Best WordPress Hosting
 

Változás a bankkártyáknál, négy nagybanknál is 10 ezer forint felett az éves díj

Korábban elég nehezen lehetett elképzelni, hogy az éves kártyadíj meghaladná a tízezer forintot, mostanra pedig ez négy nagyobb banknál (CIB, Erste, OTP, Unicredit) is bekövetkezett. Az általunk figyelt többi három (K&H, MBH, Raiffeisen) is kilencezer forint feletti kártyadíjat számít fel. A portál adatbázisa szerint néhány éve még átlagosan 4 ezer forintból meg lehetett úszni a kártyázást.

Ilyen körülmények között aligha meglepő, hogy a készpénzfelvétel díja is erőteljesen nőtt. Jelenleg egy banki ügyfél saját 50 ezer forintjához bankja ATM-jét használva átlagosan majdnem egy ezresért jut. Néhány éve ez a költség nem érte el a 600 forintot. Százezer forintot most majdnem 1,4 ezerért lehet átlagosan felvenni (mindenkinek ajánlható, hogy használja ki a maximum két részletben díjmentesen felvehető 150 ezer forintot, amihez csak egy nyilatkozat szükséges). Magasabb összeggel nem végeztünk kalkulációt, sokan panaszolják ugyanis, hogy az automaták nem feltétlenül adnak ki jelentősebb összegben pénzt. Befizetni viszont lehet.

Az Unicredit július elsejétől változtatja az ATM-be egy tranzakció alkalmával maximálisan befizethető bankjegyek számát. Új típusú, érintő képernyős ATM-ek esetében az egy tranzakció alkalmával befizethető bankjegyek száma 200 darab, a régi típusú, nyomógombos ATM-ek esetében pedig 50 darab lehet tranzakciónként (jelenleg csak ez utóbbi szerepel az aktuális feltételek között).

Teljesen átalakultak a magyarok fizetési szokásai

Fenekestől felforgatta a covid-járvány, az infláció és a fintech-forradalom a magyarok fizetési szokásait. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint 2023 végére minden korábbinál több ügyfélnek volt bankszámlája és bankkártyával. 178 ezernél is több forint- és 65 ezer devizaszámlát nyitottak tavaly a hazai bankoknál, ennek köszönhetően a bankszámlák száma már nagyon közel jár a 11 millióhoz. Ebből a túlnyomó többség, 9,93 millió darab magánszemélyeké, a többi vállalkozásoké és egyéb szervezeteké.

A számlák 84 százalékát interneten keresztül is el lehet érni, és bankkártyát is használ a számlatulajdonosok többsége. 10,07 millió hazia kibocsátású fizetési kártya volt az év végén Magyarországon, ezek döntő része betéti kártya. A hitelkártya továbbra sem népszerű, kevesebb mint 1,12 millió van használatban. Nagyjából 300 ezerrel csökkent a hitelkártyák száma 2017 vége óta, miközben ezalatt 1,24 millióval nőtt a betéti kártyáké.

Az egyik legjelentősebb fordulat az elmúlt években a banki szolgáltatások használatában a bankkártyás vásárlás elterjedése.

Egyértelműen látszik: hátat fordítanak a készpénznek a magyarok

Csaknem egytizedével, 2251,1 milliárd forintra csökkent Magyarországon a bankkártyás készpénzfelvételek értéke a múlt év negyedik negyedévére az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett pénzforgalmi adataiból. A külföldi kártyás pénzfelvételek értéke is közel ekkora, 8,3 százalékos mértékben csökkent 2023. utolsó negyedévében, és alig haladta meg a 25 milliárd forintot – olvasható a portálon.

Az egy tranzakcióra jutó érték mind a belföldi, mind a külföldi műveleteknél érezhetően csökkent,

hiszen előbbiek száma 3,7, utóbbiaké pedig 2,4 százalékkal esett vissza éves alapon.

