Best WordPress Hosting
 

Lángoló autóból mentettek ki egy férfit a XIII. kerületben

Villanyoszlopnak ütközött szombaton 7 óra 39 perc körül egy autós a XIII. kerületben, a Váci út Forgács utca kereszteződésénél, írja a police.hu.

A IV. kerületi járőrök éppen a kereszteződésben álltak az autójukkal, amikor látták, hogy a szemből jövő autó nekicsapódik a villanyoszlopnak. Odasiettek a férfihoz, kihúzták az autóból, amely azonnal lángba borult.

A sofőrt a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

„Kulcsot akarunk! Most!” – több mint ezren nem tudnak beköltözni Budapest legnagyobb lakóparkjába

Nagyjából száz ember gyűlhetett össze pénteken Budapest legnagyobb új építésű társasháza előtt, a XIII. kerülti Duna Terasz Grande lakóparknál. Tüntetni jöttek, nem beköltözni, kulcsot ugyanis hónapok óta nem kapnak, pedig a 790 lakás elvileg készen van a Marina parton, csakhogy a beruházó és a kivitelező között egy jogi és egy elszámolási vita is zajlik – így egyelőre húzódik az átadás.

A vevők a beruházó Duna Terasz Grande Kft. (DTG) és a kivitelező KÉSZ Zrt. embereitől vártak magyarázatot a kialakult helyzetre. A feszült hangulatú megbeszélésre a két vitázó fél a jogi képviselőket küldte el, akik nem tudták megnyugtatni a tiltakozókat, sőt néha inkább még olajat öntöttek a tűzre.

A cégek vitáznak, a vevők felrobbannak

Verhetetlen ez a kerület az újépítésű ingatlanok piacán

Enyhe áremelkedés után frissen csatlakozott a millió feletti átlagos négyzetméterárral rendelkező kerületek közé a hatodik legdrágább fővárosi kerületnek számító XIII. kerület. Változatos használt és új ingatlanpaletta várja az otthonteremtési céllal vásárlókat és befektetőket, akiknek használt ingatlanok esetében 985 ezer, új lakások tekintetében 1,27 millió forintos átlagos négyzetméterárra érdemes készülniük a Duna House szakértői szerint.

A Duna House értékesítési adatai alapján a 2023-as, alacsony fordulatszámon pörgő ingatlanpiacon negyedével kevesebb tranzakció zárult a fővárosban, mint az azt megelőző évben. Az otthonteremtési céllal vásárlók és az ingatlanbefektetők körében is népszerű XIII. kerület 2022-ben a Budapesten értékesített ingatlanok 10 százalékának adott otthont, tavaly azonban enyhén mérséklődött a kerület keresettsége, az összes fővárosi adásvétel 9%-a zárult ezen a területen.

A színes ingatlanpiaci kínálattal rendelkező kerületben megtalálhatóak a régi bérházak téglaépítésű lakásai, dunai panorámás lakótelepi lakások, kertvárosi környezetben található családi házak, korszerű lakóparki ingatlanok és a felsoroltak mellett számos újépítésű projekt is elérhető a területen.

Kanász-Nagy Mátét indítja az LMP a XIII. kerületben

Önállóan indul az önkormányzati választáson az LMP a főváros XIII. kerületében. A párt polgármesterjelöltje Kanász-Nagy Máté országgyűlési frakcióvezető-helyettes lesz, írja az MTI.

Ungár Péter társelnök a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az LMP az önkormányzati választási kampányban az emberek legszűkebb lakókörnyezetét érintő témákat helyezi a középpontba.

Számos olyan önkormányzati vezető van, aki nagyon régóta tölti be a hivatalát és aki már nem feltétlenül a legalkalmasabb erre a pozícióra

13 éve várják a lakók a XIII. kerületi társasház befejezését

Budapesten, a XIII. kerületben a Reitter Ferenc-Kerekes utca sarkán áll egy külsőre, legalábbis első látásra teljesen normálisnak tűnő társasház, csakhogy jogilag egyáltalán nem létezik, számolt be róla az RTL Fókusz.

