Best WordPress Hosting
 

Már a rendőrség is vizsgálja azt a videót, amelyen K. Endre hamis vallomásra akarja rábírni az egyik áldozatot

Egy magánszemélytől érkezett feljelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK) az RTL Házon kívül című műsorában leadott riportja miatt, amiben a kegyelmi botrány érintettje, K. Endre, a bicskei gyerekotthon pedofil-segítő volt igazgatóhelyettese az otthon egyik volt áldozatát arra próbálja rábírni, hogy változtassa meg a vallomását. – A feljelentés tartalmát és a riportban elhangzottakat is vizsgálja a rendőrség – közölte a BRFK a Telex kérdésére.

Mint megírtuk, K. Endre találkozót kezdeményezett a gyermekotthon volt lakójával, pénzt és cigit adott neki és a hajléktalanszállón lakó édesanyjának. Cserébe az egykori áldozat videóra mondta azt, amit K. Endre mondott neki, olyan mondatokat, amelyek a volt igazgató ártatlanságát igazolnák.

A második találkozón a Házon Kívül stábja kamerával titokban rögzítette a találkozót. Ekkor a fiú elmondta, nem akar ebben részt venni, ezért arra is megkérte a volt igazgatóhelyettest, hogy törölje a felvételeket. Ezt K. Endre végül megtette, de jelezte, hogy a felvételeket már korábban továbbküldte az ügyvédjének.

Lehet-e Magyar Péter ellenzéki messiás?

Az idei első közönség előtti Háromharmadban Bánszegi Rebeka, Nagy Gergely Miklós és Pető Péter Varga Judit ex-férjének pártalapítási ambícióival kezdett, majd a DK plakátkampányán keresztül Donáth Anna hányingeréig jutottak. Szavazatra válthatók-e a lájkok és léteznek-e kiábrándult fideszesek?

The post Lehet-e Magyar Péter ellenzéki messiás? first appeared on 24.hu.

Lázár szerint tudhatták volna, hogy V. János homoszexuális, ki se kellett volna nevezni

Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter is megszólalt a bicskei pedofil-ügy kapcsán. Neki legjobb tudomásunk szerint eddig annyi kapcsolódási pontja volt a történethez, hogy ő adta át Balog Zoltán távollétében a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának, V. Jánosnak a magyar bronz érdemkereszt kitüntetést 2016-ban, nem sokkal a meggyanúsítása előtt.

Lázár megpróbálta a korábbi, MSZP-SZDSZ-es városvezetésre kenni a felelősséget. „Az azért egy fontos és súlyos kérdés lesz, hogy amikor a Fővárosi Önkormányzat 2010 előtt ezt az embert kinevezte, akkor ők pontosan tudták, hogy homoszexuális” – jelentette ki Lázár  a telex.hu tudósítása szerint, aki elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök elrendelt egy átfogó vizsgálatot, ami valamennyi gyerekotthonra kiterjed.

Lázár beszámolt arról, hogy a kormányülésen Pintér Sándor belügyminiszter tett egy előzetes jelentést arról, hogy mi történt 2011-ben, a több száz oldalas nyomozati anyag feldolgozását, átvizsgálását megkezdték. Ebből az derült ki, hogy a nyomozás során 35 tanút hallgattak meg, köztük pedagógusokat és pszichológusokat is, akik összezártak az igazgató mögött, ezért nem kerülhetett sor gyanúsításra szerinte.

Bencsik András kártékony féregnek nevezte Gyurcsányt, majd műbalhénak a bicskei pedofilbotrányt

„Tulajdonképpen újfent meghirdette a szuperbaloldali összefogást és

annak érdekében használta fel ezt az egész pedofil balhét, műbalhét, mert ez egy műbalhé,

hogy ha nagyon-nagyon veszélyes ellenség támad meg minket, akkor félretesszük a különbséget, hogy összefoghassunk” – jelentette ki a Hír TV Sajtóklub című műsorában vasárnap Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, amikor Gyurcsány Ferenc szombati évértékelője került szóba. Bencsik a műsorban abban reménykedett, hogy ezt a „játékot” már nem veszik be sokan – írta a Népszava.

