Országjárásra indul Magyar Péter, akit szombati tüntetésén megtöltötte a Kossuth teret, anyák napjára pedig újabb demonstrációt jelentett be. Mivel tudatosan építi politikai szerepvállalásának pilléreit, ellenzéki- és kormányoldalon is egyre komolyabban kell venni. Magyar nem fukarkodik az erős mondatokkal, de a politikai programmal még adós, és azt sem tudhatja, mit lép erre a NER.
Nap: 2024. április 6.
Növekedni kezdett az egyik leghalálosabb fertőző betegség esetszáma
Globálisan, és az Egyesült Államokban is újfent növekszik a tuberkolózisos (TBC-s) betegek száma, mely az egyik legveszélyesebb fertőző betegség.
A botcsinálta Robin Hoodok, akik sikerrel szálltak szembe a magyar állammal
A Kék Pelikan című, minden tekintetben elképesztően izgalmas magyar film egy rettentően érdekes sztorit mutat be – hogy hogyan hamisította a kilencvenes években a nemzetközi vonatjegyeket pár talpraesett magyar srác –, és már ez is épp elég lenne, mégis ezer más okból is érdemes megnézni. Kritika.
Hogyan jegyzetelj hatékonyan? Tanulási tipp a Cornell-módszerrel
Egy könnyen áttekinthető jegyzettel sokkal gyorsabban megy a tanulás, és rengeteg időt spórolhattok vele.
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait
A Joker-játék főnyereményét elvitte egy szerencsés.
Lovasrendőrök várták Greta Thunbergéket Hágában – több mint száz aktivistát vittek be (videóval)
Az Extinction Rebellion aktivistái megint megpróbáltak elfoglalni egy autópályát Hágában, de lovasrendőrök várták őket.
Képeken Magyar Péter eddigi legnagyobb tüntetése – és már ígért is újabbat
Százezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze Budapest belvárosában Magyar Péter felhívására. Az eseményen ő is beszédet mondott, amelyben a magyar társadalom megosztottságának és az elmúlt évtizedben kiépült „feudalizmusnak” a felszámolását ígérte. Fotósaink is kinn voltak a Deák Ferenc és a Kossuth téren, kiválogattuk a legjobb képeiket.
Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
2024. április 6-án, tehát az idei év 14. hetében ezek az ötöslottó nyerőszámai:
1
4
Reagáltak a kormánypártok Magyar Péter tüntetésére
Menczer Tamás szerint a dollárbaloldali Magyar Péter háborúba vinné Magyarországot.
Gátszakadás és árvíz Oroszországban: kétezer embert evakuáltak Orszk városából
Oroszország vizsgálatot sürget az Ukrajnával szomszédos oroszbarát bábállam elleni dróncsapás ügyében
Oroszország szombaton elítélte a moldovai, Dnyeszter menti szakadár terület egyik katonai létesítménye elleni dróntámadást, és az incidens kivizsgálását kérte.
Lehet-e állatbarát kerület a Hegyvidék?
Magyar Péter a hvg.hu-nak: Ciki lett fideszesnek lenni (videó)
Százezres tüntetést rendeztek Magyar Péter szervezésében szombaton a Kossuth téren, ahol az újdonsült politikus-mozgalmár munkatársunknak is nyilatkozott.
Hajdú Péter Varga-interjúja: az ATV egy HVG-s tévedés miatt kap gyűlölködő leveleket
A HVG nyomtatásban és a hvg360 online is megjelentette azt az állítást, hogy az ATV közölte először Hajdú Péter és a Frizbi interjúját Varga Judit volt igazságügyi miniszterrel Magyar Péterrel való konfliktusáról. Csakhogy a leírtak valótlanok: a Media1-nek az ATV vezérigazgatója azt mondta, annak a Hajdú Péternek az interjúja miatt kapnak most kritikus leveleket a nézőiktől, akivel 6 évvel ezelőtt megszakították az együttműködést, az interjút pedig ők nem sugározták. Elértük a HVG illetékesét is, akiktől azt kérdeztük, hogyhogy az ATV-nek tulajdonították Hajdú alákérdezős interjúját, amikor ahhoz a televíziós társaságnak olyannyira semmi köze nem volt, hogy ők nem adták le.
Női birkózó is lesz a párizsi olimpiai csapatban
Nagy Bernadett megnyerte elődöntős mérkőzését a női 76 kilogrammban a birkózók európai kvalifikációs versenyén, ezzel olimpiai kvótát szerzett a párizsi ötkarikás játékokra.
