Best WordPress Hosting
 

Csütörtökön eldől, kizárják-e a Bundesligából a magyar válogatott kézis csapatát

A tabella kilencedik helyén álló hamburgiak anyagi és adminisztratív okok miatt nem kapták meg a licencet a szövetségtől, ezért bírósághoz fordultak. Első- és másodfokon a szövetségnek adtak igazat, és mint a jobbátlövő vasárnap az MTI-nek elmondta, csütörtökre várják a végleges, jogerős döntést.

„Ez mindenkinek nehéz szituáció, főleg így, hogy a szezon végén vagyunk, és nem tudni, mi lesz a csapattal. Csütörtökig én sem tudok többet, akkor derül ki minden” – magyarázta.

Hozzátette, ha nem kapják meg a licencet, minden játékos szabadon távozhat, de ha megkapják, mindenki marad Hamburgban.

Kizárta az AfD-t az Identitás és Demokrácia

Egy botrányt követően izárták az Európai Parlament Identitás és Demokrácia képviselőcsoportjából a német szélsőjobboldali pártot, az Alternatíva Németországért (AfD) pártot, írja a Politico.

Maximilian Krah, az AfD EP-listavezetője egy interjújában beszélt arról nemrég, hogy szerinte a náci SS nem minden tagja volt bűnöző. „Soha nem fogom azt mondani, hogy minden ember, aki valaha SS-egyenruhát viselt, automatikusan bűnöző lett volna” – fogalmazott az AfD politikusa, aki végül lemondott, és bejelentette, hogy a továbbiakban nem vesz részt az AfD kampányrendezvényein, és távozik a párt szövetségi végrehajtó bizottságából.

The post Kizárta az AfD-t az Identitás és Demokrácia first appeared on 24.hu.

Csak kiválasztott sajtómunkások mehettek a CÖF-CÖKA sajtótájékoztatója

Nem engedték be a 444 az újságíróját a Békemeneteket szervező kormányközeli álcivil szervezet, a CÖF-CÖKA sajtótájékoztatójára, mert azt zártkörűvé minősítették.

„Azt hittem, mindenki elesett” – az utolsó helyre sorolták a magyar női gyorskorcsolyaváltót a kaotikus vb-kisdöntő után

A magyar női váltót sárga lapos kizárással sújtották a vasárnapi kisdöntőben, így az utolsó helyre sorolták a rövidpályás gyorskorcsolyázók rotterdami világbajnokságán.

A Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Somodi Maja, Bácskai Sára Luca összeállítású magyar váltónak a kínai, az olasz és a japán négyessel kellett megküzdenie.

A futam már az elején káoszba torkollott, amikor a leváltott japán ember miatt nemcsak az ázsiai, hanem a magyar és az olasz csapat is elesett, csupán az élen korcsolyázó kínaiak maradtak talpon.

Nem támogatta Juhász Pétert a Momentum belvárosi jelöltje, ezért kizárták a pártból

Kizárták a Momentumból Tomos Endrét, a párt V. kerületi képviselőjelöltjét, külsős bizottsági szakértőt, mivel a politikus nem kerület Momentum által támogatott polgármesterjelöltjét, Juhász Pétert, hanem Kovács Alex Gábort támogatja.

A hírt Tomos Endre erősítette meg a Telexnek: azt mondta, a párt elnöksége telefonon tájékoztatta a kizárásáról. „Azért indítottak ellenem eljárást, mert nem fogadtam el a párt V. kerületi jelöltállítási folyamatát és annak eredményét illetve nyilvánosan bíráltam a döntést” – mondta Tomos Endre, hozzátéve, hogy tudja: a párt szabályzatában ütközött, amit csinált, így tudomásul veszi a kizárását.

Tomos nehezményezte, hogy a pártvezetés nem is kérdezte, hogy mint helyi képviselőjelölt szeretne-e együtt dolgozni Juhász Péterrel, aki, mint mondta, „már egyszer volt polgármesterjelölt és kikapott a kerületben”.

Ezt tegye, ha kizárta magát a Facebook-fiókjából

A legtöbbeknek olyan régóta van már Facebookja, hogy nem emlékszik, milyen e-mail címmel regisztrált, ha pedig emlékszik, akkor lehet, hogy már nem fér hozzá ahhoz. Ezzel nincs is semmi gond, egészen addig, amíg nem dekativálja egy időre a fiókját, vagy fel nem törik.

Bármi legyen is a helyzet, ha nem tudja visszaállítani fiókját, elveszítheti a hozzáférést. Ha ez megtörtént, nem szabad pánikba esni, a Facebook-fiók visszaállítására ugyanis még akkor is van lehetőség, ha már nem fér hozzá régi e-mail címéhez, írja a Slashgear.

A Facebook időszakosan emlékeztet minket a helyreállítási információk frissítésére, ahogy arra is, hogy adjunk hozzá telefonszámot vagy alternatív e-mail címet, amin keresztül segíteni tudnak a belépésnél.

Gyorsított eljárásban tárgyalja a Legfelsőbb Bíróság, kizárható-e Trump a választásból

Befogadta Donald Trump fellebbezését a választási indulásból való Colorado állambeli kizárásáról az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága pénteken – írja az MTI.

