Houstonba, a NASA központjába látogattak a magyar űrhajósjelöltek – írja az MTI a HUNOR – Magyar Űrhajós Program közleménye alapján. A három férfi április elején vett részt egy tíznapos szakmai úton, ennek első állomása volt az amerikai űrügynökség bázisa.
A látogatás során betekintést kaphattak az űrkutatási szakemberek napi munkájába, valamint személyesen találkozhattak és beszélgethettek a világűrt már megjárt asztronautákkal. Emellett megtekintették a Nemzetközi Űrállomás élethű mását is, ahol a professzionális asztronauták kiképzése is zajlik, és közelebbről megismerkedtek az űrhajósok kiképzése során használt eszközökkel.
De nemcsak látogatóban voltak, hanem az Axiom Space szakembereitől átfogó elméleti és gyakorlati képzést is kaptak, valamint különböző alkalmassági teszteket és kiképzési feladatokat is végre kellett hajtaniuk. Ez idő alatt a vállalat űripari szakértői és pszichológusai folyamatosan vizsgálták a reakcióikat és a kommunikációs képességeiket. A jelöltek továbbá a virtuális valóság segítségével megtapasztalhatták az űrben való munkavégzés sajátosságait és élőben követhették nyomon a Nemzetközi Űrállomáson folyó kísérleteket is.