Idehaza rengetegen ingáznak az agglomerációs települések és a főváros között, annak ellenére is hogy a napi több óra autózás rengeteg nehézséget jelent. Különböző kutatások alapján elmondható, hogy az ingázók általában kevésbé aktívak fizikailag, túlsúlyra hajlamosak, több alkoholt fogyasztanak és rosszabbul alszanak, mint az átlag. Most azonban kiderült, hogy a magas vérnyomás is gyakrabban fordul elő náluk – írja a Science Alert.
A Journal of Transport & Health szaklapban megjelent kutatás szerint az emelkedett vérnyomás nem a frusztráció, sokkal inkább a sofőrök által belélegzett légszennyezés miatt jelenhet meg. Ezek az egészségügyi hatások talán sehol sem érezhetők annyira, mint Dél-Koreában, ahol az OECD-országok közül a leghosszabb az átlagos ingázási idő és a legmagasabb a depressziósok aránya.
Eddig nem igazán csináltak tanulmányt a téma kapcsán, azonban most egy több mint 23 ezer ember bevonásával készült új kutatás orvosolta ezt, és megállapította, hogy az egy óránál hosszabb ideig ingázó dél-koreaiak 16 százalékkal nagyobb valószínűséggel tapasztalnak depressziós tüneteket, mint azok, akik 30 percnél rövidebb ideig közlekednek csak.