Az OTP megmagyarázta, miért szünteti meg egyik bankkártyája díjmentességét

Mint írtuk, az OTP megszünteti a Mastercard Prémium bankkártyákhoz kapcsolódó korábbi, 600 ezer forintos éves költés esetére biztosított díjmentesség kedvezményét. 2024. február 29-ig azoknak nem számítanak fel díjat, akiknél az addigi költések elérik az évi 600 ezer forint időarányos részét (a kártya lejárati hónapját követő hónap első napjától 2024. február 29-ig.) Ebben az esetben 2024. március 1-jétől csak időarányos éves díjat kell majd fizetni, a kártya lejárati hónapjának utolsó napjáig. Ha viszont a költések nem érik el az évi 600 ezer forint időarányos részét, akkor a kártya teljes éves díját meg kell fizetnie a kártya lejárati hónapjának utolsó napján. A Mastercard Prémium kártya éves díja 7685, vagy 10 844 forint, a szerződéskötés idejétől függően.

Kérdeztük a bankot, mi az oka, hogy megszüntetik a kedvezményt, és miért pont március 1-től lépik ezt meg. Azt válaszolták, hogy a Multipont program megszűnése után az OTP Banknak felül kellett vizsgálnia a korábban bevezetett Mastercard Prémium kártyákhoz kapcsolódó szolgáltatásokat is. Kitértek arra is, hogy a prémium szegmens számára a hitelintézet 2023. október 2-ával létrehozott egy új prémium szolgáltatáscsomagot, a Prémium Next csomagot, amelynek díjmentesen része a Mastercard Gold kártya is. Hangsúlyozták, utóbbi, vagyis a Gold kártya a szolgáltatások jóval szélesebb körét nyújtja, mint a korábbi Mastercard Prémium kártya. Ahogy weboldalukon megnéztük, a Prémium Next szolgáltatást azok vehetik igénybe, akik legalább havi nettó 700 ezer  forint rendszeres jövedelemmel vagy 10 millió forint megtakarítással rendelkeznek. Ami ugye nem biztos, hogy minden korábbi Mastercard Prémium ügyfélnél teljesül.

Azt írták még, hogy a március 1-től hatályos változásról az OTP Bank a február 9-én közzétett szabályzatokban és hirdetményekben, valamint néhány nappal később levélben is értesítette az érintett ügyfeleket. Emellett azokat az ügyfeleket, akik igénybe vehetik a Prémium Next szolgáltatáscsomagot, szintén tájékoztatták az új szolgáltatások lehetőségeiről. Ez utóbbi mondat is azt jelzi, hogy nem minden volt Mastercard Prémium ügyfél veheti igénybe a Prémium Next szolgáltatást, illetve annak részeként a díjmentes Mastercard Gold kártyát.

Megszünteti az OTP egy bankkártyájánál a díjmentességet

Egyik olvasónk a bankfiókba (más ügyben) betérve szembesült vele, másik olvasónkat február 15-én emailben értesítette az OTP, hogy a Mastercard Prémium bankkártyákhoz kapcsolódó korábbi, 600 ezer forintos éves költés esetére biztosított díjmentesség kedvezménye 2024. február 29-től megszűnik.

Az email alapján 2024. február 29-ig azoknak nem számítanak fel díjat, akiknél az addigi költések elérik az évi 600 ezer forint időarányos részét (a kártya lejárati hónapját követő hónap első napjától 2024. február 29-ig.) Ebben az esetben 2024. március 1-jétől csak időarányos éves díjat kell majd fizetni, a kártya lejárati hónapjának utolsó napjáig.

