A hivatal monitorozni fogja, mennyibe kerülnek más régiós országokban az üzemanyagok.
Nap: 2024. április 11.
Halálos áldozata is van az Ukrajnából importált fertőzött baromfihúsnak, vizsgálódik az európai hatóság
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) jelentése szerint az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban több mint 500 esetben regisztráltak szalmonellafertőzést, amelynek forrása a szennyezett ukrán baromfihús volt. A szennyezett hús halálos áldozatokat is követelt. – számolt be az Agroinform.
Kitálalt a Boeing volt mérnöke: széteshetnek a levegőben a 787 Dreamliner repülőgépek
A korábban több mint egy évtizeden át a Boeingnél dolgozó Sam Salehpour azt állítja, a cég olyan változtatásokat eszközölt a repülőgépek gyártósorán, hogy tulajdonképpen előre beléjük vannak kódolva a balesetek.
Rekordok dőltek a magyar energiatőzsdén
Dinamikusan fejlődnek a hazai energiatőzsdék, a származási garancia piac és az idén márciusban indult EKR tőzsde is a várakozásoknak megfelelően teljesít. Az EKR rendszer, működésének első két évében 300 százalékkal teljesítette túl az előirányzott megtakarítási mennyiségeket, az igazi erőpróba azonban idén érkezik, mivel a korábbiak ötszörösére nő az elvárás. Egy dologban a Portfolio Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján mindenki egyetértett: az olcsó energia korának vége, és a versenyképességet csak tudatossággal és technológiai beruházásokkal lehet megőrizni.
Jackl Vivien 15 évesen olimpiai szintet úszott, Milák Kristóf kikapott
A mindössze 15 éves Jackl Vivien meglepetésre olimpiai szintet érő idővel nyert 400 méter vegyesen a Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság csütörtöki döntőjében.
A Tatabányai Vízmű Sportegyesület (TVSE) versenyzője 4:34.96 perces idővel ért célba, megelőzve Kapás Boglárkát és Mihályvári-Farkas Viktóriát. A szám olimpiai és ötszörös világbajnoka, Hosszú Katinka 13 másodperccel elmaradva az 5. helyen csapott célba.
A férfiaknál Milák Kristóf előbb 200 gyorson 1:48.15 perces idővel nyert, megelőzve Kovács Attilát és Németh Nándort, majd nagy csatára késztette 50 pillangón a szám 2021-es Európa-bajnokát, Szabó Szebasztiánt, de csak megszorítani tudta, végül mögötte a második helyen végzett.
Videó: frontra tolta Oroszország az egyik legmodernebb rendszerét, ennél kínosabban már nem is veszíthette volna el
Oroszország a harkivi régió határában állította fel az egyik legmodernebb GPS-zavaró berendezését, a több millió dolláros eszközt, azonban egy GPS-vezérelte drón semmisítette meg.
Csalással vádolják a Momentumot a hegyvidéki előválasztáson
Az egyik jelölt szerint olyan adatbázist használnak a kampányban, amit már törölni kellett volna, a párt tagadja a vádakat.
Lehalt a CIB Bank rendszere
Az ügyfeleik technikai okok miatt sem a bankkártyájukat, sem pedig az ATM-eket nem tudják használni.
Mohos Márton nyerte el a MÚOSZ Nagydíjat – 12 díjat gyűjtöttek be a 24.hu fotóriporterei
Csütörtökön a 42. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitójával egybekötött díjátadón lapunk fotóriportereit összesen 12 díjjal jutalmazták.
Ahogy korábban már megírtuk Szajki Bálint, a 24.hu fotóriportere
Rajongás című képével a Mindennapi élet (egyedi) kategória első,
Villamos okozott kis híján óriási balesetet a Flórián térnél, vizsgálódik a BKV
A Bp-i Autósok közösségének oldalán tűnt fel egy videó csütörtökön, melyen az látható, hogy egy villamos majdnem fatális balesetet okoz a Flórián térnél – hogy ez nem így történt, az leginkább a többi közlekedő éberségének köszönhető.
Egy autó fedélzeti kamerája rögzítette a történteket. Látható, hogy a Pacsirtamező utca felé kanyarodni készülő, pirosnál várakozó járművek a lámpája zöldre vált. Ennek megfelelően ők el is indulnának (köztük az eseményekhez legközelebb egy robogós is), ám ekkor a semmiből megjelenik egy nagy tempóval közlekedő villamos, és elhúz mindenkit előtt.
