Best WordPress Hosting
 

Így spórol az úri magyar kormány: Tiborcz legújabb mutyija

Kiszivárgott, a kormány változtatott a jövő héten elfogadásra szánt, a pedagógusok életét feldúlni kívánó státusztörvény egyes részletein. Az egyik, hogy ugyan továbbra is átvezényelhetik valamely más iskolába a tanárokat, de már nem úgy, mint azt eddig tervezték. Egyébként milyen szép ez szó, átvezénylés, tetszik a miniszterelnöknek, aki békeidőben is csak militáris stílusban tud fogalmazni, na, mindegy is, szóval az új változat szerint csak akkor történhet meg egy tanár másik iskolába való vezénylése, ha az oda-vissza utazási idő nem haladja meg a három órát. Micsoda zseniális matematika lehet e döntés mögött! Mint a fegyveres erők tagjait, a jövőben a tanárokat is lehet ide-oda rángatni, ám az emberség csak kibújt a hatalmi palást alól, s három órában korlátozza e át-, illetve kivezényléssel járható utazási időt.

Én is egy matematikai feladat elvégzésére buzdítanám a nagyszerű javaslattevőt; 8+3=11. Vagyis a nyolc órányi munkavégzéshez hozzá adjuk a három órányi utazást, így már csak az emberséges és méltányos napi 11 órát fordíthatja a munkaköri feladata ellátására a tanító ember. Ám ez nem elég, az is szerepel a státusztörvény új változatában, hogy a szakszervezetek többé nem szólhatnak bele a pedagógiai szakkérdésekbe, maradjanak kizárólag a szociális ügyek mellet. Nem is fog a kormány többé egyeztetni az érdekképviseletekkel, ha a tanítás körülményeinek és tartalmának újabb változtatására adják majd a fejüket a dicső hivatalnokok. Ez is szép, de térjünk vissza a matekhoz.

A minap fedezte fel Hadházy Ákos független parlamenti képviselő a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. oldalán közzétett szerződések között, hogy az állam 244 milliárd forintért megvesz egy félbehagyott épületóriást Zuglóban. Itt állítólag az adóhatóság új székháza létesül majd. Mondom még egyszer a vételárat: 244 milliárd. Ez tehát a számtanpélda egyik eleme. A másik, ami szintén a közeli napokban jutott a Válasz olnline szerkesztőinek tudomására, hogy az állam 74 ingatlan eladására készül: vízparti üdülők, vendégházak, sportlétesítmények juthatnak a már valószínűleg jó előre beélesített, kormányközeli nagyvállalkozók kezére. Mert ugyan mindkét ügyletet az un. 2000-es sorszámú kormányrendeletekbe rejtették, tehát titkosak, eddig nyilván csak a beavatottak ismerhették meg. Érdekes, hogy még mindig nem tanult a kabinet abból, hogy ma, a digitalizáció korában nemigen lehet eltitkolni semmit. Szóval annyit még a 74 ingatlan tervezett eladásához, hogy ezek állami intézmények, egyetemek, kórházak dolgozóinak üdülői – illetve már csak voltak.

Zsófia besurrant hajnalban egy zuglói lakásba lopni, de elkapta a tulaj, azt mondja, ő csak vizet akart inni

A szellőztetés miatt nyitva hagyott ajtók és ablakok megkönnyítik a tolvajok dolgát. A budapesti rendőrök két besurranó tolvajt is elfogtak a napokban.

A BRFK tájékoztatása szerint egy 62 éves asszony vascsővel felfeszítette egy zuglói családi ház kertkapuját vasárnap hajnalban, majd a szellőztetés miatt éjszakára nyitva hagyott bejárati ajtón besurrant a lakásba. A szöszmötölésre azonban felébredt a lakásban alvó férfi, és a rendőrök kiérkezéséig vissza is tartotta.

A dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett kísérletével gyanúsított . Zsófia azzal védekezett, hogy ő csak azért ment be, mert vizet akart inni, de a hajnali időpont és a kertkapu felfeszítése nem tette hihetővé a történetét.

Félmillió nem fideszes szavazat is elveszhet jövőre – fintorogva formálja az ellenzék az újabb kényszerszövetséget

Kevesebb mint egy évvel az önkormányzati választás előtt újra alkudozni kezdtek a pártok a közös jelöltekről. Megutálták tavaly az összefogást, de egymás ellen indulva reményük sem lenne 2019-es pozícióik megtartására. A fővárosi kerületek közül Zugló és a Várnegyed miatt van nagy vita, vidéken Eger, Miskolc és Pécs is nehéz ügynek ígérkezik. A fővárosban a Fidesznek nincs még jelöltje – Tarlós István egy kutatás szerint állítólag verhetné Karácsony Gergelyt, ám a volt főpolgármester értesüléseink szerint biztosan nem indul. Körkép csata előtt.

