Best WordPress Hosting
 

Újra berendelték a kormánypárti médiumok néhány vezetőjét a Karmelitába

A Gulyáságyú Média munkatársa május 9-én, a Kínai Kommunista Párt főtitkárának budapesti látogatásának idején lefotózta, ahogy Szalai Vivien, a TV2 Média Csoport hírigazgatója és Ómolnár Miklós, a kormánypárti médiaholding, a Mediaworks bulvárpápája is a lezárt Karmelita kolostorba, a Miniszterelnökségnek helyet adó épületbe érkezett.

Törölték a cikkeiket, miután utasítás érkezett a Karmelitából

A Karmelitából kaptak utasítást egyes lapok, hogy töröljék a Great Wall Motors kínai autógyártó pécsi beruházásának bejelentéséről szóló hírt március elején – írja a VSquare hírlevele.

A kormány tagadja, hogy beavatkozott volna a Völner-Schadl-ügy nyomozásába

A Telex pénteken arról írt, hogy valóban kaphatott fülest a kormánytól Völner Pál akkori igazságügyi államtitkár arról, hogy nyomozás zajlik Schadl György, a Bírói Végrehajtói Kar akkori elnöke ellen. A portál úgy tudja, egy hónappal azelőtt hívták be a Miniszterelnöki Kabinetirodába Varga Judit volt helyettesét, hogy magát Völnert is meggyanúsították a korrupciós ügyben.

 Az RTL Híradó kérdéseire a kormány azt közölte: „senki nem avatkozott be” a Völner-Schadl-ügy nyomozásába. Azt is írták, hogy „az összes minisztérium miniszterhelyettese minden héten legalább egyszer munkamegbeszéléseken vesz részt a Karmelita kolostorban”.

Magyar Péter szerdai ügyészségi kihallgatásán is hasonlóról beszélt. Varga Judit exférje azt mondta, Schadl György Rogán Antal embere volt, a kormány pedig már a gyanúsítás előtt figyelmeztette Völnert.

Orbán Viktor a felvidéki magyar párt elnökével tárgyalt a Karmelitában

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Forró Krisztiánt, a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnökét, köztárságielnök-jelöltjét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A megbeszélés egyik témája a szombaton esedékes szlovákiai államfőválasztás volt, ennek kapcsán az összefogás, az összetartás fontosságát emelték ki.

Forró Krisztián szerint ez a voksolás nem elsősorban az ő személyéről szól, hanem arról, hogy a szlovákiai magyarok megmutassák, hogy léteznek, itt vannak, és ezer év múlva is magyar szó hangozzon a Felvidéken.

Kap-e utasításokat az Index a Karmelitából és Rogán Antaléktól?

Szakács Árpád, a kormánypárti Mediaworks egyik volt kulcsfigurája nemrég egy interjúban arról beszélt, hogy szerinte jól megfigyelhető, hogy Rogán Antalék befolyásolják több lap, köztük az Index működését. Azóta a Media1-nek több egykori, de már a mostani, tehát az „új” Indextől távozó volt munkatárs is hasonló vádakat fogalmazott meg, és azt állították, hogy Rogán Antaléktól rendszeresen futnak be megkeresések a lap mostani főszerkesztőjéhez, Fekete-Szalóky Zoltánhoz. A Media1 az Indamedia sajtóosztályát és Fekete-Szalóky Zoltánt, az Index főszerkesztőjét kérdezte a vádakról. Cikkünkből kiderül, mit válaszoltak.

444: Tiborcz cégének budavári luxusingatlanában tartott szűk körű találkozót Orbán Viktor

Vasárnap délután a budai várban, egy Fortuna utcai ingatlanban találkozott Orbán Viktor miniszterelnök többek között Rogán Antallal, Dömötör Csabával és Orbán Balázzsal – írja a 444.hu. A rejtélyes találkozóról a lap egy sor fotót is közölt, amelyeken a szereplők jól azonosíthatóak a budavári helyszín közelében. Azt írták, hogy

a szűk körben tartott találkozóra délután négy óra után nem sokkal érkeztek meg az épületbe, melynek környékét biztosították, majd háromnegyed hat előtt távoztak az utcában álló kisbuszokkal.

