Best WordPress Hosting
 

Az ukrán kormány több tízezer elrabolt és deportált gyermek nevét ismeri

A New York-i ENSZ Közgyűlésen személyesen szólalt fel Volodimir Zelenszkij, aki többek között arról beszélt, hogy több tízezer elrabolt gyerek nevét ismeri az ukrán kormány.

„Soha korábban nem vált a tömeges emberrablás és a deportálás az orosz kormány politikájának részévé. Mostanáig” – mondta kedden Zelenszkij, hozzátéve, hogy az ukrán kormány több tízezer elrabolt gyermek nevét ismeri és „bizonyítékai vannak arról, hogy Oroszország több százezer embert rabolt el, majd deportál Ukrajna megszállt területeiről.”

Zelenszkij hozzátette, próbálják hazahozni a gyerekeket, de elrablásuk óta sok idő telt el, és Oroszországban arra tanítják őket, hogy gyűlöljék Ukrajnát. Az ukrán elnök szerint ez egyértelműen népirtás.

Varsó kész tárgyalni Kijevvel az ukrán gabonaexportról

Varsó kész tárgyalni Kijevvel a gabonaexportról – jelezte Robert Telus lengyel mezőgazdasági miniszter szerdán, reagálva ukrán hivatali partnere aznapi kijelentésére, miszerint Ukrajna megegyezésre törekszik az ügyben. Lengyelország várja az ukrán gabonával összefüggő probléma megoldását célzó megbeszéléseket, készen áll az erről szóló tárgyalásokra – mondta el Telus a PAP hírügynökségnek. Hangsúlyozta, Varsó nyitott olyan megoldás keresésére, amely megvédené a lengyel piacot, a lengyel gazdákat, és segítené Ukrajnát.

A miniszter ilyen megoldásként említette a gabonatranzitot, valamint azt, hogy az ukrán termékekre vonatkozó tilalmi lista legyen rugalmas, módosítható, tegye lehetővé például egyes termékek importját oda, ahol erre igény van. Egyúttal jobb lenne, ha a megoldás tartós lenne, és az Európai Unió vezetné be – fűzte hozzá Telus.

A miniszter szavaival Tarasz Kacska ukrán gazdasági és kereskedelmi miniszterhelyettes, az RMF FM lengyel kereskedelmi rádiónak adott szerdai nyilatkozatára reagált, amelyben az ukrán tisztségviselő aláhúzta, „Ukrajna tervében első pontként a Lengyelországgal való megegyezés megtalálása szerepel.”

Lezuhant egy Szu-34-es Voronyezsben

Lezuhant egy Szu-34-es repülőgép a voronyezsi régióban, kétfős legénysége katapultált – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium. A vadászbombázó legénységét visszaszállították a bázis repülőtérre, a tárca szerint a pilóták egészségét nem fenyegeti veszély. A baleset lakott területektől távol történt, a földön nem keletkezett kár. A repülést lőszer nélkül hajtották végre. A védelmi minisztérium szerint a baleset oka műszaki hiba lehetett.

(MTI)

The post Lezuhant egy Szu-34-es Voronyezsben first appeared on 24.hu.

Tengeri akna robbantott fel egy teherhajót a román partoknál

Egy valószínűsíthetően orosz tengeri aknára futott egy teherszállító hajó Sulina kikötőjénél, Romániában, miközben kirakodásra várakozott. A 12 tagú legénységet a romániai parti szolgálat mentette ki a hajóról.

BREAKING:

The cargo ship Seama has hit a naval mine in the Romanian port of Sulina.

11 ezer fölött a napi menekültek száma

Az ukrán-magyar határszakaszon 6414-en léptek be Magyarországra kedden, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5263-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek, vagyis összesen 11.677-en érkeztek a háború sújtotta országból az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint.

A beléptetettek közül a rendőrség 80 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – áll a közleményükben.

The post 11 ezer fölött a napi menekültek száma first appeared on 24.hu.

