Best WordPress Hosting
 

Végleg a dajkánál maradt egy orvosnő gyermeke

Három réteg ruhát adtak rá, kopott pokrócba csavarták. A pokróc alá két kemény fedelű brosúrát csúsztattak. Úgy fekszik rajtuk, mintha rájuk lenne szegezve. Arca mozdulatlan, tekintete belekapaszkodik a magas házakba, a fákba, az oszlopokba. Visszafelé viszik, oda, ahonnan reggel elhozták. Sokkal gyorsabban haladnak most, mint az ellenkező irányba. Az asszony, karján a súlyos teherrel, az orrán keresztül fújtat. Nem néz rá, nem néz senkire.

A kis test átlebeg a városon. Május eleje van. Négyéves koráig elfelejt mindent.

A konyhaasztalnál ülnek. Az asszony egy könyvvel a kezében, a férfi elmélyülten dolgozik. A nap besüt az ablakon, de a férfinak villanyfényre van szüksége. A falra olvasólámpát szerelt, egyenesen a kezére világít. Vörösréz dísztálat, hamutartót, faliképeket készít Mátyás király lovas szobrával, elölnézetből. A ló nagy feje leszegve, lefelé néz alázattal, hátán a király felfelé, koronája hatalmas. A ló az utat, a vezér az eget nézi, vagy az istent, ha volna isten a város egén. A férfi az apró domborművet, a kivert domborulatokat benzines ronggyal fényesíti. Fejét kissé balra dönti, csak a jobb szemével lát. Egymásra rakja a kifényesített falidíszeket, közéjük újságpapírt tesz. Az asszony megkérdi, mikor jönnek érte. A férfi nem tudja. Lehet, nem is lesz már, aki eladja, teszi hozzá. Egy kisebb kép, amit a férfi elhibázott, a falon lóg, ló és lovasa ugyanarra az oldalra billenti a fejét, így mindkét alak ledőlni készül, kiesni a képből. Ez volt az egyik első munkája, az ember és a ló feje külön-külön minta alapján készült, a kettőt neki kellett összeilleszteni. A kép két bekeretezett újság címlapja mellett lóg a falon. Az egyiken egy férfi, a másikon érett, kihívó tekintetű nő.

Tompa Andrea: Az élet kis halálokból áll, és bele-belehalunk egy-egy történetbe

„Tehát elkezdődött…” – e szavakkal indul a legelső könyve, A hóhér háza, aminek az első kiadása 2010-ben a Kalligramnál jelent meg. Valóban ezeket írta le elsőként?

Nem, biztosan nem. Az első történet, amit megírtam, valahol a könyv egyharmadánál van. Ritkán írok lineárisan.

Amikor belefogott ebbe a regénybe, látta-e maga előtt, mi fog történni, voltak-e tervei évekre előre, látta-e a majdani regényeit?

Vidnyánszky Attila visszautasította, hogy Színikritikusok díjára jelöljék a Nemzetit

A Színikritikusok díja legjobb díszlet kategóriájának idei három várományosa között megtalálható a Nemzeti Színház Don Juan című előadásának díszlete, amelyet a Numen / For Use csapata és Ivana Jonke közösen tervezett, ám Vidnyánszky Attila egyértelművé tette, hogy nem kérnek a jelölésből:

Meglepődve tapasztaltam, hogy céhük a 2022-2023-as évad Színikritikusdíjára a Nemzeti Színház egyik produkciójának alkotóit is jelölték. Azért ért váratlanul ez a nevezés, mert korábban Tompa Andreával levélben közöltem, hogy a Színházi Kritikusok Céhe jelölési eljárását hosszú évek óta szakmaiatlannak és politikailag motiváltnak tartom, és a Nemzeti Színház vezetőjeként nem szeretném semmilyen módon legitimálni ezt az ideológiai szándékot. Mivel meglátásom szerint az elmúlt években sajnos nem történt változás a céh tendenciózus eljárásában, ezért arra szeretném kérni Önöket, hogy tartsák tiszteletben korábbi kérésemet

– írta meg múlt héten levélben a Nemzeti Színház főigazgatója, utalva egy 2018-as esetre, amikor szintén levélben kérte, hogy távolítsák el az általa rendezett Bánk bánt a jelöltek listájáról. A Kritikusok Céhe most válaszolt Vidnyánszkynak, egyben nyilvánosságra hozva a levélváltást. Azt írják, hogy a Színikritikusok díjának szavazati struktúrája immár több mint negyven éve úgy működik, hogy minden egyes szavazásra jogosult kritikus külön szavazólapot kap, amelyen a többiektől függetlenül írja be saját jelöltjeit minden egyes kategóriában. „Ezt végül a szavazatszámlálók összesítik, az eredményt pedig csak ők ismerik egészen a díjátadó napjáig. A díjátadó után hagyományosan az összes szavazólapot nyilvánosságra hozzuk, amelyet minden évben a Színház folyóirat (az idei évtől a szinhaz.net) tesz közzé. Ezt a rendszert azért alakítottuk ki már a kezdetekkor így, mert úgy gondoljuk, ez tükrözi a lehető legtisztábban, legigazságosabban, és ami még fontosabb: a leginkább átláthatóan az összes szavazó céhtag véleményét az adott évadban.”

