Az Egyesült Királyság egyik titkos, ultraszigorúan védett helyére évekig ki-be járkálhattak orosz és kínai érdekeltségű hekkercsoportok. Bejelzett ugyan a biztonsági rendszer, de a brit nukleáris ipar bölcsőjének ringatói e riasztásokat nem vették komolyan. Most vádemelés következik, ám az ügyben nem csak Sellafield biztonságossága kérdőjelezhető meg.
Nap: 2024. április 17.
Keressük Taszári Kornélt
Keressük Taszári Kornélt
N. Rózsa Erzsébet: Az amerikaiak épp most játsszák el nagyhatalmi szerepüket
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, a közel-keleti térség szakértője szerint Izrael Iránnal való konfrontációja aláássa a zsidó állam Amerikával való kapcsolatát.
Napsütés és hózápor: megbolondul az időjárás Magyarországon
Csapadék ma elsősorban a Dunántúl nyugati és északi tájain várható, azonban a keleti részeken, egy összeáramlási zóna mentén fordulhatnak elő záporok, az Északi-középhegység magasabb részein pedig még hózápor is kialakulhat – jelentette a HungaroMet, amely adatokat közölt a Magyarországot elérő, az áprilisi nyárnak véget vető markáns hidegfrontról.
Sorozat készül Brigitte Macronról, a francia elnök feleségéről
Brigitte, egy szabad nő címmel készül sorozat a francia first ladyről.
Tesztpályán borulni nem szégyen
Tesztpályán borulni nem szégyen
Összefog az Nvidia és a Schneider Electric
Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az Nvidia, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt – áll a Schneider Electric közleményében. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az Nvidia Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.
A generatív AI megoldások üzleti hasznáról egésznapos konferenciát szervez a Portfolio április 23-án, regisztráció és részletek az AIn in Business rendezvényről itt!
Szombati forgalomkorlátozások Budapesten
Szombati forgalomkorlátozások Budapesten
Sokáig egy erkélyen rejtőzött, de most újra köztérre került a vízivárosi Fazekasfertály korongozó férfiszobra
Közel két évvel ezelőtt furcsa szoborra hívta fel figyelmünket olvasónk, a nemcsak íróként és költőként, de muzeológusként is elismert Képes Gábor, aki Víziváros nevű Facebook-oldalán közzétett posztjában tette közzé a hírt: előkerült az egykori vízivárosi Fazekasfertály egyik házát hosszú időn át díszítő férfiszobor, ami a neki otthont adó épület lebontása óta egy barátja, Lentz Mátyás erkélyén várta a sorsa jobbra fordulását.
A műre Képes rövidesen a II. kerületi Önkormányzat figyelmét is felhívta, Lentz ugyanis úgy gondolta, hogy az alaknak némi restaurálás után újra köztéren van a helye. Ez a terv végül mostanra ért révbe, hiszen a már említett erkélyről 2022 júniusában elszállított – ennél a műveletnél lapunk is jelen volt –, élőben meglepően aprónak ható szobrot a lehetőségekhez mérten helyreállították, majd a Fazekas, a Horvát, illetve a Kacsa utca találkozásánál, egy eddig kihasználatlan területen helyezték el.
Gyülvészi András / II. kerületi Önkormányzat
Mi folyik itt?! Több mint fél éve nem láttunk ilyet a benzinkutakon!
Mostanában nem örülhetnek a hazai autósok, ha árváltozásról kapnak hírt, a geopolitikai feszültségek miatt megugró olajár és a gyenge forint miatt ugyanis egyre magasabb árakkal találkozhatnak a benzinkutakon. Az viszont már sokak számára furcsa, vagy egyenesen felháborító lehet, hogy az elmúlt hetekben sokkal nagyobb mértékben drágult meg a benzin, és ez oda vezetett, hogy péntektől már drágább lesz egy liter benzint tankolni, mint egy liter dízelt. Vajon mi húzódik meg ennek a kellemetlen jelenségnek a hátterében, és meddig maradhat ez így?
Legalább tíz ember meghalt az újabb orosz légitámadásokban Csernyihivben
Volodimir Zelenszkij hangsúlyozta, hogy a hadseregnek nem volt elég légvédelmi rakétája a csapások elhárításához.
