Best WordPress Hosting
 

Nem bánom, ha Magyar Péter az ellenzéket is lebontja – videó a szombati tüntetésről

Százezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze Budapesten Magyar Péter felhívására szombat délután. Az újdonsült politikus-mozgalmár többször elmondta már, hogy minden magyar támogatására számít, legyen jobb- vagy baloldali, hívő vagy ateista, vidéki vagy fővárosi, ennek megfelelően nagyon változatos volt a közönsége is. Őket kérdeztük.

Kategoria HVG

„Az biztos, hogy a jövő hétvégén ez így nem lesz jó” – Golovin Vlagyimir kritikus volt az olimpiai selejtező előtt

A jövő heti olimpiai selejtezőtornára készülő magyar válogatott 36-30-ra nyert az osztrák csapat ellen a női kézilabda Eurokupa szombati zárómérkőzésén.

Jól kezdte az összecsapást a magyar válogatott, öt perc után 3-0 állt az Audi Aréna eredményjelzőjén. Szemerey Zsófi bravúrok sorával adott tartást az amúgy is hatékony védelemnek, több gyors és könnyű találatot is szerzett a házigazda, amely az első negyedórát követően 10-4-re vezetett. A szünetig jellemzően három-négy gól volt a magyar előny, ebből a szünetre 17-13 lett.

Térfélcsere után elég nagy rohanás vette kezdetét, a magyarok pedig szélsőgólokkal 21-13-ra elhúztak három perc alatt. Ezután viszont behúzták a kéziféket a mieink, így az osztrákok előbb 25-20-ra faragták a hátrányukat, sőt az utolsó tíz percre már csak 28-25-tel fordultak rá a csapatok. Végül azonban jól jöttek ki a hazaiak a hajrából, így 36-30 lett a végeredmény, de Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem volt elégedett a látotakkal.

Hasznosak, de könnyen ellenünk fordíthatók a modern kütyük

Érdekes és meglehetősen aktuális témával foglalkozott a The New York Times naponta jelentkező podcastjának március 18-ai, Az autód kémkedhet utánad (Your Car May Be Spying on You) című adása. A műsorban Sabrina Tavernise és Kashmir Hill újságírók többek között egy olyan esetet jártak körbe, amelyben egy bántalmazó kapcsolatból szabadulni kívánó amerikai nőt az autója miatt talált meg a férje.

A férfi nem használt nyomkövetőt, nem telepített semmilyen szoftvert, egész egyszerűen a járműhöz tartozó hivatalos alkalmazást használva mindig látta, merre jár a felesége – aki az applikáció létezéséről és az autó ilyen jellegű funkciójáról egyáltalán nem is tudott. Az ügy ennél persze valamivel bonyolultabb, de rávilágít arra, hogy a modern technika vívmányai olykor könnyen kihasználhatók az emberek ellen, sokszor anélkül, hogy az áldozatok ezzel tisztában lennének.

Bárki vehet nyomkövetőt

Gázolt az InterCity Albertirsánál

Elgázolt a Szegedről Budapestre tartó InterCity egy embert Albertirsánál, ezért késnek a vonatok a ceglédi vonalon – közölte a Mávinform szombat este a honlapján. A vonat utasait várhatóan átszállítják egy másik vonatra.

A baleseti helyszínelés ideje alatt Ceglédbercel-Cserő és Albertirsa között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, ezért szombaton az esti órákban 15-20 perccel meghosszabbodhat a menetidő a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon, ami érinti a szegedi Napfény InterCity vonatok közlekedését is – írták.

(MTI)

Két gép összeütközött a londoni Heathrow reptéren

Április 6-án összeütközött két repülőgép a londoni Heathrow reptéren – írja a Mirror.

Az esetet egy utasnak sikerült megörökítenie, aki azonnal ki is posztolta az incidensről készített fotókat az X-re (egykori Twitter). A képeken jól látszik, hogy a Virgin Atlantic éppen vontatott Boeing 787-9  típusú repülőjének szárnya nekiütközött a British Airways Airbus A350 gépének.

Just witnessed a plane crash at Heathrow! A tug pushing back a Virgin 787, crashed the wing into a BA A350 #Heathrow #BritishAirways #VirginAtlantic pic.twitter.com/9VmiP6uwQr

Sokkal hosszabb a pollenszezon, még jobban szenvedhetnek az allergiások

Már az év első napjaiban elkezdődött a pollenszezon a mogyoró virágzása miatt – hívta fel a figyelmet az RTL riportja. Az idei melegebb tavaszi időszak és az enyhe tél miatt a növények pollenjei legalább egy hónappal előbb és nagyobb mennyiségben kerültek a levegőbe. Ez pedig azt jelenti, hogy az allergiaszezon durvább lehet, mint az elmúlt években.

– A pollenszezon legerősebb időszakában vagyunk jelenleg. Egyszerre közel húszféle allergén pollen található meg a levegőben. Ezek többsége országosan tüneteket okozó koncentrációban fordulnak elő – nyilatkozta az RTL Híradónak Szigeti Tamás levegőhigiéniás szakember, aki szerint az az idei pollenszezon második csúcsidőszaka, jelenleg a platán, nyír- és eperfafélék pollenkoncentrációja a legmagasabb a levegőben.

A háziorvos azt tanácsolja, hogy inkább reggel szellőztessenek az allergiások, ne nappal, de a gyógyszerek és orrsprék segítenek leginkább a tünetek enyhítésén.