Érthető módon erős pillanatai egy kampánynak azok, amikor egy elnökjelölt mikrofont ragadva Eminemet kezd el rappelni a támogatói előtt, Vivek Ramaswamy republikánus jelölt is pont erre jutott, így az iowai állami vásáron előadta a Lose Yourself című dalt.
A támogatói körében érthető módon nagy sikert aratott a 38 éves politikus performansza, azonban nem mindenkit nyűgözött le ennyire, többek közt magát az előadót sem. Eminem kifogásolta, hogy dalát kampánycélokra használják, így a kiadóján, a BMI-n keresztül küldött egy levelet a Ramaswamy kampánystábjában, amelyben felszólítja a politikust arra, hogy többé ne adja elő a kampány során a dalt. Amennyiben ez megtörténik a levél keltezésétől számítva, a szerzői jog megsértése miatt jogi útra terelik az ügyet.
Ramaswamy viszonylag új arc az amerikai politikai életben, 2023 februárjában Tucker Carlson műsorában jelentette be, hogy republikánus jelöltként indul. A 38 éves indiai származású férfi 2014-ben alapított biotechnológiai cégével lett milliomos. A 2020-as választásokon Donald Trumpot támogatta, politikai kampányában pedig olyan kijelentései vannak, amelyekhez az egykori elnök is elismeréssel biccentene: hoaxnak nevezte a klímaváltozást, és úgy véli, Amerikának fel kéne hagynia az ukránok támogatásával. Ő maga úgy oldaná meg a háborús konfliktust, hogy elismerné az orosz uralmat az elfoglalt területeken, és megakadályozná Ukrajna csatlakozását a NATO-hoz, amennyiben az oroszok megszakítanák a katonai együttműködést Kínával.