Egyelőre nem áll túl jól a Csehország által kezdeményezett tüzérségilőszer-beszerzés: hiába vesz részt a projektben 20 ország, eddig csak 300 ezer lőszerre elegendő forrást sikerült begyűjteni a korábban ígért 800 ezer helyett – idézi Jan Lipavsky cseh védelmi minisztert a Kyiv Post.
Nap: 2024. április 3.
Kilencvenéves Jane Goodall
2024. április 3-án ünnepli kilencvenedik születésnapját Jane Goodall brit állatvédő, etológus és csimpánzkutató, a főemlőskutatás forradalmasítója.
Valerie Jane Morris-Goodall néven született Londonban. Az állatok világa már kisgyermekként elvarázsolta: kétévesen kötött örök barátságot az édesapjától kapott játékcsimpánzzal, Jubileevel, „akit” – kissé kopottasan – mindmáig megőrzött. Négyévesen órákig a tyúkólban üldögélve várta, hogy a tyúkból előbújjon a tojás, tízévesen az állatokkal beszélő Dr. Doolittle-ről és Tarzanról szóló történeteket olvasva arról álmodozott, hogy Afrikába megy és együtt él az állatokkal.
Szülei válása után édesanyja nem tudta finanszírozni egyetemi tanulmányait, ezért titkárnőként egy dokumentumfilm-stúdióban helyezkedett el. Huszonkét éves volt, amikor egy barátnője meghívta kenyai farmjukra, s az afrikai országban összeismerkedett a régész-antropológus Louis Leakeyvel. A tudós asszisztense és titkárnője lett, az Olduvai-hasadékban szemtanúja volt a hárommillió éve élt hominida, az Australopithecus koponyája megtalálásának.
Kongatják a vészharangot Németországban
Német gazdasági képviseleti szervezetek bírálják a kormánykoalíció gazdaságpolitikáját, és reformintézkedéseket sürgetnek az ország növekedési pályára helyezése, Németország mint termelési telephely versenyképességének megőrzése érdekében.
Tóth Gabi párjával, Papp Máté Bencével és annak szüleivel szerepel egy címlapon
Csütörtökön jelenik meg a Story magazin legújabb száma, melynek címlapján Tóth Gabi és párja, Papp Máté Bence, valamint a férfi szülei vannak. Mind a négyen nyilatkoztak is a lapnak.
Mi természetesnek vettünk mindent. Nem rágódtunk rajta. Amikor bemutatta nekünk Gabit, rögtön éreztük rajta a természetességet, a kedvességet. Nem volt kérdés, hogy összeillenek. Fel sem merült bennünk, hogy ne fogadnánk be. Rögtön azt mondtuk: egy család vagyunk, és ha bármilyen támadás jön, azonnal összefogunk
– mondta el Péterbencze Anikó, a táncos édesanyja.
Elindult az anti-Facebook, ahol senki nem látja a bejegyzéseit, mégis özönlenek a lájkok
Senki nem látja a bejegyzéseit a legújabb közösségi oldalon, mégis özönlenek rájuk a lájkok. A Palmsy kissé fura koncepciójára van értelmes magyarázat.
Nagy KRESZ-kvíz a közlekedési táblákból
Mindegyik KRESZ tábláról tudjátok, hogy pontosan mit jeleznek?
Jöhet az új történelmi csúcs az OTP-nél? És mi lesz a Mollal?
Az elmúlt napokban úgy tűnt, hogy megtorpanhat a rali a magyar tőzsdén, szerdán azonban az OTP vezetésével új csúcsra emelkedett a BUX index. A bankpapír mellett azonban a többi nagypapírban is vannak még kedvező lehetőségek. Éppen ezért megnéztük, hogy mit mutatnak a grafikonok a magyar tőzsde nagyágyúinál, többek között pedig arra a kérdésre is választ kaptunk, hogy melyik most a legalulértékeltebb blue chip a magyar börzén.
Mi lesz a hazai előadókkal most, hogy a mesterséges intelligencia már zenét is ír?
Amióta 2022 novemberében széles körben elérhetővé vált a ChatGPT, gombamód nőnek ki a technológiai vállalatok a földből, amelyek így vagy úgy, de generatív mesterséges intelligenciát használnak a felhasználók elcsábítására. Míg a fent említett szoftver csak szöveg generálására képes, az alapjául szolgáló nyelvi modellt használják már grafikai célokra (DALL-E), valamint videók készítésére is (Sora). És itt még csak az OpenAI fejlesztéseiről beszélünk, a Google és a Meta alkalmazásai még fel sem merültek.
