Best WordPress Hosting
 

Ő építette ki a világ egyik legkeményebb diktatúráját

Kim Ir Szen észak-koreai diktátor 112 éve, 1912. április 15-én született. A kommunista politikus volt pártfőtitkár, miniszterelnök, majd elnök is, ő alapozta meg a máig fennálló észak-koreai rendszert – írja a Rubicon.

Háború és kommunizmus

Egy Mangjongde falucskában, a mai Phenjan egyik külvárosában jött világra, családjával 1920 körül települt át a Koreához közel fekvő Jilin kínai tartományba, valószínűleg az országban kitört éhínség miatt. Kim itt végezte a középiskolát, és itt találkozott először a kommunista eszmékkel is. 1929-ben titkos szervezetet hozott létre pár barátjával, amely miatt egy időre börtönbe került, szabadulása után a Kínai Kommunista Párt tagja lett. Állítólag japánellenes gerillacsapatok tagjaként küzdött a Koreát megszállva tartó birodalom ellen, majd 1940-ben a Szovjetunióba menekült, és a Vörös Hadsereg tagjaként harcolta végig a világháborút.

Kínához vagy a függetlenséghez kerül-e közelebb az elnökválasztásra készülő Tajvan?

Tajvanon 2024 januárjában elnökválasztást tartanak. Az eseménynek több dolog miatt is komoly tétje van. Egyrészt a tajvani választások mindig némi izgalommal járnak, a terület nemzetközi és politikai helyzete ugyanis a kínai polgárháború vége óta rendezetlen. A tajvani kormány a szigetet hivatalosan Kína részének tekinti, magára pedig Kínai Köztársaságként, azaz az 1911-ben kikiáltott állam jogutódjaként hivatkozik. A jogi fikció szerint tehát a tajvani kormányzat nem a csendes-óceáni sziget, hanem egész Kína törvényes és legitim kormánya. Az, hogy ez mennyire tartható, a politikai viták állandó témája, hiszen sokan inkább a fennálló helyzetet törvényesítenék, azaz önálló tajvani államként folytatnák.

Peking ezzel szemben az 1949-es kommunista hatalomátvétel nyomán saját magát tekinti az egész ország és így Tajvan kormányának is. A demokratikusan megválasztott tajvani kormányra „tajvani hatóságokként” hivatkoznak, amit vagy de facto ismernek el, vagy egyáltalán nem. Semennyire, ha a baloldal, de facto, ha a jobboldal van kormányon.

Paradox módon ugyanis a kínai kommunisták a történelmi riválissal, a szigetet 1949 és 1989 között diktatórikus módon uraló jobboldali Kínai Nemzeti Párttal, azaz a Kuomintanggal ápolnak jobb viszonyt. Velük ugyanis elvi ellentét csupán abban van, hogy Tajvan „melyik” Kína része, abban nem, hogy a sziget az egy és oszthatatlan Kína egy tartománya. Ezzel szemben a Csang Kaj-sek katonai diktatúrája ellen lázadó demokratikus ellenzékből kialakuló baloldali és liberális pártokkal igen rossz Peking viszonya. Ők ugyanis azzal érvelnek, hogy Tajvan elég régóta jár külön utakon, így joguk van a függetlenséghez, és a közös kínai identitás helyett az önálló tajvanit preferálják. Sőt, a merészebbek egy teljesen független Tajvani Köztársaságról álmodnak. A dolgot nehezíti, hogy

Még mindig tart a koreai háború

Az 1949-es év fordulópontot jelentett a hidegháború történetében. Harry S. Truman (az „S” nem rövidítés, tényleg csak egyetlen betű volt a középső neve) „feltartóztatási politikája” egészen odáig sikeresnek bizonyult, a Marshall-segély felvételének feltétele, a kommunista pártok távoltartása a kormányzati pozícióktól ugyanis az Egyesült Államok antikommunista szövetségeseivé tette az 1947. június 5-én újjáépítési programban részt vevő nyugat-európai országokat. A határozott fellépés az 1948-as berlini válság sorsán pedig egyértelmű tette Sztálinnak, hogy tiszteletben kell tartania az európai érdekszférák felosztását, miképp a Nagy-Britannia és az Egyesült Államok is sorsukra hagyták a kommunistaellenes erőket a görög polgárháborúban.

A Mao Ce-tung vezette kommunista Kínai Népköztársaság 1949. október 1-jei kikiáltása és a Fehér Házban „Kína Washingtonjának” tartott Csang Kaj-sek, illetve a nacionalista Kuomintang Tajvan szigetére szorulása azonban igen nagy aggodalommal töltötte el a Truman-elnökség külpolitikusait és nemzetbiztonsági szakembereit. A szovjet atombomba 1949. augusztus 29-i felrobbantása egyenesen megrengette a Fehér Házat, az amerikai belpolitikában pedig antikommunista hisztériához vezetett (bár a pszichotikus ellenségkeresés nem volt teljesen alaptalan, amint azt utóbb Rudolf Abel letartóztatása és a szovjet kémhálózat lelepleződése mutatta).

A sokk következményeként elfogadták a Nemzetbiztonsági Tanács 68. számú dokumentumát (NSC-68), amely az addigi Európa-központú szovjetellenes feltartóztatási politikai helyett az amerikai fegyverkezés felpörgetését és a kommunizmus elleni globális fellépést irányozta elő. Nem mellesleg az amerikaiak Kína elvesztésével döntöttek úgy, hogy rehabilitálják és legfontosabb ázsiai szövetségesükké teszik a korábban ellenséges Japánt.