Afrikában csaphatott le a Wagnerre az ukrán titkosszolgálat

Valószínűleg az ukrán titkosszolgálat állhat az Wagner-féle milíciák elleni támadások mögött Szudánban a CNN szerint. Legalább nyolc dróntámadás érte az orosz támogatású csapatokat, amelyek szudáni polgárháborúban harcolnak.

Ukrajna hivatalosan nem vállalta a felelősséget a támadásokért.

HITTING WAGNER IN AFRICA??

Jönnek a vereségek, csak drágán szabadulhat meg Putyin a Wagnertől

Néhány nappal ezelőtt az orosz védelmi minisztérium megtiltotta, hogy a Wagner-csoport egyik gépe leszállhasson a szíriai Latakiában, ahol a hmeimimi légi bázist évek óta az oroszok irányítják. A repülő fedélzetén Líbiából hazafelé tartó zsoldosok utaztak, azonban az érkezés korántsem volt feszültségmentes. A Wagner a tiltás után a szír hadsereggel állapodott meg arról, hogy a gép leszállhat a szír légierő tijaszi bázisán, ám az oroszok ezt is meg akarták akadályozni, és közölték a szírekkel, hogy landolás esetén tüzet fognak nyitni a gépre. A Wagner erre válaszul szintén fenyegetésbe kezdett, hogy az orosz védelmi minisztérium líbiai kirendeltségét tűz alá veszik, ha a gépnek baja esik. Végül a helyzet a szír hadsereg és Junusz-bek Jevkoruv orosz védelmi miniszterhelyettes közbenjárására lecsillapodott, a gép pedig le tudott szállni a katonai bázison.

Ez az eset is jól mutatja, mennyire ellentmondásos lett a Wagner helyzete. A Kreml igen komoly dilemma előtt áll, mert sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja a szervezetet. A New York Times nyugati kormányzati forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a Wagner az orosz védelmi minisztériumhoz vagy annak hírszerzéssel foglalkozó ágához, a GRU-hoz kerülhet. Ugyanakkor az átszervezésnek sok buktatója lehet.

Zendülés után bosszú

Ungár Péter Prigozsin haláláról kérdezte Szijjártó Pétert

Ungár Péter írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be Szijjártó Péternek, akinek felidézte Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter nyilatkozatát Jevgenyij Prigozsin, Wagner zsoldos- vezér haláláról.

Nagy gondot okozna megnevezni bárkit, aki ösztönösen azt gondolná, hogy ez véletlen egybeesés. Történetesen nem természetes módon halnak meg azok a politikai ellenfelek, akiket Vlagyimir Putyin fenyegetésnek tart a hatalmára nézve.

Az LMP politikusa arra volt kíváncs, egyetért-e lengyel kollégája szavaival.

Fischer Ádám: Mindenki a hatalom gyűrűjét akarja, pedig az minden rossz okozója

Fischer Ádám karmester volt Szatmári Róbert legutóbbi vendége a radiocafé Enyhe katarzis című műsorában. A Kossuth-díjas karmesterrel készült beszélgetésben szóba került, hogy miért aktuális ma is Wagner, miért akarják sokan a hatalmat, mikor az minden rossz okozója és az is, miért érzi elkerülhetetlennek egy világméretű háború kialakulását. Emellett még szó esett arról, miért éri meg kedvesnek lenni a zenészekkel, és arról is, hogy miért nyugodtabbak az emberek Dániában, mint itthon.

Prigozsin a halála előtt eddig ismeretlen videón bizonygatta: minden rendben van

Eddig ismeretlen videó került elő a néhai Jevgenyij Prigozsinról. Ezt a Wagner zsoldoscsoporthoz köthető Grey Zone csatorna tette közé szerdán a Telegramon a Meduza című független orosz lap szerint.

A Reuters szerint nem ellenőrzött hitelességű videó a jelek szerint nem sokkal Progozsin halála előtt készülhetett. A katonai terepruhában ábrázolt zsoldosvezér a felvételen egy kocsiban ül,  és arról biztosítja a nézőket, hogy jól van, biztonságban érzi magát.

