A számítások szerint a lakosság évente 200 milliárd forintot fizet ki számla nélkül elvégzett építőipari szakmunkákra, és ennek következtében a költségvetés évi 75 milliárd forinttól esik el – írja hétfői cikkében az Economx.
Ennek legfőbb okait az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke abban látja, hogy mindenki érzékeny az árakra, miközben hatósági ellenőrzés alig létezik, a szankcióknak pedig nincs visszatartó erejük. Koji László a portálnak elmondta: az ÉVOSZ becslései szerint a teljes építőiparon belül 40 ezer lehet a feketén foglalkoztatottak száma, a foglalkozás-felügyeleti ellenőrzések tapasztalatai szerint 2023-ban 23–25 százalék körül volt az arányuk. Az ÉVOSZ tapasztalatai alapján arányában a legtöbb feketén foglalkoztatás a lakosság részére a számla nélkül végzett munkáknál fordul elő, ami jellemzően a mikro- és kisvállalkozási kört érinti.
Elsősorban segédmunkást és betanított munkást foglalkoztatnak bejelentés nélkül, míg a szakmunkásokat és a mérnököket a rendezett munkaügyi kapcsolatokkal is igyekeznek a vállalkozások maguknál tartani.