A lap által a találkozó helyszíneként azonosított műemléképületről, amely a Karmelitától pár száz méterre található, 2021-ben a 24.hu hu írta meg, hogy nagyszabású nagyszabású felújításon esett át. Az ingatlant 2019 májusában vásárolta meg 370 millió forintért az IBC Real Estate Kft., ami a miniszterelnök vője, Tiborcz István érdekeltsége. A lap szerint erről az épületről van szó:

A svéd NATO-csatlakozás ellen tüntettek a Karmelitánál

Semleges Svédországot és Magyarországot,

feliratú táblával és orosz zászlóval tüntetett nagyjából féltucat ember a Karmelitánál a svéd NATO-csatlakozás ellen, miközben az épületben Orbán Viktor svéd kollégájával, Ulf Kristerssonnal tárgyalt.

A 444 beszámolója szerint a helyszínen volt Nagy Zsolt, aki a 2022-es országgyűlési választáson, valamint két önkormányzati választáson, 2019-ben és 2020-ban is a Mi Hazánk jelöltje volt a XIII. kerületben, de képviselői mandátumot egyik választáson sem szerzett. Nagy azután volt kénytelen Novák Előd kérésére elhagyni a pártot, hogy tavaly februárban a kommunista Munkáspárt tüntetésén is előkapott egy orosz zászlót.

Magyar Péter azt állítja, diplomáciai állást kínált neki egy miniszter

Magyar Péter az RTL Híradónak arról beszélt, hogy diplomáciai karriert kínáltak neki a Karmelitában, de ő ezt visszautasította, mert nem akart távol lenni a családjától.

A lényeg az volt, hogy a válásommal kapcsolatban, illetve annak az intézésével kapcsolatban hívott be egy miniszter egyeztetni, és ott tett nekem különböző ajánlatokat, amit én visszautasítottam. Hiszen nem szerettem volna külföldre menni és diplomáciai karrierbe kezdeni ismét, és itt hagyni a három gyerekemet Magyarországon

– nyilatkozta Varga Judit exférje, aki Novák Katalin köztársasági elnök lemondása és a volt igazságügyi miniszter visszavonulása után ugrott ki a NER-ből. Mint mondta: egy miniszter próbálta győzködni arról, hogy menjen külföldre, de azt nem akarta elárulni, hogy kiről van szó. „Aki olvasta a korábbi bejegyzéseimet, vagy hallgatta a Partizán-interjúmat, az össze tudja tenni a képet, és pontosan tudja, hogy kire gondoltam” –tette hozzá.

Néhány százan gyülekeznek a Karmelita előtt

„Novák Katalin és Varga Judit lemondása csak a kezdet. A pedofilsegítő kegyelmi ügye és az azóta kiszivárgó, vagy épp a Varga Judit exférjétől elhangzó információk a rendszer morális bukásának bizonyítékai” – írja a Momentum az általa szervezett tüntetés Facebook oldalán. 

A párt szerint a végső felelős Orbán Viktor és Rogán Antal, nekik üzenik, hogy „nem felejtünk, és nem hátrálunk, amíg felelősségre nem lesznek vonva.”

Helyszíni tudósítónk szerint a Karmelitánál egyelőre legfeljebb háromszázan gyülekeznek. A Partizán Magyar Péter vasárnapi interjújának részleteit játsszák a színpadi hangszórókból.

Elbontotta a Karmelita előtti kordont a Momentum és a Sándor-palota elé vitte

A Momentum politikusai és aktivistái elbontották a Karmelita előtti kordonokat és átvitték a köztársasági elnök hivatala elé. A vasárnapi akció itt nem ért véget, mert „Pedofilvédő Novák Katalin” feliratot lógattak a Sándor-palota előtti kordonra. A párt közleményben azt írja, azért tették mindezt, mert Novák Katalin egy pedofil bűncselekményben résztvevőnek adott kegyelmet.