Az Egyesült Államokban alkotmánybírósági szerepet is betöltő, legfőbb jogi fórum közölte, hogy eleget tesz Donald Trump kérésének a gyorsított eljárásról is, és a két fél szóbeli érveinek meghallgatását február 8-ra tűzte ki.

Donald Trumpot Colorado állam legfelsőbb bírósága zárta ki már az előválasztási indulás lehetőségéből is decemberben hozott határozatában, amelyben az ország alkotmányával érvel, és arra hivatkozik, hogy a korábbi elnök zendülésben és lázadásban érintett a 2021. január 6-i eseményekkel összefüggésben.

Trump visszaküzdötte magát a szavazólapra

Donald Trump is szerepelni fog Colorado állam republikánus előválasztási szavazólapján, miután a republikánus párt helyi szervezete fellebbezést nyújtott be a szövetségi legfelsőbb bíróságon – idézi Colorado közigazgatásának vezetőjét az MTI.

Jena Griswold bejelentette, hogy a republikánus elnökjelöltek január 5-én véglegesítendő listáján Donald Trump neve is ott lesz.

Colorado állam legfelsőbb bírósága a múlt héten úgy döntött, hogy kizárja a korábbi elnököt az újbóli indulásból, az Egyesült Államok alkotmánya 14. kiegészítésének zendülésben való részvételre vonatkozó kitétele miatt. A bírói testület a döntés elleni fellebbezésre január 4-i határidőt szabott.

Ismét lapokat zártak ki az Orbáninfóról – itt a videó arról, mi történt a miniszterelnöki sajtótájékoztató előtt

Több szerkesztőség, köztük lapunk is hiába regisztrált az idei miniszterelnöki évzáró sajtótájékoztatóra, a rendőrség munkatársai a Miniszterelnöki Kabinetirodára hivatkozva megakadályozták a bejutást és így a tudósítást. A Klubrádió szolidaritást vállalt a kizárt médiumokkal és érvényes akkreditációja ellenére nem ment be a sajtótájékoztatóra.

Kizárták Trumpot Colorado államban az elnökjelöltek versenyéből

Meghozta a döntését a coloradói legfelsőbb bíróság, amely a 2021. januári capitoliumi zavargásokra hivatkozva kimondta, hogy Donald Trump nem indíthatja el a választási kampányát az államban. A BBC írása szerint ez az első alkalom, hogy az az amerikai alkotmány 14. kiegészítésének 3. módosítását, az úgynevezett alkotmányos lázadási záradákot alkalmazták egy elnökjelölt kizárására. Az ítélet szerint Trump nevét le kell szedn a szavazólapokról az államban a republikánus előválasztás idején.

A döntés 2024. január 4-én lép hatályba, de csupán az előválasztási időszakra vonatkozik, a következő év március 5-ig van érvényben. A végzés továbbá csak Coloradóban érvényes, nem vonatkozik a több államra, így Trump az ország többi részén zavartalanul kampányolhat. A coloradóihoz hasonló döntést a közelmúltban próbáltak már véghez vinni New Hampshire-ben, Minnesotában és Michiganben is, de ezek a kezdeményezések elbuktak.

A coloradói legfelsőbb bíróság részéről azzal kommentálták a történteket, hogy nem volt könnyű meghozni a döntést, tisztában vannak vele, hogy rengeteg kérdés fog felbukkanni ezzel kapcsolatban, és mindre választ kell adniuk. „Szem előtt tartjuk azt az ünnepélyes kötelességünket, hogy a törvényt anélkül kell alkalmaznunk, hogy valakinek kedveznénk vagy megijednénk, és anélkül, hogy a közvélemény reakciói befolyásolnának bennünket” – hangsúlyozták ugyanakkor.

Kétpárti támogatással zárták ki a képviselőházból a mindenről hazudó George Santos-t

Elveszítette a képviselői mandátumát George Santos. A botrányt botrányra halmozó republikánus politikus eltávolítását a saját pártja is helyeselte: a szavazáson 311-en voksoltak a kizárása mellett, és mindössze 214 képviselőtársa támogatta a maradását, írja a Guardian.

Novemberben a képviselőház etikai bizottsága egy jelentésében azt állította, hogy Santos magáncélokra – többi között botoxra, OnlyFansra és luxustermékekre – használt fel kampánypénzeket. Pénteken már harmadszor szavaztak a kizárásáról, amit két demokrata és egy republikánus képviselő kezdeményezett.

Santos a kizárása után sietve távozott a kongresszus épületéből.

Cáfol a Golden Globe: Návai Anikó nem etikai vétség miatt távozott

A Golden Globe díjakat kiosztó szervezet szerint téves a Deadline című lap közel két hónappal ezelőtt megjelent állítása arról, hogy Návai Anikót, a HFPA veterán újságíróját etikai vétség miatt távolították el a Golden Globes / Eldridge cégtől. Korábban az újságíró összeollózott interjút közölt egy népszerű filmsztárral, és több más kétes ügye is volt.

