Best WordPress Hosting
 

Az ország, ami ráfeküdt az autógyártásra, de az oktatásba is öntötte a pénzt

Nincsenek természeti erőforrásaik, ezért humán erőforrásra tettek fel mindent – ez a dél-koreai titok. Eközben a családalapítás háttérbe szorult, a középiskolások szülei pedig menekülnek a gyerekük kiégése elől. De miért nincsenek K-Pop koncertek Magyarországon?

A jó élet rovatunkon kívül ritkán írunk olyan országról, ami 11-13 óra repülőútra fekszik Budapesttől. A kapitalizmus egyik mintaállama, az OECD éltanulója, Dél-Korea egykor nem csak méretében hasonlított Magyarországhoz, ma viszont már felhőkarcolók, feltűnően tiszta utcák és ugrásszerű technológiai fejlődés jellemzi az országot. A kapitalizmust csúcsra járatni különösen nagy teljesítmény egy olyan országban, amit Kína, Oroszország és Észak-Korea ölel körül, és aminek a fővárosa mindössze 40 kilométerre van az atomfegyverek mellett mostanában kémműholdakkal kísérletező diktatúra határától. A Garnélaráktól a bálnáig: Dél-Korea az elfelejtett háborútól a K-Popig című könyv szerzőjével, Ramon Pacheco Pardóval beszélgettünk.

Forbes.hu: Magyarország és Dél-Korea nem csak hasonló méretű országok, de abban is hasonlítanak, hogy az autógyártás a gazdaság kulcsfontosságú pillére volt az elmúlt évtizedekben. Hogy lehet, hogy Dél-Korea mára a világ élvonalában van?

Taylor Swift turnéja lett az első, ami átlépte az egymilliárd dolláros bevételt

Átlépte az egymilliárd dolláros bevételt, ezzel minden idők legjövedelmezőbb koncertkörútja lett Taylor Swift jelenleg zajló, Eras Tour nevű turnéja. A Pollstar koncertipari szaklap adatai szerint 2022 és 2023 novembere között 4,35 millió jegyet adtak el az énekesnő hatvan koncertjére, így született meg a rekord. A szaklap szerint ehhez társulhat még a koncerten értékesített, kapcsolt árukból befolyó kétszázmillió dolláros bevétel.

Swift, akit éppen a minap választott meg a Time magazin az év emberének, a turnézással párhuzamosan koncertfilmet is bemutatott az Eras Tourról. A Variety cikke szerint a jelenleg is számos országban vetített film mára minden idők legsikeresebb koncertfilmje, kétszázötven millió dolláros nemzetközi bevétellel.

Összességében a Pollstar szerint jelentősen erősödött a koncertipar 2023-ban: a száz legsikeresebb turné összbevétele 46 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbit, és 9,17 milliárd dollárra rúg. Swift Eras Tourja jövőre is folytatódik, a szaklap újabb egymilliárdot jósol neki 2024-re.

A Zeneakadémia nézőterén tűnt fel Cate Blanchett

Két héttel ezelőtt, október 22-én Baráti Kristóf és a Liszt Ferenc Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának közös hangversenyén, a nézőtéren tűnt fel a Tár című filmjében (kritikánk erről itt olvasható) karmestert alakító Cate Blanchett – tette közzé Facebook-oldalán a Zeneakadémia.

Az intézmény hozzáfűzte:

távolról sem ez az első alkalom, mikor az Aviátorban és a Blue Jasmine-ben nyújtott alakítása miatt két Oscarral is elismert színésznő feltűnt az épületben, hiszen a Tárban való hiteles alakítása érdekében Virág Emesétől, a Zeneakadémia tanárától vett zongoraleckéket.

Budapesten lép fel jövő nyáron Lenny Kravitz

A funk-rock amerikai zsenije, az ötvenkilenc éves Lenny Kravitz 2024. július 30-án ad majd koncertet a Papp László Budapest Sportarénában – derül ki a szervező Live Nation sajtóközleményéből.

A négyszeres Grammy-díjas zenész, énekes Blue Electric Light című turnéja keretében érkezik majd Magyarországra, hogy a márciusban megjelentetni tervezett, azonos című tizenkettedik stúdióalbumát mutassa meg a magyar rajongóknak.

A Bahamákon található stúdiójában írt és rögzített lemezzel kapcsolatban a közlemény kiemeli: az szenvedélyes dalok gyűjteménye, amik az albumra való felkerülésében a szerzőként, producerként, illetve több hangszeren játszó zenészként is közreműködött, oldalán régi gitárosával, Craig Ross-szal.

A Halott Pénz kerek történet, ami elindul egy pécsi szobából, és aztán meg ott vagy a Puskás színpadán

Voltál már koncerten a Puskás Arénában?

