Best WordPress Hosting
 

Donald Trump megint hengerelt

Donald Trump győzelmét hozták a Michigan és Missouri államban szombaton tartott elnökjelölő gyűlések, amivel a volt elnök tovább növelte előnyét Mikki Haley-vel szemben – írja az MTI.

Donald Trump megkapta a republikánus előválasztási folyamat keretei között Grand Rapidban tartott Michigan állambeli elnökjelölő konvención elérhető mind a 39 delegálti szavazatot. Az államban még kedden egy helyi törvény miatt szavazófülkés előválasztást is kellett tartani, ahol 16 delegálti szavazatot lehetett megszerezni. Akkor Donald Trump a szavazatok 68 százalékával győzött, míg Nikki Haley 26 százalékot ért el, így a volt elnök 12, míg kihívója 4 delegáltat szerzett meg. Az összegzések szerint a Michigan államban megszerezhető összesen 55 delegálti szavazatból, Donald Trump 51-et nyert el.

Missouri államban szombaton délután jelölőgyűléseken döntöttek a regisztrált republikánus választók az elnökjelölt személyéről, ahol Donald Trump mind az 51 elnyerhető delegálti szavazatot megszerezte.

Megint vádat emeltek Trump ellen

Négy hónapon belül harmadszor emelt bűnvádat az ügyészség Donald Trump ellen kedden, a szövetségi ügyészség ezúttal a 2020-as elnökválasztás utáni hatalomátadással kapcsolatban állítaná bíróság elé a volt amerikai elnököt – adta hírül az MTI.

Az igazságügyi miniszter által kinevezett különleges ügyész, Jack Smith indítványa négy vádpontot tartalmaz, többi között az Egyesült Államok rovására bűnszövetkezetben elkövetett csalást és hivatalos eljárás akadályozását.

A vád szerint Donald Trump hamisan állította a 2020-as elnökválasztás után, hogy ő nyerte a választást, és állítása valótlanságával ő is tisztában volt. Továbbá a vádirat szerint 2021. január 6-án a tüntetések jelentette káoszt a volt elnök arra próbálta felhasználni, hogy késleltesse a választások eredményének hivatalos jóváhagyását a Kongresszusban.

Biden tenyerébe csapott a republikánus házelnök, azóta büntetik a trumpista párttársai

Kétpárti együttműködéssel szavazták meg az adósságplafon kitolását az amerikai szövetségi törvényhozás, a kongresszus alsóházában, a Képviselőházban. Az adósságplafon egy keretet biztosít az amerikai kormánynak, amin belül az állam működéséhez szükséges kiadások finanszírozásához szabadon növelheti az államadósságot. Vagyis az adminisztráció csak egy meghatározott összegig halmozhat fel adósságot. Az első világháború óta létező intézmény az elmúlt években a politikai nyomásgyakorlás (zsarolás) eszközévé vált, hiszen végső soron az állam működőképessége a tét.

A demokraták vezette Fehér Ház és a Képviselőházat vezető republikánusok is csak hosszú hetek kiélezett tárgyalásai után jutottak megállapodásra, ami nélkül az Egyesült Államok júniustól kezdve elveszthette volna fizetőképességét. A szövetségi államadósság ugyanis meghaladja a 31 ezer milliárd dollárt, ezzel elérte a törvény által jelenleg engedélyezett maximális szintet. Hasonló helyzet állt elő Barack Obama első ciklusának végén: a republikánusokkal kötött megállapodás részeként 2011-ben jelentős kiadáscsökkentésbe kellett beleegyeznie.

A csőd mindössze pár napon múlt, de végül sikerült újabb két évvel meghosszabbítani az adósságplafon felfüggesztését. Ezzel a kormány számára lehetővé vált, hogy szükség esetén ismét korlátlan összegű kölcsönt vegyen fel, ám ezért cserébe egy sor olyan kiadáscsökkentő intézkedést voltak kénytelenek elfogadni, melyeket a republikánus oldal könyökölt ki. A kompromisszumhoz mindkét félnek engedményeket kellett tennie. A Képviselőház republikánus vezetője, a kaliforniai Kevin McCarthy szerint azonban a demokratáknak jóval nagyobbat kellett hátra lépniük, hogy elkerüljék a technikai államcsődöt (a szövetségi költségvetésből 2024-ben 55, 2025-ben további 81 milliárd dollárt kell lefaragniuk).

Egymillió dolláros hirdetésben vágnak oda Trumpnak a republikánusok

A Donald Trumppal szemben álló republikánusok egy csoportja új politikai hirdetéssorozatot indít a Fox News-on és a CNN-en: a videóban maga Trump áll szemben Trumppal – írja a Huffington Post.

Az úgynevezett Republikánus Elszámoltathatósági Projekt hirdetése Trump régi, a titkosított dokumentumok fontosságát hangoztató szlogenjeit veszi elő, azokat, amelyekkel 2016-os választási riválisát, Hillary Clintont vádolta érzékeny anyagok helytelen kezelésével.

Minden törvényt be fogok tartatni a minősített adatok védelmével kapcsolatban

Amerikai elnökválasztás: újabb ellenfelet kaptak Trumpék a republikánus oldalon

Újabb politikus csatlakozott az amerikai republikánusok elnökjelölti versenyéhez: ahogy az MTI beszámolt a tengerentúli fejleményekről, Chris Christie, korábbi New Jersey kormányzó bejelentette kedden indulási szándékát. A jelöltséghez szükséges iratokat kedd este benyújtotta a Szövetségi Választási Bizottsághoz, majd az esti órákban a New Hampshire állambeli Manchesterben támogatói előtt tartott beszédében rögvest vázolta politikai elképzeléseit.

Christie 2016-ban is pályázott a republikánus elnökjelöltségre, amelytől akkor Donald Trump javára lépett vissza. Később megromlott a viszonya Trumppal, akinek az egyik legkomolyabb párton belüli kritikusává vált.

Hétfőn hivatalosan jelezte indulási szándékát Mike Pence volt alelnök is, amikor benyújtotta a jelöltséghez szükséges nyilatkozatot az Egyesült Államok központi választási szervéhez. Trump egykori alelnöke a tervek szerint szerdán Iowa államban, első hivatalos kampányrendezvényén, támogatói előtt fogja formálisan is bejelenteni indulását, ahol ismerteti programjának fő irányait.

Az új Trump botladozik, az eredeti magára talált – hosszú trollkampány vár az amerikai jobboldalra

A tavalyi félidős választás után úgy tűnt, Donald Trump varázsereje megkopott, s a köpönyegéből előbújt Ron DeSantis a Fehér Ház visszahódítását megcélzó amerikai republikánusok új reménysége. Fél évvel később ismét fordulni látszik a kocka: a floridai kormányzó elvesztegette lendületét, Trump erőt merített az ellene indult eljárásokból, és rajongói sem látnak okot, hogy az exelnök 2.0-ás kivitelére szavazzanak, ha ott van az eredeti is. Hogy Joe Biden ellen melyikük menne többre, jó kérdés, de az már látszik, hogy a republikánusok öldöklő előválasztások elé néznek.