Mindenkinek, aki arról vitatkozik, hogy élek-e vagy sem, és hogy vagyok: Jelenleg 2023 augusztusának második felében járunk, hétvége van. Afrikában vagyok, tehát üzenem azoknak, akik előszeretettel spekulálnak a kihullásomról, a magánéletemről, az ottani munkámról vagy bármi másról: ami azt illeti, minden rendben van.

Kiemelték a tíz holttestet

Az orosz vizsgálat emberei tíz holttestet emeltek ki Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér szerdán lezuhant gépéből, közölte az orosz vizsgálóbizottság.

Maga a vizsgálat egyelőre tovább folyik, most elemzik a testeket, hogy megállapítsák a személyazonosságukat.

The post Kiemelték a tíz holttestet first appeared on 24.hu.

Az üzemeltető cég vezetője szerint a második Wagner-gép valójában nem kapcsolódott a Wagnerhez

Sokat emlegették a tegnapelőtti napon azt a második repülőgépet, amely állítólag a Wagner-csoport vezetőjéhez volt köthető. Most a gépet működtető cég vezetője közölte, hogy a gépnek soha nem volt köze a Wagnerhez. Az RA-02748 jelű gépről azt orosz média kezdett el spekulálni a Telegramon, mert ez is a levegőben volt, amikor Prigozsin gépe lezuhant. A Jetica LLC szerint viszont sem a repülő, sem annak utasai nem kapcsolódtak a Wagnerhez. A gépet pedig nem is adták kölcsönbe, de a cégvezető nem árulta el, amúgy kié a gép.

The post Az üzemeltető cég vezetője szerint a második Wagner-gép valójában nem kapcsolódott a Wagnerhez first appeared on 24.hu.

Finnországban kapták el a Ruszics vezetőjét

Az egyik Wagner-alakulat alapítóját és parancsnokát vették őrizetbe Finnországban az ukrán kormány kérésére a múlt hónapban – közölték pénteken az orosz magánhadsereg zsoldosaihoz köthető közösségimédia-csatornák.

A zsoldoshadsereg Ruszics nevű alegysége a Telegramon Jan Petrovszkij néven, a Ruszics „élharcosaként”, illetve alapító tagjaként és vezetőjeként azonosította a letartóztatott férfit. Egykori alakulatának közlése szerint Petrovszkij, akit a Wagner számos tagja mellett tavaly szankciókkal sújtott az Európai Unió és az Egyesült Államok, 2014 óta harcolt Ukrajnában. Július 20-án tartóztatták le vízumszabálysértés miatt, és most kiadhatják Kijevnek.

Az nem világos, hogy Petrovszkij miként tudott belépni Finnországba, miközben az Európai Unió szankciói alatt áll. A Helsinki melletti Vantaa kerületi bírósága várhatóan meghosszabbítja Petrovszkij előzetes letartóztatását a finn nemzeti nyomozóiroda kérésére – közölte egy bírósági tisztviselő. Hozzáfűzte: a nyomozó hatóság terrorcsoport tevékenységében való részvétel, valamint a terrorizmus támogatásának gyanújával kérte a Voislav Torden nevet is használó férfi őrizetbe vételét – mondta a tisztviselő.

Lukasenka: Mondtam Prigozsinnak, hogy vigyázzon

A belarusz elnök, Aljakszandr Lukasenka https://24.hu/belfold/2023/08/25/idojaras-hetvege-34/ Északon akár zápor is lehet pénteken, hogy figyelmeztette a Wagner vezetőit, Jevgenyij Prigozsint és Dmitrij Utkint, hogy figyeljenek az életükre leselkedő veszélyekre, és kérte őket, hogy maradjanak Belaruszban. Lukasenka szerint Prigozsin kétszer is legyintett arra, amikor figyelmeztette őt a veszélyekre, és még a puccskísérlet közben is azt mondta neki, hogy meg fog halni, ha folytatja az utat Moszkvába.

A pokolba vele, akkor meghalok.

– mondta neki erre Prigozsin.