Persze, hogy voltam! Nemcsak a terepszemle miatt, hanem két olyan zenekar is játszott ott, amit amúgy is nagyon szeretek. Az egyik a Red Hot Chili Peppers volt még tavaly nyáron, az idén meg a Rammsteint láttam. Amikor a Red Hot Chilin voltam, még nem tudtam, hogy mi is koncertezünk majd ott, de a Rammstein-koncerten már ez is ott motoszkált bennem. Bár akkor még nem volt bejelentve, de mi már tudtuk, mert nagyon hosszú folyamat ezt leszervezni, pláne, hogy a Puskásban egy elég rövid, másfél hónapos szakasz az évből, amikor lehet koncertezni.

Milyen volt látni a Rammsteint, tudván, hogy majd ti is azon a színpadon fogtok állni?

Eddigi legnagyobb beltéri koncertjét jelentette be a Kispál és a Borz

2024. december 30-án a budapesti MVM Dome-ban lép fel a Kispál és a Borz. Lovasi András és Kispál András együttese az elmúlt négy évtized legjobb dalaiból fog válogatni jövő decemberben – közölte a szervező InConcert Produkció pénteken az MTI-vel. A jövő év végi koncerten a Kispál és a Borz alapfelállása (Lovasi András – ének, basszusgitár; Kispál András – gitár; Dióssy D. Ákos – billentyűs hangszerek; Bajkai Ferenc – dob) vendégzenészekkel és énekesekkel bővül ki.

Magyarország egyik legnépszerűbb rockzenekara 1987-ben alakult, búcsúkoncertjét a 2010-es Sziget fesztivál mínusz egyedik napján adták, de miközben Lovasi a Kiscsillaggal, később pedig szólóban is dolgozott, a Kispál és a Borz 2014 és 2016 között három koncertre visszatért a Fishing on Orfű fesztiválon, amelyeken valamennyi korszakán, lemezén végighaladva idézte fel az együttes történetét. A zenekar 2022-ben újra aktivizálódott, idén pedig Beszorult mondat címmel új lemezt jelentetett meg, és májusban dupla koncertet adott a Budapest Parkban.

The post Eddigi legnagyobb beltéri koncertjét jelentette be a Kispál és a Borz first appeared on 24.hu.

Taylor Swift idén lett mindannyiunk legjobb barátnője

Használjuk most egy kicsit a fantáziánkat! Egy focipályán vagyunk, Travis Kelce, Taylor Swift új fiúja odasúgja csapattársának: „Azt fontolgatom, hogy szakítanom kellene Taylorral”. Valaki meghallja szavait, elindul a pletyka a lelátón. Rajongók, vagyis swiftie-k adják tovább egymás közt a lesújtó hírt, ami az énekesnőig is eljut, aki üvöltve hívja magához az övéit. Travis Taylorhoz siet, a bocsánatáért esdekel. A swiftie-k helyette mondják a bűvös mondatokat: „Hogy teheted ezt velem?”, „Össze akarod törni a szívem?”, legszívesebben szétcincálnák a focistát. Nemcsak átérzik a helyzetet. Átlényegülnek.

A jelenetet el se kell képzelnünk, már elképzelte helyettünk valaki más, a Beam Media groteszk animációja futótűzként terjed TikTokon. A videó vicces és abszurd, ugyanakkor lényeglátó is: a rajongótáborban sokan vannak, akik életüket és vérüket adnák a sztárért és eltörölnének a Föld színéről, ha bántanád a legjobb barátnőjüket, a méhkirálynőt.

Hogy a swiftie-k megszállott alcsoportja hangos kisebbség, vagy milliós hadsereg, ami birodalmakat kész romba dönteni, nem tudhatjuk biztosan.  Azt viszont igen, hogy számolni kell velük.

Meghalt egy ausztrál nő, miután elesett egy Robbie Williams-koncerten

Múlt hét csütörtökön az ausztráliai Sydneyben adott koncertet Robbie Williams, akinek hosszúra nyúlt előadása után egy hetvenes éveiben járó nő úgy döntött, a tömött lépcsők helyett a széksorok közt átmászva jut ki a szektorból. Egy szerencsétlen lépés után azonban elveszítette az egyensúlyát, és hat sornyit zuhant – írja a BBC.

Az idős nőt azonnal a közeli kórházba szállították, ahol súlyos fejsérülése miatt mesterséges kómába helyezték. Ez azonban nem segített a kialakult helyzeten, így

a nő öt nappal később, kedden elhunyt

Meghalt egy ausztrál nő, miután elesett egy Robbie Williams-koncerten

Múlt hét csütörtökön az ausztráliai Sydneyben adott koncertet Robbie Williams, akinek hosszúra nyúlt előadása után egy hetvenes éveiben járó nő úgy döntött, a tömött lépcsők helyett a széksorok közt átmászva jut ki a szektorból. Egy szerencsétlen lépés után azonban elveszítette az egyensúlyát, és hat sornyit zuhant – írja a BBC.

