A fát 2016-ban az év angliai fájának választották.
Nap: 2024. április 30.
A Ligetvédők szerint egészségesnek tűnő fákat vágtak ki a Városligetben, a Főkert szerint viszont balesetveszélyes állapotban voltak
A kivágást okozó gyengültség sok esetben nem látványos és a fának csak egy részét érinti (gyökeret, gyökérnyakat, törzset, koronalapot vagy koronát), de a gyengültség mértéke miatt a balesetveszély kertészeti beavatkozással nem hárítható el – közölte a Főkert.
Jól megy a Coca-Colának
Az amerikai Coca-Cola Co., a világ legnagyobb üdítőital-gyártójának profitja 2 százalékkal, bevétele 3 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve.
Szentkirályi Alexandra megígérte azt, amiről Lázár János februárban megállapodott Karácsonnyal
„Megegyeztünk Lázár Jánossal, hogy a BKK és a BKV 15 ezer dolgozója is részesülhessen vállalati országbérletben 1250 forintért” – közölte Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje.
Az erről szóló Facebook-bejegyzésénél azonban Karácsony Gergely jelezte, hogy már az általa februárban Lázárral aláírt megállapodásban szerepel a BKK-BKV dolgozóknak is járó országbérlet, amelyet juttatásként kaphatnak meg a BKK és a BKV dolgozói. A megállapodásban szó szerint ez áll:
a BKK vállalja, hogy MÁV-csoport által rendszeresített vállalati országbérletet elfogadja; a miniszter pedig vállalja, hogy megteszi a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy a megfelelő autorizációt követően a BKK és a BKV Zrt. munkavállalói az állami közszolgáltatók munkavállalóival azonos feltételek szerint, de a BKK által működtetett applikációban kiválthassák a MÁV-csoport által rendszeresített vállalati országbérletet.
Elismerték: valóban halálos mellékhatást okozhat ez a koronavírus elleni vakcina
Az AstraZeneca először ismerte el, hogy Covid-vakcinája rendkívül ritka esetekben halálos véralvadási problémákat okozhat – írja a Daily Mail.
Több mint ötvenezer kisérő nélküli menekült gyereknek veszett nyoma Európában
Több mint ötvenezer gyermekkorú menedékkérő eltűnéséről számolt be egy összefoglaló jelentés kedden, amely a Lost in Europe elnevezésű nemzetközi újságírói program eredményeit taglalja.
Az egészen pontosan 51 433 feltárt eltűnéses esetben kivétel nélkül olyan gyerekek érintettek, akiknek 2021 és 2023 között veszett nyoma, miután megérkeztek Európába.
A beszámoló szerint az elmúlt hónapokban a Lost in Europe különböző európai országokból gyűjtött adatokat a kísérő nélküli kiskorúak eltűnéséről. Az elemzés kifejezetten az utóbbi három évre terjed ki, az eltűnt kiskorúakat a származási országuk, nem és életkor szerint kategorizálták.
A kínai nagykövet elmondta, mit vár a magyar uniós elnökségtől
Hszi Csin-ping kínai államfő jövő heti hivatalos magyarországi látogatása mérföldkő lesz a két ország közötti kapcsolatok történetében, és új lendületet adhat az együttműködés erősítésében – jelentette ki Gong Tao, Kína magyarországi nagykövete kedden budapesti sajtótájékoztatóján az MTI beszámolója szerint.
A kínai elnök Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására érkezik Magyarországra május 8-án.
Hszi Csin-ping 2019 utáni első európai útja során Magyarország mellett érinti Franciaországot és Szerbiát. Kínai államfő legutóbb 20 éve járt hivatalos úton Magyarországon.
Trump: Jogosak a Netanjahuval szembeni kritikák az október 7-i támadásokkal kapcsolatban
A volt amerikai elnök szerint az izraeli kormányfőnek előre kellett volna látnia a közelgő támadást.
Amerikai lapok perlik a ChatGPT készítőjét
Nyolc amerikai lap indított pert kedden a ChatGPT-t készítő OpenAI és a Microsoft ellen a szerzői jogok megsértése miatt a New York-i szövetségi bíróságon.
Mexikó a nagy nyertese az USA és Kína kereskedelmi háborújának
Erre hívja fel a figyelmet a CNN gazdasági rovata annak kapcsán, hogy Mexikó vált az Egyesült Államok legfontosabb külkereskedelmi partnerévé megelőzve Kínát, amely hosszú évekig állt az első helyen.
Akinek Zendaya fogja a teniszütőjét, nem tud többé a játékra figyelni
Amikor Luca Guadagnino nagysikerű filmjét, a Szólíts a neveden-t annak idején az év legszexibb filmjének kiáltottuk ki, már sejtettük, hogy az olasz rendezőnek jelenleg nincs vetélytársa az érzéki filmek versenyében. Ha van vezérfonal, amely összeköti a kilencvenes évek végén indult rendezői pálya különböző darabjait iskolai nevelődési történettől egy szenvedélyes úriasszony portréján át a szabadság ízébe és egymásba belekóstoló kannibálok road movie-jáig, az éppen a vonzódás természetére irányuló, kielégíthetetlen kíváncsiság.