Ha viszont a költések nem érik el az évi 600 ezer forint időarányos részét, akkor a kártya teljes éves díját meg kell fizetnie a kártya lejárati hónapjának utolsó napján. A Mastercard Prémium kártya éves díja pedig nem kevés,

Riasztást adott ki a Magyar Posta, minden ügyfél érintett

A hamis e-mailben vagy sms-ben, illetve telefonhívásban általában csomag átvételéhez vagy nem létező nyereményjáték, promóció, esetleg fiktív jótékonysági akció kapcsán kérik a címzett adatainak egyeztetését és/vagy a díj, esetleg adomány kifizetését, vagy fizetési késedelemmel kapcsolatos felszólítással fenyegetnek. Az is előfordul, hogy a lakosság által apróhirdetési portálokon feladott hirdetések kapcsán jelentkeznek a csalók magukat komoly vevőként beállítva és az EMS postai szolgáltatás nevével visszaélve, hamis e-mailben vagy sms-ben próbálnak biztosítási/feladási/megbízási díjra hivatkozva adatokat és pénzt kicsalni – olvasható az állami cég weboldalán.

Az e-mailben látható „Kattints ide”, „Fizessen online” vagy „Küldje el nekem a csomagot”, vagy „Erősítse meg címét”, “Csomagja kézbesítésre vár, kérjük, erősítse meg a vám befizetését”, illetve hasonló feliratú linkre kattintva azonban adathalász weboldalra kerül a címzett, az itt megadott adatok pedig csalók birtokába jutnak és a bankszámlán lévő pénz is veszélybe kerülhet. Az is előfordulhat, hogy a link megnyitásával rosszindulatú, kártékony szoftvert telepítenek az eszközünkre.

A posta arra kéri ügyfeleit, hogy ha ilyen gyanús e-mailt vagy sms-t kapnak,

Bankszámlák: nem várt bejelentést tett az OTP

Amint az ismert, a Központi Statisztikai Hivatal a tavalyi évre 17,6 százalékos inflációt állapított meg. A bankoknak lehetősége van akár az inflációt elérő szinten emelni a számlavezetési díjakat. Az OTP Bank nem ezt a megoldást választotta – hangsúlyozzák a pénzintézet közleményében.

Egyes szolgáltatásoknál például továbbra is marad a díjmentesség. A bank továbbra is díjmentesen biztosítja az OTP Junior számlát (számlavezetés, éves bankkártya díj, valamint Internet és Mobilbanki szolgáltatás) a 24 év alattiak számára, valamint az elektronikus átutalás is díjmentes marad a fiatal ügyfelek számára havi 100 ezer forintig.

Az online utalások esetében minden ügyfél számára továbbra is megmarad az akciós díjmentesség 20 ezer forint alatti utalások esetében, havonta összesen 500 ezer forint összegig, amihez csupán az ügyfeleknek igényelniük kell a megfelelő kedvezményelemet.

Gond van a Nemzeti Mobilfizetési Rendszerrel, leállt egy szolgáltatás

„Tájékoztatjuk arról, hogy technikai okokból a web felületen bankkártyás tranzakciók nem érhetők el, a mobil alkalmazásokban pedig kizárólag az eseti (ad-hoc) bankkártyás funkciók működnek” – idézi a vg.hu a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. hétfő reggeli közleményét.

Az online fizetési rendszer akadozása sok embert érint, többek között a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) mobilalkalmazása, a Budapest Go is használhatatlan emiatt. A BKK tájékoztatása szerint a korábban megváltott jegyek és bérletek ez idő alatt is érvényesek, csak újak vásárlására nincs lehetőség.

Szintén a Nemzeti Mobilfizetési Rendszerhez tartozik az e-matricák (autópálya-matricák) vásárlása is. Ez amiatt lehet sokak számára fájó pont, mivel az éves matricák érvényessége január 31-én lejárt, így már csak a 2024-re érvényes e-matricákkal lehet a sztrádákra hajtani. Aki most venne ilyet, gondban lehet.

Változás a bankszámláknál 2024-ben, egy ügyfél sem örülhet

Habár az inflációs adatokban már csökkenést láthatunk az áremelkedés ütemében, a bankokban csak most jön az igazi áremelkedés. A pénzintézetek többsége ugyanis a szerződési feltételek alapján a 2023. évi inflációt idén építi be az árakba, ez jelentőst drágulást hozhat a bankszektorban az első negyedévben.

