Best WordPress Hosting
 

Tiborczot is beleírták az amerikai emberi jogi jelentésbe

Kiadta 2024-es országjelentéseit az amerikai külügyminisztérium demokráciai, emberi jogi és munkajogi hivatala, amit a Hvg.hu szúrt ki. A Magyarországról szóló jelentés leginkább az emberi jogi részre koncentrál.

A jelentésben megállapítják, hogy Magyarországon nincsenek sem politikai gyilkosságok, sem politikai foglyok, de még olyan sem történt, hogy egy-egy politikai szereplő útjában lévő személy eltűnt volna. Ugyanígy arról sincs információ, hogy bárkit politikai okokból megkínoztak volna, írja a lap.

Arra viszont a jelentés szerint többször is sor került, hogy embertelenül bántak a hatóság emberei a fogvatartottakkal. Külön kiemeltek egy 2017-es ügyet, amikor egy rendőr eltörte egy mentálisan sérült nő vállát, miközben megbilincselte őt.

Magyar Péter péntekre tüntetést hirdetett

Megvédjük a gyermekeinket egy olyan kormánytól, ami kereszténynek hazudja magát, de két és fél hónap alatt arra nem volt képes, hogy bocsánatot kérjen az áldozatoktól. Kitüntette a gyanúsítottat, kegyelmet adott az elítéltnek, és nem kért bocsánatot, helyette álságos alaptörvény-módosítást ígérget, miközben újra és újra megtörténik a szörnyűség az intézmények falai közt

– mondta el Magyar Péter Pécsen, amit a 444.hu szúrt ki. Azt is bejelentette, hogy pénteken 18 órára tüntetést szervez a Belügyminisztérium elé, hogy Pintér Sándor lemondását és a kormány távozását követelje.

The post Magyar Péter péntekre tüntetést hirdetett first appeared on 24.hu.

Vitézy: Budapesten a szolidaritás mindenkinek jár, nemcsak a hajléktalanoknak

Közösségi oldalán reagált Vitézy Dávid Karácsony Gergely ma délutáni szavaira, amelyekről tudósításban számoltunk be.

Egy konferencián mondta azt a főpolgármester a BKK-rendészetről szóló ötlet kapcsán, hogy amikor „azt mondja Vitézy Dávid, hogy a közösségi közlekedés nem hajléktalanszálló, akkor én elküldöm a fenébe.”

Vitézy mindezt így kommentálta: „Karácsony Gergely valójában nem engem küldött el a fenébe, hanem a budapesti tömegközlekedést naponta használó sok százezer embert, akik rendezett és tiszta viszonyokat szeretnének a járatokon.”

Navracsics Tibor: nem veszélyes a Magyar Péter-jelenség, fideszes szavazó még nem ingott meg miatta

Kedden Győrben járt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, ahol a Telex tudósítója megkérdezte Magyar Péterről is. Navracsics azt mondta: nem tartja veszélyesnek a Magyar Péter-jelenséget, és azt is hozzátette, hogy nem találkozott még olyan Fidesz-szavazóval, aki

emiatt megingott volna a támogatásban.

Navracsics Tibor szerint az Európai Parlamentbe emiatt nem fog kevesebb Fidesz-képviselő bejutni, hozzátette: „én mindenesetre mindent megteszek, hogy így legyen”. Hogy lesz-e újabb követője Magyarnak, hiszen legutóbb épp a Győrben ismét harcba szálló Borkai Zsolt fedezte fel a hasonlóságot saját maga és Magyar között, Navracsics azt mondta,

Kocsis: A Fidesz benyújtotta az újabb gyermekvédelmi törvénycsomagot

A Fidesz-KDNP benyújtotta az újabb gyermekvédelmi törvénycsomagot – jelentette be a Fidesz frakcióvezetője kedden a Facebook-oldalán.

