A közmédia nem először álcázza tudósításnak a fideszes propagandaanyagokat, pedig a Nemzeti Választási Bizottság 13:0 arányban már egyszer elmarasztalta a választások efféle törvénytelen befolyásolása miatt az M1 Híradót néhány nappal ezelőtt és megtiltotta az efféle további jogsértésektől – éppen a Media1 egyik cikke nyomán. Az MTVA azonban folytatja a törvénytelen választási manipulációt.
Archívum címkék: elmarasztalás
Elmarasztalta a Nyugat.hu-t a MÚOSZ Etikai Bizottságának Fellebbviteli Tanácsa és a MÚOSZ Elnökségét is bírálja a grémium nyomásgyakorlás miatt
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Etikai Bizottságának Fellebbviteli Tanácsa a napokban meghozott határozatával visszahelyezte hatályába a Nyugat.hu-t etikai vétségért elítélő, tavaly novemberi, korábban egyszer visszavont etikai elmarasztalást. Kimondta a Fellebbviteli Tanács a másodfokú határozatával, hogy a Nyugat.hu portálnak igenis hivatkoznia kellett volna az Ugytudjuk.hu-ra az újságírói Etikai Kódex értelmében, és mivel ezt nem tette meg, etikai vétséget követett el. A Fellebbviteli Tanács megállapította azt is, hogy a MÚOSZ Elnöksége a MÚOSZ Alapszabályának megsértésével korábban nyomást gyakorolt az Etikai Bizottságra, hogy az vonja vissza a Nyugat.hu-t elmarasztaló határozatát.
Az M1 Híradó az elmarasztalása után is folytatja a választások jogellenes befolyásolását
Úgy tűnik, hiába marasztalta el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 13:0 arányban a Media1 cikke nyomán az M1 Híradót, amiért az a Fidesz melletti szavazásra buzdító kisfilmeket sugárzott riportokba csempészve, az állami tévé ugyanis a határozat ellenére is tovább folytatja a tiltott propagandát.
A Nemzeti Választási Bizottság a Media1 által bemutatott visszaélés után elmarasztalta az M1 Híradót
A Media1 néhány nappal elsőként mutatta be, hogy milyen jogsértő módszerrel kampányolt több napon át a Fidesz mellett az M1 televízió Híradója. Cikkünk után a Momentum országgyűlési képviselőjétől panasz futott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB), ahol most egyhangú szavazással elmarasztalták a tévériportokba csempészett Fidesz-reklámok sugárzása miatt. Az MTVA-t felügyelő médiahatóság eközben továbbra is hallgat.
Mi folyik a MÚOSZ-nál, hogy először elmarasztalták a Nyugat.hu-t etikai vétségért, aztán hónapokkal később visszavonták a döntést? Vitát szerveztünk a témáról
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Etikai Bizottsága először tavaly decemberben elmarasztalta etikai vétségért a Nyugat.hu-t az Ugytudjuk.hu kérelmére, hónapokkal később viszont visszavonták az állásfoglalást. Vitaműsort szerveztünk a témáról, ahová meghívtuk Roznár Gyöngyit, a Nyugat.hu főszerkesztőjét és a portált etikai vétség miatt bepanaszoló Farkas Balázst, az Ugytudjuk.hu főszerkesztőjét, továbbá Kocsi Ilonát, a MÚOSZ elnökét és Sebes Györgyöt, a MÚOSZ Etikai Bizottságának elnökét, hogy megértsük, hogyan fordulhatott elő az, hogy elmarasztalták a Nyugat.hu-t egy megfellebbezhetetlennek mondott állásfoglalással, néhány héttel ezelőtt mégis elfogadtak fellebbezést az elmarasztalt laptól és visszavonták az elmarasztalást.
Az Úgytudjuk MÚOSZ-os urambátyám viszonyokat emleget, miután visszavonta az újságírói szervezet a Nyugat.hu-t elmarasztaló állásfoglalását
Nagyon felháborodottan fogadta az Úgytudjuk stábja, hogy bár eredetileg a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Etikai Bizottsága azt közölte a Nyugat.hu tavaly decemberében történt etikai elmarasztalásakor, hogy az állásfoglalás ellen nincs helye fellebbezésnek, a napokban az elmarasztalt Nyugat.hu fellebbezésére mégis visszavonta az újságírói szervezet a tavalyi döntését. Az Úgytudjuk szerint a MÚOSZ ezzel magáévá tette az országban uralkodó urambátyám viszonyokat.
Visszavonta a Nyugat.hu-t elmarasztaló etikai határozatát a MÚOSZ
A MÚOSZ Etikai Bizottsága tavaly egy elmaradt sajtóhivatkozás miatt, az Úgytudjuk nevű oldal kérésére marasztalta el a portált tavaly, de most az újságírói szervezet – egyelőre nem jogerősen, első fokon – visszavonta állásfoglalását.
Médiatanács: Az M1 négyszer is megsértette a médiatörvényt
Négy alkalommal is megsértette a médiatörvényt a Duna Médiaszolgáltató Zrt. az M1 tévécsatornán az NMHH Médiatanácsa szerint. A testület elmarasztalta a fideszes médiaholdinghoz tartozó Rádió 1 Part nevű rádió üzemeltetőjét is. Vizsgálódtak a TV2 egyik műsora körül is, de ott mindent rendben találtak. A grémium ezenkívül pályázati támogatásokkal is foglalkozott.
A Nyugat főszerkesztője szerint igazságtalanul maraszta el a MÚOSZ Etikai Bizottsága a lapját
Roznár Gyöngyi szerint a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Etikai Bizottsága tévedett az Úgytudjuk főszerkesztőjének bejelentése alapján meghozott, a Nyugatot elmarasztaló határozatában.
Lezárult a vizsgálat Gálvölgyi János ügyében
A mentésirányítók munkájában
egyetlen hiba is súlyos következményekkel járhat,
ezért szakmai támogatásukat folyamatosan erősíti az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), amelynek belső vizsgálata szerint a május 10-én délelőtt érkezett segélyhívás fogadásakor rosszul döntöttek a mentésirányítók.