Best WordPress Hosting
 

Újabb testrészeket vesztett a levágott péniszű pornósztár

Ismét hírt adott magáról a férfi, aki egy időben azzal lett világhírű, hogy levágták a péniszét. Sajnos most sem sokkal jobb hírekről számolt be.

John Wayne Bobbitt 1993-ban lett ismert, amikor akkori felesége, Lorena egy konyhakéssel levágta a nemi szervét, miközben a férfi aludt. A péniszt az orvosok visszavarrták, olyan sikeres volt az operáció, hogy a férfi utána három felnőttfilmben is szerepelt – ezek lettek minden idők leggyorsabban fogyó pornófilmjei, írja a New York Post.

Bobbitt most arról számolt be a lapnak, hogy amputálták az összes lábujját.

Van egy testrész, ami jelezheti a pénisz méretét, de nem a kéz vagy a láb az, állítja egy sebész

Azt már tudjuk, hogy mitől nőhet a férfiak pénisze, milyen méretben okozza a legnagyobb örömöt a nőknek, vagy hogy melyik országban élnek a legnagyobb hímvesszővel rendelkező férfiak, az azonban még mindig vita tárgyát képezi, hogy mely testrész alapján lehet kikövetkeztetni a férfiak ékességének méretét.

Egyes elméletek szerint a kéz vagy a láb mérete alapján meg lehet mondani egy férfi péniszének a méretét.

Dr. Rena Malik sebész viszont azt nyilatkozta, hogy valóban van egy testrész, ami árulkodó lehet, de nem egy végtagról van szó – írja a New York Post.

Egy éve ilyenkor: sokkolta a feleséget, amikor látta, hogy a vőlegényét szoptatja az anyja az esküvő előtt

Ha átnézzük, milyen témák közül kerültek ki a legolvasottabb cikkek egy éve ilyenkor, érdekes módon két szót kellene kiemelnünk: mell és pénisz. Óriási érdeklődésre tartott számot például az a bizarr történet, amit egy esküvőszervező mesélt egy podcastben.

Kapcsolódó

Ezért fontos a gyakori erekció

A férfi nemi szervvel kapcsolatban rengeteg megválaszolatlan kérdés van az emberek fejében, így például az is kérdéses, hogy mit is takar az egészséges mértékű szexuális aktivitás. A svéd Karolinska Intézet és az Uppsalai Egyetem kutatóinak felfedezése most rávilágított, hogy a gyakori erekcióval nincsen probléma, sőt, kifejezetten hasznos eszköze lehet a merevedési zavarok megelőzésének – írja a Science Alert.

Az egereken végzett vizsgálatok azért fontosak, mert a rágcsálók és az emberek erekciójának alapvető mechanizmusai többé-kevésbé azonosak a szöveti struktúrák és funkciók tekintetében. Az eddigi kutatások azonban nagyrészt figyelmen kívül hagyták a fibroplasztokat.

Most viszont egy nagyon precíz, optogenetikának nevezett módszerrel megmutatták, milyen fontos szerepe van ezeknek a sejteknek a pénisz véráramlásának szabályozásában. 

Veszélyes pénisznövelő trend terjed TikTokon, óva intenek az orvosok

A nagyobb nemi szervvel megáldott férfiak kisebbre vágynak, míg a kisebbel rendelkezők nagyobbra. A péniszméret módosítása utáni vágy nem újkeletű, korábban is írtunk róla, hogy

a férfiak eleve hazudnak a méretükről (legalábbis Dániában, illetve az is érdekes kérdés, miért fontos, hogy erről felmérések szülessenek);

egy férfi öngyilkos lett elrontott pénisznövelése után;

Levágta a saját péniszét és a füleit egy betépett cseh férfi

Levágta a saját péniszét és a füleit egy bedrogozott cseh férfi. A Paraméter beszámolója szerint a zavart állapotú férfi félmeztelenül sétált Ústí nad Labem városának utcáin, amikor rátaláltak.

A rendőrök azonnal mentőt hívtak hozzá, de ő ekkor már beszélni is alig tudott. Ezután fedezték csak fel, hogy mit művelt  magával. A mentősök tájékoztatása szerint a sérült férfi kábítószer hatása alatt volt.