Az Újpest kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes birkózója szombaton az első körben magabiztos teljesítménnyel, technikai tussal győzte le Enrica Rinaldit, majd a negyeddöntőben egy levitellel és egy intésponttal 3-0-ra győzte le a fehéroroszok U20-as Eb-győztesét, Anasztaszia Zimjankovát. Pauline Lecarpentier ellen már a kvóta volt a cél.
A térdsérülés miatt csaknem két évet kihagyó magyar versenyző így jutott a legjobb négy közé, ahol már a kvóta volt a cél. A mérkőzés elején Nagy egy remek ütemben elkapott karelvezetés után próbálta földre vinni ellenfelét, ám a francia vissza tudott fogni a karjára, majd térdelő helyzetből kimentek a zónából, így nem volt értékelhető akció. A küzdelem állásból folytatódott és az UTE kiválósága szinte azonnal páros comb ledöntést hajtott végre, ezzel megszerezte a kétpontos vezetést.
Egy korszak hattyúdala, amelyben Páger Antal több húron játszott, mint amennyi a tamburáján volt
Páger Antal finoman szólva sem volt makulátlan ember, de színészi kvalitásai a film és a teátrum óriásai közé emelték. A Pacsirta című Kosztolányi-regény feldolgozásában nyújtott játékáért a legjobb férfi alakítás díját nyerte el az 1964-es cannes-i filmfesztiválon, és hasonló sikert aratott a szintén az idő tájt készült Hattyúdalban.
Páger lekörözte Anita Ekberget és Sophia Lorent
– írta az Esti Hírlap, miután a hazai mozikban csaknem azonos időben kezdték vetíteni a Boccaccio ’70 második részét, majd a Hattyúdalt. (Azért került a ’70 az 1962-ben készült film címébe, mert a négy epizódból álló első rész világhíres rendező kvartettje – Federico Fellini, Mario Monicelli, Vittorio de Sica, Luchino Visconti – úgy vélte, a merész mozit 1970 előtt nem mutatják be Itáliában.)
Pattanásig feszül a helyzet: Irán legmagasabb rangú katonai parancsnoka megtorlást ígér Izraelnek
A legfőbb iráni tábornok szombaton részt vett Mohammed Reza Zahedi katonatiszt temetési menetén, és fogadkozott, hogy Irán válaszolni fog a damaszkuszi nagykövetségének konzulátusát ért támadásra, amelyben több iráni katonai vezető életét vesztette – írja a CNN.
A Samsung népszerű okosórájában is készülhet olcsósított változat
A Samsung kifejezetten népszerű okosóra-sorozata (Galaxy Watch) is FE kiadással bővül – írja az Android Headlines. Az FE a Fan Edition rövidítése, és a gyártó olyan termékekre biggyeszti ezt a jelzőt, amik valamilyen prémium kategóriás eszközön alapulnak, de olcsóbban, visszafogottabb képességekkel kerülnek forgalomba. Korábban találkozhattunk már ilyen okostelefonnal, fülhallgatóval és táblagéppel is, és a jelek szerint idén a Galaxy Watch okosórából is lesz FE változat.
Az eszközt az Android Headlines által megszerzett gyártói termékkódok (SM-R866F, SM-R866U és SM-R866N) buktatták le, amik egyrészt azt jelzik, hogy az óra elérhető lesz Európában, az Egyesült Államokban és Dél-Koreában is, másrészt arra utalnak, hogy a SM-R860F kódszámmal piacra dobott, 2022-es Galaxy Watch4 modelleken alapulnak. Tehát a Samsung vélhetőleg a két évvel ezelőtti órát átdolgozva dob piacra egy, a jelenleg kapható Galaxy Watch6 modelleknél valamivel olcsóbb eszközt.
Ez alapján arra lehet számítani, hogy egy Wear OS-t futtató okosóráról beszélünk, kerek kijelzővel és óratokkal, jó eséllyel nem fog hiányozni a forgatható lünetta sem, illetve várhatóan számos olyan funkció elérhető lesz rajta, mint a drágább nagytestvéreken.
Húsvét után különösen aktuális: Mennyit gondolkodjunk az evésről?
„Mindent lehet, csak mértékkel” – ez a mondat sok témánál elhangzik, de leggyakrabban talán az étrenddel kapcsolatban. Célja a nyugalom és a szabadság érzésének átadása, mégis elindít szorongató gondolatokat is: Tényleg mindent lehet? De mi mindent? Ez gyanús! És hol a mérték? Ki szabja meg? Nos, ahogy a tányérunk tartalmát, a gondolkodásunkat az étkezésről is érdemes egyensúlyban tartani.
Ismét zavartalan a forgalom az M1-esen
Ismét zavartalan a forgalom az M1-esen