Best WordPress Hosting
 

„Többet túlóráznak és nincsenek kölykeik” – így léphetnek vendégmunkások a magyarok helyére a cégeknél

„A Mahle autóipari cég balassagyarmati üzemében arra lettek figyelmesek a helyi kirendeltségünknél, hogy a magyar dolgozókba mindenféle okkal „beleáll” a cégvezetés, burkoltan belekötnek az emberekbe, majd fegyelmi ügyekre hivatkozva rövid úton megszüntetik a munkaviszonyukat. Érdekes módon nagyjából mindig annyi magyar munkavállalót küldtek el, amennyi indonéziai kölcsönzött munkás érkezett éppen” – számolt be lapunknak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.

Elmondása szerint a gyár egyik munkatársa például azért kapott fegyelmi büntetést, mert bevitte a mobiltelefonját a gyártóterületre, amit a belső szabályzat valóban tilt, ám állítja, a gyakorlatban egyébként a többség ugyanezt teszi. Tudomása szerint a külföldi dolgozók, az indonézek és az ukránok ott telefonálnak a gyártósor mellett. Ám ilyen esetekben sosem lehet azzal érvelni, hogy más is ezt csinálja, így a dolgozót vétkes kötelezettségszegésre hivatkozva eltávolították a cégtől.

Ezeknél az ügyeknél nem az történik, ami – a  hírek alapján – a Continental makói gyárában történt, hogy nyíltan felmondanak 50 magyar dolgozónak, hanem egyedi esetek szerint, a munkavállaló hibáját követi egy-egy munkaviszony-megszüntetés.