Best WordPress Hosting
 

Alig maradt olyan víz, amit nem szennyeztek be az örök vegyszerek

Az örök vegyszerek, vagyis az úgynevezett perfluor- és polifluor-tartalmú alkil anyagok (PFAS-ok) az ember által előállított vegyi anyagok széles körben használt csoportját jelentik, az összefoglaló név pedig mára közel 15 ezer vegyi anyagot fed le. Ezek egy részét szabályozzák, jelentős hányadukat azonban nem, így szinte mindenhol fellelhetők.

A tanulmányok lehetséges összefüggéseket is találtak a PFAS-nak való kitettség és a különféle betegségek kialakulása között, beleértve az anyagcsere felborulását, a testtömeg-ingadozást, a vesekárosodást, a pajzsmirigybetegséget, a nemi hormonok megváltozását, valamint a különböző rákos megbetegedések kialakulását.

A téma iránti megnövekedett tudományos érdeklődés ellenére még mindig rengeteg olyan dolog van, amit nem tudunk a PFAS-okról, például hogy a vízkészletünk mennyire szennyezett.

„Lerabolnák a vízkészletet” – közmeghallgatás lesz az akkugyárak miatt Tatabányán

Egyre hangosabban fogalmazódnak meg a városban a karsztvíz-készlet lerablása miatti aggodalmak, de eddig hiába próbálta meg bárki felderíteni a helyzetet, nem lehetett tiszta információkhoz jutni – olvasható tatabányai polgármesteri hivatal közleményében. A közgyűlés fideszes és ellenzéki tagjai ezért, nagy többséggel, megszavazták, hogy legyen rendkívüli közgyűlés, mert az információ-hiány helyére könnyen betörhetnek a rémhírek, ami senkinek sem áll az érdekében. Márpedig, amit eddig tudni lehet, az könnyen okozhat súlyos zavarokat a fejekben.

A szakemberek arról nyilatkoznak, hogy a vízkiemelő aknák termelését a mostani, napi 28 ezer köbméteres szintről csaknem a triplájára, naponta csaknem 75 ezer köbméteres szintre kívánják emelni, de a távlati tervekben lehetőség lenne 105.000 m3/napos víztermelésre. Ennek a megemelt vízmennyiségnek a jelentős részét a frissen lerakott lefektetett csöveken vezetik például Komáromba, ahol a folyamatosan bővülő akkumulátorgyárak vízigényét a helyi, amúgy szintén jelentősen bővített úgynevezett parti szűrésű kutak, vízművek sem képesek ezek szerint kielégíteni. A környezetvédők azonban a globális felmelegedés hatásaival is számolnak Tata és Tatabánya környékén az elmúlt időszakban, egyrészt érzékelhetően csökkent a csapadék, másrészt, ha van is eső, akkor a többnyire hirtelen lezúduló nagy víztömegeknek a döntő része a felszínen elfolyik és nincs is ideje leszivárogni a nagy vízkészletek pótlására.

Vagyis, ha senki nem növelné a kitermelést, akkor is lenne miért aggódni

Kihívások sorával néz szembe Kína a következő évtizedekben

(A szerző a HOLD Alapkezelő részvényelemzője)

Az amerikai-kínai rivalizálást gyakran leegyszerűsítjük arra az olvasatra, hogy Peking Washington nagy és erős, rendületlenül a csúcsra törő kihívója. Jóval kevesebb szó esik azonban arról, hogy Kína közel sem mentes a problémáktól – kivéve az ingatlanpiaci válságot, amely rendkívül forró téma volt az elmúlt két évben. Pedig fontos lenne árnyalni a Kínáról alkotott képet. A demográfiai helyzet és a fenntartható vízgazdálkodás hiánya olyan kihívások elé állítja ugyanis a hatalmas országot, amelyek a nagyhatalmi ambíciókat szinte biztos, hogy nem támogatják.

Az ázsiai óriás kellően távol van tőlünk, elég nagy és komplex továbbá ahhoz, hogy könnyű legyen elhinni: a globális csúcsra tör és jó eséllyel el is érheti azt. Ismerjük persze az elmúlt két évtized eredményeit – azt a történelmi léptékben is különleges fejlődési ívet, amit Kína viszonylag rövid idő alatt képes volt bejárni.

Megvizsgálja az Európai Bizottság a debreceni akkugyár környezethasználati engedélyét

„Panaszom nyomán elindította az Európai Bizottság a debreceni CATL-akkumulátorgyár engedélyével kapcsolatos vizsgálatot” – jelentette be a Facebookon a párbeszédes Jávor Benedek.

Magyarország volt európai parlamenti képviselője, jelenleg Budapest Brüsszeli Képviselője, a Párbeszéd – Zöldek EP képviselőjelöltje mai FB posztja:

“Panaszom nyomán elindította az Európai Bizottság a debreceni CATL-akkumulátorgyár engedélyével kapcsolatos vizsgálatot!