„Ha elfelejtik a nevét annak, akit megöltek, akkor az elkövető akarata válik teljessé” – dödölle, fesztivál, írók, szabadság Zalában

Ha elfelejtik a nevét annak, akit megöltek, akkor az elkövető akarata válik teljessé. A névtelenség a gonosz végső diadala

– mondta Tompa Andrea pénteken kora este a szentgyörgyvári templom kertjében. Immár harmadik éve fordul elő, hogy a varázslatos kis zalai falu szakrális építménye előtt nagy magyar írók beszélnek a kihelyezett szalmabálákon üldögélő, illetve füvön heverő közönség előtt. Azóta tartják meg ugyanis a Margofesztet a Hévíz és Keszthely közelében, különleges környezetben fekvő településen.

Tompát Valuska László fesztiváligazgató kérdezte: az esztendő egyik elképesztő irodalmi alkotásától, a Sokszor nem halunk meg című regényétől indultak, hogy aztán eljussanak annak értetéséhez, miért fontos az, hogy az emlékműveken ott szerepeljenek az áldozatok nevei. Az interjúkészítő meg is említette, nemrég járt a jeruzsálemi Jad Vasem holokausztmúzeumban, amely a többórás túra végén ezzel a megrendítő eszközzel érzékelteti az emberi gonoszságot. A látogató ott áll a teremben, ahol gyűjtik az elpusztítottak neveit.

Ezt a történetet nem szeretnénk hallani. De muszáj – Tompa Andrea új könyvéről

Tompa Andrea nagy regényt írt, és nem azt a fajtát, amelyik nehezen adja magát. Sokszor nem halunk meg című könyve azonnal beszippantja az olvasót, rögtön otthon vagyunk benne, és ő egy krimi izgalmával mesél. Így is kell tennie, mert olyan történetet mond el, amit nem akarunk hallani. Már ezerszer elmondták nekünk, de Tompa új nézőpontot kínál. A holokauszt Erdélyben, magyar gyilkosokkal és embermentőkkel.

Tompa Andrea: Ideális esetben nem kéne tudnunk, hogy kik egy kiadó tulajdonosai. Mi nem élünk ideális országban

Kedden nyilvánnoságra hozták, hogy a kormányközeli, a miniszterelnök politikai tanácsadója által vezetett Mathias Corvinus Collegium lett a Libri többségi tulajdonosa, amely bolthálózatával és kiadói csoportjával a magyar könyvpiac domináns szereplője. Az MCC már két éve bevásárolta magát a cégcsoportba, de eddig kisebbségi tulajdonos volt, most azonban több mint 98 százalékos tulajdonrészt szerzett. Az elmúlt években volt fluktuáció, és akadtak olyan nevek, akik átmentek újan alapított kiadókhoz, de bőven maradtak a Libri Csoport kiadóinál olyan népszerű szerzők is, akik meglehetősen kritikusan viszonyulnak a kormányhoz és a NER-hez.

Egyik közülük Tompa Andrea, akinek a kiadói csoporthoz tartozó Jelenkor gondozza a könyveit, legutóbbi regénye, a Sokszor nem halunk meg nemrég jelent meg. Tompa a Facebookon osztotta meg újságírói kérdésre adott válaszát:

Ideális esetben nem kéne tudnunk, hogy kik egy kiadó tulajdonosai. Mi nem élünk ideális országban. Kiadómnál eddig is Sárközy Bencével és a kiadóvezető-szerkesztőmmel, Nagy Boglárkával voltam kapcsolatban. Úgy tűnik, az ő feladatkörükben nincs változás, ugyanazt és ugyanúgy fogják továbbra is csinálni. Személyük és eddigi munkájuk nekem garancia arra, hogy ugyanúgy tesszük és tehetjük mindannyian tovább a dolgunkat. A Jelenkor kiadó működése, a gondoskodás a kéziratokról és utóéletükről olyan minőség, amihez ragaszkodom. Ha bármi személyi vagy minőségi változás lesz a kiadóban, akkor nyilván nekem is meg kell fontolnom, hogy hol van jó helyen egy kéziratom