Best WordPress Hosting
 

Beperelték a luxusingatlan tulajdonosait az önkényes házfoglalók, miután ki kellett költözniük

Nemcsak elfoglaltak egy 930 ezer dollár – azaz közel 343 millió forint – értékű, kétlakásos ingatlant a New York város szabályait kihasználó önkényes lakásfoglalók, hanem még be is perelték az ingatlan jogos tulajdonosait.

A New York Post által bemutatott, tulajdonosok szempontjából rémálomnak tűnő ügy hátterében az áll, hogy az amerikai metropolisz lakhatási törvényei értelmében a beköltözés után 30 nappal még az önkényes házfoglalók esetében is számos olyan jogi védelem lép életbe, ami megnehezíti a kilakoltatásukat. A cikkben leírt esetben pedig a márciusban felfedezett házfoglalók állítólag már január óta az ingatlanban laktak.

„Ez teljesen abszurd” – nyilatkozta az amerikai bulvárlapnak a ház egyik tulajdonosa, Juliya Fulman, aki egyúttal azt is elárulta, hogy eddig több mint 4 ezer dollárt (közel 1,5 millió forintot) költöttek arra a férjével, hogy jogi úton megszabaduljon a házfoglalóktól, és kiadhassák a házukat annak, akinek szeretnék. De az utóbbira még mindig várniuk kell.

Ünneplés közben halt meg a török ellenzéki párt vezetőhelyettese – videó

Ünneplés közben halt meg Mehmet Palaz, a török önkormányzati választáson legtöbb helyet szerző ellenzéki párt, a CHP vezetőhelyettese.

A Nexta tévének az X-en közzétett videóján az látható, ahogy Palaz másokkal együtt ünnepel egy erkélyen, majd az leszakad alattuk. A balesetben nyolc másik ember is megsebesült.

A CHP győzelme rendkívüli jelentőségű, ugyanis Recep Tayyip Erdogan elnök 21 évvel ezelőtti hatalomra kerülése óta nem volt még példa arra, hogy országosan vereséget szenvedjen egy választáson a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP).

Előzetes letartóztatásba helyezték a tizedik gyanúsítottat a krasznogorszki merénylettel kapcsolatban

Előzetes letartóztatásba helyezte egy moszkvai bíróság hétfőn a Moszkva melletti Krasznogorszkban található Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadás tizedik gyanúsítottját.

A nyomozás eredménye szerint a tádzsik állampolgárságú Jakubzsoni Juszufzoda a merénylet előtt a bankkártyájáról pénzt utalt át a terroristák elszállásolására, majd az egyik támadónak a terrorcselekmény után is küldött pénzt. A férfi, aki Oroszországban építkezéseken dolgozott feketén, őrizetbe vételekor ellenállást tanúsított.

A március 22-én este elkövetett krasznogorszki terrortámadásban vagy annak következtében az orosz egészségügyi minisztérium szerint 144 ember életét vesztette, 551 pedig megsebesült.

„A jó levegő, a kolbász és a lányok elevenítik az embert” – egy százéves birkapásztor tapasztalatai

Idén márciusban lett 100 éves Magyarország legidősebb juhásza, Szőnyi Imre, aki megosztotta, mit gondol a bárányokról, a politikáról, a nőkről, a piáról, a fűről és természetesen a hosszú élet titkáról.

The post „A jó levegő, a kolbász és a lányok elevenítik az embert” – egy százéves birkapásztor tapasztalatai first appeared on 24.hu.

Centikkel a talpunk alatt ott volt az elmúlt öt év minden francia nukleáris hulladéka

Az atomerőművek kiégett fűtőelemeit, ha többször nem is, de egyszer újra fel lehet használni. Ellátogattunk Normandiába, a világ legnagyobb kapacitású újrafeldolgozó üzemébe, megnéztük, hogyan nyerik ki a kisült kazettákból a hasznos anyagot, és azt is, mit kezdenek a már menthetetlen, óriási radioaktivitású nukleáris hulladékkal.

Kategoria HVG

Rákay Philip: Orbán egy sajtószemléből szerzett tudomást Novák kegyelmi döntéséről

„Első kézből tudja” Rákay Philip, hogy Orbán Viktor a sopronbánfalvai kormányülés szünetében, egy sajtószemléből szerzett tudomást arról, hogy Novák Katalin kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának bűntársának – erről a producer a Telexnek adott interjújában beszélt.

Hozzátette:

Az azért megdöbbentő, hogy végig lehet vinni egy ilyen ügyet úgy, hogy arról a miniszterelnöknek semmiféle tudomása sincs. Szerintem ez valahol dermesztő, mert ilyen politikai hibákat nem lehet véteni.