Best WordPress Hosting
 

Rohamredőrökkel oszlatták fel Georgiában az orosz mintára készült civiltörvény ellen tiltakozó tömegeket

Rohamrendőrök oszlatták fel a  tömeget kedden eset a parlament épületénél, miután több mint ötezer tiltakozó tüntet második napja Tbiliszi utcáin a külföldi ügynökökről szóló, orosz mintára fabrikált törvényjavaslat miatt. A georgiai tömegek azért vonultak az utcára, mert a szovjet utódállam parlamentje a vitatott törvényjavaslatot tárgyalja.

A Magyarországon is ismerősen csengő javaslat törvényben rögíztené, hogy a finanszírozásuk több mint 20 százalékát külföldről kapó szervezeteknek külföldi ügynökökként kellene regisztrálniuk önmagukat. A törvényt jó eséllyel elfogadja a kormányzó Grúz Álom elnevezésű párt és szövetségesei által ellenőrzött parlament. A tüntetők ugyanakkor úgy vélik, hogy a jogszabály árt Grúzia európai uniós csatlakozási törekvéseinek.

A több mint ötezer grúz tüntető már második napja tiltakozik a parlament előtt, miután a törvényjavaslatot hétfőn jóváhagyta egy parlamenti bizottság.

Brüsszel nekiáll az Irán elleni szankciók kiterjesztésének

Néhány uniós tagállam kérte az Irán ellen már érvényben lévő szankciók kiterjesztését, válaszul Teherán Izrael elleni támadására, így az EU diplomáciai szolgálata megkezdi a javaslat kidolgozását – közölte kedden Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő kedden Brüsszelben.

Borrell az uniós tagállamok külügyminisztereinek rendkívüli tanácskozását követő sajtótájékoztatóján elmondta: a javaslat kiterjesztené a szankciórendszert az Irán által Oroszországnak és a Közel-Keleten működő szövetséges csoportoknak szállított fegyverekkel – köztük drónokkal – szemben. Az uniós diplomaták a következő napokban dolgoznak a javaslaton, hogy azt a külügyminiszterek hétfőn Luxemburgban tartandó ülésükön megvitathassák.

“Össze kell hangolnunk az európai válaszlépéseket az Izrael ellen drónokkal és rakétákkal végrehajtott masszív iráni támadásra, amely a szó szoros értelmében példa nélküli. Ez minden bizonnyal a térségben már amúgy is nagyon feszült helyzet jelentős fokozódását jelenti. A régió egy szakadék szélén áll” – hívta fel a figyelmet a főképviselő.  Hozzátette, hogy az uniós tagállamok megerősítették elkötelezettségüket Izrael biztonsága mellett, és továbbra is egységesek abban a célkitűzésben, hogy ne fokozódjanak a térségben a feszültségek. Borrell hangsúlyozta, hogy a gázai helyzetről sem szabad megfeledkezni, “mert különben nem jön létre stabilitás és fenntartható béke a térségben.”

A Fidesz és a Mi Hazánk együtt mondanak nemet a magyar erdők megvédésére

Ma a Parlament Mezőgazdasági Bizottságában a fideszes többség és a Mi Hazánk képviselője is leszavazta az LMP indítványát, ami megtiltotta volna a gazdasági célú fakitermelést az őshonos fafajú védett erdőkben. Indoklásuk szerint az erdők meg vannak védve, semmi probléma nincs. Ezt azonban cáfolják a tarra vágott hegyoldalak a Bükkben és Mátrában, nemzeti parki területeken is, a fő turistaútvonalak mellett is, 150 éves erdőkben is. És cáfolja az a tény, hogy Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, ahol még a fokozottan védett erdőkben is zajlik gazdasági célú fakitermelés. 

Az LMP-Magyarország Zöld Pártja idén ismét beadta az őshonos fafajú erdők védelmét, különösen a bükkerdők védelmét célzó javaslatát. Tette ezt azért, mert a múlt évi beadás vitákat ugyan keltett, de kormányzati cselekvést nem. A 100-150 éves, őshonos erdők tarra vágása még nemzeti parki területeken is ugyanúgy folytatódik, ugyanúgy pusztítják az állami erdőgazdaságok a legszebb idős, védett erdőinket is.

Az LMP ezért javasolja, hogy a védett bükkerdőkben teljesen szűnjön meg a gazdasági célú fakitermelés. A más, őshonos fafajú védett erdőket pedig csak örökerdő üzemmódban lehessen kezelni, azaz szűnjenek meg a tarvágások. Mindezért az erdőgazdálkodókat kompenzáció illetné – védjék, ápolják, gondozzák az erdőket, ne pedig a kivágásukból akarjanak profitot szerezni. A védett erdők ökológiai, klímavédelmi és rekreációs értéke sokkal nagyobb, mint az a pár millió forint, amit kapnak a tűzifának felaprított 120 éves tölgyekért és bükkökért.

Őrült jelenetet rögzített egy fedélzeti kamera, pillanatokon múlt, hogy nem történt tragédia a vasúti átjáróban

Nem mindennapi jelenetet rögzített egy gépkocsi fedélzeti kamerája – a felvételt az RTL Híradó mutatta be.

Ezen az látszik, hogy centiken múlt a tragédia, kis híján ugyanis az érkező vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban szombaton.

A sofőr ugyanis átment az ellenkező sávba, oda, ahol nem volt sorompó előtte, így akart ugyanis áthajtani a síneken, csakhogy épp jött a vonat. A kocsi végül az utolsó másodpercben állt meg, ám miután elment a vonat, a türelmetlen autós és három másik sofőr is a tilos, azaz piros jelzésen hajtott át.

A nap legfontosabb hírei – 2024. április 16.

Lefújta a rendőrség Orbánék brüsszeli konferenciáját

Pedofil fotós dolgozott a Little Miss Hungary gyerekszépségversenyen

„Akár vissza is vonom az állításom” – Kocsis Máté arról, hogy Varga Judit szerezte-e Magyar Péter állami állásait

Hiába írta a Magyar Nemzet, nem változott a terrorkészültség Magyarországon

Hiába írta kedden a kormánypárti Magyar Nemzet, hogy magasabb szintre emelték a terrorkészültséget Magyarországon a Védelmi Tanács vasárnapi ülését követően, a hír nem bizonyult igaznak. Ez a Terrorelhárítási Központ (TEK) kedden délután kiadott közleményéből derült ki.

Magyarország területén a 3-as terrorfokozat van érvényben, a magyar emberek biztonságát közvetlenül fenyegető terrorcselekmény elkövetésére vonatkozó információ nincs a hatóságok birtokában

– fogalmazott a TEK az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül kiadott kommüniké szerint.

Hiába írta a Magyar Nemzet, nem változott a terrorkészültség Magyarországon

Hiába írta kedden a kormánypárti Magyar Nemzet, hogy magasabb szintre emelték a terrorkészültséget Magyarországon a Védelmi Tanács vasárnapi ülését követően, a hír nem bizonyult igaznak. Ez a Terrorelhárítási Központ (TEK) kedden délután kiadott közleményéből derült ki.

Magyarország területén a 3-as terrorfokozat van érvényben, a magyar emberek biztonságát közvetlenül fenyegető terrorcselekmény elkövetésére vonatkozó információ nincs a hatóságok birtokában

– fogalmazott a TEK az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül kiadott kommüniké szerint.