A Fidesz csepeli szervezete néhány napja azzal turnézta végig a magyar nyilvánosságot, hogy a Csepeli Hírmondó című önkormányzati lapból kitiltották Orbán Viktort. A Fidesznek azóta már papírja is van róla, hogy álhírt terjesztett.
Archívum címkék: kitiltás
Az Index főszerkesztője megint pert vesztett lapunk ellen
Ahogy tavaly az elsőfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék, most kedden a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla is a Media1 javára döntött abban a bírósági perben, amelyet Fekete-Szalóky Zoltán, az Index főszerkesztője indított portálunk ellen egy róla megjelent cikkünk miatt. Másodjára is a kérdezés és a szólás szabadsága mellé állt a bíróság.
Nem engedik be Orbán Viktor évértékelőjére a fél magyar és külföldi sajtót
Hosszú sora van azon médiumoknak, amelyek várhatóan nem tudósíthatnak a miniszterelnök közszerepléséről a helyszínről.
Szankciós fenyegetést kapott az Orbán-kormány az amerikai szenátusból
A Bloomberg arról ír, hogy Ben Cardin amerikai szenátor, a Szenátus külügyi bizottságának demokrata párti elnöke a legkevésbé megbízható NATO-szövetségesnek nevezte Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, és kritikával illette a kormányfőt, amiért Magyarország még mindig nem hagyta jóvá Svédország NATO-csatlakozását – idézi a mandiner.hu.
A demokrata szenátor kijelentette, hogy a Fehér Háznak „korrupció elleni szankciók bevezetését kell mérlegelnie Magyarországgal szemben, valamint fontolóra kell venni az ország vízummentességének eltörlését”.
Álláspontját a szintén demokrata Jeanne Shaheen és a republikánus Thom Tillis szenátor is támogatta. Hangsúlyozták:
Zavaros választ adott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtósa, miért tiltottak ki 3 lapot Orbán Viktor Kormányinfójáról
A Media1 írásban kérdezte meg Havasi Bertalant, Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnökét, miért tiltották ki a Magyar Hangot, a Media1-et és a Gulyáságyú Médiát a kormányfő mai, csütörtöki évi egyszeri sajtótájékoztatójáról, valamint arról is érdeklődtünk, sajtószabadságról beszélhetünk-e még abban az országban, ahol rendszeresen előfordul ilyesmi, ráadásul Pegasus kémszoftverrel kémleli a kormányzat egyes újságírók telefonját és a miniszterelnök és a Fidesz frakcióvezetője nem is titkolja, hogy egy új jogszabállyal az a cél, hogy borsot törjenek a kormánykritikus sajtó orra alá.
Ismét lapokat zártak ki az Orbáninfóról – itt a videó arról, mi történt a miniszterelnöki sajtótájékoztató előtt
Több szerkesztőség, köztük lapunk is hiába regisztrált az idei miniszterelnöki évzáró sajtótájékoztatóra, a rendőrség munkatársai a Miniszterelnöki Kabinetirodára hivatkozva megakadályozták a bejutást és így a tudósítást. A Klubrádió szolidaritást vállalt a kizárt médiumokkal és érvényes akkreditációja ellenére nem ment be a sajtótájékoztatóra.
Elvesztette az Index főszerkesztője az év egyik legszürreálisabb bírósági perét első fokon
Elutasította a bíróság első fokon ma, kedden Fekete-Szalóky Zoltán, az Index főszerkesztőjének keresetét, amellyel portálunkat, a Media1-et próbálta megszorongatni a Schiffer András nevével fémjelzett ügyvédi iroda közreműködésével. Cikkünkből az is kiderül, hogy nem ez az első eset, hogy a kormányközelbe került Index különféle vezetői lapunk működését jogi eszközök segítségével akadályozni próbálják és sajtószabadság-ellenes lépéseket tesznek, szerencsére sikertelenül. Mostanában a volt LMP-elnök és társainak irodája sem először nyújt segítséget a kormánytól független médiumok „facsarásához”.
Robert Fico kizárná az „ellenséges” sajtót a kormányülésekről
Amíg nem születik döntés, nemkívánatos vendégek lesznek a kormányhivatalban
– jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki felülvizsgáltatja néhány sajtóorgánum belépési jogát a pozsonyi kormányhivatal épületébe. Az amúgy a kitiltásban érintett Napunk cikkéből kiderül, az intézkedés a Markíza televíziót, a Denník N-t (ez a Napunk), a Sme-t, valamint az Aktualityt érinti. Fico nyíltan ellenségesnek nevezte ezeket a médiumokat, amiért szerinte gyűlöletet terjesztenek pártja, a Smer ellen.
A Napunk azt írja, hétfőn még bejutottak a szóban forgó médiumok újságírói a szlovák kormányülésre, azóta pedig nem volt alkalom, amiért odamentek volna, így nem tudni, már hatályos-e a médiumok kizárása.
Azonnali hatállyal kirúgták L. Simon Lászlót miután a minisztérium tiltása ellenére beengedték a gyerekeket a Nemzetközi Sajtófotó Kiállításra (Frissítve)
A Magyar Nemzeti Múzeum fideszes főigazgatóját azonnali hatállyal bocsátotta el a kulturális miniszter.
A minisztériumi tiltás ellenére továbbra is bemehetnek a gyerekek a Nemzetközi Sajtófotó Kiállításra
A Magyar Nemzeti Múzeum senkitől nem kérheti el a személyi igazolványát, ezért nem tudják végrehajtani az intézmény fenntartójának az utasítását, ami a melegellenes pedofiltörvényre hivatkozva korlátozta volna a nézőket az életkoruk alapján.
Tiltakoznak az LMBTQ-szervezetek és a MÚOSZ a Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás nézőinek korlátozása miatt
A Magyar Újságírók Szövetsége szerint a kormány a melegellenes kampányok eszközévé vált. Elfogadhatatlannak tartják a 18 éven aluliak kitiltását a Nemzeti Múzeum kiállításáról a melegek jogait védő szervezetek is.
Jelmez nélkül is túl ijesztő, ezért még a halloweeni bulikról is ki van tiltva – panaszkodik a széttetovált anya
A magát csak Nagy-Britannia legtöbb tetoválásával rendelkező anyukájának nevező walesi nő, a 46 éves Melissa Sloan – akinek olyan ijesztő az arca a sok tetoválásától, hogy nem veszik fel sehova dolgozni, és egyszer még a TikTok-fiókját is elvesztette a külseje miatt – a közelgő halloween alkalmából elárulta, hogy a tetkói miatt még a beöltözős bulikról is le kell mondania.
Az emberek azt mondják, nincs szükségem jelmezre, mert anélkül is elég ijesztő vagyok. De nem ismerik a lelkemet
– mondta a hétgyermekes anya a Daily Star című brit bulvárlapnak.
Kitiltották a Nemzetközi Sajtófotó Kiállításról a 18 éven aluliakat a pedofiltörvényre hivatkozva
Az intézkedést Csák János kulturális miniszter rendelte el a mihazánkos Dúró Dóra kérésére.
Felfüggesztették a Telex egyik újságírójának parlamenti belépőjét
Az Országgyűlés Hivatala a kormánypárti Mandiner kérdésére válaszolva közölte a döntést, amiről aztán értesítették a Telex szakmai igazgatóját is.
Index-főszerkesztő: Sem én, sem a feleségem nem vagyunk kitiltva az Egyesült Államokból
Megkérdeztük az Indamediát, valamint az Egyesült Államok budapesti nagykövetségét és Fekete-Szalóky Zoltánt, az Index főszerkesztőjét, utazhatna-e Fekete-Szalóky Zoltán és a korábban a Ferencvárosban a választásokon is elinduló felesége az USA-ba, ugyanis az Indexet tulajdonló Indamedia háza tájáról egyesek azt terjesztik, hogy nagyjából másfél évvel ezelőtt állítólag gond adódott a főszerkesztő és feleségének tervezett amerikai utazása körül. A főszerkesztő szerint nem igaz, amit a munkatársai terjesztenek róla.
Kiderült, miért nem kapott Szöllősi György vízumot az Egyesült Államokba
Az amerikai nagykövetség közleménye választ adott a Nemzeti Sport főszerkesztőjének panaszára is.
A PestiSrácok munkatársa mellett egy másik kormánypárti újságíró is úgy tudja, ki van tiltva Ukrajnából
Molnár H. Boglárka tavaly együtt készített dokumentumfilmet Kárpátalján Füssy Angélával, aki a múlt héten számolt be arról, hogy most már nem engedték be Ukrajnába.
Nem engedték be Szöllősi Györgyöt, a Nemzeti Sport főszerkesztőjét az Egyesült Államokba
Nem kapott vízumot a budapesti amerikai nagykövetségtől a hivatalos útjához Orbán Viktor kedvenc újságíróinak egyike.
A PestiSrácok állítása szerint nem engedték be Ukrajnába egy munkatársukat
Hivatalosan nem tudni, miért tilthatták ki az országból a Munkácsra tartó Füssy Angélát, ahogy azt az egyébként oroszbarát Fidesz-közeli portál állítja.
Megbírságolták a tojásdobáló száműzött orosz újságírót
Arkagyij Babchenko júliusban dobálta meg tojásokkal Tallinban az orosz nagykövetség épületét az Ukrajnában indított háború elleni tiltakozásul.