Márpedig a legyűrhetetlen vonzalom, a csillapíthatatlan szenvedély rendszerint önmagunk feladására kényszerít, Guadagnino filmjei emiatt az önbizalom megrendüléséről is szólnak. Röntgenképek a törékeny lélekről.
Innen nézve szinte törvényszerű, hogy Guadagninónak el kellett jutnia a sportfilmekig, ahol a fizikai sérülések nemcsak karriereket, hanem személyiségeket törnek ketté, a nagy riválisok pedig olyan intenzív, kölcsönös függésen alapuló viszonyt alakítanak ki egymással, amely rokon a mindent elsöprő szerelemmel.
Házasság első látásra: Hilda és Laci elmondták, hogyan alakult a kapcsolatuk a műsor vége óta
Múlt pénteken ért véget a Házasság első látásra: a kísérlet lezárásakor egyedül Csabi és Gyöngyi döntöttek úgy, hogy nem válnak el, ők a minap a Tények Pluszban meséltek kapcsolatuk alakulásáról. A fináléban viszont két pár, Enikő és Peti, illetve Laci és Hilda is úgy határoztak, hogyha nem is házasokként, de szeretnék folytatni az ismerkedés. Utóbbiak most szintén a TV2 magazinműsorában árulták el, hányadán áll a kapcsolatuk most, egy évvel a forgatások után.
Azt tudni kell, hogy amikor mi visszacsöppentünk az életbe, hirtelen azért az hatalmas meló is volt. Fölvenni újra a régi ritmusunkat, plusz azokat a munkákat, amiket háttérbe szorítottunk, azokat megint csak fölpakolni, azért nem volt egyszerű. És ez a távolság, meg én azt gondolom, hogy picikét el is fáradtunk, ez nem volt jó hatással a mi kapcsolatunkra
– fogalmazott a riportban Laci, hozzátéve:
Érettségi: mennyire vagytok jók a földrajzi nevek helyesírásában?
Az érettségin magyarból 8, történelemből pedig 2 pontot vonhatnak le a rossz helyesírásért. Hány pontotok lesz ezen a teszten?
X. Bihari Táj Napja – természetvédelmi nyílt nap
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság és Biharugra Község Önkormányzata sok szeretettel meghívja a X. Bihari Táj Napja természetvédelmi nyílt napra Biharugrára, a Bihari Madárvártára.
Időpont: 2024. május 18.; 9.00-17.00
Helyszín: Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, Bihari Madárvárta, Biharugra
A nap legfontosabb hírei – 2024. április 30.
Elrendelték az osztálytársát megkéselő 12 éves bőnyi lány letartóztatását.
Schadl György bizalmasát indítja Zuglóban a Fidesz.
A kormány kihátrált Kocsis Máté mögül.
Androidos telefonja van? Azon is bekapcsolhatják a Play Áruház nagyszerű új funkcióját
Egyről a kettőre: immáron egyszerre két alkalmazást is le lehet tölteni párhuzamosan az Android alkalmazásáruházából.
A Macskafogó mindent visz – a hvg.hu listáján minden idők legjobb magyar animációs filmjei
Vuk, Nyócker vagy Fehérlófia? Grabowski, János vitéz vagy Szaffi? Februárban kiáltotta ki a Nemzeti Filmintézet 2024-et a magyar animáció emlékévének, mi pedig összeszedtük és rangsoroltuk a 12 legjobb egész estés magyar animációs filmet.
Várjuk a jelöléseket az Év Fája versenyre!
Az Ökotárs Alapítvány 2024-ben is meghirdeti a magyarországi Év Fája versenyt! Idén is olyan fák (vagy facsoportok) nevezését várjuk, amelyek fontos szerepet töltenek be a jelölő közösség, a környéken élők életében.
A jelölés március 22-én, a Víz Világnapján indult, és május 10-ig, a Madarak és Fák napjáig tart. Előnyt jelent, ha a jelöltet sokan támogatják, őshonos fajt képvisel, közterületen áll, ha életét vagy életterét veszély fenyegeti. Nem számít azonban a faegyed vagy a facsoport szépsége, mérete vagy életkora.
A nevezéseket a korábbi évekhez hasonlóan az Év Fája weboldalon keresztül lehet beküldeni, mellékelve a fa vagy facsoport történetét és képeit.
Fegyveres rablás volt a főváros I. kerületében, még keresik az elkövetőt
Szerencsére senki nem sérült meg a helyszínen.
Elárulta a kormány, hogyan látja a magyar gazdaságot a következő években
A dokumentum kincstári optimizmust tükröz, a tárca szerint az eddigi intézkedésekkel a korábban már ismertetett számok tarthatók lesznek.