Best WordPress Hosting
 

Aranybánya: az Orbán-családot gazdagíthatja az újabb hulladékkoncesszió

Minden jel arra mutat, hogy koncesszióba adja a kormány a legnagyobb tömegben keletkező hulladékfajta, az építési és bontási hulladékok kezelését is. A zoldhang.hu szerint az egyik nyertes már borítékolható: nem az Orbán-családé lesz a koncesszió, de ők fogják a legnagyobbat kaszálni a monopóliumot létrehozó szabályozáson.

Olyan törvénytervezetet tárgyal a parlament, amelyben egymás mellett szerepelnek az „építési és bontási hulladék” illetve a „koncesszió” fogalmak. De vannak más jelei is a küszöbön álló változásnak. Egyrészt szakmai és kormányzati körökből is azt hallani, hogy koncesszió készül. Másrészt szintén a parlament változtatta meg a közelmúltban a bányarekultiváció szabályait a hulladéktörvényben, lehetővé téve, hogy a bányagödröket szigetelés, illetve bármiféle vízbázisvédelmi megelőző beavatkozás nélkül töltsék fel építési és bontási hulladékkal. Az országban a legnagyobb tömegben képződő hulladékfajtáról van szó: az évi termés 1 200 000 tonna, amelynek a harmada, 400 ezer tonna kerül lerakókra (a többit anyagában hasznosítják, ami a gyakorlatban sokszor szintén feltöltés jelent).

Családban marad

Nem megy kukába a koncessziós hulladéktörvény

Az Alkotmánybíróság (Ab) határozatban utasította el a hulladékgazdálkodás új szabályozása ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt. Az erről elsőként hírt adó hvg.hu szerint az Ab azért engedte át a jogszabályt, mert elfogadta azt az érvet, hogy a hulladékkezelés koncesszióba adása közérdek volt.

A salátatörvényben módosított szabályozás megsemmisítését 16 hulladékgazdálkodó cég kérte, arra hivatkozva, hogy az új jogi szabályozás több pontja (így a kisajátításhoz hasonló korlátozás) miatt ellentétes az Alaptörvénnyel.

A hvg.hu a csaknem 40 oldalas szövegből azt emelte ki, hogy a  Alkotmánybíróság elnöke, Sulyok Tamás által vezetett tanács milyen sokat hivatkozik az egykori Innovációs és Technológiai Minisztérium érveire, amely szerint a koncessziós kiszervezés közérdek volt, ami a testület szerint szükségessé is tette a korlátozásokat, amelyek azonban nem sértenek alapjogot.

Hulladékmutyi: törvénybe iktatták, hogy a Molnak nem kell engedély a hulladékbizniszhez

A Mol úgy nyerte el 35 évre a hulladékkoncessziót, hogy engedély sem kellett neki – írta a 24.hu a múlt héten. A mulasztásra a figyelmet felhívó cikk után jogszabály mondja ki: elég, ha az alvállalkozóknak van engedélyük.

A koncessziós szerződés alapján a Mol hulladékkezeléssel kapcsolatos engedélyeit 2022. december 31-éig kellett volna az állam felé bemutatni, különben érvényét veszíti a szerződés. A Mol viszont a 24.hu-nak azt írta, számára nem szükséges engedély, elég, ha az alvállalkozóinak van. A koncessziós szerződés érvényben maradt.

Az RTL Híradó szúrta ki, hogy a cikk megjelenését követő napon, június 8-án összegző módosító javaslatot nyújtott be a parlament törvényalkotási bizottsága a körforgásos gazdasággal összefüggő kormányzati törvényjavaslathoz. Eszerint a hulladékról szóló törvényt kiegészítik azzal, hogy a koncessziós társaság (vagyis a Mol által alapított MOHU Mol Zrt.) a hulladékgazdálkodási koncesszió gyakorlására akkor is jogosult, ha olyan alvállalkozókkal köt megállapodást, melyeknek van engedélyük.