparancsot, amiért a pedofil bűnökkel gyanúsított elkövető három hónapja lelépett a házi őrizetből. A férfi tavaly novemberben ismeretlen helyre távozott, a bulvárlap információi szerint vélhetően Ukrajnába ment.

Hogyan történhetett ez meg? A gyanú szerint az 54 éves pedofil edző a tarpai fociakadémián sportoló gyermekekkel fajtalankodott. „A megalapozott gyanú szerint az edzőként dolgozó férfi munkakörébe tartozott az is, hogy éjszaka felügyelje az externátusként működő diákszálláson elhelyezett gyerekeket. 2022 novemberében egyik éjszaka a gyanúsított egy alvó kiskorú fiúval szexuális cselekményt végzett. Néhány nap múlva egy másik kiskorú fiúval ugyanígy tett. Ezek a cselekmények ismétlődtek is 2022 novemberében” – erősítette meg a lapnak a vádakat dr. Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője.

A magyar család, ami három éve vízen van

Egy 14,9-szer 4,7 méteres hajó vitorlázik a világ óceánjain és tengerein 2020 nyara óta, fedélzetén egy magyar család, Bőszéék laknak. A történetüket bemutató teljes cikket keresd a Forbes Life friss számában.

A budapesti házaspár, Domonkos és Anna mindent felszámoltak otthon, hogy átköltözhessen lányaival a Sailing Teatimera, és elindulhassanak világ körüli útjukra. Az anya pedagógus és fotós, ő tanítja a gyerekeket, az édesapa informatikus és matematikus, napközben kapitány, éjjel pénzt keres. Megtett tengeri mérföldjeik száma húszezer-hatszáz, a meglátogatott országoké huszonkettő, az eltörött borospoharaké huszonegy.

Bőszéék Bora Borán (Fotó: Sailing Teatime)

Szepsy István túl egy stroke-on, de még mindig a szőlő az élete, így dolgozik ma

Tízéves korától járja a dűlőket, ötven éve a szőlő és a minőségi borkészítés az élete. A hetvenhárom éves Szepsy István megfogyatkozott erővel, túl egy stroke-on, még mindig dolgozik.

Tokaj-Hegyalja doyenje, tavaly az ő borászatát választották Európa legjobbjának, bekerült a Golden Vines Hírességek Csarnokába is, de talán ennél is többet mond az a tisztelet, ami a tokaji borvidéken övezi.

Nem vette el a kedvét a betegség?

Nemcsak zenész, de intézmény is a budapesti undergroundban

Nyughatatlanul keresi a hangját, van belőle pár: az egyik azt súgja iamyanknak, hogy elég lesz most már a mártírkodásból. Részlet a 2023. téli Forbes Life különszámból.

Herold Jánosnak már az iskolában is afelé csapongott a figyelme, ami tényleg érdekelte, egyik hétről a másikra volt kettes tanulóból ötös, és viszont. A dobverőt tíz év után azért tette le, mert belátta: nem szeret gyakorolni, metronómhoz idomulni. Azt az érzést viszont szerette, amit egy-egy harmóniamenet indított el benne. Ez lökte át a produceri, zeneszerzői pályára, így lett belőle iamyank.

A fővárosi underground metál- és hardcore-szcéna nevezetes 2000-es évei (az úgynevezett BPRNR korszak) után a 2010-es évek elektronikusabb közegének a rasztahajú yank is emblematikus arca volt. 2015-ben sorra nyerték a díjakat a Possible reklámügynökséggel, ő írta a Lost Sounds: Adventures of Poco Eco kísérleti mobiljáték zenéjét. „Az a legvidámabb, amit valaha csináltam” – mondja.

Tényleg csak ennyibe kerül 100 évig élni?

Pofonegyszerű rendszer eredményez egészséget és az életéveink növelését. Ráadásul mindezt már a gyakorlatban is kipróbálták, és működik. Tényleg van mit tanulni a Kék Zónák lakóitól, hiszen ha nem is a bűvös száz éves kor elérése a célunk, akkor sem mindegy, milyen fizikai és szellemi állapotban, azaz milyen életminőségben töltjük a következő évtizedeinket.

Miközben évről évre felfoghatatlan összeget szórunk el különféle diétákra, étrend-kiegészítőkre, fogyasztó és fiatalító csodaszerekre, vagy jobb esetben superfoodokra és edzésre,

valójában éppen a mértékletesség, az életmódbeli szerénység és felmenőink életvitelének alapos ismerete hozhat átütő változást az egészségünk és fittségünk megőrzéséért vívott küzdelemben.

Cyla: Nem hiányzik, hogy Fördős Zé kiabáljon velem, hogy rosszul vágom a hagymát

Megjelent a Forbes Life téli lapszáma. A címlapon Cyla, azaz Kajdi Csaba, aki nem tesz lakatot a szájára celebekről vagy politikai háttérről szólva sem. Néhány erős mondat a címlapinterjúnkból.

A Forbes Life téli lapszáma címlapon Kajdi Csaba, Cyla. Fotó: Krasznai Zoltán

1.

2500 hektárnyi ártéri erdőt állítanak vissza a Mura – Dráva – Duna mentén

2023 októberében elindult az új EU által társfinanszírozott LIFE RESTORE for MDD projekt a Mura, Dráva és Duna mentén – azon az összefüggő védett területen Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban, Magyarországon és Szerbiában, ahol a világ első, öt országra kiterjedő UNESCO bioszféra-rezervátuma található.

Az öt országban 17 intézmény, köztük a természetvédelmi, vízügyi, erdőkezelő és regionális közigazgatási hatóságok, valamint egyetemek és civil szervezetek a WWF Ausztria vezetésével közösen dolgoznak a folyóvízi ökoszisztémák és ártéri erdők helyreállításán a három folyó mentén, az „Európa Amazonasaként” emlegetett területen.

A projekt keretében a következő öt év során 20 millió eurós költségvetésből 29 folyó menti helyszínen végeznek el szakemberek élőhely-helyreállításokat – a cél 2472 hektár ártéri erdő kialakítása és állapotának javítása, 54 230 méternyi mellékág visszacsatolása és 966 000 köbméter hordalék szétterítése új kavics- és homokpadok létrehozására. Ezek az akciók nemcsak értékes élőhelyeket biztosítanak a ritka hal- és madárfajok számára, hanem egészségesebb és a szárazsággal szemben ellenállóbb ártéri erdőket hoznak létre.