Váratlan döntés: utólag Hamiltont és Leclerc-t is kizárták Austinban

A két sportoló autóját az austini futamot követően átvizsgálták, és az FIA műszaki csapata szabálytalanságokat észlelt: mindkét jármű padlólemeze túlságosan elkopott, ez pedig nem felelt meg a 2023-as kiírásban foglaltnak.

Mindkét csapat egy-egy képviselőt küldött a technikai megbeszélésre, ahol azzal érveltek, hogy a padló magas kopása

valószínűleg a göröngyös pálya és a sprint versenynaptár egyedi kombinációjának eredménye, amely minimálisra csökkentette az autó beállításához és ellenőrzéséhez szükséges időt.

Kizárják a sajtót Orbán Viktor október 23-i beszédéről

Csak az állami MTVA kamerái lehetnek majd jelen a veszprémi ünnepségen.

Meccslabdát rontott, dühében fejen találta a bírót a teniszező

Nagy botrány történt a sanghaji ATP-torna selejtezőjének második fordulójában. Az ausztrál Marc Polmans – aki az első körben az orosz Alibek Kahmazovot verte – az olasz Stefano Napolitano ellen lépett pályára, és az első szettet nagy csatában, rövidítésben 7:6-ra megnyerte.

A második játszmában már 5:2-re is vezetett, ám az olasz feltámadt, és végül rövidítésig jutott. Ott 6-5-nél Polmans mérkőzéslabdához jutott, ám röptéje a hálóban landolt. Ekkor dühében beleütött a labdába, ami fejbe találta a mérkőzés vezetőjét.

Sceny w Szanghaju.

Kizárták a plágiumbotrányával elhíresült Návai Anikót a Golden Globe-díj szavazói közül

Az indoklás szerint a Hollywoodban élő újságíró másokkal együtt megsértette a szervezet magatartási kódexét.

EU-ban terítékre került egy új vitairat, amely kizárással büntetné a renitens tagállamokat

Kedden a francia és a német kormány egy „független szakértők” által írt menetrendet mutatott be az EU átalakításáról. A dokumentum részleteit bemutató a Válaszonline.hu szerint a szöveg rögtön azzal kezdődik: nagy baj, hogy még nincs eszköz a joguralomra fittyet hányó tagállamok kizárásához.

Van egy sürgető dilemmája az Európai Uniónak: bővülnie kellene, de a mostani szerkezetében nem bír. A bővítési tervek nagy problémája ugyanis az: az EU mostani döntéshozatali mechanizmusai így is nehézkesek, főleg a világ többi, sokkal központosítottabb nagyhatalmához képest. Ha a mostani 27 mellé bejönne még 8-10 tagállam, akkor a helyzet sokak félelme szerint kezelhetetlenné válna.

Aggasztja az európai politikai elit nagy részét, hogy a 21. századi bővítési körök nyomán bekerültek a szövetségbe olyan országok, amelyek a tagság óta a demokratikus intézményeiket jelentősen meggyengítették. A tagállamok nem akarnak újabb Orbánt vagy Kaczyńskit vétójoggal felruházva az asztaluknál látni.

Együttműködött a Fidesszel a képviselő, kizárta a DK a pártból

A Demokratikus Koalíció Pest megyei közgyűlésének képviselőcsoportja egyhangú döntéssel kizárta tagjai közül dr. Tóth Ágnes képviselőt, közölte a párt csütörtök délelőtt. Közleményükben azt írták:

Volt képviselőtársunk tudtunk és beleegyezésünk nélkül egy olyan egyesület tagja volt, amelyet a Fidesz vezette megyei önkormányzat többször pénzügyi támogatásában részesített

Hozzátették: „ez az egyesület a támogatás egy részét egy online hírportál működtetésére fordította, amely a Fidesz érdekében rendszeresen negatív színben tüntette fel az ellenzék pártjait és képviselőit”.

Katonacsapat bejegyzését lájkolta, kizárták az Eb-ről az orosz vívót

Kobzeva egyike annak a hat vívónak, akik az orosz szövetség támogatásával, semleges színekben indulhattak volna Plovdivban rendezendő Európa-bajnokságon. Azonban a sportoló lájkolta a moszkvai katonacsapat, a CSZKA ukrajnai háborút támogató bejegyzéseit, ez pedig nem engedélyezett.

Márciusban a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) megszavazta, hogy az orosz és fehérorosz versenyzők semleges zászló alatt indulhassanak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ajánlásainak megfelelően. Ennek feltétele, hogy az adott sportoló nem támogathatja a háborút, nem tartozhat a fegyveres erőkhöz kötődő klubokhoz (pl. a CSZKA Moszkvához), a játékokon nem használhatják a nemzeti szimbólumokat és győzelem esetén nem játszhatják le nekik a nemzeti himnuszt.

Az Ukrajna elleni támadást népszerűsítő tartalommal kapcsolatos reakciója kritikát kapott, Kobzeva újraindította a vitát a sportolók közéleti szerepéről és kijelentéseik nemzetközi kapcsolatokra gyakorolt hatásáról