Best WordPress Hosting
 

Van egy testrész, ami jelezheti a pénisz méretét, de nem a kéz vagy a láb az, állítja egy sebész

Azt már tudjuk, hogy mitől nőhet a férfiak pénisze, milyen méretben okozza a legnagyobb örömöt a nőknek, vagy hogy melyik országban élnek a legnagyobb hímvesszővel rendelkező férfiak, az azonban még mindig vita tárgyát képezi, hogy mely testrész alapján lehet kikövetkeztetni a férfiak ékességének méretét.

Egyes elméletek szerint a kéz vagy a láb mérete alapján meg lehet mondani egy férfi péniszének a méretét.

Dr. Rena Malik sebész viszont azt nyilatkozta, hogy valóban van egy testrész, ami árulkodó lehet, de nem egy végtagról van szó – írja a New York Post.

Ellopott egy emberi lábat a vasúti baleset helyszínéről, majd elkezdte megenni

Vonat gázolt halálra egy embert március 22-én, pénteken, a kaliforniai Wascoban, a helyi vasútállomás közelében. Egy véletlenül arra járó férfi elvitte a helyszínről az áldozat egyik lábát, majd elkezdte megenni a testrészt – jelentette egy helyi hírcsatorna.

A Kern megyei sheriff hivatala egy 27 éves Resendo Tellez nevű férfit tartóztatott le az üggyel kapcsolatban. A hatóság megerősítette, hogy a vasúti szerencsétlenségben elhunyt áldozat lábát valaki elvitte a helyszínről és azt is, hogy az illetőt azóta letartóztatták.

Azt, a közösségi médiában terjedő videót azonban nem kommentálták, melyen állítólag Tellez látható, kezében a lábbal, amibe többször is beleharap. A baleset közelében dolgozó munkások azt mondták, látták az utcán az emberi lábbal hadonászó, majd abba beleharapó, feltehetően hajléktalan férfit.

Tíz órán át lógatta egy szárazjéggel teli vödörbe a lábait, most futhat a milliós kártérítés után az amputált biztosítási csaló

Egy tajvani egyetemista azt remélte, hogy több mint 41 millió tajvani új dollár (468 millió forint) kártérítést zsebelhet be azzal, hogy több biztosítást köt magára, majd 10 órán át szárazjégbe lógatja a lábait, a fagyási sérüléseivel pedig a biztosítótársaságokhoz fordul – írja a Strait Times.

A tajwani Bűnügyi Nyomozó Iroda iroda által egyszerűen csak Chang néven emlegetett fiatalember végtagjai a szárazjeges kúrát olyan rosszul viselték, hogy mindkét lábát amputálni kellett. Ő pedig a reményeivel ellentétben nem busás kártérítést, hanem vádemelést kapott a nyakába.

A hatóságok tájékoztatása szerint a biztosítási csalással megvádolt egyetemista legalább öt biztosítónál kötött saját magára biztosítást. Majd egy hideg téli éjszakán, 2023. január 26-án az ország fővárosában, Tajpejben több órát motorozott a hidegben Liao nevű, még középiskolás korában megismert bűntársával, hogy azt a látszatot tudják kelteni, hogy Cheng motorozás közben szenvedte el a súlyos fagyási sérüléseket.

Lábakat nyaltak a gyerekek egy amerikai iskola adománygyűjtő rendezvényén

Hatalmas felháborodást váltott ki egy videó, melyen az látható, hogy egy oklahomai középiskola diákjai egy sportpálya parkettjén hasalva mások meztelen lábfejét nyalogatják. Később kiderült, a diákok egy adománygyűjtő rendezvény keretein belül kapták a feladatot, hogy mogyoróvajat nyalogassanak le társaik lábairól – írja a Fox.

A diákok a fogyatékkal élőket foglalkoztató Not Your Average Joe Coffee nevű kávézó számára gyűjtöttek pénzt. Az iskolafenntartójának közleménye szerint az akcióban 9-12. évfolyamos diákok vettek részt, mindannyian önkéntes alapon és jóval az esemény megrendezése előtt tudták mire vállalkoznak. Tanárok és az iskola dolgozói nem vettek részt a szervezésben.

