Best WordPress Hosting
 

A Korán-égetéseket akarta megtorolni két afgán szélsőséges, akik merényletre készültek a svéd parlamentnél

Őrizetbe vettek Németországban két afgán állampolgárt, akik a gyanú szerint fegyveres támadásra készültek a svéd parlament közelében – írja az MTI a német szövetségi ügyészségi hivatal szóvivőjére hivatkozva.

A két afgán állampolgárt Türingia fővárosától, Erfurttól 85 kilométerre, Gera városában fogták el. Az ügyészségi szóvivő közlése szerint a gyanúsítottak 2023-ban csatlakoztak az Iszlám Állam-Horaszán Tartomány (ISKP) nevű (elsősorban Afganisztánban aktív) csoportjához, ahonnan a támadással kapcsolatos utasításokat is kapták. A férfiak a gyanú szerint együtt kétezer euró értékű adományt gyűjtöttek össze a szervezet számára. Az interneten tervelték ki a feltételezett támadás részleteit, és több sikertelen kísérletet is tettek az ehhez szükséges fegyverek beszerzésére.

Az ügyészség által kiadott közlemény szerint a támadást a svédországi Korán-égetések elleni megtorlásként tervezték végrehajtani, a gyanúsítottak célpontjai között rendőrök is szerepeltek. Az eddigi ismeretek szerint az őrizetbe vett személyek már konkrét előkészületeket tettek egy véres merényletre – közölte Marco Buschmann német igazságügy-miniszter.

Betiltották a Korán-égetést Dániában

A dán parlament csütörtökön jóváhagyta a fontos vallási tartalommal bíró szövegek – köztük az iszlám szent könyv, a Korán – meggyalázását tiltó törvényjavaslatot.

A rendelkezés megsértőire akár két év börtönbüntetést is kiszabhatnak.

A csaknem négy órán át tartó vita végén a javaslatot a 179 tagú parlament harmadik olvasatra, 94 igen szavazattal fogadta el.

Kiutasítanak Svédországból egy hírhedt Korán-égetőt

Svédország kiutasít egy iraki férfit, aki az utóbbi hónapokban tüntetéseken több alkalommal is elégette a muszlimok szent könyvének, a Koránnak egy-egy példányát – írja az MTI a Migrationsverket svéd bevándorlási hivatalra hivatkozva.

„A bevándorlási hatóság úgy döntött, hogy ki kell utasítani ezt a személyt Svédországból. A döntés végrehajtásával járó bonyodalmak miatt ideiglenes tartózkodási engedélyt biztosítottak számára 2023. október 25-től 2024. április 16-ig” – idézte a svéd televízió a Migrationsverket közleményét.

A tájékoztatás szerint a határozat értelmében az Irakból származó Salwan Momika öt évig nem térhet majd vissza Svédországba.

Hamarosan törvény tilthatja Dániában, hogy bárki Koránt égessen

A Korán-égetések betiltását célzó törvényjavaslatot nyújtott be a dán kormány – jelentette be pénteki koppenhágai sajtótájékoztatóján a dán igazságügyi miniszter.

Peter Hummelgaard az MTI szemléje szerint azt mondta, hogy a tervezett törvény célja betiltani a fontos vallási jelentéssel bíró, így egyes vallási közösségek számára kiemelten értékes tárgyak, például az iszlám szent könyv nem megfelelő használatát nyilvános helyeken – beleértve azok elégetését vagy egyéb módon történő meggyalázását. A miniszter a kormány döntését azzal indokolta, hogy országa

nem nézheti tovább karba tett kézzel, amint bizonyos egyének semmitől sem visszariadva erőszakos reagálásokat igyekeznek kiprovokálni, az érintett közösségek felháborodását kihasználva.

A Korán-égetések miatt szigorítják a határellenőrzést Dániában

A dán hatóságok szigorítják az ország határainak ellenőrzését az elmúlt időszakban történt Korán-égetések miatt, amelyek hatással vannak a közbiztonságra is – jelentette be a dán igazságügyi minisztérium csütörtökön. Svédország már kedden hasonló döntést hozott, írta az MTI.

Iszlámellenes aktivisták Dániában és Svédországban is elégették és megrongálták az iszlám szent könyvének több példányát az elmúlt hónapokban, amely felháborodást és tiltakozáshullámot váltott ki a muzulmán világban, amelynek során azt követelték, hogy a Stockholm és Koppenhága tiltsa be a Korán-égetést.

„A dán hatóságok a mai napon arra a következtetésre jutottak, hogy immár szükség van arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk annak ellenőrzésére, hogy ki lép be Dánia területére, annak érdekében, hogy a jelenlegi konkrét fenyegetésekre válaszolni tudjunk” – fogalmazott a dán igazságügyi tárca közleménye.

Meglőttek egy embert a svéd konzulátusnál Törökországban

Fegyveres támadás történt kedden Svédország tiszteletbeli konzulátusa ellen a nyugat-törökországi Izmir városában – írja az MTI Izmir tartomány kormányzójának közlése alapján.