Kocsis Máté azt írta, a törvénycsomag értelmében tovább szigorodnak a pedofilokat sújtó büntetések: nem évülnek el a pedofil jellegű szexuális bűncselekmények, nincs feltételes szabadlábra helyezés, nincs reintegrációs őrizet és az elkövetők soha nem kaphatnak erkölcsi bizonyítványt.

Bekerülnek a nyilvános pedofil-adatbázisba azok a magyarok is, akik külföldön követnek el ilyen bűncselekményt – írta.

Válasz Online: Lázár jogszabály-tervezete titkosítaná az építési engedélyeket és döntéseket

A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium közzétett egy jogszabály-tervezetet, amely lehetetlenné tenné, hogy a jövőben olyan cikkeket írjanak, mint ami arról szólt, hogy a Tiborcz Istvánhoz kapcsolódó kör beépíti a Svábhegy maradékát, írja a Válasz Online. 

A lap arról ír, hogy a svábhegyi cikkhez hasonló anyagok az ÉTDR nevű elektronikus építéshatósági rendszer úgynevezett általános tájékoztatási felülete segítségével készülnek. Itt bárki megnézheti a beadott építési engedélyeket, az ezekkel kapcsolatos döntéseket, és mellékletként letöltheti a tervek egy részét is.

A mostani jogszabály-tervezet módosítaná a 312/2012-es kormányrendeletet, és minden olyan passzust töröl belőle, ami az általános tájékoztatási felületről szól. A rövid tartalmi összefoglaló szerint sem történik más, mint hogy „a tájékoztatási felület megszűnik”. A felület teljes tartalma visszamenőlegesen is elérhetetlenné válna a hatályba lépéstől.

„Fontos néha felülvizsgálni a nemzeti hőseinket, sőt, megtanulni nevetni rajtuk”

Nagyon ambiciózus állítás A megkerülhetetlen Izland alaptétele, miszerint ez a kis ország a történelem számos pontján befolyásolta az események lefolyását, és ezzel megváltoztatta a világot. A könyvben felvázolt összefüggésekkel maguk az izlandiak is tisztában vannak?

A legtöbbel valószínűleg nem, nem ismételgetjük magunknak ezeket a történeteket a saját fontosságunkat bizonygatva. Bár azt a narratívát például sokszor hallottam már Izlandon, hogy a francia forradalom kirobbanásában fontos szerepet játszottunk, ezt tulajdonképpen valamennyire cáfolom a könyvben. Korábban egy könyvesboltban dolgozva eszméltem rá, hogy az izlandi történelmet sosem írták még meg a mostanság divatos szórakoztató-ismeretterjesztő formában. Azt láttam, hogy az izlandi non-fiction kötetek legtöbbje vagy képeskönyv, vagy elfekről szól. Ezt roppant bosszantónak találtam.

Pedig Izland esete egészen egyedülálló: az egész nemzet történelme az első naptól kezdve leírható, név szerint ismerjük az első telepeseket.

Polgár Tünde régi családi fotókkal köszöntötte 22 éves fiát

Polgár Tünde és Polgár Árpád fia, Dani a minap ünnepelte a születésnapját, melynek alkalmából édesanyja egy csokor új és régi közös fotójukat is megosztotta az Instagram-oldalán.

A médiaszemélyiség a posztját úgy kezdte: bár a fia már lassan a saját útját járja, anyaként még mindig úgy félti, mint amikor megszületett, megtette az első lépéseit, vagy amikor éppen először maradt ki éjszaka.

A féltés, aggodalom ugyanúgy mindennapos része az életemnek, csak már másért. A legfontosabb persze ma is ugyanaz: hogy kívánom, hogy boldog legyen! Nem, ne sikeres: boldog! Mert ez a közhelyesnek tűnő kívánság a legszebb álma minden szülőnek, hogy találja meg a saját boldogságát. Hogy élje a saját –  ne a szülei –  álmait. Boldog születésnapot, Dani! (tegnap volt a szülinap, de azt a napot megtartottuk magunknak)