Az idős nőt azonnal a közeli kórházba szállították, ahol súlyos fejsérülése miatt mesterséges kómába helyezték. Ez azonban nem segített a kialakult helyzeten, így

a nő öt nappal később, kedden elhunyt

Sting jövőre Budapesten koncertezik

Másfél évvel legutóbbi budapesti fellépése után újra a magyar fővárosba látogat Sting. A 72 éves zenész a legnagyobb slágereit turnéztatja meg, melyeket a Police tagjaként illetve szólóban jelentetett meg, így nálunk is elhangzik majd a Fields of Gold, a Roxanne, az Every Breath You Take, vagy a Message in a Bottle.

A koncertre 2024. május 31-én kerül majd sor a Budapest Sportarénában, jegyeket elsőként a hivatalos Sting rajongói klub tagjai vásárolhatnak a www.sting.com oldalon keresztül. Az elővásárlási lehetőség a regisztrált Live Nation tagok számára is elérhető lesz november 22., szerda 10 órától november 23., csütörtök este 6 óráig. A teljeskörű jegyértékesítés november 24-én 10 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.

The post Sting jövőre Budapesten koncertezik first appeared on 24.hu.

Nagy Feró megkérné Azahriah-t, küldjön át a Beatrice koncertjére tízezer embert

Alig várom, hogy hazajöjjön és felhívjam, és mondjam neki: »küldjél át a mi bulinkra tízezer embert!«

– mondta Azahriah-ról Nagy Feró az ATV #Bochkor című műsorában. A műsor ugyan csak ma este kerül adásba, ugyanakkor a Naphíre.hu-n megjelent kedvcsinálóból kiderül, mi mindenről beszélt Nagy Feró Bochkor Gáborral.

Nagy Feró maga is nagy koncertre készül: a Beatrice negyvenöt éves fennállását ünneplő koncertet ad az MVM Dome-ban. A zenész elmondta: ő nem ezt a helyszínt választotta volna, mert szerinte az túl nagy az ő közönségüknek.

Meghalt egy fiatal nő Taylor Swift riói koncertje előtt a nagy hőségben

Meghalt egy 23 éves nő Taylor Swift koncertje előtt Rio de Janeiróban. Ana Clara Benevides halálának körülményei tisztázatlanok, de a CNN és a The Guardian is arról is, hogy iszonyú hőség volt a stadionban, a szervezők viszont nem engedték, hogy a nézők vizet vigyenek be. A koncert egy pontján Taylor Swift osztogatott vizet a rajongóknak, miközben a közönség azt skandálta, hogy „vizet, vizet, vizet!”

Taylor Swift megdöbbenését fejezte ki a halálesettel kapcsolatban. „El sem tudom mondani, mennyire le vagyok sújtva” – írta az énekesnő.

The post Meghalt egy fiatal nő Taylor Swift riói koncertje előtt a nagy hőségben first appeared on 24.hu.

Exkluzív vígszínházi gálakoncertet sugároz az ATV Budapest 150. születésnapja alkalmából – különleges film és könyv is készült az évforduló alkalmából a fővárosról

Szombat este azok is láthatják a Budapest 150. születésnapja alkalmából szervezett péntek esti gálaestet, akik nem lesznek ott a Vígszínházban élőben.

50 cent koncertjén tombolt egy 64 éves nő, a rapper osztott meg róla videót

Világhírűvé vált a 64 éves Mary Jane Farquharson, miután az amerikai rapper 50 Cent birminghami koncertjén bulizott november 14-én, kedden – írja a BBC.

A raprajongó nőről, akit a fia baráti köre csak Momma Jane néven ismer, maga 50 Cent osztott meg videót azzal szöveggel, hogy a legmenőbb ember volt a fellépésén, aki végig nyomta vele együtt az egész koncerten.

The coolest person at my show tonight by far, she was rocking wit me .Birmingham second show. LOL #bransoncognac #lecheminduroi pic.twitter.com/P9b7mMcL58

Wellhello koncert lesz a Budapest Sportarénában

Tízéves lesz a Wellhello, ennek alkalmából nagyszabású koncertet is tartanak: 2024. április 27-én Fluor Tomi és Diaz a Budapest Sportarénában ünnepli meg a nagy szülinapot.