A tájékoztatás szerint az elkövető egy „mentális problémákkal küzdő ember” volt, aki a konzulátus épülete előtt meglőtte a svéd diplomáciai képviselet egyik török alkalmazottját. A súlyosan sebesült férfit kórházban ápolják. A török állampolgárságú elkövetőt elfogták, büntetőeljárás indult ellene. A svéd külügyminisztérium egyelőre nem reagált a történtekre.

Ankara és Stockholm között az utóbbi időben feszült a viszony nem utolsó sorban a stockholmi Korán-égetések miatt. Legutóbb hétfőn két tüntető a svéd parlament épülete előtt elégette a muszlimok szent könyvének egyik példányát. Az utóbbi hetekben több ilyen incidens is történt, ami miatt számos muszlim ország, köztük Törökország is tiltakozását fejezte ki.

Svédországban és Dániában is folytatódtak a Korán-égetések

Újabb Korán-példányokat égettek el hétfőn Svédországban és Dániában, miután mindkét észak-európai ország kormánya közölte: jogi megoldást keres az ilyen incidensek megakadályozására, ugyanis ezek súlyos diplomáciai feszültséget keltenek több muszlim országgal, írja az MTI.

A dán fővárosban, Koppenhágában iszlámellenes tüntetők a szaúdi nagykövetség előtt égették el hétfőn a Korán egy példányát, és több hasonló égetést terveztek még aznapra. Stockholmban a svéd parlament előtt gyújtotta fel a Korán egy példányát ugyanaz az iraki menekült, aki az elmúlt hetek hasonló megmozdulásai mögött állt.

Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter a hétfői incidensek előtt újfent kijelentette: a kormány továbbra is keresi a módot arra, hogy elejét tudják venni a külföldi nagykövetségek előtti Korán-égetéseknek.

Korán-égetés: Dánia jogi megoldást keres, hogy ne lehessen ilyet tenni

A dán kormány jogi megoldást keres arra, hogy elejét vehessék a külföldi nagykövetségek előtti Korán-égetéseknek – közölte vasárnap Lars Lokke Rasmussen a DR közszolgálati rádió műsorában.

Ezek az égetések néhány személy mélyen sértő és felelőtlen cselekedetei. Ez a kisszámú ember nem képviseli azokat az értékeket, amelyekre a dán társadalom épül

– jelentette ki Rasmussen.

Szabad véleménynyilvánítás vagy provokáció a Korán-égetés?

Irak nemrég kiutasította Svédország nagykövetét azok után, hogy tüntetők rohanták meg a bagdadi svéd nagykövetséget, és megrongálták az épület egyes részeit. A befolyásos iraki síita vallási és politikai vezető, Muktada asz-Szadr támogatói több alkalommal is a svéd nagykövetség felgyújtását követelték.

A tüntetők haragját az váltotta ki, hogy Irak stockholmi nagykövetsége előtt egy ateista iraki menekült felgyújtotta a muzulmánok szent könyvének, a Koránnak egy példányát. Az iraki vezetés bekérette a svéd nagykövetet, majd „rasszistának” és „felelőtlennek” nevezte azt, hogy ez a „szégyenletes cselekedet” a svéd rendőrség engedélyével történt meg. Mohammed Sía asz-Szúdáni iraki miniszterelnök elrendelte a svéd nagykövet kiutasítását az országból, valamint az iraki ügyvivő visszahívását Svédországból. A botrányt tovább tetézte, hogy Irakban felfüggesztették az Ericsson svéd távközlési óriáscég működési engedélyét.

LOUAI BESHARA / AFP Mohammed Sía asz-Szúdáni iraki miniszterelnök egy sajtótájékoztatón beszél a szíriai elnökkel Damaszkuszban 2023. július 16-án.

A svéd állam elítéli és nem támogatja a Korán-égetéseket

A svéd állam elítéli és nem támogatja a Korán-égetést, ám az ország szólásszabadságot garantáló törvényei ezt lehetővé teszik – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Tobias Billström svéd külügyminiszter.

Bizonyos országokban az a vélekedés, hogy emögött a svéd állam áll vagy szemet hunyunk, de ez nem igaz

szögezte le a svéd diplomácia vezetője, majd hozzátette: ezeket „magánszemélyek követik el, a szólásszabadság jogi keretein belül”.

Két nap alatt már másodszor égettek Koránt Koppenhágában

Iszlámellenes aktivisták csoportja a Korán újabb példányait gyújtották fel kedden Koppenhábában az egyiptomi és a török nagykövetség előtt. Az elmúlt hetekben Dániában és Svédországban is zajlottak hasonló, a muszlim vallású tömegeket sértő tüntetések.

Hétfőn például ugyanennek a szélsőjobboldali csoportnak két tagja égetett Koránt szintén Koppenhágában az iraki nagykövetség előtt, majd iraki zászlót is égettek.

