via 24.hu => eredeti post link
Lattmann Tamás szerint nem véletlenül váltott ki hatalmas botrányt Brüsszelben, amikor az Európai Tanács – lényegében az egyetlen testület, amelynek működését nem töri meg a választás – elnöke, Charles Michel kilátásba helyezte, hogy mandátuma lejárta előtt lemond a posztjáról. Ez a veszély ugyan elmúlt, de az előbbiekből fakadóan az idei második félévi elnökség – amely történetesen a magyaroké lesz – teljesen
hulladékperiódus lesz a közösség történetében.
A szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy késő őszig is eltarthat az új struktúra felállása, ami jelentősen korlátozza Orbán Viktor uniós aktivitását, hiszen nem lesznek indítványok, ezáltal nem lesz mit koordinálnia soros elnökként. Helyben járásról, toporgásról fog szólni ez az időszak vendégünk szerint.