A Tanítanék Mozgalom kapta 2023-ban Magyarországról az Európai Parlament által alapított Európai Polgár díjat. A kitüntetést a szervezet nevében Törley Katalin, a Kölcsey Gimnázium kirúgott tanára vette át pénteken, Budapesten, írja az MTI.
Lővei Andrea, az Európai Parlament kapcsolattartó irodájának vezetője köszöntőjében emlékeztetett, hogy az EP 2008-ban alapította a díjat. A Tanítanék Mozgalom a kitüntetést az EU alapjogi chartájában lefektetett jogokért és értékekért való kiállásáért, a hazai oktatási rendszer jobbításáért végzett munkájáért, az oktatásban dolgozók helyzetének javításáért, valamint a jövő nemzedékekért való önzetlen és elkötelezett szakmai kiállásáért kapta, mondta Lővei.
Törley Katalin felszólalásában elmondta, hogy cak a szabad, befogadó, esélyt teremtő, tradíciókat megtartó, de innovációra is képes oktatási rendszerek segítségével lehet biztosítani a közös európai értékek és intézmények működését. Szerinte így lehet elérni, hogy minden gyermek és fiatal megkapja az esélyt arra, hogy szabad és autonóm magyar állampolgárrá, európai polgárrá váljon.