Tavaly ilyenkor a 2022-es 14,5 százalékos inflációval nőttek a banki költségek,

2024-ben még ennél is nagyobb drágulásra készülhetünk.

Transzneműeknek kedvező szolgáltatást vezet be az Erste Bank

A Háttér Társaság Facebook-oldalán jelent meg egy bejegyzés, melyben az LMBTQ civil szervezet közhírré tette, hogy e hónaptól kezdve az ország Erste bankfiókjaiban igényelhetők lesznek olyan bankkártyák, amiken az ügyfelek választott nevét tüntetik fel. Ennek ugyanakkor függvénye, hogy az adott név szerepeljen az anyakönyvezhető nevek listáján – ezzel együtt a szervezet álláspontja szerint az új szolgáltatás nagyban segítheti transzneműeket a mindennapi pénzügyek intézésekor.

Mint a posztban írják, Magyarországon a jogi tranzíció teljes eltörlése nehéz helyzetbe kényszeríti azokat a transznemű polgárokat, akik a törvény hatályba lépése előtt nem tudtak jogilag nemet és nevet változtatni, „diszkriminációnak és veszélynek vannak kitéve azáltal, hogy kényszerűen elő kell bújniuk, valahányszor fel kell mutatniuk a igazolványaikat, melyen egy, az identitásuktól eltérő nem vagy név szerepel”. Ezt a problémát orvosolhatja most némileg az Erste döntése.

The post Transzneműeknek kedvező szolgáltatást vezet be az Erste Bank first appeared on 24.hu.

Vigyázat, a csalók is intenzíven rákészültek a karácsonyra, a kifosztásunkra

Az év vége hagyományosan az ünnepi készülődés és az ezzel kapcsolatos beszerzések időszaka, amit a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint egyre nagyobb arányban bonyolítunk online. Az elmúlt években a digitális fizetések száma jelentősen megnövekedett, az innovatív fizetési módszerek is egyre népszerűbbek, egy év alatt megkétszereződött a mobiltárcás vásárlási tranzakciók száma és értéke.

Az MNB adatai szerint az elektronikus fizetés terjedésével azonban a visszaélések száma is drasztikusan növekszik.A bűncselekmények nagy részét átutalásos csalások teszik ki, de növekszik a bankkártyákkal kapcsolatos csalási kísérletek száma is, ezért a kártyabirtokosoknak is tudatosabbnak kell lenniük pénzük biztonsága érdekében. A csalók egyre kifinomultabb módszereket használnak, de egy felmérés szerint a lakosság sem tesz meg mindent azért, hogy megnehezítse a bűnelkövetők dolgát. Az OTP Bank reprezentatív kutatásának eredménye alapján a válaszadók elsöprő többsége, 92 százaléka tisztában van azzal, hogy még az óvatosabb embereket is átverhetik, és 85 százalékuk szerint néhány alapszabály betartása jelentősen javítja a biztonságot. A megkérdezettek 50 százaléka mégis úgy gondolja, hogy ezzel nem érdemes foglalkozni, a válaszadók harmada pedig még az alapvető biztonsági előírásokat sem tartja be, ha ez a kényelme rovására megy.

Bankunk minden tőle telhetőt megtesz a visszaélések elkerüléséért, de a kártyabirtokosoknak is érdemes betartaniuk néhány alapvető biztonsági szabályt, hogy elkerüljék a csalók csapdáit, ne szenvedjenek akár súlyos anyagi veszteséget az ünnepi készülődés időszakában – kommentált  a legnagyobb hazai bank Informatikai és Bankbiztonsági Igazgatóságának vezető tanácsadója, Sonjic László.