A párt akciójának előzménye, hogy Novák Katalin kegyelemet adott a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének, akinek tudomása volt arról, hogy az igazgató több gyereket is molesztált az intézményben. A volt igazgatóhelyettes megírt egy hamis vallomást is az egyik gyerek nevében, amit a pedofil igazgató jelenlétében akart aláíratni a gyerekkel. A korábbi igazgatóhelyettest végül első- és másodfokon 3 év 4 hónap börtönre ítélték.

„A pedofília az elképzelhető bűncselekmények legaljasabbika, ami jóvátehetetlen károkat okoz az áldozatok életében. A bicskei gyermekotthon esetében az áldozatok 10 éven át küzdöttek azért, hogy a pedofil igazgató és tettestársai megbűnhődjenek tetteikért” – mondta a Orosz Anna, a Momentum országgyűlési képviselője vasárnap a Sándor-palotánál.  Hozzátette,  Novák kegyelme nem más, mint az áldozatok arculköpése, és lemondása lenne a minimum ebben a helyzetben. Kifejtette azt is, hogy a Momentum jogászai már vizsgálják, hogyan lehet elérni azt, hogy a mindenkori köztársasági elnöknek indokolnia kelljen: kinek és miért ad kegyelmet.

Ismét lapokat zártak ki az Orbáninfóról – itt a videó arról, mi történt a miniszterelnöki sajtótájékoztató előtt

Több szerkesztőség, köztük lapunk is hiába regisztrált az idei miniszterelnöki évzáró sajtótájékoztatóra, a rendőrség munkatársai a Miniszterelnöki Kabinetirodára hivatkozva megakadályozták a bejutást és így a tudósítást. A Klubrádió szolidaritást vállalt a kizárt médiumokkal és érvényes akkreditációja ellenére nem ment be a sajtótájékoztatóra.

Orbán Viktor tartja a kormányinfót csütörtökön

A kormányinfó keretében nemzetközi sajtótájékoztatót tart Orbán Viktor csütörtön – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda. Az esemény nem meglepő, hiszen Gulyás Gergely már korábban beszélt arról, hogy a miniszterelnök az előző évekhez hasonlóan jelen lesz az év utolsó kormányinfóján.

A miniszterelnöki sajtótájékoztató a Karmelitában lesz csütörtök délelőtt tíz órától.

Orbán Viktor tavaly is december 21-én értékelte az évet. Akkor az oktatás, háború, a babaváró hitel és az infláció voltak a fő témák.

Rogán Antal: A Fidesznek nincs médiája

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága hallgatta meg Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a digitális ügyintézés és a turizmus mellett beszélt a DatAdatról és a Völner-Schadl ügyről is.

A miniszter a meghallgatás után a Telexnek válaszolt röviden a magyar média helyzetéről. Rogán arra nem válaszolt egyértelműen, hogy vannak-e olyan nagy, országos elérésű médiumok, amelyek idegen érdekeket szolgálnak. Ehelyett azt mondta: biztosan „vannak olyan médiumok, akik jelentős részben külföldi pénzekből élnek. Hogy miért ezt teszik, az az ő dolguk. És ilyenkor érdemes megnézni, hogy amit írnak, az egybe vág-e azoknak az érdekeivel, akiktől a pénzt kapják.” Hozzátette: azt „tartom problémásnak, ha a választások befolyásolására, a választáson induló pártok egyesületek, vagy jelöltek érdekében külföldi pénzt használnak fel. Ezt problémásnak tartom. Ezt a véleményemet itt a bizottság előtt is elmondtam. (…) Amennyiben a médiumok pártok érdekében használnak fel pénzt, az helytelen.”

Rogán Antal elmondta, nem zavarja, hogy vannak kormánykritikus médiumok. „Azt gondolom, ha vannak ilyen médiumok, akkor vannak ilyen médiumok. Vannak olyan médiumok, amelyek olyan értékeket osztanak, amelyekkel mi nem értünk egyet, és vannak olyan médiumok, amelyek inkább olyan értékeket osztanak, amelyekkel mi egyet értünk. Ilyen a világ, mert Magyarországon sajtószabadság van.”

