Szankciók újratöltve
A háború kitörését követően a nemzetközi közösség – különös tekintettel az Egyesült Államokra és az Európai Unióra – korábban soha nem látott intenzitással kezdte meg az orosz agresszorok szankcionálását. A későbbiekben kibontakozó, Ukrajnának szánt fegyverszállítások mellett a szankciós politika a Nyugat gazdasági hadviselésének fő eszközévé vált, melynek legfontosabb célja az volt, hogy akadályozza az orosz felet a háború folytatásában. Ezt fontos kiemelni, mivel az első pillanattól egyértelmű volt, hogy a gazdasági szankciók aligha eredményezhetnek rezsimváltást Oroszországban. A szankciók mögötti logika alapján Oroszország nemzetközi pénzügyi és gazdasági rendszerről való leszakítása jelentősen csökkentette volna a nyersanyagexporttól és technológiai importtól kimondottan függő orosz gazdaság mozgásterét, ami a várakozásoknak megfelelően igen komoly visszaesésbe taszította volna Oroszországot. Ez lett volna tehát a kivetett szankciók remélt reálgazdasági hatása.Emellett a nyugati szövetségi rendszer által alkalmazott pénzügyi szankciók nehezítették volna Oroszország nemzetközi tranzakcióinak kivitelezését, ami a rubel gyengülésében, a bankrendszer mozgásterének szűkülésében és az állam finanszírozási nehézségeiben mutatkozott volna meg. Ez lett volna tehát a kivetett szankciók remélt pénzügyi hatása.
Fontos kiemelni, hogy a háború kezdeti szakaszában a szankciók sokkal inkább pénzügyi természetűek voltak, hiszen az orosz nyersanyagexport szankcionálása jelentős kockázatokat hordozott magában Európa energiaellátásának biztosítása szempontjából. Nem véletlen, hogy a nyersolajat érintő első szankciókra 2022 decemberéig kellett várni, amikor is az Európai Unió betiltotta a tengeri szállítású orosz kőolaj behozatalát, illetve 2023 februárjában a nemzetközi közösség más országaival együttműködésben bevezette a hatvandolláros kőolajársapkát.