Best WordPress Hosting
 

444: Az Orbán-család is képbe kerül annak a pedofil igazgatónak segítő férfi esetében, aki Novák Katalintól kegyelmet kapott

A napokban derült ki, hogy Novák Katalin még tavaly adott kegyelmet a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének. Az intézmény igazgatója 2004 és 2016 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott, míg helyettese K. Endrét, kényszerítés miatt ítélték több mint 3 év börtönre, mert a volt igazgatóhelyettes megírt egy hamis vallomást is az egyik gyerek nevében, amit a pedofil igazgató jelenlétében akart aláíratni a gyerekkel.

„Jánossal együtt elég nagy energiákkal próbálták bemosolyogni magukat a térség »kereszténykonzervatív« hatalmi világába, amolyan hivatásos jó emberek szerepkörben” – írta a 444-nek egy, a bicskei viszonyokat jól ismerő forrás.

Az említett gyermekotthon lakói rendszeres vendégek voltak a miniszterelnök falujában akkoriban épülgető Puskás Ferenc Akadémián. A 444.hu felidézi, hogy 2015-ben a gyermekotthonban birkózó edzések is kezdődtek, ebben a NIKÉ Sportegyesület volt a szakmai partner, az ő edzőik látogatták meg az otthont rendszeresen. A cikk szerint Tompos Márton, a Momentum politikusa Facebook bejegyzésében emlékeztet: ezt az egyesületet Orbán Viktor öccse, ifj. Orbán Győző hozta létre 2009-ben. Ő volt az egyesület tiszteletbeli elnöke akkor is, amikor Bicskén szerepet vállaltak. A NIKÉ aztán 2016-ban beolvadt a Honvédbe, ahol szintén Orbán Győző lett a birkózó szakosztály elnöke.

Orbán görcsösen ragaszkodik a Fertő tavi természetkárosításhoz

Nem adja fel a kormányhivatal, újra engedélyt adott a Fertő tavi óriásberuházáshoz. Igaz, az abban szereplő adatok nem fedik az újra kiírt közbeszerzés számait.

Harmadjára is megadta a környezetvédelmi engedélyt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal a Fertő tavi óriásberuházáshoz. Pedig már két alkalommal – a Greenpeace és helyi civilek beadványa nyomán – a bíróság elkaszálta a kormányhivatal engedélyeit, másodjára tavaly szeptemberben, a többi között azért, mert komolytalan, rövid határidőkkel adták ki az engedélyt.

Ehhez képest most a kormányhivatal ismét néhány hét után jutott arra, hogy a Natura-2000-es védelem alá eső tópart 77 hektárján százszemélyes szálloda, óriásparkoló, óriáskikötő és 26 házas apartman épüljön.

A hulladékon is az Orbán család gazdagodik

Gigantikus mennyiségű hulladékot kezdhet gyűjteni Orbán Viktor családja. Céges változások után indulhat a munka, a hulladék az  id. Orbán Győző gánti dolomitbányájának gödrébe kerül.

Indulhat a hulladékgyűjtés Orbán Viktor kormányfő családjának gánti bányájában. Immár a feladatra létrehozott vállalatban, a DG Kőbánya Projekt Kft.-ben is felvették a tevékenységi körök közé a nem veszélyes hulladék gyűjtését, kezelését és ártalmatlanítását, a cég nevét pedig Dolomit Inert Kft.-re változtatták.

A társaság többségi tulajdonosa a Gánt Kő Kft., amely az idősebb Orbán Győzőnek, a miniszterelnök édesapjának a cége, a maradék üzletrészen pedig az unoka, Orbán Dávid és annak üzlettársa, Mürkl Máté ügyvéd osztozik.

Aranybánya: az Orbán-családot gazdagíthatja az újabb hulladékkoncesszió

Minden jel arra mutat, hogy koncesszióba adja a kormány a legnagyobb tömegben keletkező hulladékfajta, az építési és bontási hulladékok kezelését is. A zoldhang.hu szerint az egyik nyertes már borítékolható: nem az Orbán-családé lesz a koncesszió, de ők fogják a legnagyobbat kaszálni a monopóliumot létrehozó szabályozáson.

