Best WordPress Hosting
 

A Veszprém a Szeged kiütésével hangolt a BL-negyeddöntőre

A címvédő Telekom Veszprém házigazdaként 36-27-re legyőzte a Szegedet a férfi kézilabda NB I péntek esti rangadóján.

A hazaiaktól Andreas Nilsson, Kentin Mahé és Mikita Vajlupov, a vendégek keretéből Emil Kheri Imsard, Szita Zoltán és Bánhidi Bence hiányzott.

A szegediek a kapusuk lecserélésével létszámfölényes támadásokkal próbálkoztak már a mérkőzés elején, és bár három perc után 3-0-s hátrányban voltak, csakhamar egyenlítettek (4-4). Mindkét oldalon jó néhányszor hibáztak támadásban a mezőnyjátékosok, illetve bravúrral védtek a kapusok. A címvédő megint ellépett (9-5), mert remekül semlegesítette ellenfele hét a hat elleni akcióit. Az első félidő hajrájában több mint húsz másodpercig hármas emberelőnyben volt a Veszprém,

Kizuhant egy hároméves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Kizuhant egy hároméves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a főváros XXI. kerületében, Csepelen, a Kossuth Lajos utcában pénteken. A gyermeket a mentők kórházba vitték.

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az esetet megerősítve az MTI érdeklődésére annyit mondott: a rendőrség szemlét tartott a helyszínen, és kiskorú veszélyeztetésének gyanújával büntetőeljárást indított.

The post Kizuhant egy hároméves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen first appeared on 24.hu.

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik

Felgyújtotta magát egy férfi pénteken a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump volt amerikai elnök büntetőpere zajlik.

Médiaértesülések szerint a férfi folyadékkal leöntötte és felgyújtotta magát a bíróság előtti Collect Pond parkban, ahol a korábbi elnök hívei és ellenfelei gyűltek össze. A helyszínen tartózkodó emberek segítségért kiáltottak és maguk is megpróbálták eloltani az égő embert, akit végül a rendőrök mentettek meg. A lángok eloltása után a férfit kórházba szállították.

Az önégetés indoka egyelőre ismeretlen, és a férfi állapotáról sem tudni semmit.

A csoportos ellenfelet győzött le a hokiválogatott a 46 milliárdos Alba Aréna első meccsén

A magyar férfi jégkorong-válogatott győzelemmel avatta az Alba Arénát, mivel felkészülési meccsen 2-1-re győzött az A csoportban szereplő Norvégia ellen.

Nem véletlen, hogy április 19-én játszották a 46 milliárd forintból felhúzott fehérvári csarnokban az első hokimeccset: 2008-ban ugyanis ezen a napon jutott fel az A csoportba a magyar válogatott, amikor legyőzte Ukrajnát Szapporóban.

A lengyelek ellen két csúnya vereséget (2-5, 2-6) szenvedő csapathoz csatlakozott a tengerentúlon szereplő Garát Zsombor és a csíkszeredai Sofron István is, miután véget ért a klubszezonjuk, így már csak a dán döntőben érdekelt Erdély Csanád van távol.

Curtis elmondta, részt vett volna-e a februári gyermekvédelmi tüntetésen, ha a Fidesz szervezi

Széki Attila, azaz Curtis volt Hajdú Péter vendége a Beköltözve frissen megjelent epizódjában. A közel kétórás interjú során a metoo témája is felmerült, mellyel kapcsolatban a rapper úgy fogalmazott: vannak dolgok, amelyek megbocsáthatatlanok.

Én elnézést tudok kérni, mert nem mentem el egy koncertre, mert be voltam állva. De azért hogy kérsz elnézést, hogy molesztáltál egy nőt? Elnézést lehet kérni, de vannak olyan megbocsáthatatlan dolgok, mint mondjuk például ez, ami volt Bicskén

– mondta Curtis, utalva a bicskei gyermekotthonban történt visszaélésekre.

Schmuck Andor megnyerte a saját előválasztását, elindul a Belváros polgármesterségéért

Sajnos, egyik párt sem mutatott azon kérésem iránt érdeklődést, hogy a kerület annak a 10 milliárd forintnyi bevételnek, ami az ingatlanhasznosításokból és a parkolásokból befolyik, a felét fordítsák a kerület lakóinak jólétére. Ezért döntöttünk a csapatommal úgy, hogy megalakítjuk a Miénk a Belváros Egyesületet és elindulunk a választáson. Csapatom is van, mind a nyolc körzetben indítunk képviselőjelölteket. Az általunk indított előválasztást megnyertük, szombattól pedig elindul az aláírásgyűjtés és a kampányunk – mondta Schmuck, aki csekély pénzből igyekszik megoldani a kampányt.

– jelentette be Schmuck Andor a Blikknek. Hogy az általuk indított előválasztás pontosan mit jelent, az nem derült ki.

A kerületet jelenleg a fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter vezeti, és Schmuck ellenfele lesz Juhász Péter is, aki szintén megnyert egy előválasztást. Mindannyian indultak már el választáson a kerületben. Szentgyörgyvölgyi 2014 óta kétszer, mindkettőt megnyerte. Juhász 2014-ben, akkor Szentgyörgyvölgyitől kapott ki. Schmuck pedig 2019-ben is elindult.

Saját listát állít a Momentum Budapesten, amelyet szimbolikusan Donáth Anna vezet

Saját listát állít a Momentum a fővárosban – tudatta közleményében a párt. Hozzáteszik, a fővárosban arányos választási rendszer van, ezért nincs összefogás-kényszer, a választók szabadon választhatják a számukra legszimpatikusabb pártot.

A listát a párt elnöke és EP-listavezetője, Donáth Anna vezeti, de csak szimbolikusan, mert nem készül beülni a Fővárosi Közgyűlésbe.

A lista Donáth Annát követő első öt helyezettje:

Nagyobb repülők közlekednek majd Debrecen és München között

A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal, ennek értelmében nagyobb befogadóképességű repülőket közlekedtetnek Debrecen és München között hétfői és pénteki napokon – jelentették be az első gép megérkezése után pénteken sajtótájékoztatón Hajdú-Bihar vármegye székhelyén.

Hollandia 200 millió euró támogatást adott Ukrajnának

Hollandia azonnali hatállyal több mint 200 millió eurót szabadít fel Ukrajna légvédelmének további támogatására – jelentette be Kajsa Ollongren holland ügyvivő védelmi miniszter pénteken Brüsszelben a NATO-Ukrajna Tanács virtuális egyeztetését követően.

A pénzből 150 millió euró jut arra a német kezdeményezésre, amely több országgal közösen gyorsan nagy hatótávolságú légvédelmet biztosítana Kijev számára. Emellett a holland kormány 60 millió eurót fog fordítani rövid hatótávolságú légvédelmi eszközök beszerzésére. Ezeket többek között drónok megsemmisítésére lehet használni – taglalta a miniszter.

Ollongren szavai szerint Ukrajnában égető szükség van légvédelemre és tüzérségi lőszerekre, mert a helyzet kezd kritikussá válni.