A közlemény hozzáteszi: a diákok közel 153 ezer dollárt (több mint 55 millió forintot) gyűjtöttek össze a Not Your Average Joe Coffee-nak.

Emberi lábat találtak a New York-i metrósíneken

Egy levágott emberi lábat találtak az utasok hétvégén New Yorkban, a 4-es metróvonalon, írja a Guardian.

A nyomozók jelenleg próbálnak információt gyűjteni arra vonatkozóan, hogyan kerülhetett a sínekre az eltávolított végtag, és hogy az kié lehet.

A lábat a város orvosszakértője vizsgálja. Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy nőé vagy férfié volt.

A legtetováltabb brit azt szeretné, ha amputálnák a lábát

„Nem tud, nem arra gondolni” Nagy-Britannia legtöbb tetoválással rendelkező embere, a birminghami Matthew Whelan, hogy a sebészek egy egészen extrém testmódosítását véghez vigyék: amputálják a lábát – számolt be róla a Mirror.

Whelannek – aki korábban arról beszélt, hogy szerinte szégyellik a munkahelyén – csaknem az egész testét tetoválások fedik (18-19 millió forintot kitevő összeget fordított eddig rá), még a mellbimbóit is eltávolítatta, de most még egy lépéssel tovább menne.

A 43 éves férfi egy olyan sebészt keres, aki hajlandó lenne eltávolítani az egyik végtagját.

A tömött buszon gyantázta a lábát egy nő Kolumbiában – videó

Elképesztő videó terjed a közösségi portálokon, melyen az látható, hogy egy fiatal nő egy tömött buszon ülve, telefonálás közben lazán gyantázni kezdte a lábait – írja a Daily Star című brit lap.

Az eset Kolumbia fővárosában Bogotában történt. Az utasok próbáltak félrenézni, vagy döbbent arccal nézték a jelenetet. Amikor egy utas megszólalt, hogy ez mégiscsak undorító, a fiatal nő azt felelte neki, hogy ha nem tetszik neki valami, utazzon taxival.

 

Kiderült, miért mos partra emberi maradványoakt tartalmazó cipőket egy területen a Csendes-óceán

Újabb emberi maradványokat tartalmazó cipőt mosott partra az óceán Gonzales Beachen, a Brit Columbia-i Victoriában, júliusban – közölte múlt héten a Brit Columbiai halottkémszolgálat. Az ügyben vizsgálat indult a hatóságok későbbre ígértek részletesebb tájékoztatást.

Ez a lábfejmaradványokkal együtt megtalált cipő azonban csak egy a sok közül, melyeket utóbbi években találtak ebben a térségben. 2019 január elsején kirándulók találtak egy cipőt, benne lábfejjel a Washington államban fekvő Jetty sziget déli partján. Kiderült, a maradványok egy férfihez tartoznak, akit 2016 óta tartottak nyilván eltűntként.

Egy évvel korábban egy férfi farönkök között talált egy emberi maradványokat tartalmazó túrabakancsot a Vancouverhez közeli Gabriola szigeten. Még egy évvel korábban, Brit Columbiában egy fekete tépőzáras sportcipőt találtak, melyhez nem csak a lábfej, de sípcsont és szárkapocscsont is tartozott. Utóbbi esetben kiderítették, hogy a 2017-ben, 79 évesen eltűnt Stanley K. Okumoto maradványai kerültek elő.

Sokan csak most jöttek rá, rosszul borotválták a lábukat

Eljött a nyár és lábszőr borotválás ideje, de ez nem sikerül mindig tökéletesre. Így volt ezzel egy tiktoker, charmakeupnz is az elmúlt 20 évben.

Azt mondja, most már úgy egy éve ismeri a rendes módszert, nem úgy kell, hogy a zuhany alatt folyamatosan megy a víz és sorban egyet borotválni, majd leöblíteni. Hanem

borotválj le egy sort, majd csúsztasd vissza a borotvát, borotválj le egy sort, majd csúsztasd vissza a borotvát.