Most pedig megérkezett az első, valóban kompetens zeneszámokat készítő felület, a Suno AI, ami néhány szó megadását követően olyan számot generál, amilyet csak akarunk. Akár magyar nyelven is.
Ahogy a fent említett elődöknél, így itt is felmerül a kérdés:
Aki megkérdőjelezte az ember különlegességét a világban: Jane Goodall 90 éves
Sokaknak talán „csak” csimpánzkutató és aktivista, igazából ennél sokkal több. Azon nagytudású emberek egyike, akik a maguk szelídségével és bölcsességével, egész lényükben tudnak hatni azokra, akik meghallgatják őket. Jane Goodall egész pályafutása során látszólag a csimpánzokat kutatta, valójában az embert.
2022 óta nem volt ilyen: segítséget ajánlott Oroszországnak a NATO egyik legerősebb országa
A háború kitörése óta először védelmi miniszteri egyeztetés volt Oroszország és Franciaország közt: Párizs segítséget ajánlott Moszkvának a terrorizmus elleni harcban – írja a France24.
Egyre nagyobb a nyomás Izraelen a hét segélymunkás halálát okozó légicsapás miatt
Izrael szövetségesei is a történtek mielőbbi és alapos kivizsgálását követelik.
Rebel Wilson megnevezte a színészt, akivel 35 éves korában elvesztette a szüzességét
A napokban megjelent Rebel Wilson memoárja, amiben a színésznő felfedi, hogy Mickey Gooch Jr. komikus és színész volt az első szexuális partnere, amikor 35 éves volt.
Micks, ha ezt olvasod: tudom, hogy talán számodra is újdonság lesz, de igen, veled vesztettem el a szüzességemet
– írja önéletrajzi könyvében Wilson a Page Six alapján.
Szemfüles ügyintéző buktatta le az arcátlan banki csalást: megmenekült az idős hölgy vagyona
Ki akart csalni egy ismeretlen férfi 2000 dollárt egy idős ausztrál hölgyből, de egy szemfüles ügyintéző közbenjárásának sikerült elkerülni a kárt – írja a Daily Mail.
Nyomoz a rendőrség Balásy Gyula cégeinek túlárazásai miatt
Egyelőre csupán felderítési szakban van az eljárás.
Egy korszak zárul le Las Vegasban
A Tropicana Las Vegas, amely 1957-es megnyitásától kezdve az amerikai kaszinóváros ismert helyszíne volt, 67 év után bezárta kapuit, hogy helyet adjon egy új baseball stadionnak – írta az AP News. .
Bulgáriában ástak el fegyvereket a Hamász tagjai, európai merényleteket terveztek
Német rendőrök bukkantak egy titkos fegyver-lerakatra Bulgáriában – közölte a Spiegel.
A német lap szerint a berlini és rotterdami rendőrök négy férfit tartóztattak le karácsony előtt, akikről azt valószínűsítették, hogy zsidóellenes merényleteket készítettek elő.
A négy feltételezett Hamász-taggal szembeni vizsgálat során a Szövetségi Bűnügyi Rendőrségi Hivatal nyomozói számos lőfegyverről és fegyveralkatrészről készült fotót találtak az egyik letartóztatott férfi mobiltelefonján.
Az előző évhez képest csökkent, de a legjobb esetben is csak stagnál a korai iskolaelhagyók aránya
A KSH friss statisztikái szerint a 9 százalékos uniós céltól még mindig elég távol vagyunk.
Szentkirályi Alexandra szerint „műmacsó tempó” Karácsony és Vitézy rivalizálása
A Fidesz jelöltje szerint a budapestiek döntenek majd a következő főpolgármester személyéről, és nem két riválisa.
Magyar Péter szerint már van olyan párt, amellyel közel vannak a megegyezéshez
El azért nem akarja árulni, hogy se Rogán Antal körei, se az ellenzéki elit ne tudja ellehetetleníteni indulását az EP-választáson.
Indul a „hiphop előadók Megasztárja”
Idén is megszervezik a Budapest Open Mic (BOM) HipHop Talents tehetségkutatót, amelyre április 19-ig lehet jelentkezni. A mentorok között van Co-Lee, Ganxsta Zolee, Gege és Saiid.