Szocialista politikusok és rokonaik is alvállalkozói voltak az MSZP-s vezetésű Zuglóban a Zugló TV-nek

Korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő és a párt egyik volt elnökhelyettesének felesége is milliókhoz jutott.

Kiderült, mi okozta a rendőri intézkedés közben Zuglóban meghalt férfi halálát

Elkészült a toxikológiai vizsgálat a június 10-én Budapest XIV. kerületében, rendőri intézkedés közben meghalt férfi ügyében. Az elhunyttól levett mintából az igazságügyi orvosszakértő mérgező mennyiségű kokain, ezen kívül dizájnerdrog jelenlétét mutatta ki. A vizsgálat a halál okaként a kokain toxikus hatása kapcsán kialakult légzési- és keringési elégtelenséget jelölte meg – írja a police.hu.

Azt már a soron kívül elvégzett hatósági boncolás kimondta, hogy a férfi halála nem a rendőri intézkedés következtében állt be.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába múlt szombat dél körül érkezett a bejelentés, hogy a XIV. kerület, Fráter György téren lakók tartanak vissza egy betörőt.  A járőrök érkezésekor a férfi a földön őrjöngött, nem lehetett vele kommunikálni, nem tudták megnyugtatni. A zavart férfi aktívan ellenállt az intézkedésnek, a testi kényszer nem volt elég, ezért elektromos sokkolót és bilincset alkalmaztak vele szemben.

Összeesett és meghalt egy férfi a zuglói vasútállomáson

Hétfőn este nyolc óra körül meghalt egy 59 éves férfi a zuglói vasútállomáson, írja a Blikk.

Az esettel kapcsolatban a lap megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, ahonnan kérdéseikre azt a tájékoztatást kapták, hogy

egy 59 éves férfi hirtelen rosszul lett a peronon, majd összeesett. A kiérkező mentők próbálták újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni az életét.

Elfogták, meghalt egy őrjöngő betörő Budapesten

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába szombaton dél körül érkezett a bejelentés, hogy a XIV. kerület, Fráter György téren lakók tartanak vissza egy betörőt.  A járőrök érkezésekor a férfi a földön őrjöngött, nem lehetett vele kommunikálni, nem tudták megnyugtatni. A zavart férfi aktívan ellenállt az intézkedésnek, a testi kényszer nem volt elég, ezért elektromos sokkolót és bilincset alkalmaztak vele szemben, írja a police.hu. 

A 37 éves férfi néhány perc múlva hirtelen eszméletét vesztette. A rendőrök azonnal megkezdték újraélesztését, majd megérkeztek az általuk értesített mentők is, de már ők sem tudtak segíteni. A szakszerű ellátás ellenére a férfi 13 óra 32 perckor a helyszínen életét vesztette.

A soron kívül, még szombaton elvégzett hatósági boncolás után az igazságügyi orvosszakértő azt állapította meg, hogy a férfi halálát nem a rendőri intézkedés okozta, idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel, a pontos ok megállapításához még toxikológiai vizsgálatok szükségesek. Az eljárást közigazgatási hatósági eljárás keretében folytatják, de mivel felvetődött, hogy az elhunyt előzőleg kábítószert fogyasztott, ezért ebben az ügyben nyomozás indul.

244 milliárd forintért megveszi az állam a zuglói gigaberuházást

Az állam 244 milliárd forintért megveszi a Zugló Városközpont Ingatlanfejlesztő Kft. gigaprojektjét – vette észre Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő oldalán közzétett szerződéseknél. A Bosnyák tér mögötti, egykori Csömöri úti sporttelep helyén több ütemben hajtják végre a beruházást. A zuglói városközpontban már javában zajlik az építkezés, és a fejlesztő, a Bayer Construct Zrt. már számos épület szerkezeti elemeit is felhúzta.

A projektcég a NER-közeli vállalkozóhoz, a Tiborcz Istvánnal is üzletelő Balázs Attilához tartozik.

A lakosság nagy része és az önkormányzat is ellenezte a projektet, végül kúriai döntésre volt szükség a zuglói képviselő-testület által meghozott változtatási tilalom eltörléséhez, miután az ellenzéki vezetésű önkormányzatban a többség így próbálta megakadályozni a kormány által kiemelt beruházássá minősített építkezés elkezdését. A helyzetet bonyolítja, hogy az önkormányzat vezetője, az MSZP-s Horváth Csaba polgármester számos esetben a fejlesztés támogatójaként lépett fel.