Mintegy fél évvel azt követően, hogy Lola otthagyta az M2 Petőfi TV-t, az énekesnőből lett műsorvezető most az egész állami médiától is búcsút vett.
Archívum címkék: búcsú
Hétfő óta nem elérhető az Artportal, de nem biztos, hogy megszűnik
Bár a több mint 20 éve működő művészeti adatbázis és hírportál csapata Facebook-posztban búcsúzott el, és maga az oldal sem érhető el hétfő óta, az Artportal megszűnése még nem eldöntött tény.
Lemondott Milkovics Pál, a 168 Óra társtulajdonosa és a kiadó vezérigazgatója
A Media1 információi szerint a jövőben külföldön folytatja karrierjét Milkovics Pál, a Michaeli, Schwartz & Brit Media Zrt., a 168 Óra és az ELLE magazin kiadójának vezérigazgatója és társtulajdonosa. A cégcsoporthoz tartozik a Jazzy és a Klasszik Rádió, valamint a Neokohn, és kisebbségi tulajdonrészük van a Klubrádióban is.
Ezzel a videóval búcsúzott el az államfő Novák Katalin
196 szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a parlament Novák Katalin lemondását hétfő délután: ezzel véget ért hivatalosan is Novák Katalin 2022-ben indult államfői pályafutása.
Novák hétfő délután ezt írta ki közösségi oldalára: „Búcsúzom. A mai nappal véget ér köztársasági elnöki szolgálatom. Szeretettel gratulálok Sulyok Tamásnak, és sok erőt kívánok neki a következő évekre!”
Novák Katalin azért mondott le február 10-én, mert kiderült, hogy Novák Katalin még tavaly, Ferenc pápa magyarországi látogatása apropóján adott kegyelmet többek közt a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének, K. Endrének is. A bicskei intézmény igazgatója 2004 és 2016 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott, a helyettesét, K. Endrét pedig kényszerítés miatt ítélték több mint 3 év börtönre, mert megírt egy hamis vallomást az egyik gyerek nevében, amit a pedofil igazgató jelenlétében akart aláíratni vele. Novák nem indokolta kegyelmi döntését, amely lényegében véletlenül derült ki, miután – amint a 444 olvasója felhívta rá a figyelmet – az megjelent a bírósági határozatok között.
Gálvölgyi János Benedek Miklósról: Nagyon megrágta az élet, azt hiszem
Gálvölgyi János az ATV Egyenes Beszéd című műsorában emlékezett meg a kedden meghalt Benedek Miklósról, akivel december közepén még színpadon állt a Hárman a padon című előadásban, amelyet vele és Egri Mártával játszottak közösen.
Az ember tudja, hogy üresen maradt egy hely, ahova nem ülhet le senki
– mondta Gálvölgyi, aki szerint Benedek sokáig hősiesen harcolt azért, hogy „ott ülhessen, vagy együtt ülhessünk”. A színész felidézte, hogy december 24-én beszélt utoljára kollégájával, aki akkor épp jó hangulatban volt, mert előző nap hazamehetett a kórházból, és abban maradtak, hogy januárban játszanak legközelebb. A beszélgetésben – a közös szakmai és baráti múlt mellett – szóba kerülnek a Benedek Mkilóst sújtó tragédiák, apja öngyilkossága, valamint fia halála. Gálvölgyi szerint pályatársában volt valamifajta elemi keserűség, aminek ő nem értette pontosan az okát:
Videón, amint megszűnt a Fix TV lineáris adása és átalakult a Nickelodeon
Két változás is történt augusztus első napján a tévés médiapiacon.
Babba Mária nem is pogány? – harminc év kutatás Csíksomlyó titkairól
„Nem az erős konfrontáció vezet eredményre, hanem az, ha tudunk a másik nyelvén beszélni” – Mohay Tamás néprajzkutató szerint a román nacionálkommunizmus legsötétebb éveiben így sikerült átörökíteni a csíksomlyói búcsú hagyományait. Az ELTE Tárgyi Néprajzi tanszékének vezetője az idei búcsúra időzítve jelentette meg a L’Harmattan kiadó gondozásában A csíksomlyói kegyhely és búcsújárás. Diktatúra, rendszerváltás, modernizáció című monumentális kötetét, amely harminc év kutatásait foglalja össze. A Csíksomlyót „az egyetemes magyarság gyülekezőhelyének” nevező Tabajdi Csaba szocialista politikusnak vagy a „magyar ünnepet” keresőket a Hargitára küldő Márk József ferences páternek volt igaza? Vajon a Babba Mária-kultusz miatt jogosan szólhatnak a sámándobok Csíksomlyón? Miért nem ment el II. János Pál a kegyhelyre és miért tette meg ezt a gesztust Ferenc pápa? Nagyinterjú a 456. búcsú nyitónapján.