Huszonnyolc forintot hagyott a szomszédja bankszámláján

A Kecskeméti Járási Ügyészség információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki közel 2 millió forintot vett fel jogosulatlanul annak az idős asszonynak a bankszámlájáról, akinek időnként segített a bevásárlásban – írja keddi közleményében a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a vádlott és a 86 éves sértett szomszédok voltak egy kecskeméti társasházban. A férfi alkalmanként bevásárolt a rossz egészségi állapotban lévő, idős asszonynak, akinek a bankszámlájáról készpénzt is vett fel.

Az egyik ilyen készpénzfelvételt követően azonban az elkövető nem adta vissza a sértettnek a bankkártyáját, hanem arról – a korábban megadott PIN-kód ismeretében – 2021. október 11. napjától kezdődően egy hónap leforgása alatt, 15 alkalommal, összesen 1 848 000 forintot vett fel a sértett tudta és hozzájárulása nélkül.

Tömegével zárja be bankfiókjait az MBH Bank

Április 30-án lezárult a mintegy három évig tartó fúziós folyamat az MKB Bank és a Takarékbank egyesülésével, és május 1-jével létrejött az MBH Bank. (A Budapest Bank és az MKB Bank egyesülése még 2022. március 31-én valósult meg, az akkor egyesült hitelintézet működött április 30-ig MKB Bank néven.) A NER gigabankja nemrégiben a Duna Takarékot is lenyelte, bár az látszólag önálló maradt.

Az egyesülést követően – jelentették be még májusban – az MBH Bank rendelkezik a legnagyobb fiókhálózattal, közel 500 helyen várják az ügyfeleket személyesen. Az egyesülési folyamat során egyébként folyamatosan nyirbálták a banki hálózatot. A korábbi nagy bezárások után (akkor 300 fióknak mondhattak a helybeliek búcsút) egy évvel ezelőtt tucatszám került roló az egységekre. Ez sem volt azonban elég.

Esetenként az ATM-et is leszerelik

Banki átutalások: figyelmeztetést adott ki a Mastercard

A koronavírus-járvány annyira meggyorsított a digitalizációt, hogy több mint 1,1 milliárd új felhasználó jelent meg a digitális térben – idézi a tanulmányt az economx.hu. 2020-ban annyi kibertámadás történt, mint az elmúlt 15 évben összesen, 2021-ben a hackertámadások száma további 17 százalékkal nőtt.

A Mastercard friss tanulmánya arra hívja fel a figyelmet, hogy az elmúlt évek gyökeresen változtatták meg a kibertámadások jellegét és hatékonyságát, ezek pedig komoly kihívás elé állítják az egyéni felhasználókat és a vállalkozásokat is.

Az ENISA vagyis az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynöksége szerint 2022-ben a kiberbiztonsági incidensek jelentős része, körülbelül egyharmada a kis- és közepes vállalkozások (kkv) által dominált ágazatot célozta.

Széleskörű fennakadás van a kártyás fizetésnél

Széles körben problémát okozott hétfőn délelőtt a kártyás fizetés, pékségekben, gyorséttermekben, gyógyszertárakban és drogériákban is üzemzavar volt tapasztalható.

A 444 kereskedőktől származó információi szerint a probléma azokon a helyeken jelentkezett, ahol a bankkártyás fizetések az OTP rendszerében működnek. De most nem működnek.

Rendszerszintű, több pénzintézet fizetési rendszerét érintő leállásról vagy fennakadásról a nemzeti bankban nem tudtak, de az MNB írásban ígért választ a lap megkeresésére.

Többnapos leállások jönnek az OTP Banknál

2023. október 6-8. Az OTP Banknál fejlesztési okokból 2023. október 6-án 23:00 óra és október 8-án 23:59 óra között a befektetési szolgáltatásokhoz kapcsolódó funkciók nem lesznek elérhetőek. Az érintett termékek köre: ingatlanhitelek (támogatott és piaci lakáshitelek, jelzálog-típusú hitelek), munkáltatói hitelek, személyi kölcsönök, Babaváró kölcsön, hitelkártyák és Hitelkártya Részletfizetési szolgáltatások, lombard hitelek, Folyószámlahitel Instant Kölcsön – olvasható a pénzintézet honlapján.