Olyan törvénytervezetet tárgyal a parlament, amelyben egymás mellett szerepelnek az „építési és bontási hulladék” illetve a „koncesszió” fogalmak. De vannak más jelei is a küszöbön álló változásnak. Egyrészt szakmai és kormányzati körökből is azt hallani, hogy koncesszió készül. Másrészt szintén a parlament változtatta meg a közelmúltban a bányarekultiváció szabályait a hulladéktörvényben, lehetővé téve, hogy a bányagödröket szigetelés, illetve bármiféle vízbázisvédelmi megelőző beavatkozás nélkül töltsék fel építési és bontási hulladékkal. Az országban a legnagyobb tömegben képződő hulladékfajtáról van szó: az évi termés 1 200 000 tonna, amelynek a harmada, 400 ezer tonna kerül lerakókra (a többit anyagában hasznosítják, ami a gyakorlatban sokszor szintén feltöltés jelent).

Családban marad

Orbánék bányája veszélyezteti a vértesi karsztvízbázisokat

Orbán Győző, a miniszterelnök apjának gánti kőbányája akkora tájsebet ejtett a Vértes déli oldalába, hogy a most meginduló rekultiváció a tervek szerint csak 2077-re fejeződne be. A tevékenységre az Orbán család újabb tagjai kapcsolódnak rá: a gigantikus bányagödör feltöltését az Orbán Viktor unokaöccse, Orbán Dávid résztulajdonában és ügyvezetése alatt álló DG Kőbánya Projekt Kft. végezheti.

Csakhogy a rekultivációra kiadott engedély hemzseg a szakmai hibáktól, és az engedélyezett tevékenység nagy valószínűséggel a Vértes déli karsztvízbázisainak elszennyezésével járhat! Az engedély kiadását egy tavasszal elfogadott, jó eséllyel éppen erre a projektre szabott törvénymódosítás is segítette. Mindeközben információk szerint a kormány a rekultiváció során felhasználandó építési és bontási törmelék kezelésének koncesszióba adására készül – ami Magyarországon közismerten a politikai holdudvar kifizetésének egyik módozata. A fenyegető környezetszennyezés miatt civil szervezetek keresetet nyújtottak be a Veszprémi Törvényszéken a karsztvízbázisokat veszélyeztető engedéllyel szemben.

A Gánt Kő Építőanyag-gyártó és Kereskedelmi Kft. bányagödrének feltöltésére évi 400.000 tonna építési-bontási hulladékot fognak felhasználni. A kiadott engedély szerint „a tervezett tevékenység megvalósításából jelentős környezeti hatások nem származnak”, ezért egységes környezethasználati engedélyezési eljárásra sincs szükség. Az engedély alapján a beérkező közel félmillió tonna építési-bontási törmelék válogatása „szemrevételezéssel” fog megtörténni, és a hatóság úgy véli, ezzel 100 százalékos biztonságú szelektálás érhető el.

Orbán-bányái: építési hulladékkal tömik be a gigantikus vértesi tájsebet

Akkora bányagödröt vájt a Vértesbe az Orbán-család, hogy a feltöltéses tájrendezés 2077-ben fejeződhet be. Az ehhez szükséges építési hulladék egyelőre ismeretlen helyről érkezne.

Egyre jobban kirajzolódik, hogy pontosan mi is lesz a munkamegosztás az Orbán Győző Bálint – aki Orbán Viktor miniszterelnök édesapja -, 100 százalékos tulajdonában lévő Gánt Kő Építőanyag-gyártó és Kereskedelmi Kft. és a leánycége, a DG Kőbánya Projekt Kft. között. Röviden: előbbi végzi a kitermelést, utóbbi pedig feltölti a bányagödröt építési hulladékkal. Ez a kép rajzolódik ki a gánti bányaüzemmel kapcsolatos hatósági eljárás elérhető és átnézett dokumentumaiból.

Az mfor.hu írta meg először, hogy egyre jobban bevonják az üzletbe az Orbán-család eddig kevésbé ismert harmadik generációját a gánti kőbányában. Egészen pontosan Orbán Dávidról van szó, aki a miniszterelnök öccsének, Orbán Győzőnek a fia. A DG Kőbánya Projekt Kft.-t július 10-én jegyezték be, a székhelye Gánt, az új cég többségi tulajdonosa a Gánt Kő Kft., de Orbán Dávid is tulajdonos benne, aki így nem csak ügyvezető, hanem résztulajdonos is.

Így gurulhattak milliárdok az egyik leggazdagabb magyartól az Orbán család felé

Szinte hajszálpontos egyezést talált a G7 gazdasági portál Tiborcz István és az elmúlt években a tíz leggazdagabb magyar vállalkozó közé került Jellinek Dániel cégbirodalmainak pénzárama között. Jellinek vagyonát legutóbb 276 milliárd forintra becsülték, és számos üzlete volt már az állammal, illetve a miniszterelnök vejével is, de arra eddig nem volt bizonyíték, hogy a hagyományos üzleti kapcsolatnál szorosabb a pénzügyi viszony a két milliárdos között.