Az ott élő Darabos Zsuzsa a csatornának elmondta, „a lakáshirdetés az úgy szólt, hogy portaszolgálat, két lift, a tetőn étterem és jacuzzi és ilyen kábítások voltak, ami ugye mindenkinek megtetszik a 13. kerület kellős közepén. Ki ne szeretne egy ilyen környezetben élni?”

Ehhez képest most egy csípőprotézis-műtéten túl gyalog kell felmennie az ötödikre, mert lift nincs az épületben.

50 helyett 137 km/h-val ment egy autós a XIII. kerületben

Angyalföldön, a Lehel utcában 2024. január 20-án négy óra leforgása alatt a rendőrautóban elhelyezett sebességmérő készülék 140 olyan gépkocsit rögzített, ami átlépte a megengedett sebességhatárt – írják a rendőrség oldalán. Ezek az autósok közigazgatási bírságra számíthatnak.

A rekorder a megengedett 50 helyett 137 km/h-val közlekedett. Gyorsaságáért 390 ezer forint közigazgatási bírsággal sújtja a hatóság.

The post 50 helyett 137 km/h-val ment egy autós a XIII. kerületben first appeared on 24.hu.

Ma még csak üres placc – Mészáros Lőrinc toronyházakkal építi tele az Árpád híd környékét

„Fenntartom korábbi véleményem, megvalósulása után is tájsebként tekintek rá” – mondta tavaly Lázár János, amikor megkérdezték az újonnan átadott Mol Campus felhőkarcolóról. Lázár János véleményét nem lehet tudni arról az újabb három toronyról, amit a Mészáros Lőrinchez köthető nagybank, az MBH építhet az Árpád híd pesti hídfőjénél, de bármit is gondol róla magánemberként, a Mol felhőkarcolójának esetéből megtanulhatta, hogy a magasházak építését Budapesten nem tudja megakadályozni. A kormánynak ugyanis egyáltalán nincsenek ellenérzései a tornyokkal szemben.

„Büszkén vittem az ágytálat is” – cigánytelepről kitörve, a doktori felé

Kerekes-Jónás Tímea a tuzséri cigánytelepről egy budapesti kórház főnővéri pozíciójáig jutott, majd a XIII. kerület szociális ügyeinek felelőse lett, miközben diplomát diplomára halmoz, vezérlőelve a tanulás. Portrénk az ő útját mutatja be.

The post „Büszkén vittem az ágytálat is” – cigánytelepről kitörve, a doktori felé first appeared on 24.hu.

A szomszéd dobhatta ki a kutyát a harmadikról egy budapesti társasházban

Egy héttel ezelőtt eddig tisztázatlan körülmények között kizuhant egy kiskutya egy XIII. kerületi társasház egyik lakásának ablakából. Az állat nem élte túl a 12 méteres zuhanást, azonnal szörnyethalt.

A Blikk információi szerint egy eldurvuló szomszédháború vezethetett a tragédiához, a lap által megszólaltatott gazda úgy gondolja, a Maya nevű kutya nem magától ugrott ki az ablakon.

A nő úgy mesélte, hogy aznap korán ment dolgozni, a villamoson vette észre, hogy otthon felejtette a lakáskulcsát. „Mivel egy zárható lépcsőházban lakunk, ráadásul nagyon békés, biztonságos a környék, megkértem a férjem, ne zárja be a lakásajtót, hogy délben be tudjak jutni” – magyarázta a nő, hogy miként maradhatott nyitva a lakás. A férje a 4 és 6 éves lányaikat óvodába vitte, majd tíz óra körül ő is elment otthonról. Mire a nő hazaért, az állat már nem élt.

Véres ruhájú, zavart nőről érkezett bejelentés: az asszony XIII. kerületi lakásán megtalálták a halott élettársát

Holtan találtak egy középkorú férfit budapesti, XIII. kerületi otthonában vasárnap. A férfi élettársát előállították – közölte honlapján a rendőrség.

A rendőrségre 2023. június 18-án délután

egy véres ruhájú, zavart nőről érkezett bejelentés Budapest XIII. kerületéből.