Caramel: Ha olyan dagadt vagyok, mint most, akkor az éneklés is kicsit nehezebb
Kedden Molnár Ferenc Caramel volt Geszti Péter vendége az Adom a napom című műsorban. Az esti beszélgetés során a műsorvezető egyebek mellett azt kérdezte az énekestől, mi motiválja őt a fogyásra. Caramel úgy felelt, számára ez leginkább hiúsági kérdés, de a színpadi jelenlétét is befolyásolja a mindenkori súlya.
A színpadon nem mindegy, azért egy másfél órás koncerten mozogni kell, futkosni ide-oda, meg néha énekelni is. Egyébként észreveszem magamon, hogy ha olyan dagadt vagyok, mint most, akkor az éneklés is kicsit nehezebb, úgyhogy ez is befolyásol
– mondta el az énekes, majd arról beszélt, a családja miatt is fontosnak tartja, hogy minél egészségesebb életet éljen. Lassan másfél éves kisfia születése után hasított belé ez a felismerés, illetve a Covid-korszak és annak veszteségei is hatással voltak a döntésére.
Teljes hátraarc: hosszú sorokban távoznak az orosz páncélosok a kudarcos békemisszió után
A Kreml megerősítette, hogy az orosz békefenntartók elhagyják az Azerbajdzsán által tavaly szeptemberben elfoglalt Hegyi-Karabahot, ahová még a 2020-as hegyi-karabahi háború után telepítették őket – írja a Reuters.
“If you don’t become pro-Russian, you will die”, abducted Ukrainian children on Putin’s re-education camps
Kijavították Nagy Márton köszöntőjét, miután megírtuk, mekkora hibák vannak benne
Több olyan mondatot is átírt az NGM a versenyképességi stratégiában, amiről megírtuk, hogy mennyire rossz, de azért még így is hagytak hibákat a szövegben. De legalább már a kormány honlapjára is felrakták, méghozzá aznap, amikor kijött a cikkünk arról, hogy a kormánynál nem elérhető.
Iránban az Izrael elleni támadás áll a Hadsereg napja nevű nemzeti ünnep középpontjában
Iránban szerdán megkezdődtek a Hadsereg napja nevű nemzeti ünnep eseményei, melyek középpontjában idén a síita államnak Izrael ellen a hét végén végrehajtott támadása áll; a megnyitón Ebrahim Raiszi iráni államfő is részt vett.
Beszédében Raiszi hangsúlyozta, hogy a támadás – melyet az iráni kormány Izrael Irán damaszkuszi konzulátusa ellen 12 nappal korábban elkövetett légicsapásával indokolt – „precíz, arányos és büntető jellegű” volt, mely „szétzúzta a cionista rezsim tekintélyét”.
Ha Teherán kiterjedtebb műveletet hajtott volna végre Izrael ellen, semmi nem maradt volna abból a rezsimből
Az Európai Bíróság döntött, lehet-e védjegy Pablo Escobar
A Bíróság megerősítette az uniós szellemitulajdon-hivatal döntését.
Elég király munka után kertészkedni Budapest közepén, még ha nem is főzünk belőle vacsorát
Zöldell a borsó, sárgul a répa a Budai Vár szomszédságában létrehozott közösségi kertben, ahol a komposztáló nemcsak az itt kertészkedőket várja, a kert pedig generációkat is összeköt.
István délután háromkor kikapcsolta a számítógépét, vállára vette kis kapáját, kézbe fogta apró gereblyéjét és elindult, hogy kicsit dolgozzon a földjén.
Nem, ez nem egy kis Balaton-felvidéki faluban, egy alföldi mezővárosban vagy az agglomerációban történik, hanem Budapest szívében.
Úgy tűnik, tovább kell fizetni a kötelező 5000 forintot
Jelentős elmaradásban van az aláírásgyűjtésben az a népszavazási kezdeményezés, amelynek a célja a kötelező kamarai tagság megszüntetése – írja a hvg.hu.
Orbánék újabb ingatlanok kisajátításával és további kiváltságokkal hoznák jobb helyzetbe a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet
Nem tudta maga alá gyűrni a tanárképzést a kormány, ezért kivételezett helyzetbe hozott „saját” egyetemén indíttatna ilyen szakot – olvasható az e heti HVG-ben.