Best WordPress Hosting
 

Így kaphat csok pluszt, az, aki felvette már a csokot – megszólalt Hornung Ágnes

Hornung Ágnes, a portálnak adott interjújában elmondta: a program keretében két gyermek vállalása esetén az eddigi 2,6 millió forintos vissza nem térítendő támogatás és 10 millió forintos hitel helyett most egy nagy összegű, 30 millió forint kedvezményes hitel vehető fel, amiből ha a vállalt második gyermek is megszületik, akkor 10 millió forint leírásra kerül. Az előzetes számítások szerint 2024-ben 10-15 milliárd forintos kiadással jár majd a csok plusz bevezetése.

A költségvetés számára a teljes tervezett lakástámogatási kiadásból a csok (a falusi csok és az idén decemberben kifutó „városi” csok) 115 milliárd forintot tesz ki, a csok-kölcsön kamattámogatása és az adó-visszatérítési támogatás együtt további közel 70 milliárd forintra rúg, az illetékmentesség pedig mintegy 40 milliárd forintos bevételkiesést jelent a költségvetésnek.

A piaci kamatok csökkenésének köszönhetően ez a teher jövőre mindenképp alacsonyabb lehet, és itt jön majd be a csok plusz első kiadási tétele. A babaváró hitelhez hasonlóan egy későbbi, minden egyes támogatási szerződés esetében bizonytalan időpontra vonatkozó állami kötelezettségvállalást programoz a rendszerbe a csok plusz azzal, hogy a második gyermektől 10 millió forintnyi tartozást elenged a kormány az igénybe vevőknek.

Parragh László páros lábbal szállt bele Matolcsy Györgyékbe

„A kamara elsők között realizálta az infláció problémáját, őszintén sajnálom, hogy a jegybank ezt nem ismerte fel” – idézi a VG.hu Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, aki régóta kritikusa a Magyar Nemzeti Bank tevékenységének, ezúttal azonban a korábbiaknál is keményebb üzeneteket fogalmazott meg.

A kamara vezetője emlékeztetett rá, ők már 2019-ben felhívták erre a figyelmet, és már akkor látszott, hogy a probléma tartós.

Csekély vigasz, hogy nem értenek hozzá