73 ukrán drónt lőttek le az oroszok egy nap alatt

Tömeges dróntámadást intézett Ukrajna a Krím félsziget ellen. Az orosz védelmi minisztérium szerint 73 drónt szedtek le a félsziget felett 24 óra alatt. Azt is közölték, hogy katonai célú ukrán kikötőket támadtak az orosz erők.

The post 73 ukrán drónt lőttek le az oroszok egy nap alatt first appeared on 24.hu.

Kirúgták az ukrán katasztrófavédelem vezetőjét

Menesztette az ukrán kormány Szerhij Krukot az állami katasztrófavédelmi szolgálat vezetői posztjáról egy belső ellenőrzést követően – közölte Ihor Klimenko belügyminiszter pénteken a Telegramon.

A tárcavezető hozzátette, hogy a katasztrófavédelem vezetésével Kruk eddigi helyettesét, Volodimir Demcsukot bízták meg. Elmondta még, hogy a szolgálatnál elvégzett belső ellenőrzés eredményei alapján további személyi döntések várhatók. Kiemelte, hogy a katasztrófavédelmi szolgálat a megszokott módon működik.

Augusztus elején az ukrán Állami Nyomozóiroda (DBR) azzal gyanúsította meg a szolgálat több tisztségviselőjét, hogy hivatali mulasztásuk hozzájárult ahhoz, hogy januárban repülőszerencsétlenségben életét vesztette Denisz Monasztirszkij akkori belügyminiszter és a rendőrség több vezetője – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Vajon ott lesz Putyin Prigozsin temetésén? Megkérdezték

Nem személyesen az orosz elnököt, hanem Peszkovot, aki miután elmondta, hogy a Kremlnek nincs köze a zsoldosvezér halálához, nem kerülte ki teljesen ezt a kérdést sem.

Egyértelmű válasz ugyanakkor nem született, a BBC szerint a Kreml szóvivője azt mondta, jelenleg lehetetlen megmondani, hogy Putyin elmegy-e, hiszen „nagyon sűrű a programja”.

The post Vajon ott lesz Putyin Prigozsin temetésén? Megkérdezték first appeared on 24.hu.

A Kreml tagadja, hogy bármi köze lenne Prigozsin halálához

Moszkva szerint egyértelműen hazugság, hogy Jevgenyij Prigozsin az orosz állam keze által halt meg – írja az Independent.

A Kreml részéről Dmitrij Peszkov nyilatkozott a sajtónak, egyben visszautasított minden olyan nyugati feltételezést, ami arra utal, hogy Prigozsint a Kreml parancsára iktatták ki. Peszkov egyúttal elismételte, hogy a szerda esti repülőgép-szerencsétlenség kivizsgálása folyamatban van, illetve elmondta azt is, hogy Putyin az utóbbi időben nem találkozott az egykori Wagner-vezérrel.

The post A Kreml tagadja, hogy bármi köze lenne Prigozsin halálához first appeared on 24.hu.

A Heineken 1 euróért eladta oroszországi érdekeltségeit egy orosz hátterű csoportnak

A Heineken holland söripari vállalat, a világ második legnagyobb sörgyártó cége szimbolikus 1 euróért adta át oroszországi leányvállalatának összes részvényét az orosz hátterű Arnest csoportnak – tájékoztatott az NL Times című angol nyelvű holland hírportál pénteken. Az eladás legalább 300 millió euró (mintegy 115 milliárd forint) halmozott veszteséget okozott az amszterdami székhelyű vállalatnak.

A Heineken SA eladta oroszországi tevékenységét az Arnest csoportnak. Az eladás a szükséges engedélyek megszerzését követi, és lezárja a Heineken tavaly márciusában megkezdett kivonulását Oroszországból

– áll a holland söripari vállalat pénteken közzétett közleményében. Dolf van den Brink, a Heineken vezérigazgatója közölte, az orosz leányvállalat eladása a vártnál bonyolultabb volt, részben a változó helyi jogszabályok miatt, valamint azért, mert a cégvezetés meg akarta akadályozni, hogy a Heineken rossz kezekbe kerüljön.