Egy olyan páciensnek segítettünk, aki a drog által kiváltott pszichózis alatt levágta a saját péniszét és a füleit

Kitiltották miatta jógaóráról, agyrázkódást okozott vele – a világ egyik legnagyobb péniszű férfije mesélt a tapasztalatairól

Az átlagostól eltérő adottságokkal rendelkezni gyakran olyan nehézségeket okozhat, melyek egy kívülállónak eszébe sem jutnának – ez alól nem jelent kivételt az sem, ha valakinek túl nagy a férfiassága. Nemrég írtunk egy férfiről, akit a fenti okból kitiltottak több randiappról is, de problémájával nincs egyedül. A világ egyik legnagyobb péniszű férfije könyvet írt A Long Story: Life With One Of The World’s Largest Penises (magyarul Egy hosszú történet: Élet a világ egyik legnagyobb péniszével) címmel, hogy eloszlassa a fetisizált adottság körüli tévhiteket és mítoszokat – írja a Metro.

Matt Barr korábban egy dokumentumfilmben is szerepelt, ami ugyanezt a témát járta körül, miután 30 centiméteres nemi szervével a világ népességének egy ezreléke közé tartozik.

Ez egy olyan dolog, amit az emberek egyáltalán nem tekintenek bajnak. Ez vagy vicc egy mainstream műsorban, vagy a pornográfiában reklámozzák. Ez nem világít rá a valódi problémákra

Több a péniszsérülés karácsonykor

Egy új tanulmány alapján a karácsonyi időszakban nő a pénisztörések száma – írja a The Guardian. A rendellenesség során elpattannak a pénisz erekcióért felelős részei, az állapot általában vad szexuális aktivitás, a hímvesző hajlása során lép fel.

A sérülést gyakran reccsenés jelzi, és erős fájdalommal, a merevedés gyors végével, illetve véraláfutással és duzzanattal jár. Dr. Nikolaos Pyrgides, a Müncheni Lajos-Miksa Egyetem urológusa és a csapat tagja szerint az orvoshoz forduló páciensek pénisze ilyenkor gyakran úgy néz ki, mint egy padlizsán.

A kutatók arra gyanakodtak, hogy az ünnepi időszak intimitása és eufóriája kockázati tényező lehet. Pyrgides és kollégái több mint 3400 férfi kórházi adatait elemezték, akik 2005 és 2021 között szenvedtek pénisztörést Németországban.

„Még jó, hogy úton van a második gyerekem” – ismét megfagyott a vb-érmes síző pénisze

A mínusz 15 fokban elrajtoló versenyt a norvég Jan Thomas Jenssen nyerte meg a cseh Michal Novák és a szintén norvég Harald Östberg Amundsen előtt. A legjobb svéd, a kétszeres vb-ezüstérmes, egyszeres vb-bronzérmes Calle Halfvarsson a 18. helyen ért célba, de már az is nagy dolog, hogy ezt egyáltalán megcselekedte.

„Ezt nem fogom egyhamar elfelejteni” – nyilatkozta az Expressennek. A 34éves sportoló azt mondta, a nyolckörös verseny során a hatodikban egyszer csak azt érezte, valami nincs rendben.

Be kellett mennem egy melegedő sátorba, mert azt éreztem, lefagyott a péniszem. Szörnyű volt, nagyon fájt. Leírhatatlan, szerintem ez a legrosszabb, amit történhet.

Ez történik a pénisszel 60 felett

Rengetegen tartanak az öregedéstől, ez alól pedig a férfiak sem képeznek kivételt. A reklámokat nézve bizonyára sokan találkoztak már a vizelési nehézségek, illetve a merevedési zavarok problémájával, ami nagyrészt az 50-60 év feletti férfiakat érinti. A tévhitek eloszlatása végett a Science Alert összegyűjtötte, hogyan változik meg a férfi nemiszerv az idő előrehaladtával.

A vizelési zavarok tekintetében nem túloznak a reklámok: a kor előrehaladtával nagyobb eséllyel jelenhetnek meg a férfiak körében. Az alsó húgyúti rendellenességek, mint például az inkontinencia, a gyenge vizeletáramlás, az akadozó vizelet és a gyakori éjszakai vizelés az életkor előrehaladtával egyre többeknél tűnhet fel. Ezek a tünetek a 65 év feletti férfiak csaknem 50 százalékánál vannak jelen, míg 80 felett már 70 százalék az esély. Ennek oka többnyire a prosztata jóindulatú megnagyobbodása.