A cikk szerint Tiborcz központi cége, a BDPST Zrt. évek óta óriási osztalékbevételeket könyvel, de ennek eredetéről eddig nem számolt be. 27 milliárd forintot említ a G7, azzal, hogy ez Tiborcz becsült vagyonának  durván fele-harmada lehet. A portál ugyanakkor most talált egy cégdokumentumot, ami arra utal, hogy a pénz forrása végeredményben Jellinek egyik cégének profitja lehet, egy országosan nem ismert pécsi ingatlanvállalkozás közbeiktatásával. Közvetlen bizonyíték nincs, de csendestársakra utaló nyomok bőven akadnak a cikk szerint, és a számok is egyeznek az osztalékláncban.

A Gellért Szálló BDPST-nek történő eladása kapcsán vetette fel lapunk az év elején, hogy úgy fest, Jellinek Dániel a Geraldton Invest Zrt. nevű cégében nincs egyedül, de a hivatalos cégpapírokból nem derült ki a részvényestárs kiléte. Mint megírtuk, szavazatelsőbbségi részvény bukkant fel a cégpapírokban, ami minimális tulajdonrészt jelent, viszont a mindenkori osztalék 99 százalékára jogosította a tulajdonosát. Ennek a felállásnak pedig nincs értelme, ha egyetlen tulajdonosa van a cégnek.

Tízmilliárdok folytak az egyik leggazdagabb magyartól Orbán Viktor családja felé

Orbán Viktor rohamosan gazdagodó vejének cégbirodalmába 2019 és 2022 között több mint 27 milliárd forint érkezett egy rejtélyes forrásból. A pénz eredetéről Tiborcz István vállalata eddig semmit nem volt hajlandó elárulni. Pedig ez az összeg még az ő mértékével mérve is hatalmas: teljes becsült vagyonának felét-harmadát teszi ki. A G7 azonban most talált egy dokumentumot, amely arra utal, hogy a pénz forrása az ország egyik leggazdagabb embere, Jellinek Dániel lehetett.

Jellinek és Tiborcz kapcsolatáról sokszor sokan sejtették már, hogy túlmutatnak a nyilvánosságra hozott tőzsdei ügyleteken, cég- és ingatlan-adásvételeken. Ezt a felek rendre cáfolták, és korábban nem is sikerült alátámasztani, hogy a hagyományos üzleti kapcsolatnál szorosabb pénzügyi viszony van a két milliárdos között. Az említett dokumentum és az ez által jelzett pénzmozgás az első olyan, amely erre utal. Jellinek Dániel, aki a G7 tapasztalatai alapján korábban mindig reagált a hasonló megkeresésekre, ezúttal is fogadott minket. Ám miután egyértelmű lett számára, hogy miről kérdezzük, kérdéseinkre írásban már az ügyvédje reagált, és megtiltotta, hogy bármit nyilvánosságra hozzunk válaszaiból.

Budapesti autószalonoktól a rejtélyes tízmilliárdokig

A „családi vagyont” visszaszerezve vásárol be Orbán Ráhel a tokaji borvidéken

A miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel nevében eljárva Tiborcz István szőlőt, legelőt, gyümölcsöst vásárol Tokaj-hegyalján, Sárazsadányban. A 48 különböző helyrajzi számon fekvő ingatlanok összesített vételára 273 millió forint– írta meg az Átlátszó a Bodrogolaszi Közös Önkormányzati Hivatal Sárazsadányi Kirendeltségének információi alapján.

A portál ugyanakkor utánajárt annak is, hogy a szóban forgó birtok egy részének van már múltja az Orbán családdal, hiszen bő húsz évvel ezelőtt Orbán Viktor feleségének, Lévai Anikónak a tulajdonában voltak, ám a kormányzat akkor még nem állta annyira acélosan a közvélemény kritikáit, így Orbánék később kénytelenek voltak túladni a birtokokon.

A mostani eladó Kántor Andrea Erzsébet, ő a Szárhegy Dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Szárhegy Kft.) korábbi ügyvezetője és társtulajdonosa. A cégben annak idején Lévai Anikó résztulajdonos volt, azokban az időkben, amikor a Szárhegy Kft. az első Orbán-kormány alatt 41 millió 475 ezer forint vissza nem térítendő állami támogatást nyert el. Minderről az Élet és Irodalom tényfeltáró cikksorozatban számolt be. A legenda szerint ekkor hagyta el Orbán Viktor száját a következő, mértékletességet megkívánó mondat: