Best WordPress Hosting
 

Több budapesti vendéglátóhelyre is betört egy körözött férfi

Azonosították és elfogták a budapesti rendőrök azt a férfit, aki betört, illetve lopott több budapesti vendéglátóhelyről is. A BRFK közleménye szerint egy söröző tulajdonosa tett nekik bejelentést két és fél héte arról, hogy valaki a bejárati ajtót megrongálva bement az üzletébe, és onnan szeszes italt és pénzt vitt el.

Az adatgyűjtés során a kerületi nyomozók látókörébe került egy férfi, akit egy angyalföldi éttermi lopással is összefüggésbe hoztak. Az adatok szerint a férfi három tabletet lovasított meg az étteremből. A fővárosi rendőrök azonosították és a Józsefvárosban elkapták a férfit, akiről kiderült, hogy körözik.

A lopásokkal gyanúsított 24 éves férfi beismerte a bűnösségét, és azt is elmondta, hogy kinek adta el a tableteket. L. Ferencet őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Pótolhatatlan kincseket loptak egy brit múzeumból

Ősi kincseket loptak el az angliai Ely Múzeumból – írja a Heritage Daily. Az értesülések szerint a múzeumba május 7-én kora reggel törtek be.

A tolvajok többek között egy  ritka bronzkori arany karkötőt, valamint a múzeum legértékesebb műtárgyát, egy 3000 éves, aranyból készült nyakláncot is eltulajdonítottak.

Az ékszer különleges darab volt, ugyanis 126 centiméteres hosszával és 730 grammos tömegével az egyik legnagyobb hajlított fémből készült nyakláncnak számít, amelyet Nagy-Britanniában valaha felfedeztek.

Videón, ahogy buszra szállnak a rengeteg szajréval a budai besurranó tolvajok

Nem volt kedvük kutyagolni, ezért inkább buszra szálltak a rengeteg szajréval a budai besurranó tolvajok. A BRFK közleménye szerint az ismeretlen férfi és nő március 31-én este tíz és április elsején dél között ment be az ablakon az egyik II. kerületi lakásba, ahonnan kabátokat, cipőket, valamint pénzt loptak.

A keresett férfi körülbelül 185 centiméter magas, átlagos testalkatú, rövid fekete színű haja van, és az elkövetésekor barna sapkát, barna kabátot, fekete inget és fekete nadrágot, valamint barna cipőt viselt. Egy fekete hátitáska volt a hátán, aminek alsó része és pántja is fehér mintás.

police.hu

Kirámolta a szombathelyi ékszerboltot egy férfi az igazoltatása után

Betörtek kedd hajnalban egy ékszerboltba Szombathelyen. A rendőrök még a betörés bejelentése előtt kiszúrtak az utcában egy gyanúsan viselkedő férfit a közterület-felügyelet kamerarendszerén. Igazoltatták a férfit, de ekkor még semmi nem volt a nála lévő utazótáskában. A férfi ezt követően később vonatra szállt.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a szombathelyi nyomozók jelzésére a celldömölki járőrök már várték a célállomáson a vonatról leszálló férfit. 

police.hu

Elfogták a Louis Vuitton-üzletbe kocsival betolató betörőket

Elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik betörtek az Andrássy úton lévő Louis Vuitton-üzletbe. A BRFK közleménye szerint a külföldi férfiak kocsival tolattak bele a luxusüzlet kirakatába.

A betört üvegen át táskákat, napszemüvegeket és öveket loptak el több tízmillió forint értékben. A rendőrök 12 órán belül azonosították a feltételezett elkövetőket.

Egyiküket, egy 56 éves montenegrói  férfit a Terézvárosban, társát, egy szintén 56 éves horvát állampolgárságú férfit pedig az Erzsébetvárosban fogták el. A lopott tárgyak nagy részét a rendőrök megtalálták és lefoglalták. A két külföldi férfit őrizetbe vették.

Éjjel betörtek egy Andrássy úti luxusüzletbe

A kirakati üveget kitörve törtek be az Andrássy úton álló Louis Vuitton-üzletbe hétfőre virradóan – szólt nekünk egy olvasónk, egy rövid videót is küldve a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a 24.hu-nak megerősítette hogy betöréses lopás történt a luxusüzletben, de hogy miket vitték el, azt nem árulták el.

„Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy 2024. április 15-én 2 óra 50 perc körül érkezett bejelentés, hogy egy Hajós utcai üzletbe betörtek (a luxusüzlet az Andrássy-Hajós utca sarkán van, és valóban a Hajós utcára néző kirakati résznél törtek be – a szerk.). A Budapesti Rendőr-főkapitányság lopás bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen, a kárérték megállapítása folyamatban van, bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – írták megkeresésünkre.

Az év legbénább betörője – videó

Kaliforniában sikerült megörökíteni a világ egyik, ha nem a legbénább bűnözőjének – természetesen csúfos kudarcba fulladt – betörési kíséretét.

Egy 36 éves férfi a múlt hónapban tört be a Beverly Hills-i South Palm Drive-on lévő házba, ahol pechjére a biztonsági kamera rögzítette az akcióját, az otthon biztonsági rendszere pedig riasztotta a rendőrséget – írja az ABC7.

Ez már önmagában amatőr hibának számítana, de David Verdun ezt még bőven tudta fokozni: már az is fájdalmas látvány, ahogyan a férfi a házból kifelé igyekezve szinte kiesik az ablakon, majd mikor a meneküléshez szánt létrát egy falhoz támasztja, az megcsúszik a ház medencéjének szélén, és a létrával együtt a betörő is csobban a vízben. Miután a férfi kievickélt a vízből, megpróbált elbújni az udvaron– mondanunk sem kell, sikertelenül, így a rendőrök őrizetbe vették.

10 évet ült börtönben, most otthonvédelmi tippeket osztogat az egykori besurranó tolvaj

Azt gondolná az ember, hogy egy riasztórendszer vagy egy idegenekkel barátságtalan háziállat megfelelő védelmet nyújthat a besurranó tolvajok ellen, ha üres a lakás, azonban egy egykori besurranó tolvaj nemrég nyilvánosság elé állt, hogy lerántsa a leplet ezekről a tévhitekről.

A 10 éves börtönbüntetése után jó útra térő floridai Jen Gomez szabadlábra kerülve tiktokozni kezdett, a közösségi oldalán pedig olyan oktató jellegű videókat oszt meg, amikben saját élményeit elmesélve próbálja eltántorítani a követőit a bűnös élettől, és az azzal járó börtönbüntetésről. Az egyik videójában például arról beszélt milyen rossz volt, amikor terhesen letartóztatták, és börtönbe kellett vonulnia.

De pár nappal ezelőtt egy olyan videót is megosztott, aminek a segítségével a besurranó tolvajok gondolkodásába is betekintést nyerhetünk. Az egykori besurranó tolvaj ugyanis elmesélte, mire figyelt oda korábban, amikor új ingatlanokat keresett, és egyúttal azt is megosztotta, milyenek voltak számára az ideális körülmények, amikor még betörésekből élt.

Lakásokat fosztogató „utazóbűnözők” ellen emeltek vádat – videó

A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség lopás miatt vádat emelt azzal a két utazóbűnözésből élő férfival szemben, akik az M5-ös autópályáról találomra letérve egy véletlenszerűen kiválasztott lakásba betörtek és összesen 1,6 millió forint összegben készpénzt, aranyláncokat és karórákat loptak el – közölték csütörtökön.

A vádirat szerint a két férfi – az ügy vádlottjai – 2023. május 11-én reggel Budapestről az M5-ös autópályán autóval Szeged irányába indult abból a célból, hogy egy véletlenszerűen kiválasztott helyszínen bűncselekményt kövessen el. Az autópályáról Kiskunfélegyházánál letérve egy lakótelepen haladtak tovább, ahol leparkoltak és kinéztek egy olyan társasházat, amelynek a lépcsőházi ajtaja nyitva volt. Ezután a vádlottak felmentek az első emeletre és becsengettek egy találomra kiválasztott lakásba. Miután senki nem nyitott ajtót, az idősebb vádlott a nála lévő nyerskulccsal kinyitotta a bejárati ajtót.

Ekkor észlelték az előszobában elhelyezett kamerát, ezért az ajtót visszahúzva, rövid tanakodás után kapucniban ismét beléptek, miközben az arcukat igyekeztek eltakarni. Ezután a lakásban végzett kutatás eredményeként az egyik szekrényből elloptak egy bútorszéfet, amelyben 1,1 millió forint összegű készpénz és további több mint félmillió forint értékben aranyláncok és karórák voltak.

Menekülés közben átugrott a hatodik emeleti erkélyéről a szomszédja balkonjára Ernő Csepelen – videó

Menekülés közben átugrott a hatodik emeleti erkélyéről a szomszédja balkonjára egy besurranó tolvaj Csepelen. A BRFK közleménye szerint a férfi június közepén éjjel besurrant egy VII. kerületi lakásba, és lenyúlta a tulaj pénzét, laptopját, mobilját és a hitelkártyáit, amíg az aludt.

Egy hónappal később, egy másik lakás ablakán mászott be ugyanebben a társasházban. A lakás bérlői észrevették a besurranót, aki a magához vett tárgyakkal kiugrott az ablakon és elmenekült.

Az erzsébetvárosi rendőrök azonosították a bűncselekmények elkövetőjét, és a kommandósok meg is lepték a vélt tartózkodási helyén, egy csepeli társasház hatodik emeleti lakásánál.

Így rabolták ki a Szépművészeti Múzeumot

Ugyan az utóbbi években egyre-másra dőltek meg a festményekért kifizetett rekordösszegek, a híres festők munkái már a múlt század vége felé is hatalmas értékeknek számítottak. Ennél fogva a nagystílű képrablások sem voltak ritkák, legalábbis a hanyatló Nyugaton. A szocializmust derűsen építő Magyarországon azonban 1983-ig nem fordult elő ilyesmi – bár ebben az ideológiai felsőbbrendűség mellett némi szerepet azért játszhattak a vasfüggönnyel lezárt határok, illetve a mindenütt jelenlévő besúgók is.

Hét festmény eltűnt

Tény mindenesetre, hogy a nemzetközi műkincspiacon dollármilliókat érő festményeket a gyűjteményében tudó Szépművészeti Múzeumot sokáig semmilyen riasztóberendezés nem védte. Amikor aztán 1982-ben az épületet felújítás miatt felállványozták, valakinek mégiscsak eszébe jutott, hogy ez már túl nagy kísértést jelenthet, ezért ideiglenes riasztórendszert szereltek fel. Kisebb szépséghibája volt a dolognak, hogy ez a következő őszre már tönkrement, így az egész épületet csupán a három, szolgálatban lévő őr védte. Ők a 40 éve, 1983. november 5-én este 8 órakor végzett körútjukon még semmi gyanúsat nem láttak, éjféli újabb őrjáratukon azonban észrevették, hogy hét festmény hiányzik a falakról.

Betörésekkel ünnepelte a születésnapját, de pechjére felébredtek a tulajok

Betörésekkel ünnepelte a születésnapját egy 37 éves férfi szerda hajnalban. Hazafelé tartott a buliból, amikor eldöntötte, hogy besurran az egyik házba.

Be is mászott az ablakon, majd kutatni kezdett a lakásban, ahonnan telefonokat, informatikai eszközéket, és pénzt vett magához. Helyiségről-helyiségre járt, amikor pechjére felébredt a tulajdonos. A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a házigazda elkapta, de a betörő kiszabadult, és futva elmenekült,

A szülinapos betörő a nagy igyekezetében elhagyta a lopott tárgyak nagy részét, de egy női táskát sikerül magával vinnie, amiben 280 ezer forint volt. A férfi a lopott pénz nagy részét már reggel elköltötte.

Üvegből készült szexjátékszer buktatta le a betörőt

Egy rémálommal ér fel, amikor az ember rájön, hogy amíg nem volt otthon, betörtek a lakásába és kirámolták. Egy nő hasonlóan indult története tragikomédiába fordult, amikor kiderült, hogy az egyik szexjátékszere lesz az ügy egyik legfontosabb bizonyítéka – írja a Daily Star című brit bulvárlap.

Egy Chloe nevű hallgató a Toni és Ryan című, népszerű ausztrál podcastnak írt levelében mesélte el a szokatlan történetet. Azt mondja, amikor hazaért, rögtön látta, hogy betörtek hozzá, mert mint a filmeken, mindenét felforgatták és szétdobálták.

A tettes átkutatta a fehérneműs fiókot is, amiben Chloe egy üvegből készült műpéniszt tartott. A nő nem nyúlt semmihez, mielőtt a rendőrök a helyszínre értek. Később megtudta, jól tette, hogy nem próbálta meg szégyenlősen elrejteni a nyomozók elől a szexjátékszert, a tettes ugyanis hozzáért és az ujjlenyomatok legtisztábban az üvegen maradnak meg.

Épp szerelte le a tévét a betörő, amikor betoppant a szobába az otthon tartózkodó nő

Három nap alatt megközelítőleg hatmillióan látták a TikTokon, ahogy egy nő szembeszáll egy betörővel az otthonában.

A biztonsági kamera felvételén az látszik, hogy a bűnöző épp a tévét szerelte le a falról, amikor megjelent a szobában a nő.

Nehéz eldönteni, hogy kettőjük közül hirtelen ki lepődött meg jobban, de a nő jött ki győztesen a rövid csetepatéból.

Selmeczi Tibor: Mostanában már nehéz kinevetni a félelmeinket

Szólásszabadság és kabaré a nyolcvanas évek második felében. Tangó és Kes.

The post Selmeczi Tibor: Mostanában már nehéz kinevetni a félelmeinket first appeared on 24.hu.

Részegsége miatt nem lehetett kihallgatni a betörőt, kiengedték, elment kocsmázni és újra betörni

Lopás vétségének kísérlete, illetve magánlaksértés bűntette miatt emelt vádat a Marcali Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki kétszer is be akart egy napon belül, de olyan részeg volt, hogy kifogtak rajta a bejárati ajtók, aztán pedig elaludt a pinceajtó előtt.

A Somogy Vármegyei Főügyészség lapunknak küldött közleménye szerint az ötvenes éveiben járó férfi ittasan kerékpározott júniusban Balatonszentgyörgyön, majd a kerítésen átmászva bement az egyik ház udvarára, hogy szeszes italt lopjon. Megpróbált behatolni a melléképületbe, azonban annak ajtajai, illetve a garázskapu is zárva volt, így a férfi végül üres kézzel távozott.

A tulaj észlelte a dolgot és értesítette a rendőröket, akik nem sokkal később le is kapcsolták az elkövetőt. A férfit bevitték a Marcali Rendőrkapitányságra, de annyira részeg volt, hogy nem lehetett kihallgatni, így aztán rövid időn belül szabadon bocsátották. A férfi ezután egy marcali presszóban folytatta az italozást, majd újra kedvet kapott a lopáshoz.

Megerőszakolta a hozzá betörő késes rablót egy ausztrál férfi

Nyolc év börtönt kapott az az ausztrál férfi, aki megerőszakolta a házába betörő rablót – szúrta ki a Perth Now oldalán az RTL.

A 2021 márciusában bekövetkezett incidens ügyében most hoztak ítéletet. Két és fél éve Shane Cox ki akarta rabolni egy házat Melbourne egyik külvárosában. A 36 éves betörő maszkot húzott és egy késsel hatolt be a házba, az ott tartózkodóktól pénzt és drogokat követelt. A metamfetamin hatása alatt álló Cox azzal nem számolt, hogy a 32 éves Klay Holland nem retten meg a késtől, és baseball ütőt ránt. A férfi verni kezdte a rablót, majd amikor az a földre került, Holland megerőszakolta a magatehetetlen férfit.

Coxot másnap a rendőrök véletlenül találták meg, amikor egy másik, a hírben nem részletezett ügyben érkeztek ki a házba. Ekkor bukkantak rá az összekötözött, beragasztott szájú férfira, aki letolt nadrággal feküdt egy kupac takaró alatt. Hollandot nyolc év börtönre ítélték, amelyből legalább négy évet és tíz hónapot legalább le kell letöltenie – a bíróság figyelembe vette, hogy mentális problémái vannak, a pandémia alatt már volt börtönben, és három kisgyermeke van.

Videó: Betört egy józsefvárosi tárolóba, lemerült a lábán lévő nyomkövető, ezért feltöltötte a ház villanyóra-szekrényéből

Összesen 160 ezer forint értékben loptak el szerszámgépeket azok a tolvajok, akik betörtek egy józsefvárosi társasház tárolójába augusztus 27-én éjszaka.

A BRFK tájékoztatása szerint a nyomozók a bűncselekmény bejelentése után visszanézték a biztonsági kamerák felvételeit. Nem hittek a szemüknek, amikor meglátták, hogy miután társa berúgja a bejárati ajtót.

Egy fiatal nő őrködés közben a lakóház villanyóra-szekrényéből kezdte tölteni a lábán viselt elektronikus nyomkövető eszközt

Betört egy bárba, nem tudta megállni, hogy csapoljon magának egy korsó sört

Két férfi tört be egy hotel bezárt bárjába a gatwicki repülőtér közelében február 20-án. Miközben elloptak több palack tömény italt, az egyikük annyira megszomjazott, hogy csapolt magának egy korsó sört – írja a BBC.

Az elkövetők valószínűleg nem gondoltak rá, hogy minden mozdulatukat kamerák figyelik. A rendőrség jelentése szerint a 25 éves Harry Rose és cimborája, a 21 éves Connor Gooderson 450 font (kb. 200 ezer forint) értékű röviditalt akartak magukkal vinni, ám amikor a hotel személyzete tetten érte őket, Rose eldobta a táskát, amibe a palackokat pakolták, és menekülni próbált, de néhány perc múlva elfogták a rendőrök.

Mielőtt betörtek a bárba, az elkövetők élelmiszereket és üdítőket loptak egy reptéri áruházból. Rose azt mondta, azért követte el a bűncselekményeket, mert nem tudta miből rendezni a tartozásait.

Letartóztatták a salgótarjáni stadionba betörő fiatalt

Letartóztatta a Balassagyarmati Járásbíróság azt a 18 éves fiút, aki társaival betört a salgótarjáni stadionba és egy vállalkozó telephelyére is.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a fiatalkorú gyanúsított a társaival befeszítette a stadionnál az ajtón lévő rácsot, majd az ajtót is benyomták. A több szintes főépületben a falakból kiszaggatták az elektromos vezetékeket, valamint 27 darab csaptelepet, egy routert, mozgásérzékelő lámpákat, rácsokat, csatornafedeleket és több méternyi lefolyócsatornát zsákmányoltak, közben több tárgyat is megrongáltak.

A melléképületbe ugyanígy jutottak be, onnan további nagy mennyiségű kábelt, a pálya öntözéséhez szükséges kellékeket, tartóállványt, körülbelül 500 méternyi tömlőt, kéziszerszámokat loptak el.