Ritkán szerepel a Hungary szó a világlapok fő- (al-)címeiben, de a héten volt ilyen idősáv, amikor voltunk szívesek beengedni Svédországot a NATO-ba. Pontosabban a közelebbről sosem körülírt aggályain példátlan műgonddal (milyen jó ez a szó) mélázó Fidesz-frakció volt szíves, és egészen groteszk csavarja az apróbetűs történelemnek, hogy a kérdésben egyedüliként szilárd nemleges álláspontra cövekelt Kövér Lászlónak nem kellett szavaznia róla, mert akkor már percek óta ügyvivő köztársasági elnök volt. Ebben a pillanatban is az, ami igen különös érzés, de azt mondogatom magamnak, hogy számára is az lehet. Sulyok Tamás keddig melegít.
A teljesen öncélú hirig a svéd miniszterelnök érkeztével deallé kereteződött át: rendeződött a magyar légierő gerincét adó svéd fejlesztésű és gyártású Gripen vadászbombázók sorsa. 20 év lízing után a nevünkre írjuk őket, a tizennégy gépet számláló flottához jön még négy, és mindenféle hasznos frissítéseket kapnak. Az egészet itt foglaljuk össze. Tudtátok például, hogy fel tudnak szállni autópályáról, vagy hogy (logikusan) szovjet/orosz gépek elleni harcra fejlesztették őket? Sose jöjjön hasznosan egyik sem.
Miközben még mindig nincs hivatalos oka Alekszej Navalnij mártírhalálának, mi cikkben latolgatjuk, hogy politikai lehetett-e, azaz: megölték vagy meghalt? Soviniszta volta (valójában: meghaladott múltja) miatt a Fidesz-frakciótól a magyar parlamentben nem járt neki tisztelet, itt nézünk utána az orbáni minősítésnek, egy másik cikkben pedig a helyére bejelentkező felesége sajnálatosan korlátos kifutási lehetőségeinek.