Best WordPress Hosting
 

Lehet, hogy Orbán Viktor és Nagy Márton fenyegetése miatt csökkent az üzemanyagár

Bár a magyarországi tarifa a harmadik negyedév során a szomszédos országokkal együtt számolt nyolc ország  közül szinte töretlenül a harmadik legdrágábbnak számított, október második hetében a negyedik, a harmadikban pedig az ötödik legdrágább helyre került, ahonnan most lényegében visszatért „megszokott” helyére – olvasható a lapban.

A hazai gázolajár – benzinénél hagyományosan kedvezőtlenebb – térségi helyezése hasonló hullámzást írt le. Míg júliusban a dízel a negyedik legdrágábbnak számított, az augusztust és a szeptembert már itt is a harmadik legrosszabb szint jellemezte. Október második hetétől viszont a termék a 4., majd az 5. legdrágább helyre került, majd mostanra visszakerült a 4. legdrágábbra.

Orbán Viktor szeptember 25-i beszédében a tavalyi üzemanyagárstop újbóli bevezetésével fenyegette meg a hazai „kereskedőket”. Szavai szerint, ha azok „nem tudják vagy nem akarják” féken tartani a – hazai inflációs mutatóban kétségkívül igen komoly tételnek számító – üzemanyárakat, a kormány ismét „beavatkozik”. Másnap Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, ennek szellemében, Ratatics Péterrel, a nagy hazai láncokat képviselő Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) elnökével, a Mol csoportszintű fogyasztói szolgáltatási üzletágának ügyvezetőjével folyamatos adatszolgáltatásban állapodott meg.

A parlamenti képviselők nem szeretik a tömeget, utazásnál

A Blikk által az Országgyűlés Hivatalától kikért adatok alapján a közpénzből feltöltött kártyával tankoló 124 képviselő tavaly augusztus és idén július között összesen 212 millió forintért autóztak. Csak páran választották a tömegközlekedést.

A csúcstankoló a fideszes Hörcsik Richárd lett. Ő Budapesttől mintegy 250 kilométerre él. Autózása több mint ötmillió forintba került, de még így sem használta ki a törvényben biztosított (5,4 milliós) keretét.

A Blikk a NAV által közétett üzemanyagárak alapján úgy becsülte, ennyi pénzből háromszor megkerülhette volna a Földet az Egyenlítő mentén, ám a kormánypárti képviselő emlékeztetett rá, valós árak és fogyasztás alapján jóval kevesebbet autózott, az ötmilliós összeg azonban azért reális, mert olyan választókerületben él, ami Budapesttől a legtávolabb van, a legnagyobb kiterjedésű, ezért szinte mindig úton van.

Tovább drágul a benzin péntektől

Október utolsó péntekén a benzinkutakon várhatóan változni fognak az árak. A benzin ára várhatóan 5 forinttal emelkedik majd, míg a gázolajért bruttó 3 forinttal kell majd kevesebbet fizetni – írja a Holtankoljak.hu. Ezt figyelembe véve az átlagárak az alábbiak szerint alakulnak október végén:

95-ös benzin: 608 forint/liter

gázolaj: 647 forint/liter

Tényleg Nagy Márton miatt csökken nagyot az üzemanyagár?

Hosszú heteken át tartó masszív drágulás után nemrég fordulat állt be az üzemanyagpiacon, szerdán pedig újabb látványos esés következik: a benzin és a gázolaj esetében is bruttó 20 forinttal csökken a nagykereskedelmi átlagár, ami várhatóan megjelenik a kutak áraiban is.

Különös egybeesés, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter két héttel ezelőtt lényegében ultimátumot adott a hazai üzemanyag-kereskedőknek arra utalva, hogy a magas naftaárak miatt lett az augusztusi inflációs adat 0,4 százalékkal rosszabb a kormány által vártnál. A miniszter Ratatics Péterrel,  a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) elnökével, egyben a Mol Fogyasztási Szolgáltatások ügyvezető igazgatójával tárgyalva felszólította az ágazat szereplőit, hogy a jövőben havi rendszerességgel jelentsenek a kabinetnek „az árak minél hamarabbi moderálására tett ágazati lépésekről”, továbbá az árak nemzetközi és hazai alakulásáról.

Azokban a napokban nemcsak a Mol és a többi üzemanyag-kereskedő kapott ultimátumot Nagytól, hanem a bankok is, A hitelpiaci szereplők és a kormány közötti együttműködésnek pedig mostanra meg is lett az eredménye: az önkéntes kamatplafon, amely a várakozások szerint kedvezőbb kamatozású hitelkínálatot hoz, egyúttal fokozhatja a versenyt a pénzügyi szervezetek között.