2023. október 6 és október 9-10. Fejlesztési okokból 2023. október 6-án 14:00-tól 24.00-ig, valamint 2023. október 9-én 0.00-tól október 10-én 8:00-ig a lakossági hitelszámla-vezető rendszer nem lesz elérhető.

Az alábbi szolgáltatásokban lesznek változások: fogyasztási hitelek igénylése esetén a folyósítás a rendszer nyitását követően történhet meg legkorábban. A bank 2023. október 10-i napra ütemezi át az október 9-i törlesztési napot lakossági hitelek esetén egyaránt.

Szigorítást vezet be a bankolásnál az MNB, minden ügyfél érintett

Az MNB egyik új elvárása az lesz, hogy a pénzforgalmi keretszerződésben és az azt megelőző ügyféltájékoztatásban a visszaéléseknél egyértelműen el kell különíteni az egyszerű gondatlanságot és súlyos gondatlanságot. Utóbbi ésszerűtlen, szinte szándékos magatartást jelent. Azt azonban továbbra sem tudni, hogy a besorolás mi alapján történik.

Felmerülhet az a kérdés is, hogy az ügyfelek is visszaélhetnek ezzel a lehetőséggel. Mi van, akkor, ha az ügyfél „öncsalást” követ el és azt hazudja, pénzt loptak tőle, miközben ő maga hajtotta végre a tranzakciót. A jegybank részéről erre az a válasz érkezett: kézben tartják az ilyen eseteket – tudta meg az economx.hu a jegybank sajtótájékoztatóján.

Ha az ügyfél új, nem bankkártyás fizetési eszközt – például internet- vagy mobilbankot – igényel, vagy használ először, a jegybank elvárja a pénzintézetektől, hogy erős ügyfélhitelesítést alkalmazzon, ne digitális eszközön keresztül. A digitalizáció mellőzését kéri az MNB az ezzel kapcsolatos értesítések kiküldésekor is.

Zsebbe vágó: már napi 75 millió forintot nyúlnak le a csalók a bankszámláinkról

Drámai módon emelkedik a digitális visszaélések értéke: az idei év II. negyedévében a bankkártyáinkat és a bankszámláinkat ért kár összege meghaladta a 6,92 milliárd forintot – hívja fel a figyelmeta BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője, Gergely Péter. Ez azt jelenti, hogy egyetlen negyedév alatt több, mint 45 százalékkal növekedett a kárérték: 2023. I. negyedévében még „csak” 4,76 milliárd forint kárt jegyeztek fel a bankok.

Naponta pedig már 75 millió forintot tettek zsebre a digitális tér kalózai a bankkártyákat és a számlákat támadó csalásokkal az idei II. negyedévben. A visszaélésekben érintett pénzek több, mint 70 százaléka, közel 5 milliárd forint a bankszámlákról tűnt el.

Az idei első félévben elcsalt pénzek 11,68 milliárdos összege 25 százalékkal haladja meg azt a kárértéket, ami 2017 és 2021 között 4 év alatt összesen keletkezett a magyar elektronikus fizetési piacon.

Többnapos leállás jön az egyik legnagyobb magyar banknál

A Budapest Bank Zrt., az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. többlépcsős egyesüléséből 2023. május 1-jén létrejött Magyarország második legnagyobb hitelintézete, az MBH Bank Nyrt. az egységes működés megteremtése és a minőségi ügyfélkiszolgálás biztosítása érdekében az informatikai rendszerek harmonizálására kerül sor – olvasható a pénzintézet közleményében.

A bank részletes tájékoztatójából kiderül, hogy az informatikai fejlesztések miatti szünet az elektronikus szolgáltatásokban elsősorban a volt MKB-s ügyfeleket érinti, de a komplex leállás miatt valamennyi MBH-s ügyfélnek célszerű tájékozódnia a részletekről.

Az átállási időszak teljes ideje alatt: