Best WordPress Hosting
 

Fordulat: pár nap és a baltimore-i kikötő újra nyitva lesz

Elkezdték vontatni Baltimore kikötője felé a márciusi hídomlás helyszínéről a katasztrófát okozó Dali konténerszállítót hétfőn – írja az MTI.

Helyszíni beszámolók szerint a nagyméretű hajót helyi idő szerint a hétfő hajnali órákban úsztathatóvá tették és a dagályt kihasználva több vontatóhajó segítségével mozdították el arról a helyről, ahol a Francis Scott Key híd acélszerkezetének romjai heteken keresztül fogva tartották. Ezzel közvetlenül is lehetővé válik a kikötő teljes megnyitása a közeli napokban.

A Dali március 26-án a kora hajnali órákban műszaki hiba miatt irányíthatatlanná vált és nekisodródott az autópályát hordozó 50 méter magas, acélszerkezetű hídnak, amely rögtön összeomlott.

Luxusjachtok semmisültek meg egy kikötőtűzben az Isztriai-félszigeten

Egy kora reggel keletkezett hatalmas tűzben huszonkét hajó semmisült meg az Isztriai-félszigeten, Medulin üdülőváros kikötőjében, személyi sérülés nem történt – írja az Index.hr hírportál cikke alapján az MTI. A tűz oltásában a pulai és a medulini tűzoltók vettek részt, és a lángokat sikerült megfékezni.

A hatóságok közlése szerint a helyszínre érkező tűzoltók először elkülönítették azokat a hajókat, amelyeket még nem értek el a lángok, az égő hajókat pedig elkötötték, és úgy oltották el rajtuk a tüzet. Közülük több teljesen kiégett. Samir Grahovic tűzoltóparancsnok a tűz keletkezéséről elmondta: vélhetően elektromos hiba okozta valamelyik hajón.

Nehéz eloltani a tüzet, amikor ég a műanyag, hajókkal lehet csak, amelyek a tengerről érkeznek

Így csatolták Fiumét Magyarországhoz

A mai város területe már az ókortól lakott volt, az illírek, majd a rómaiak hoztak létre települést. Az ókori romokon a VII. század környékén szlávok építettek újabb kikötővárost, amely a többi dalmát várossal együtt a kereskedelem révén indult komoly fejlődésnek, a XV. században még Triesztet is felülmúlta gazdagságával – írja a Rubicon.hu.

III. Frigyes 1464-ben megvásárolta, és a Habsburg Örökös Tartományok közé sorolta a kikötővárost, amely később szabad királyi, majd szabad kikötővárosi rangot szerzett, III. Károly császár pedig a XVIII. század első felében egy Károlyvárostól épített út segítségével megpróbálta az osztrák tartományok kereskedelmi hálózatába integrálni.

Fiume 1689-ben.

Százmilliókat ajánlott a földvári önkormányzat a kikötői „tákolmányokért”

Lezárulhat a balatonföldvári kikötő üzleteinek évek óta húzódó ügye, ám ezért nagy árat fizethet a déli parti város önkormányzata. Amíg korábban a kártalanítás összege 9 és 20 millió forint között mozgott, addig most az önkormányzati vagyonból több száz millió forintot is kihasíthat az üzletek megszerzése – tudta meg a 24.hu.

A balatonföldvári Bahart-kikötő bejáratánál 1985 óta több üzlet is üzemel. A nyári szezonban gyakran kígyózó sorok állnak a bódék előtt, a minőséget sem lehet kifogásolni, viszont a lángosos, fagyis, gíroszos bódék évek óta szúrják a polgármester szemét. Holovits Huba fideszes városvezető ugyanis három szakaszban szeretné felújítani a Kvassay sétányt. A hajóállomás épületétől induló, 1200 méter hosszú sétány a déli part egyik legszebb része, megyei védelem alatt álló platánfáit a XIX. század végén ültették.

A polgármester a felújításra és a közérdekre hivatkozva próbálja eltüntetni a büfésort, ami meglátása szerint csupán néhány ember magánérdeke. Ezt a decemberi előterjesztésében is hangsúlyozta:

„Értelmetlen az árral szemben úszni” – nem épül kikötő Balatonakaliban a volt kemping elé

Tisztelettel vesszük a véleményeket, többel egyet is értek, és a kikötőfejlesztési szándékunktól el is állunk – nyilatkozta a 24.hu-nak Süle Gábor a M.I.D. Kft tulajdonosa. A cég azzal a szándékkal érkezett Balatonakaliba, hogy a volt Holiday Kemping területén épít egy 16 szobás apartmanhotelt, menet közben pedig jött az ötlet, hogy egy kikötőt is létesítenének a területen úgy, hogy egy 60 méteres partszakaszt átadnának a közösség számára.

A Koncz Imre polgármester által vezetett önkormányzat előbb egy lakossági fórumot hívott össze, melyen bemutatták a terveket, majd közvélemény-kutatást tartottak. Egy hetet biztosítottak mindenkinek, hogy szeptember 26-tól október 9-ig jelezze támogató, vagy ellenző véleményét, illetve megnevezze érveit az ellenzés vagy a támogatás mellett.

Összesen 145 érvényes szavazatot adtak le, ebből hatvan támogatta az építést, 85 pedig ellenezte, vagyis közel hatvan százalék ellene volt. Az önkormányzat értékelése szerint a közvélemény-kutatás reprezentatívnak nevezhető, hisz a 730 állandó lakossal bíró üdülőtelepülés állandó lakosságának közel 10 százaléka véleményt nyilvánított, jelentős számú ingatlantulajdonossal együtt. A helyi lakosok többsége egyébként támogatta a beruházást, viszont a nyaralótulajdonosok ellenezték.

Úgy tűnik, kiszoríthatják a kispénzű nyaralókat a Balatonról

A készülő új építészeti törvény kapcsán nézte meg a Népszava, hogy mire lehet számítani hamarosan. Mint írják, a jogszabály a főépítészi tevékenységtől a mérnöki kamaráig, az építési anyag kereskedelemtől a műemlékvédelemig, a változtatási tilalomtól a parkolóhelyek számának maghatározásig, vagy a reklámhelyek szankcionálásig mindenre kiterjed.

Amit most kiemelünk, hogy az új törvény külön foglalkozik a Balatonnal, de a tervezett változtatások elég fura irányt vázolnak. Például törölnék a strand és kemping fogalmát, márpedig a Magyar Építész Kamara (MÉK) területrendezési tagozata szerint ezzel elvész a garancia a rendeltetésszerű használatra.

A MÉK területrendezés tagozatánál

Kikötőt akar a tulajdonos Balatonakaliban a volt kemping elé, ahonnan kiirtották a nádast

Lakossági fórumot tartanak Balatonakaliban 2023. szeptember 26-án kedden 17 órakor a polgármesteri hivatalban egy új vitorláskikötő tervéről, amelyet a volt Holiday Kemping új tulajdonosa szeretne megvalósítani – írja a hirbalaton.hu. Ez az a volt vízparti kemping, amelyet luxuslakásokkal építettek be, a nádas nagy részét pedig kiirtották. És bár vissza kellett volna állítani a növényzet eredeti állapotát, ez eddig nem történt meg. A nád kiirtásáért egyébként két ember felfüggesztett börtönt kapott.

Az önkormányzat közleményében arról ír, hogy a korábbi Holiday Kemping területének új tulajdonosi köre, vitorláskikötő létesítésének vázlatos elvi terveivel kereste meg önkormányzatot.

Az önkormányzat képviselőtestülete alkalmasnak találta az ötletet és az elvi vázrajzokat is arra, hogy azt a beruházó által felkért tervező, bemutathassa a lakosság számára

Ősi leleteket rejtett egy lakatlan sziget

Ősi kikötő maradványaira bukkantak a Gotska Sandön nevű svéd lakatlan szigeten – írja az Arkeonews. Amint lapunk korábban beszámolt róla, idén tavasszal a szigeten majd 2000 éves római pénzérméket találtak, akkor azonban még nem tudták biztosan, hogy kerülhettek oda a leletek.

A szakértők akkor még nem voltak biztosak benne, hogy az ezüstpénzeket hajótörést szenvedett északi kereskedők hagyták ott, vagy a római hajóknak sikerült eljutniuk a távoli északra is, a mostani ásatások azonban új információkat hoztak a felszínre.

A feltárások során tűzrakók maradványait, és egy vaskori kikötő nyomaira bukkantak. A régészek úgy vélik, a Gotland szigeten élő fókavadászok hajózhattak ide, hogy tábort verjenek, és kifőzzék a fókazsírt.

Kellemes szombati estének indult, durva tömegbunyó lett belőle

Legalább négy embert letartóztattak, de további felelősségrevonások követhetik még azt a Montgomery esetet, mikor fehér hajókázok és a fekete személyzet esett egymásnak az Alabama folyó partján szombat este – írta a Washington Post.

Steven L. Reed, a város polgármestere egy vasárnapi közleményben azt írta,

több meggondolatlan személy megtámadott egy embert, aki csak a munkáját végezte.

Robbanás történt egy törökországi kikötőben

Legkevesebb négy ember megsérült a nyugat-törökországi Derince kikötőjében történt robbanásban – írja az Aljazeera. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a robbanást, mindenesetre már egy videó előkerült a történtekről.

Video of the explosion at a Port in Derince, Turkey. pic.twitter.com/NbMeOvJvz2

— War Monitor (@WarMonitors) August 7, 2023

Csak belépni volt könnyű Kína magyar részvétellel működő presztízsprogramjába

Egyelőre ügyesen egyensúlyozik az Egyesült Államok és Kína között Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, aki első hivatalos washingtoni útján a múlt héten nyitva hagyta a két nagyhatalmat Olaszországgal kapcsolatban hónapok óta legjobban érdeklő kérdést, hogy egyetlen G7-tagállamként marad-e a kínai Övezet és út kezdeményezésben. Az alacsonyabb szinten elhangzott nyilatkozatok viszont arra utalnak, hogy az ország a kilépésre készül.

Az infrastrukturális fejlesztésekre és a hozzájuk nyújtott kínai hitelekre épített Övezet és út kezdeményezésnek nagyjából 150 ország tagja, köztük Magyarország – itthon a legnagyobb, 750 milliárd forintos beruházás a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése.

Az Övezet és út program résztvevő országok az egyes időszakokban. Forrás: Council of Foreign Relations

Közelebb került a magyar kormány a trieszti kikötő megépítéséhez, amire sok racionális érvet sose tudott hozni

Közelebb került a kormány ahhoz a célkitűzéséhez, hogy a magyar állam tulajdonában lévő tengeri kikötő létesüljön az észak-olaszországi Triesztben.

Mi történt? A trieszti kikötői hatóság jóváhagyta azokat a gazdasági és műszaki megvalósíthatósági terveket, amelyek a magyar állam tulajdonában lévő terület rakpartosításához szükségesek: ez egy fontos lépés a magyar állam trieszti kikötőjének megvalósulása felé vezető úton.

A pályázati munkák elbírálása is megkezdődött, így hamarosan az is eldől, hogy melyik céget bízzák meg a munkálatok elvégzésével, ami közül az első a partszakasz kotrása lesz – derül ki a hírről a magyar sajtóban az Adriaports.com alapján először beszámoló Napi.hu cikkéből.

Szétlőtt ukrán kikötő, elkobzott nyugati cégek: felpörgetik az oroszok a gazdasági háborút

Egymás után két éjszaka támadták az oroszok rakétákkal és drónokkal Odessza gabonaexporthoz kötődő létesítményeit, miközben más civil célpontokat is eltaláltak. A gázháborút elveszítő Moszkva gazdasági kényszerpályára került, amire eszkalációval válaszol.

Miért most és miért Odessza? Az oroszok bosszútámadásról beszélnek a Krími hídon történt újabb robbantás miatt, ukrán közlések szerint viszont a támadás valódi célja az ukrán gabona világpiacra jutásának megakadályozása.

A gabonaegyezmény vége: a tavaly júliusi török-orosz-ukrán megállapodásban a felek hozzájárultak, hogy az élelmiszer-szállító hajók kifuthatnak a Fekete-tengerről, megnyitva a világpiacot az ukrán gabona előtt. Ez hozzájárult az éhínség megelőzéséhez sok országban, miközben Ukrajnát bevételhez juttatta.

Szomorkodnak a szupergazdagok, mert nem köthetnek ki Nápolyban a hatalmas hajóikkal

Az év elején egy ideig a világ leggazdagabb embere volt Bernard Arnault, a luxusmárkákat tömörítő LVHM-csoport egyik alapítója és vezére, most meg egy nápolyi kikötőbe sem engedik be.

Az Elon Musk mögött jelenleg a második leggazdagabbnak számító „kasmírba bújt francia farkas” százegy méter hosszú, hatemeletes, Symphony nevű luxusjachtját egy új szabályozás miatt fordították vissza Mergellina kikötői hatóságai – írja a Guardian című brit lap.

A helyi hatóságok „biztonsági okokra” hivatkozva tiltották meg hetvenöt méternél hosszabb hajók kikötését Nápolyban. Annak ellenére, hogy a kikötőben minden feltétel adott és az elmúlt húsz évben bármikor megtehették.