Az eset körülményeivel és az esetleges retorziókkal kapcsolatban a HVG kereste meg a BKV-t, a fővárosi közlekedési cég arról tájékoztatta a lapot, hogy a videó ismert a vállalat vasútbiztonsági szakemberei előtt, a történtek körülményeit pedig már vizsgálják. „A felvételen a villamos közlekedését szabályozó jelzőlámpa ugyan nem látható, de – a közúti jelzőlámpák képe alapján – feltételezhető, hogy az a villamos számára nem szabad jelzést mutatott. A járművezető beazonosítása, és a felelősségét egyértelműen igazoló szakmai vizsgálat után kerülhet sor a munkafegyelmi eljárásra” – írták.
Szentkirályi Alexandra lett a Fidesz budapesti elnöke
„A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség budapesti választmányának elnöksége csütörtöki ülésén Szentkirályi Alexandrát választotta meg a párt budapesti elnökének”- írja közleményében a kormánypárt. „Ennek megfelelően 2024.04.11-től a Fidesz főpolgármester-jelöltje a párt budapesti elnöke.”
Szentkirályi Alexandra 2014 és 2019 között Tarlós István akkori főpolgármester egyik – humán ügyekért felelős – helyettese volt, 2020-tól a hazai kommunikációért felelős kormánybiztos, kormányszóvivő.
Tavaly ősszel tartott utoljára tisztújító ülést a budapesti Fidesz. Akkor két évre választották Láng Zsoltot, korábbi II. kerületi polgármestert a párt budapesti elnökének.
Egy párt alkot Halastyák Fanni és a ValóVilág11-ben minden nőnek a szelet csapó VV Barna
Az rtl.hu-nak nyilatkozott Halastyák Fanni (művésznevén Nemazalány) és új párja, VV Barna (polgári nevén Fenyesi Barna), akit a ValóVilág legutóbbi, szám szerint tizenegyedik szériájában ismerhettünk meg.
Fenyesi elárulta, épp nyaralt, mikor meglátta Halastyák egyik közösségi médiás történetét, amire küldött egy reakciót, válasz reményében.
Kapcsolatuk hajnaláról úgy beszélt Halastyák:
Hivatalos: Fernando Alonso hosszabbított az Aston Martinnal
Nem fog az idő a kétszeres világbajnok spanyolon, 2026-ig kötelezte el magát a silverstone-i csapathoz.
Félezren jelentkeztek Magyar Péternél EP-képviselőjelöltnek, és már tízmilliók folytak be adományként
Tarr Zoltán még nem döntötte el, hogy ő is menne-e a listára – mondta a hvg.hu-nak Magyar Péter, aki az általa átvett pártról és a Karmelita “fura urairól” is beszélt.
Lázár Jánosék bejelentették, hogy ki lesz Márki-Zay Péter ellenfele Hódmezővásárlelyen
Grezsa István indul a Fidesz-KDNP színeiben polgármesterjelöltként Vásárhelyen – írja a promenad.hu.
A jelöltbemutatón Lázár János azt mondta: „2022. április 3-án a magyarok a szemétdombra küldték Márki-Zay Pétert, most június 9-én pedig a vásárhelyiek is a szemétdombra űzhetik a városházáról. Háború vagy béke, marakodás vagy gyarapodás, erről döntünk”. Lázár szerint, ha a Fidesz nyer az országban és Vásárhelyen, akkor béke lesz és pénzt.
Grezsa azt mondta: június 9-én Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péterről tartanak népszavazást, szerinte a tét a béke és a fejlődés.
Friss QS-lista: ezek a legjobb bölcsészképzések itthon
A QS friss listáján a legjobb hazai bölcsészképző az Eötvös Loránd Tudományegyetem lett. Mutatjuk a részleteket.
Bejelentette Robert Fico: Szlovákia kész segíteni Ukrajna EU-s csatlakozását
Szlovákia támogatja Ukrajna mielőbbi EU-csatlakozását, sőt, oly módon segíti Kijevet, hogy megosztja vele saját csatlakozási tapasztalatait. A nagymihályi közös kormányülésen egyéb projektekről és fegyverkereskedelemről is egyeztettek a szlovák és ukrán miniszterek – írta meg a parameter.sk.
Szentkirályi Alexandra a Fidesz új budapesti elnöke
Láng Zsoltot váltotta.
Milliókat érinthet a betegség, csak nem tudnak róla: 15%-uknál idővel átalakul demenciává
Amerikai kutatók új tanulmánya szerint milliók szenvedhetnek úgy enyhe kognitív károsodásban, hogy nem tudnak róla. Pedig a probléma nem vezetne komolyabb problémákhoz, ha időben diagnosztizálnák. Diagnózis nélkül viszont jó eséllyel baj lesz belőle.
Már vizsgálja a BKV a videót, amelyen egy villamos kis híján elgázol egy robogóst az Árpád-hídnál
A járművezető beazonosítása is folyamatban van.