Rogán Antal minisztériumában lett főosztályvezető a TV2 elhíresült lejáratóanyagait készítő riporter

Kiderült, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda online kommunikációs főosztályát vezeti a korábban Juhász Pétert és Spéder Zoltánt támadó lejáratóanyagokat a TV2 számára elkészítő Kobza-Kunfalvi Nóra.

Exkluzív Kormányinfót tartottak fideszes médiamunkásoknak Orbán Viktor hivatalában, a Karmelitában, vagy valami nagyon hasonlót (Videó)

Van Budapesten egy közterület, egy utca, ahová a rendőrség asszisztálásának köszönhetően ellenzékiek nem, a Fidesz-kormányhoz közeli médiamunkások azonban simán beléphetnek, ráadásul még védőfelszerelésre sincs szükségük, pedig egy tábla szerint viselése mindenki számára kötelező lenne.

Lezárt terület – mondta a rendőr a Momentum elnökének a Karmelita előtt, majd kisétáltak a kerítés mögül Bencsik Andrásék

Gelencsér Ferenc a Momentum elnöke szeretett volna végigsétált a Karmelita előtt lezárt Színház utcán, de a kerítés túloldalán álló rendőr nem engedte be. A politikus azt a tájékoztatást kapta, hogy a terület jelenleg le van zárva. Ezt a kerítésen látható tábla is bizonyítja, melyre az van írva: védőfelszerelés nélkül és illetékteleneknek belépni tilos.

Gelencsér videójából viszont kiderül, hogy néhány ismert kormányközeli embernek nincs szüksége védőfelszerelésre. Amíg Gelencsér a rendőrökkel beszélt, a lezárt területről egymás után sétált ki a Demokrata főszerkesztője Bencsik András, aki nemrég melegek kivégzéséről fantáziált, a Szabad Földet vezető Gajdics Ottó, és a TV2 hírigazgatója Szalai Vivien.

Gelencsér néhány szót váltott is Gajdiccsal. Épül a kommunizmus – szúrta oda az újságírónak a politikus, mire Gajdics rávágta: neked.

Vérvörös festékkel öntötték le a Karmelita előtti kordonokat a Momentum képviselői

A Momentum parlamenti frakciójának politikusai, Sebők Éva, Bedő Dávid, Lőcsei Lajos és Tóth Endre vérvörös festékkel öntötték le a Karmelita kolostor kordonait október 23-án, közölte a párt hétfő délelőtt. Közleményükben azt írták, mindezt azért tették, mert

Orbán Viktor újra elárulta és szembeköpte 1956 hősinek emlékét.

A Momentum szerint „a miniszterelnök szembeköpte azzal, hogy október 23-a előtt pár nappal Putyinnal mosolyog és fotózkodik, azzal a Vlagyimir Putyinnal, aki beleíratta az orosz tankönyvekbe, hogy ‘56 fasiszta forradalom volt, és akinek a parancsára az orosz katonák újra kárpátaljai magyar katonákat ölnek”.

Jubileumi kordonbontást tartott a Momentum

Szerda reggel jubileumi, tizedik alkalommal is kordont bontott a Momentum. A párt parlamenti frakciója és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét nekiesett a Karmelita kolostor előtti kordonoknak, a bontásról videó is készült.

Kodonbontás rendszerbontás. Ennek a kordonnak itt nincs jogalapja, mást mond az összes hatóság. Ma is tiltakozunk a kormány hazugságai ellen és kiállunk 7 pontos követelésünk mellett

– jelentette ki Gelencsér Ferenc pártelnök.

Orbán Viktor fogadta a Telekom vezérét: eltörli a kormány 2025-től a távközlési különadót, jön a gigabites internetkánaán és a 99%-os 5G

Orbán Viktor miniszterelnök, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Magyar Telekom és a Deutsche Telekom vezérigazgatóival találkozott a Karmelita kolostorban pénteken, ahol közös nyilatkozatot írt alá a kormány és a Magyar Telekom, melyben megerősítették, hogy folytatják hosszútávú együttműködésüket.