Gyakori kérdés az is, hogy mi lesz az erekcióval?

Karként használja hatalmas péniszét ez a denevérfaj

Egy friss tanulmányban a szakértőknek sikerült megfejteniük az állatvilág egyik legaránytalanabbul nagy péniszének rejtélyét – írja az AFP. Az eredmények egy holland nyugdíjas megfigyeléseinek köszönhetőek, aki egy templom padlásán örökítette meg az állatokat.

A kutatók arra jutottak, hogy a hím közönséges késeidenevérek nem behatolásra, hanem nemi karként használják hatalmas péniszüket.

Az Európában és Ázsiában elterjedt faj szárnyfesztávolsága a 35 centimétert is meghaladhatja. Egyik különlegessége, hogy a hímek pénisze majdnem hétszer hosszabb és szélesebb, mint a nőstények hüvelye.

Szárnyas péniszt találtak egy ókori városban

Szárnyas péniszt ábrázoló szélcsengőre bukkantak a mai Szerbia területén fekvő Viminacium nevű római város maradványai közt – írja az IFLScience. Az ókori hiedelmek szerint a tárgy varázserővel bírt: egy ház verandájára függesztve jó szerencsét hozott, valamint távol tartotta a gonosz energiákat.

Viminacium története a Krisztus utáni első évszázadra nyúlik vissza, és egészen az 5. századik fennállt, amíg Attila hun király seregei el nem pusztították. A Live Science információi szerint a mostani a második pénisz formájú szélcsengő, amelyet az ősi településen találtak. A tudományos körökben tintinnabulumnak nevezett tárgyat egy tűzben elpusztult ház romjai között fedezték fel – derül ki Ilija Danković régész nyilatkozatából, amelyet a Sve o Arheologiji nevű szerb weboldalnak tett.

A tintinnabulum egy láncból áll, amelyre négy bronzból öntött harangot függesztettek, a végén pedig a fascinum nevű mágikus lényt megtestesítő szobrocska lóg. A fascinum nem más, mint egy lábakkal és szárnyakkal rendelkező férfi nemiszerv, amelynek a legtöbb ábrázolás szerint saját pénisze is van, sőt az sem ritka, hogy egy hátsó farok is megjelenik rajta, amely szintén egy hímvessző.

Péniszét markoló, 11 000 éves szoborra bukkantak

Hatalmas, péniszét markoló embert ábrázoló szoborra bukkant Törökországban – írja a Live Science. Emellett egy életnagyságú vaddisznószobor, valamint egy apró keselyűszobor is előkerült az ásatások során.

A nagyjából 11 ezer éves alkotásokat a Göbekli Tepe és Karahan Tepe nevű lelőhelyeken találták meg, amelyek a világ legősibb ismert körtemplomait is magukba foglalják.

RAUF MALTAS / ANADOLU AGENCY / ANADOLU VIA AFP

A nászúton tudta meg, hogy milyen kicsi a férje pénisze, most tanácstalan

Egy nő egészen a házasságáig nem tudta, milyen mérettel áldotta meg férjét a sors – írja a vt.

A feleség a Reddit Am I The A**hole aloldalán osztotta meg, hogy párja korábban azt kérte tőle, hogy ne szexeljenek, míg össze nem házasodnak, ő ugyanis régimódinak tartja magát.

Párszor közel kerültünk a bolondozáshoz, de soha nem mentünk messzire.

Eltört a pénisze forgatás közben, könyvet írt róla a pornósztár

Egy férfi pornószínésznek forgatás közben egy rosszul megválasztott pozíció miatt eltört a pénisze; fájdalmas emlékeit szavakba öntötte, majd könyv formájában megosztotta azt a nyilvánossággal.

A Daily Star megfogalmazása szerint Prince Yahshua a könyvében szemet gyönyörködtető részletességgel ír a baleset pontos körülményeiről, és az azt követő felépüléséről. Nagyjából a „Törés, amiről világszerte hallottak – A legsúlyosabb baleset, amit valaha pornófilm forgatáson tapasztaltak” címűnek fordítható könyvről és a megíródását kiváltó eseményről a szerző egyik kollegája, Kazumi mesélt a Pillow Talk podcastben.