Üzemanyagár: a magyar autósok hatodánál már betelt a pohár

Bár a múlt héten kétszer is csökkent a benzin átlagára, míg a gázolajé stagnált, szerdától pedig 20-20 forintos csökkenés várható; a korábbi hónapokhoz vagy akár az ársapkás korszak előtti szintekhez képest is jóval drágábbak az üzemanyagok. Ráadásul jövőre a jelenlegi kilátások szerint drágulás várható, mert emelkedik a jövedéki adó mértéke, ami nagyjából 40 forinttal növelheti majd a literenkénti árat.

A Pulzus Kutató a portál megbízásából reprezentatív felmérést végzett 2023. szeptember 28. és október 1. között 1000 fő megkérdezésével. Ennek alapján az autóval rendelkezőknek – összes megkérdezett 49 százaléka – a hatoda, azaz 16 százaléka ugyanis már a mostani üzemanyagárakat is sokallja, ezért kiszállt az autójából. A 700-800 forintos literenkénti árnál pedig további 19 százalékuk tenné ugyanezt. Az érintettek több mint negyede ugyanakkor azt állítja, semmiképp nem fejezné be az autózást. Viszonylag jelentős, 11 százalékuk nem tudja erre a választ, illetve nem akart felelni a kérdésre.

A korosztályos bontás arról tanúskodik, hogy az idősebbek a legárérzékenyebbek.

Benzinár: mindenki alá céloz az Auchan októberben

Húsz forinttal olcsóbban adja a benzint a kútjain az Auchan, az akció október 6. és 8. között él. A boltlánc honlapja szerint így a 95-ös benzin literje 590 forintba kerül – így jó ideje először láthatnak 5-össel kezdődő árakat az autósok – olvasható a portálon.

És itt még nincs vége: mint írják, jövő hétvégén (október 13-15.) a dízel árát fogják ugyanennyivel csökkenteni. Egyelőre nem tudni, mennyibe fog kerülni a gázolaj, a fogyasztói árat október 13-án közlik.

Október 6-tól egyébként a 95-ös benzin nagykereskedelmi átlagára 630 forint/liter, míg a gázolaj esetében 680 forint/liter az átlagár.

Üzemanyagárstop: ítéletet mondtak a magyarok

A magyarok 57 százaléka szerint az Orbán-kormánynak lenne lehetősége visszaállítani a hatósági üzemanyagárakat – derül ki a Publicus Intézet által lapunk kérésére készített, augusztusi felmérésből. Ennek kapcsán megjegyzendő, hogy a kérdőívek augusztus végi-szeptember eleji kitöltésekor a kabinet még elvetette az árstop újbóli bevezetésének szándékát, illetve szükségességét: a téma voltaképp csak a legutóbbi kormányinfó után került ismét reflektorfénybe.

Az üzemanyagárstopban furamód legkevésbé a Fidesz-KDNP-szavazók bíznak.

Körükben ugyanis csak 37 százalék támogatta az ötletet. Körülbelül harmaduk szerint a kabinetnek egyáltalán nincs erre lehetősége. A kormánypártokhoz húzó válaszadók kiugró hányada, közel harmada ugyanakkor inkább bizonytalanságának adott hangot a téma kapcsán.

Üzemanyagár: Putyin bosszújától tarthatnak az autósok

Oroszország a saját piacának stabilizálása miatt – négy volt szovjet állam kivételével – minden országba ideiglenes exporttilalmat vezetett be a benzinre és a gázolajra – közölte a héten a Kreml. Az orosz energiaügyi minisztérium szerint az intézkedés megakadályozza az üzemanyagok engedély nélküli „szürke” exportját, azon túl, hogy csökkenti az orosz fogyasztói árakat a nagyobb kínálat miatt. Az elemzések korábban arra mutattak rá, hogy Oroszország az elmúlt hónapokban benzin- és gázolajhiánytól szenvedett.

Fontos arra is kitérni, Oroszország szeptember első 20 napjában már nagyjából 30 százalékkal csökkentette tengeri dízel- és gázolajexportját az augusztusi adatokhoz képest. Moszkva tavaly 4,82 millió tonna benzint és csaknem 35 millió tonna gázolajat exportált – olvasható a portálon.

Ez lenne Putyin bosszúja?

Vallott a NAV a benzin-árstopról: nem is rögzítették, ki, milyen rendszámmal tankol

A 480 forintos, hatósági áras tankolást 2021 novemberében vezette be a kormány, és többszöri hosszabbítás után egészen 2022 december 6-ig tartott. A hatósági ár bevezetése után persze beindult a benzinturizmus: honfitársaink közül többen nagy tételben, kannákba és egyéb edényekbe vásároltak, de a szomszédos országokból is tömegével jártak át tankolni az olcsó magyar üzemanyagból.

A portál a NAV-tól közadatigénylésben próbálta megtudni, mennyi 480-as üzemanyag fogyott az árstop idején. Erre azonban azt válaszolták, hogy „fenti tárgyban írt levelére válaszul tájékoztatom, hogy a kért statisztika nem áll a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendelkezésére.”