A Dán Patrióták nevű szélsőséges csoport a múlt héten is ilyen módon tüntetett, amit a közösségi médiában élőben közvetítettek.

Kiutasították a svéd nagykövetet Irakból a Korán megtaposása után

Elrendelte a svéd nagykövet kiutasítását Mohamed Sía al-Szudani iraki miniszterelnök, miután csütörtökön egy stockholmi tüntetésen megtaposta a Korán egy példányát egy magát ma már ateistának valló, Svédországban élő iraki menekült, Salwan Momika. A harminchét éves férfi korábban, egy másik hasonló tüntetésen, június végén már elégedett egy példányt, ami miatt már akkor tüntetők rohamozták meg a bagdadi svéd nagykövetséget. Csütörtökre virradó éjszaka viszont, ahogy az korábban már megírtuk, a tüntetők meg is ostromolták az épületeket, sőt, tűz is keletkezett a roham következében.

Az iraki miniszterelnök közleményben már csütörtök kora délután figyelmeztetett, hogy a Korán elégetése a svéd nagykövetség kiutasítását vonhatja maga után. Az égetés ugyan elmaradt, de a bagdadi svéd nagykövetet így is kiutasították a csütörtöki taposós akciót követően.

Az AP hírügynökség szerint ez azonban jó eséllyel már kevés lesz az indulatok megfékezéséhez: péntek délutánra újabb tüntetést szerveztek Bagdadban. A török Anadolu hírügynökség által közreadott kép tanúsága szerint máris hatalmas tömeg vonult Bagdad utcáin. Ők Muktada asz-Szadr síita hitszónok és iszlamista politikus támogatói, akik részben a csütörtök hajnali ostromban is felelősek lehettek. A muszlim többségű országok közül pénteken emellett többen is felháborodásuknak adtak hangot a Korán példányának svédországi megtaposása miatt. Irak mellett Iránban és Libanonban is tüntetéseket szerveznek péntekre.

Még egy Korán-égetés, és annyi az iraki-svéd diplomácia kapcsolatoknak

Megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Svédországgal Irak, ha újra Korán-égetésre kerül sor – közölte a iraki kormány. A kabinet emellett határozottan elítélte a bagdadi svéd nagykövetség csütörtök hajnali felgyújtását.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy csütörtökre virradóra több százan ostromolták meg a svéd nagykövetséget Bagdadban, miután a svéd rendőrség csütörtökre engedélyezett egy tüntetést Stockholmban, ahol a szervezők a Korán egy példányának elégetését helyzeték kilátásba. Azt egyelőre nem tudni, hogy a tüntetésen valóban elégették-e a Korán példányát, de az AFP hírügynökség által közölt kép szerint a tüntetést szervező, Svédországban élő iraki állampolgár, Salwan Momika (képünkön) mindenesetre megkezte csütörtöki performanszát a stockholmi iraki nagykövetség előtt.

 Mohamed Sía Al-Szudáni iraki miniszterelnök hivatalának közleménye szerint a nagykövetség ostroma a biztonság megsértését jelentette, és ígéretet tett a diplomáciai képviseletek védelmére. Egyúttal azonban azt írta:

Megostromolták az iraki svéd nagykövetséget

Több százan rohanták meg csütörtök kora hajnalban a bagdadi svéd nagykövetséget. Megmászták a falait, és fel is gyújtották, így tiltakozva a Korán példányainak elégetése ellen. A svéd külügyminisztérium közleményben tudatta, hogy a nagykövetség összes munkatársa biztonságban van, egyúttal elítélte a támadást, és azt hangsúlyozta, hogy az iraki hatóságoknak meg kell védeniük a diplomáciai képviseleteket.

A Reuters szerint a csütörtöki tüntetést Muktada asz-Szadr síita hitszónok és politikus támogatói szervezték, mert alig pár héten belül már másodszor terveznek nyilvános Korán-égetést Svédországban csütörtökön – derül ki a népszerű síita hitszónokhoz köthető népszerű Telegram-csoportban és más Szadr-párti médiumokban megjelent közlésekből.

A svéd rendőrség szerdán engedélyezett egy, a stockholmi iraki nagykövetség előtti csütörtöki nyilvános gyűlést – számolt be a  TT svéd hírügynökség.

Megszólalt Ferenc pápa a Korán-égetések ügyében

Minden szentnek tartott könyvet tiszteletben kell tartani, hogy így tiszteljük meg azokat is, akik hisznek bennük

– idézett a Reuters Ferenc pápa hétfőn reggel megjelent interjújából, amelyet Al Ittihad című lap közölt az Egyesült Arab Emirátusokban.

Múlt szerdán egy Svédországban élő iraki állampolgár, a harminchét éves Salwan Momika gyújtott fel egy példányt az iszlám szent könyvéből Stockholmban, a központi mecset közelében. Irakban később válaszul tüntetők rohamozták meg a svéd nagykövetséget.