A pornószínésznő elárulta a beszélgetésben, hogy Yahshua egy tapasztalatlan partnerrel vett részt a forgatáson, akivel sehogyan sem találták egymás ritmusát – míg hirtelen egy roppanást hallottak.

Belehalt a pénisznagyobbításba egy álorvos páciense Németországban

Elsőfokon öt év börtönbüntetésre ítélte egy német bíróság azt a solingeni férfit, aki plasztikai sebésznek kiadva magát, pénisznagyobbító beavatkozásokat hajtott végre férfiakon – írja a Mirror című brit lap.

A 46 éves, vendéglátásban dolgozó Torben K. az interneten hirdette szolgáltatásit. Egy 32 éves férfi 2019 júliusában jelentkezett nála és beleegyezett, hogy Torben K. szilikonolajat fecskendezzen a péniszébe. A férfi a beavatkozás után rögtön rosszul lett, amikor hazaért nehéz légzésre panaszkodott.

Az áldozat állapota fokozatosan romlott, bár számos kórházban megfordult, nem tudtak rajta segíteni. Hónapokat töltött kínok között, intenzív ellátásban, mielőtt 2020 februárjában a szervezete feladta a harcot. A halálát vérmérgezés, a vese, illetve a máj működésének leállása okozta.

Levágta péniszét, majd lehúzta a vécén a skizofrén férfi

Egy skizofrén férfi levágta a péniszét a fejében lévő hangok parancsára Indiában – az esetet az indiai Pune városának orvosai ismertették egy szakmai folyóiratban.

Az 52 éves férfi egy konyhakéssel távolította el nemi szervét, majd lehúzta azt a vécén. A férfi csak 16 órával az öncsonkítás után jelentkezett orvosainál, noha elmondása szerint nem szeretett volna öngyilkosságot elkövetni, csak követte a fejében lévő hangok utasításait

– írja a Daily Mail.

Darabokra tört az implantátum a péniszében, amit pár évvel korábban nyert egy versenyen

A New Yorker magazin, és a a ProPublica nevű New York-i civilszervezet a hét elején jelentetett meg egy-egy cikket, melyekben a bizonyos körökben a péniszsebészet Thomas Edisonjának tartott Beverly Hills-i urológus, James Elist által kifejlesztett Penuma nevű pénisznagyobbító beavatkozást veszik górcső alá.

A műtét során a pénisz merevedéséért felelős, úgynevezett barlangos test nevű része fölé ültetik az implantátumot – latinul corpus cavernosumba –, amely a szerv hosszán nem, csak a vastagságán változtat.

A 15 ezer dollárba – azaz mai árfolyamon több mint 5 millió forintba – kerülő beavatkozást a Business Insider szerint 2004 óta összesen 5 ezer férfin végezték el. A páciensek között rengeteg olyan van, aki elégedett a beavatkozással, de vannak olyanok is, akik megrázó tapasztalatokról számoltak be.

Megtalálták a legősibb péniszábrázolást

Egy új tanulmányban az eddigi legősibb lehetséges péniszábrázolást mutatják be – írja az IFLScience. A különleges lelet mintegy 42 ezer éves.

A falloszra emlékeztető tárgyat 2016-ban fedezték fel az észak-mongóliai Hangáj-hegységben. A lelet egy faragott, 4,3 centiméter hosszú, 2,1 centiméter széles és 1,3 centiméter vastag grafitdarab. Kis mérete alapján azt feltételezik, hogy dísztárgy lehetett, talán egy termékenységi talizmán.

A közelben talált szerves anyagok szénizotópos elemzése azt mutatja, hogy a lelet 42400-41900 éves.

Ősi, kőből faragott péniszt találtak

Egy 15 centiméter hosszú, kőből faragott péniszre bukkantak a közelmúltban egy délnyugat-spanyolországi középkori erődnél – írja az IFLScience. A távoli múltban a fallikus objektumok számos kultúra számára fontosak voltak, a középkori Európára viszont kevéssé voltak jellemzőek.

A kutatók úgy gondolják, hogy a tárgy nem valamiféle talizmán volt, hanem fegyverek élezésére használták.

A lelet Torre de Meiránál került elő, a várrom egy domb tetején áll. Az erődöt 1476-ban, az úgynevezett Irmandiño-felkelés idején pusztították el.