Ez már csak azért is furcsa, mert a benzinturizmus miatt a kormány 2022. május 27-től csak a magyar rendszámú autóknak engedélyezte a hatósági áras üzemanyag vásárlását, a külföldieknek maradt a jóval magasabb piaci ár. Ennek ellenőrzése érdekében pedig a kutak minden tankolásnál leolvasták a járművek forgalmi engedélyén lévő vonalkódot, és enélkül nem is adtak üzemanyagot, ahogy azt a MOL is bejelentette 2022 májusában.

Horror árak jöhetnek a kutakon: tovább nő a feszültség a dízelpiacon

A kormánynak valamelyik ujjába harapnia kell: vagy hiányt kockáztat egy újabb ársapkával, vagy kiteszi az embereket a drasztikus áremelkedésnek.

Rekord dőlhet a benzinkutakon alig egy év után. A 851 forintos átlagos dízelárra élénken emlékezhetnek a vállalkozók, a civil szervezetek tagjai, és mindenki, akire tavaly októberben már nem vonatkozott az árstop. A magyarországi kutakon a dízel literenkénti ára jelenleg 650 forinttól indul, az átlagár 686 forint, az autópályákon közlekedők pedig 734 forintos árakkal is találkozhatnak. Ilyen magas árakra február eleje óta nem volt példa, májusban még 542 forint volt az átlagár.

Jelentősen drágul a gázolaj a héten

Péntektől bruttó 4 forinttal fizetnek majd többet a benzinkutak a gázolajért, amit várhatóan a kiskereskedelmi árakban is érvényesíteni fognak. A benzin ára pénteken nem változik. Így az átlagárak péntektől az alábbiak szerint alakulnak:

95-ös benzin: 642 forint/liter

Gázolaj: 655 forint/liter

Tovább emelkednek az üzemanyagárak, erre számíts mától a kutakon

Még mindig emelkednek az üzemanyagárak, mától ilyen átlagárakkal találkozhatnak az autósok a kutakon.

Mától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is bruttó 7-7 forinttal kerül többe, melynek hatására a benzinkutak árai is emelknek. A Holtankoljak.hu szerint a hét közepén az alábbi átlagárakat tapasztalhatjuk a kutakon: 

95-ös benzin: 636 Ft/literGázolaj: 645 Ft/liter 

Csökken az egyik üzemanyag ára

Három forinttal olcsóbb lesz a 95-ös benzin, a gázolaj ára nem változik.

Az elmúlt időszak brutális drágulása után péntektől csökken a 95-ös benzin átlagára a Holtankoljak.hu információi szerint. Igaz nem túl sokkal, három forinttal kell majd kevesebbet fizetni a kutakon.

A gázolaj nagykereskedelmi ára sem emelkedik tovább, viszont olcsóbb sem lesz. Így péntektől a 95-ös benzinért literenként átlagosan 629, míg a gázolajért 638 forintot kell fizetni a töltőállomásokon.

Szerdán sincs megállás az üzemanyagárak emelkedésében

Szerdán sincs megállás az üzemanyagárak emelkedésében, bár most a benzinesek egy kicsit fellélegezhetnek, írja a holtankoljak.hu. A gázolaj nagykereskedelmi ára fog emelkedni a hét közepén bruttó 15 forinttal, ami a kiskereskedelmi árakban várhatóan meg fog jelenni, jelezték.

A benzin beszerzési ára szerdán nem változik. 

Az aktuális átlagárakat figyelembe véve szerdától az alábbi átlagárakat tapasztalhatjuk:

Már csak 600 liter üzemanyagra elég az átlagfizetés az újabb emelés után

Soha nem drágult olyan gyorsan a tankolás olyan rövid idő alatt, mint az elmúlt héten, ami a világpiaci árak növekedésének és a forint gyengülésének következménye.

Mi történt? Péntektől 15 forinttal drágul a gázolaj, így a héten már összesen 30 forinttal nő a dízel átlagára. Ilyen nagy drágulásra ilyen rövid idő alatt pedig még soha nem volt példa, írja a Népszava a Holtankoljak.net adataira hivatkozva.

A gázolaj átlagára péntektől 628 forintra emelkedik, és a benzin is drágul 6 forinttal, literenkénti átlagára 627 forintra emelkedik. Legutoljára a benzinért fél éve, a gázolajért pedig 5 hónapja kellett ennyit fizetni.

Jelentősen drágább lesz a benzin szerdától

Szerdától változnak az üzemanyagok nagykereskedelmi árai, ami hatással lesz a benzin és a gázolaj átlagárára is, írja a holtankoljak.hu. A benzin esetében az árak emelkednek kilenc forinttal, a gázolaj esetében pedig öt forinttal.

Így szerdától az alábbi átlagárakon tankolhatunk a benzinkutakon:

benzin: 599 forint/liter,