Best WordPress Hosting
 

Százéves átverésre derült fény

Megfejtették egy nagyjából 280 millió éves állat megkövesedett maradványainak rejtélyét – írja az IFLScience. A fossszíliát majdnem száz éve, 1931-ben fedezték fel az Alpok olaszországi részén, és egészen mostanáig azt hitték, hogy egyedülálló módon megőrizte az élőlény lágy szöveteit. Egy új tanulmány kutatói most azonban teljesen más megállapításra jutottak.

Korszerű technológiák segítségével a szakértők megállapították, hogy amit eddig a megkövesedett protoroszaurusz bőrének hittek, igazából fekete festék.

A tanulmány vezetője, Dr. Valentina Rossi elmondta, munkájuk alapján kijelenthető, hogy a Tridentinosaurus antiquus nevű fajhoz tartozó állat fosszíliája – bár nem hamis – emberek által módosítva lett, nem maradt fenn kiemelkedően jó állapotban.

Eddig ismertelen, több millió éves állatot fedeztek fel

Tizennégymillió évvel ezelőtt élt, ősi rinocéroszra bukkantak kínai kutatók – írja az MTI. A megkövesedett maradványok egy korábban teljesen ismeretlen fajhoz tartoznak.

Az állat a Prosantorhinus yei nevet kapta és egy Európában egykor széles körben elterjedt, kis termetű, de mára kihalt orrszarvúakat magába foglaló nemzetségbe sorolható.

A faj jól megőrzött, kifejlett koponyájának megvastagodott és kiemelkedő orrcsontjain egy kis szarv nőtt. A felfedezés arra utal, hogy a Prosantorhinus példányai Európától Kínáig nagyon nagy területen terjedtek el, ami az intézet tudósai szerint azt jelenti, hogy vándorlásukat nem korlátozták ökológiai és földrajzi akadályok Eurázsiában.

Különös őslény csontjait fedezték fel

Sosem látott dinoszaurusz maradványaira bukkantak Kínában – írja az IFLScience. A felfedezésről szóló tanulmányból kiderül, hogy az új faj a Fujianvenator prodigiosus nevet kapta, nagyjából 150 millió éve élhetett és különleges testi adottságai voltak.

Az F. prodigiosus alsó lábszára kétszer olyan hosszú volt, mint a combja, ez egy olyan tulajdonság, amelyet korábban semelyik másik dinoszauruszfajnál sem láttak a szakértők.

Furcsa felépítése miatt a kutatók úgy gondolják, hogy az állat rendkívül gyorsan futhatott vagy mocsaras környezetben vadászott teknősökre és halakra.

Több millió éves koponyát talált egy középiskolás

Nagyjából 34 millió éves bálna koponyájára bukkant egy középiskolás diák és tanára az Egyesült Államokban – írja a Live Science. A 16 éves Lindsey Stallworth és oktatója, Andrew Gentry evolúcióbiológus a fiatal lány családjának farmján végeztek ásatásokat egy nyári iskolai projekt keretei közt, amikor rátaláltak az ősi leletre.

A csontokról készült képeket elküldték egy őslénykutatónak, aki megállapította, hogy a maradványok egy ragadozó ősbálnáé lehetnek. Az állat faját még nem sikerült meghatározni, de könnyen lehet, hogy egy eddig sosem látott fajt sikerült felfedezni.

Az eocén földtörténeti kor idején, amely 56 millió évvel ezelőtt kezdődött és 33,9 millió évvel ezelőtt fejeződött be, Alabama számos számos ősi bálnafajnak adott otthont, köztük a Basilosaurus cetoides-nek is, amely 34-40 millió évvel ezelőtt élt és akár 18 méter hosszúra is nőhetett.

Hatalmas karmú, ősi ragadozót fedeztek fel

Sosem látott hüllő maradványaira bukkantak Brazíliában – írja a Live Science. Amint a felfedezésről szóló tanulmányból kiderül, az új faj a Venetorapter gassenae nevet kapta.

Az ősi ragadozó nagyjából 230 millió évvel ezelőtt élhetett, 70 centiméter magas és 1 méter hosszú volt, valamint hatalmas, kardszerű karmokkal és jókora, éles csőrrel rendelkezett.

Caio Fantini

Az egyik legősibb állat maradványait találták meg

Több mint félmilliárd éves medúza maradványaira bukkantak – írja az IFLScience. A fosszília kifejezetten ritkának számít, hiszen ezen állatok nagyjából 95 százaléka vízből áll, ezért csak kivételes esetben maradnak fenn.

Az újonnan felfedezett, ősi állatfaj a Burgessomedusa phasmiformis tudományos nevet kapta, teste nagyjából 20 centiméter magas lehetett és 90 darab rövid csápja volt.

A medúzák feltehetőleg a Földön megjelenő első állatok közé tartozhatnak, ezt azonban nehéz bizonyítani a fosszíliák hiányában. A most felfedezett lelet fényében azonban kétségtelen, hogy már több mint 500 millió évvel ezelőtt is az óceánokban úsztak.

8000 éves csontokat talált egy férfi a kertjében

Egy 8000 éves állat maradványait találta meg saját hátsó kertjében egy skót férfi – írja a BBC. A tetem egy palackorrú delfiné, amely feltehetőleg a legutóbbi jégkorszak során sodródhatott partra.

A 44 éves Paul McDonald éppen egy medencét ásott a gyerekeinek, amikor rábukkant a 3 méteres, ősi emlős csontjaira.

A szakértők úgy gondolják, az akkori emberek fogyaszthattak az állat húsából, mivel egy szarvasagancsból készült, húsmetsző szerszámot is találtak a maradványok mellett.

Sokkal korábban eljutottak az emberek Amerikába, mint eddig hittük

Óriás földilajhárok csontjaiból készült ékszereket fedeztek fel Brazíliában – írja az IFLScience. Az új tanulmány szerint az állati maradványokból alkotott medálok nagyjából 25 ezer évesek lehetnek, amely bizonyítja, hogy az emberek sokkal korábban eljutottak az amerikai kontinensekre, mint eddig hittük.

A régészek összesen három csiszolt felületű csontdarabot találtak, amelyekbe lyukakat fúrtak, ebből arra következtetnek, hogy nyakláncokra függesztett díszek lehettek.

Az ékszereket egy mára kihalt állatfaj, az óriás földilajhár (Glossotherium phoenesis) csontjaiból készítették. Ezek az őslények elképesztően nagyok voltak, akár 4 méter hosszúra és 1500 kilogrammosra is nőhettek. Óriási méreteik ellenére az emberek nem ijedtek meg tőlük, sőt, gyakran vadásztak rájuk.