Mostanában egyre gyakrabban jönnek oda emberek hozzánk az utcán azzal, hogy a koncertünkön ismerték meg egymást a szerelmükkel, amiből azóta házasság, gyerek és család lett. Ezek megható dolgok, de vannak szürreálisak is, mint mikor odajön egy 20 éves ember, hogy 10 évesen rajongóként imádott minket és lényegében rajtunk nőtt fel. Hálásak vagyunk, hogy ilyen kitartó és ragaszkodó közönségünk van! Túl vagyunk sok boldog pillanaton, sok mélyponton és a mi életünkben is sok minden változott, hiszen a huszonközepe srácokból harmincközepe lett és időközben megszületett az első Wellhello baba is Diazéknál. Egy dolog örök: A barátság, amin már nem változtat semmi

idézik Fluort a közleményben, amely szerint a zenekar az eddigi leghosszabb show-jára készül. Ígéretük szerint olyan dalok is elhangoznak majd, amik csak ritkán szólaltak meg élőben, beleértve Fluor és Diaz első közös próbálkozásait is. A koncerten lesznek sztárvendégek is.

Jövőre visszatér Budapestre a Tool

Jövő tavasszal új európai turnéra indul a Tool, és az együttes naptárából ezúttal sem marad ki a magyar főváros. Danny Carey, Justin Chancellor, Adam Jones és Maynard James Keenan 2024. június 13-án a Budapest Arénában koncertezik majd, két évvel az első önálló budapesti fellépésük után (azt megelőzően egyszer a Sziget Fesztiválon léptek fel még 2007-ben). Az 1990-ben alakult amerikai progmetal zenekar eddigi utolsó albumát 2019-ben jelentette meg. Európában a koncerteken a Night Verses lesz az előzenekar.

A teljeskörű jegyértékesítés november 17-én 10 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül. Előtte a TOOL Army tagjainak van lehetősége előzetes jegyvásárlásra az első 48 órában kizárólagos jelleggel. Hozzájuk a regisztrált Live Nation tagok november 16-án 10 órakor csatlakozhatnak, élve elővásárlási lehetőségükkel.

The post Jövőre visszatér Budapestre a Tool first appeared on 24.hu.

Pink betiltott könyveket osztogat majd floridai koncertjein

Pink ezen a héten kétezer betiltott könyvet oszt szét dél-floridai koncertjein a PEN America irodalmi és szabad véleménynyilvánításért küzdő csoporttal együttműködve. Azok a rajongók, akik kedden és szerdán részt vesznek az énekesnő turnéjának keddi és szerdai miami és sunrise-i állomásain, a PEN America betiltott könyvek indexén szereplő könyvek egy-egy példányát kapják meg.

Mohó olvasó vagyok, és két gyerek anyukája, akik szintén mohó olvasók. És nem tudom elképzelni, hogy a saját szüleim mondják meg nekem, hogy a gyerekeim mit olvashatnak és mit nem, nemhogy valaki más szülei – pláne nem olyan, akinek még gyerekei sincsenek – döntsék el, hogy mit olvashatnak a gyerekeim

– mondta Pink az Instagramon vasárnap közzétett livestream alatt.

Körszínpados koncertet ad tavasszal Majka

Különleges koncerttel érkezik jövőre az MVM Dome színpadára Majka: március 23-án ugyanis a magyar előadók közül elsőként körszínpados koncertet ad majd, így a rajongói minden irányból élvezhetik majd a show-t.

Ehhez alkalmazkodik majd az esemény címe – MAJKA 360° – is, aminek ideje alatt a színpadot értelemszerűen

a küzdőtér közepére fogják állítani.

Garázdasággal gyanúsítják a Republic technikusát összeverő kidobót

Ha lassan is, de halad a nyomozás a szeptember végi dunaszerdahelyi Republic koncertet követően a színpad mögött megvert technikus ügyében – számolt be a parameter.sk szlovákiai hírportál, amely rákérdezett a dunaszerdahelyi rendőröknél, hogy áll az ügy.

Eszerint egy 53 éves személyt gyanúsítottak meg október elején garázdasággal, amiért három évig szabadságvesztés róható ki. „A rendőrség továbbra is az eljárás lefolytatásához szükséges műveleteket végzi. A folyamatban lévő nyomozás érdekében egyéb információval nem szolgálhatunk” – válaszolták a lapnak.

A zenekar menedzsere szerint négy biztonsági ember rontott minden ok nélkül a technikusukra, amikor pakolta volna le a felszerelést a színpadról. Kórházba került és hajszálon múlt, hogy megúszta – írta akkor a Republic menedzsere, Németh Erika.

Budapestre jön tavasszal a Thirty Seconds To Mars

Jared Leto felmászott az Empire State Building tetejére, megünnepelni a Thirty Seconds To Mars monumentális, Seasons 2024 elnevezésű világkörüli turnéjának bejelentését – olvasható a LiveNation sajtóközleményében, ami arról ad hírt, hogy a több mint öt év után újra koncertkörútra induló zenekar Latin-Amerika után Európába érkezik, majd Észak-Amerikában fejezi be a nagy világjárást.

Ennek a hosszú útnak a közepén,

május 16-án Budapestre is eljutnak, hogy az MVM Dome színpadára álljanak.