Varga Zs. két éve még reklámozta a botrányos kegyelmi döntést publikáló kiadványt, amit most felfüggesztett

Varga Zs. Andrással, a Kúria elnökével reklámozták két évvel ezelőtt a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóiratot, amelynek felfüggesztését most Varga Zs. elrendelte – hívta fel figyelmünket az egyik olvasónk, aki elküldte a vonatkozó videóklipet is.

Ezen az látható, hogy a főbíró ünnepélyes zenére bevonul a tágas irodájába, bekapcsolja a laptopját, majd rákattint a folyóirat online verziójára. „Tradíció és megújulás – 2022 január 20-tól, ingyenes, szabad hozzáférésű online kiadvány a fenntarthatóság jegyében” – írták ki a videóban.

Mint csütörtökön beszámoltunk róla, a folyóirat kiadását most felfüggesztették a Kúria elnökének kezdeményezésére, amíg ki nem derül, hogyan került be az az ítélet, amelynek köszönhetően fény derült arra, hogy Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofil-ügyeket eltussoló igazgatóhelyettesének, amely miatt később lemondani kényszerült.

Napirend után: Rogán Antal puccsolta meg Novák Katalint?

A Háromharmad következő epizódjával kivételesen hétfőn jelentkezünk.

Ha neked is van kérdésed, amire választ kapnál, küldd el nekünk a haromharmad@24.hu-ra!

Ismét élő Háromharmad felvétel Budapesten! Várunk március 5-én, kedden, a Három Hollóban. Biztosítsd be a jegyedet itt!

Párját ritkítják majd Novák Katalin juttatásai, lakosztály még Merkelnek sem járt

A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény szerint a köztársasági elnök javadalmazása élethosszig jár, összege pedig jelenleg havi bruttó 4,59 millió forint. A juttatás minden évben automatikusan megemelik a bruttó átlagkereset-növekedéssel megegyező mértékben.

Novák Katalin az összeférhetetlenségi kritériumoknak megfelel, önként mondott le, nem kellett megfosztani a tisztségétől. Juttatásként jár még neki egy szolgálati lakás, egy fős személyzet, és három fős titkárság. (Elődje Áder János egy 720 négyzetméteres svábhegyi villát kapott.) Élhet a térítésmentes, kiemelt egészségügyi ellátással és a személyes gépkicsihasználattal is, a sofőrt a rendőrség biztosítja számára. Lesz majd éves kerete, amelyet tetszés szerint oszthat szét az általa választott szervezetek között. Tavaly a volt köztársasági elnökök 73–73 millió forint felett rendelkezhettek. Ezek mellett a külföldi hivatalos programjaira első osztályon utazhat repülőgépen és vonaton egyaránt, valamint igénybe veheti a kormányvárót is – emlékeztetnek a portálon.

A régióban jóval kisebb a javadalmazás

Török Gábor: Profi kármentést láttunk, de még nem biztos, hogy az összes problémát megoldották

Ahogy Török Gábor elemző csütörtökön megjósolta, véget is ért Novák Katalin köztársasági elnök politikai karriere. Most a Telex kérdezte a történtekről.

„Profi kármentést láttunk. Olyat, mint amikor egy rákos szövetet a megfelelő következetességgel és kíméletlenséggel kivágnak. A hatalomgyárban jól érzékelték az elmúlt napokban, hogy a Novák Katalin által adott kegyelem egy valóban életveszélyes ügy, aminek a lehető leggyorsabb megoldása ez a fajta sebészi kimetszés vagy amputáció” – fogalmazott Török, aki szerint a közvélemény kapott egy olyan jelentős áldozatot, ami nagyjából rendezi az ügyet”.

Török még nem teljesen biztos abban, hogy a lemondással az összes ezzel kapcsolatos problémát megoldották.