Best WordPress Hosting
 

Átalakul az Egyenes beszédért a Spirit FM műsorstruktúrája

A Spirit FM megváltoztatja műsorrendjét, hogy minden hétköznap este sugározhassa az ATV egyik legfontosabb műsorát, az Egyenes beszédet és az ATV Voks 2024 című választási műsorát. Emiatt megváltozik több magazinműsor időpontja.

Ferenc pápa nem akarja, hogy ott temessék el, ahol a többi pápát

Elődeihez képest szerényebb temetési szertartást akar magának Ferenc pápa, aki a vele készített legújabb interjúkötetben XVI. Benedekkel való kapcsolatáról is részletesen beszélt az olasz ajtóban kedden közzétett részletek szerint. Az MTI összefoglalója szerint Ferenc pápa kijelentette, XVI. Benedek temetése volt az utolsó, amelyen az egyházfőt nyitott koporsóban ravatalozták fel. A pápa korábban többször beszélt arról, hogy pontos intézkedéseket hagyott hátra temetési szertartásával kapcsolatban, és elődeivel ellentétben azt akarja, hogy ne a Szent Péter-bazilikában, hanem a Vatikántól távolabbi, római Santa Maria Maggiore-bazilikában helyezzék örök nyugalomra.

Szerényebb temetést akarok magamnak

– hangoztatta.

Két KDNP-s képviselő benyújtotta a törvényjavaslatot, hogy a jövőben ne vehessenek energiaitalt a fiatalok

A KSDNP-s Nacsa Lőrinc és Hollik István kedden benyújtotta az Országgyűlés elé az energiaitalok 18 éven alattiaknak való eladását tiltó törvényjavaslatot. „Megvédjük a gyermekeinket!” – fűzte hozzá a bejelentéshez Nacsa a vonatkozó Facebook-bejegyzésében.

A törvényjavaslat jelentőségét azzal indokolták, hogy Magyarországon a fiatalok energiaital-fogyasztása mára aggasztó méreteket öltött. Itt egy felmérést emlegettek, ami szerint a fiatalok 78 százaléka fogyaszt energiaitalt és minden ötödik 10-14 éves gyerek rendszeresen fogyaszt energiaitalt reggelire. „Az elmúlt hónapokban sok szakemberrel, orvossal egyeztettek, akik megerősítették, hogy ez komoly egészségügyi kockázatot jelent” – tette hozzá Nacsa. Szerinte a magyar fiatalok egészségének megőrzése közös ügyünk ezért arra kérte a parlamenti képviselőket, hogy pártpolitikai hovatartozástól függetlenül támogassák a javaslatot. A parlamenti honlapon közzétett törvényjavaslat kimondja, hogy tilos 18. életévet be nem töltött személy részére energiaitalt értékesíteni, illetve kiszolgálni.

A módosítás értelmében az energiaital-forgalmazás szabályainak megsértőire ugyanazok a szankciók vonatkoznak, mint az alkohol tartalmú ital, a dohánytermék, illetve a szexuális termék értékesítésére vonatkozó szabályok megszegőire.

Bős–Nagymaros: nemzetközi jog, politika, környezetvédelem. Írások az erőműrendszer történetéről és a jogvitáról

„Bős–Nagymaros” fogalommá vált, a növekedésre törő mérnöki mentalitás és a posztindusztriális ökológiai értékrendszer küzdelmének, egyúttal a hatalom és az ellenzék összeütközésének terepeként. Története azonban nem ért véget a rendszerváltással, de még az 1997-es, a hágai Nemzetközi Bíróság által hozott ítélettel sem.

A magyar legújabb kori történelem nem érthető meg a vízlépcsőrendszert körülvevő hazai álláspontok „hullámzása” és a Csehszlovákiával, majd Szlovákiával folytatott vita, ezen belül az 1993–1997 között Hágában zajlott per beható ismerete nélkül.

Ez a hiánypótló könyv az első, amely „Bős–Nagymaros” politikai, jogi és környezetvédelmi elemeit gazdag illusztrációkkal, az ügy teljes eddigi történetét feldolgozva áttekinti. Szerzője 1990 és 2010 között a magyar kormányok nemzetközi jogi szakértőjeként nemcsak közelről követte, hanem befolyásolta is a per, majd a kétoldalú tárgyalások menetét, ezért a nyilvánosságban nem látható folyamatokról is be tud számolni. A kötet újonnan írt, a mai olvasónak szóló nyitó- és zárófejezete, illetve az időrendben közölt korábbi tanulmányok a Nemzetközi Bíróság 1997. évi ítéletének részletes elemzését adják, választ kínálva arra is, miért képtelen a két állam harmincöt évvel a vita kirobbanása után végre rendezni az ügyet, és miért tűri a magyar kormány a Duna elterelésének folyamatos jogsértését.

A közösségi energia Magyarországon – konferencia

Szeretettel meghívjuk a Szolidáris Gazdaság Központ által rendezett A közösségi energia Magyarországon – változó szabályozás, bemutatkozó energiaközösségekcímű egész napos konferenciánkra, amit 2024. április 18-án, a Magnet Házban tartunk.

A konferencia egyik célja, hogy áttekintsük az energiaközösségek szabályozási helyzetét, az energiamegosztás kérdését, illetve a működőképes üzleti modelleket, amelyek a sikeres energiaközösségeket jellemezhetik a jövőben.

Felszólal Dr. Kondorosi Andrea (Energiaügyi Minisztérium), Dr. Grabner Péter (Máltai Szeretetszolgálat), és Dr. Kecskeméti Balázs (energiaszakértő).

Fordulat: nem a celebek gyerekei után nevezzük el a sajátjainkat, ők ülnek fel a trendekre

A lánynevek

A Bella nevet több celeb is felfedezte magának: 2020-ban Futács Márkó focistán kívül Radics Gigi énekesnő, egy évvel később pedig Tápai Szabináék adták ezt a nevet újszülött gyerekeiknek. Míg öt évvel ezelőtt 341 kislányt neveztek el így, addig három évvel – és három celebgyerekkel – később már 586-ot. A Bella tavaly a 25. legnépszerűbb volt a lánynevek közül.

Kulcsár Edina lánya, Nina a szépségkirálynő előző kapcsolatából 2020-ban született. 2019-ben nem szerepelt a legnépszerűbb százas listában a Nina név, az áprilisban született kislány viszont nagy eséllyel inspiráció volt a 2020-as névadások során, ugyanis még abban az évben 151-en kapták ezt a nevet rajta kívül. A következő években nőtt a népszerűsége: tavaly egy híján kétszáz lányt neveztek el így.